Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-07 / 132. szám, kedd

www.ujszo.com | 2016. június 7. RÉGIÓ I 5 Nyártól sűrűbben járhat a bősi komp Jelenleg csak napi egy járat indul Bősről Dunaremetére Három éve adták át a kompot, műszaki problémák és az alacsony vízállás is nehezítette az indulást (Szabó Csilla felvétele) BARTALOS ÉVA Egyelőre főleg a magyarországi turietákat szolgálja ki a határ menti együttműködés keretében elindított kompjárat. Június közepétől ingajárat közlekedhet a Csallóköz és a Szigetköz között. EGHnnraniľHH Három éve indult el a Bős és Dunaremete közötti kompjárat. A vízrebocsátás után számos műszaki hiba és az alacsony vízállás is nehe­zítette a két régió közötti vízi össze­köttetést. A 3,2 millió eurós beru­házás keretében vásárolt'alacsony merülésű hajó a magyarországi Li- pót község tulajdona, a falu üzemel­teti a járművet. Az üzemeltetési költséghez Bős önkormányzata is hozzájárul. Jelenleg napi egy járat indul a bősi kikötőből és Dunareme- téről. Azok a turisták, akik Bősön felszállnak a 11.30-kor induló kompra, csak szárazföldön térhet­nek vissza a kikötőbe, mert a komp aznap már nem indul vissza., ,Az el­múlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyarországi oldalról a bő­SZÁZ ILDIKÓ Értékelték az érsekújvári szociális fejlesztési tervet, az önkormányzat és a civil- szervezetek összefogását. 1*4 4 íáJi1/ J :1 Hatékony szociális fejlesztési terve van a városnak, melyet a Szlovákiai Városok és Falvak Tár­sulása is kiválónak tart, és beter­jesztette az Akadálymentes Oskar si vízerőmű látogatására indulnak sokan. Ez jó program a helyi termál­fürdőbe látogató turistáknak” - nyi­latkozta Tóth Péter, Lipót polgár- mestere. Lipóton naplementei séta­hajózást is kínálnak az utasoknak. A polgármestertől megtudtuk, a nyári vakáció kezdetétől sűrűsíthetik a kompjáratokat. „A nyári szezon kezdetétől van igény arra, hogy szlovákiai turistákat szállítsunk a fürdőbe” - folytatta Tóth. verseny döntőjébe. Érsekújvár ön- kormányzata a város civilszerve­zeteivel, egyházi közösségeivel együtt több közös projektet indított tavaly a hátrányos helyzetű lakosok támogatására. Esély egy jobb életre néven az Emberi Erőforrás Fejlesztési Ope­ratív Program keretében tavaly év végéig két szakembert bíztak meg azzal, hogy foglalkoztatást és a tár­sadalmi befogadást elősegitő te­repmunkát végezzen. Családsegí­tőként és tanácsadóként foglalkoz­Az alacsonymerülésű komp 24 méter hosszú és 4 méter széles, 6 személyautó fér el rajta, 50-60 sze­mélyt, illetve kerékpárost tud át­szállítani az egyik partról a másik­ra. A két kikötő közötti mintegy négy kilométeres távolságot körül­belül harminc perc alatt teszi meg a hajó. A vízi összeköttetésnek kö­szönhetően 50 kilométerrel lerövi­dül a Bős és a lipóti termálfürdő kö­zötti távolság. tak a kiemelt célcsoportokkal, köz­tük a roma lakosokkal. A terep­munkások több mint négyszáz rá­szorulónak nyújtottak segítséget, négy személyt szociális otthonban, két rászorulót reszocializációs in­tézményben helyeztek el. Bevonták az érsekújváriakat a gyűjtési akci­ókba, ruhát, tisztálkodószereket, játékokat, tartós élelmiszert osztot­tak szét a rászorulók között. Érsek­újvárban megnyitották a Szlovák Apostoli Egyház Kompas közössé­gi házában a SOVA élelmiszer­kiadó helyet. Mintegy harmincán veszik igénybe a Szlovák Élelmi­szerbank által támogatott szolgál­tatást. A Szent József Karitász a vasútállomás közelében hetente kétszer ételt oszt a rászorulóknak. Tavaly év végétől az élelmiszer­kiadó együttműködik a Tesco ér­sekújvári bevásárlóközpontjával, ahonnan friss zöldséget, gyümöl­csöt és pékárut kapnak. Bemáth Petra, a városi hivatal szóvivője el­mondta, a terepmunka projekt ta­valy ért véget, ám ekkor a városi hi­vatal úgy döntött, egy szociális te­repmunkást saját költségen to­vábbra is alkalmaz a városházán. Idén áprilistól Érsekújvár önkor­mányzata újabb szociális terepmun­ka projektben vesz részt, a program 2019 júniusáig tart. A város honlap­ján olvasható tervből kiderül, hogy ennek elsődleges célja a szociális in­tegráció, a hátrányos helyzetűek, az elhelyezkedni nem tudók segítése, tanácsokkal való ellátása. Felújítások Parkolóhelyeket alakít ki a vár alatt a város önkormányzata. nniTi A beruházással nemcsak a par­kolási gondok oldódnak meg a vár környékén, hanem a turisták szá­mára is vonzóbbá válhat a város. Tizennégy parkolóhelyet ala­kítanak ki személyautók számá­ra, hármat az autóbuszoknak. „A projektben szerepel a már meg­lévő 8 parkolóhely felújítása, va­lamint a parkosítás is” - mondta Agócs Attila polgármester. Befe­jezés előtt állnak az előkészítő munkák, valamint a telkek felvá­sárlása. „Tavaly 400 négyzetmé­ternyi telket vásároltunk fel ezen a területen” - tette hozzá a pol­gármester. A projekt felöleli a volt városi erőd utolsó tornyának fel­újítását, illetve szociális helyisé­gek kialakítását. „Sok turista ér­kezik hozzánk, főleg Magyaror­szágról. Eddig az autóbuszok a Közép-Európa legnagyobb táj fotós rendezvényét tartották a Novohrad-Nógrád Geoparkban Salgótarján környékén és Dél- Szlovákiában. a Medvesi Fotós Maratonon lehetőség volt egye­bek között kivilágított várakat fotózni éjszaka, továbbá denevérgyűrűzésre és asztrofo- tózásra is. A programtól azt várják, hogy az itt készült több ezer fotó segít népszerűsíteni a geoparkot, a Medves-fennsíkot és a tájvédel­met. A szakmai partnereknek kö­szönhetően volt asztrofotózás, multikopterbemutató, portré- és szabadtéri modellfotózás, a Bük­ki Nemzeti Park Igazgatóság ter­mészetvédelmi bemutatókat, madár- és denevérgyűrűzést, va­lamint éjszakai rovarmegfigye­lést szervezett. A fotós maratonra kivilágították a térség három kö­zépkori várát, a salgóit, a somos­a vár alatt városháza előtt, a gimnáziumnál vagy az autóbusz-pályaudvar környékén parkoltak. A nyilvá­nos toalett eddig hiányzott. Ezt a problémát most megoldjuk” - közölte Agócs. A polgármester elmondta továbbá, hogy a projekt részét képezi a Bástya utca leasz- faltozása is, mely egy szakaszá­nak egyirányúsítását javasolta a közlekedésügyi szakbizottság. Egyben bazaltkővel rakatják le a Várfelső utca másik felét, egé­szen a kisállomásig. A projekt megvalósítása 800 ezer euróba kerül, az összeget eu­rópai támogatásokból, az Interreg - határon átnyúló együtt­működési programból szeretné lehívni a város. Az önkormányzat ennek a programnak köszönhe­tően építhette meg a Nógrádi Tu­risztikai Információs Központot is. „Ez a lépés újabb impulzus le­het a helyi vállalkozók számára is” - tette hozzá a polgármester. (mj) kőit és a fülekit. Salgó várában ott voltak a Börzsönyi Nehézgyalo­gosok teljes páncélzatban, Füle­ken a Defensores Történelmi Társulat tagjai várták a fotósokat. Az asztrofotózás és az éjszakai tájképek elkészítése után indultak a hajnali túrák. A résztvevők nemcsak a napkeltét örökíthetik meg, hanem olyan helyre is elvit­ték őket, ahonnan Salgó és So­moskő vára egy képre komponál­ható. A fotósok felfedezhették a Medvesalja rejtett értékeit is a gömöralmágyi templomnál, a pé- terfalai tónál és az ajnácskői szik­lánál. Idén első alkalommal családi napot is rendeznek. Az érdeklő­dők túrázhattak, részt vehettek a különleges mentőszolgálatok be­mutatóin, megnézhették az utazó planetárium műsorát, megkós­tolhatták a helyi ételeket, és a gyerekeket játszóház is várta. (MTI) Ennél könnyebben is hozzá lehet férni - ruhagyűjtéssel is segítik a hátrányos helyzetűeket (A szerző felvétele) BOSIEK BŐSÉRT 6 Bősi Amadé Park /17.00 órától ^ Children of Dištance Horváth Tamás S Raul Ganxsta Zolee és Dopeman DJ Antonyo Egyébb műsorok: Dóka Zsuzsa és Bösi Szabó László Phoenix RT - Dj Alex - Dj Bee Boy Black Diamond - Awangards Jegyek kaphatók: Piano Bisztró - Dunaszerdahely, Finish Bar - Bős, Monika presszó - Bős BELÉPŐ: Elővételben 3€ (az elővételes jegyek limitált darabszámban kaphatók) Helyszínen 5€ fi www.facebook.com/Bősiek Bősért 6 Green Lin. BEE SOUND (Jj SZÓ jt __ * Raczjo Folytatódhat a szociális terepmunka Fotós maratont szerveztek a geoparkban MP160123

Next

/
Thumbnails
Contents