Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-04 / 130. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2016. JUNIUS 4. 21 A Heyduk utcai zsinagógában lévő Zsidó Közösségi Múzeum Újrafelfedezett örökség című új tárlata eddig nem kiállított pozsonyi eredetű judaikákat, továbbá a helyi zsidó közösség életének kiemelkedő eseményeit dokumentáló és jeles személyiségeit megörökítő fényképeket vonulat fel, valamint a pozsonyi zsinagógák különleges értékű textíliáiból mutat be páratlan emlékeket. Az időszaki kiállítás anyaga a tárlatnak otthont adó múzeum és egyéb hazai intézmények, valamint a budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből állt össze. A 2012 nyarán megnyílt pozsonyi Zsidó Közösségi Múzeum igazgatója, Maroš Borský úgy véli, az avatadan közönség a zsidó kulturális örökség fogalmán a leggyakrabban üres zsinagógaépületekre, kallódó zsidó temetőkre, esedeg olyan zsidó szertartási tárgyakra gondol, amelyek elveszítették ereded funkciójukat. A múzeum ötödik évadát indító kiállítással a pozsonyi zsidó közösség tevékenységét, életének történéseit és kiemelkedő fejezeteit próbálták meg feltárni. Mégpedig oly módon, hogy a bemutatott tárgyakhoz kötődő, homályba veszett, elfelejtett élettörténetekről is megpróbáltak minél többet felkutatni, megtudni és közvetíteni. Az igazgató szerint a kiállított tárgyak és dokumentumok, fotók egyrészt bizonyítják, hogy ez a közösség mindig is része volt a város életének. Másrészt illusztrálják azon zsidó családok kapcsolatrendszerét és igyekezetét, amelyek a 17. század végétől és a 18. század folyamán e közösséget oly mértékben támogatták és segítették, hogy a történelmi Magyarország legjelentősebb zsidó közösségévé válhatott. Ezért is érthető a pozsonyi Zsidó Közösségi Múzeum és az idén százéves budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár együttműködése. Nemcsak a napokban nyílt időszaki kiállításon van jelen a magyarországi intézmény, hanem a Heyduk utcai zsinagóga egykori női galériájában kialakított, A pozsonyi zsidóság és kulturális öröksége című állandó tárlaton is, mely a pozsonyi zsidóság múltját, életét mutatja be. Az ott látható tárgyak nagy része Bárkány Jenő gyűjteményéből származik, aki elsőként alapított zsidó múzeumot a jelenlegi Szlovákia területén - múzeuma Eperjesen működött 1928-tól 1939-ig. „E mostani tárlat úgy jött létre, ahogy több másik, beleértve az állandó kiállítást is — mondta kérdésünkre Toronyi Zsuzsanna, a budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója. - Jó barátok vagyunk Marošsal. Nemcsak személyesen, hanem gyűjteményileg is jó kapcsolatot ápolunk. Ennek köszönhető, hogy az állandó kiállításban is jelen vagyunk. Egész Európában nagyon kevesen foglalkoznak komolyan judaikával és zsidó muzeológiával, beleértve az elméleti részét is. Mi, az a nagyon kevés ember, akik ezzel foglalkozunk, általában jóban vagyunk, és nyomon követjük egymás tevékenységét.” Az igazgató asszony kifejtette, az állandó kiállítás megnyitásakor kiemelten fontosnak érezte, hogy a budapesti intézmény valamilyen módon jelen legyen a pozsonyi anyagban. „Levéltárunkból A A pozsonyi Zsidó Közösségi Múzeum új kiállítását Budapestről kölcsönzött tárgyak, emlékek is gazdagítják egy litográfia állandó letétként szerepel az anyagban, így biztosítva folyamatos jelenlétünket. Azt gondolom ugyanis - taglalta Toronyi Zsuzsanna —, hogy ez nem csupán ikonográfiái jelenlét. Nemcsak azt üzeni ennek a litográfiánknak a szerepeltetése, hogy a mi gyűjteményünkben, nekünk volt meg, hanem állítás arról is, hogy együtt dolgozunk, hogy mindenféle politikai meg egyéb oktalanságok ellenére mi remekül tudunk együttműködni. Ezért, amikor Maroš Borský szólt, hogy tervez egy újrafelfedezett pozsonyi örökség kiállítást, természetesnek vettük, hogy részt veszünk rajta. Nem mondom, hogy roppant gazdag pozsonyi vonatkozású anyagunk van, de azért dicsekedhetünk néhány nagyon jelentős tárggyal. Múzeumunk 1916-ban nyílt meg, de 1909-ben alapították. Nagyon sok olyan tárgy, ami akkor itt, Pozsonyban begyűjtésre érdemesnek tűnt, értelemszerűen oda került. A mi gyűjteményünkben szereplő pozsonyi tárgyak nélkül ezt a kiállítást nem lehetett volna megrendezni.” Maroš Borský igazgató szándéka az volt, hogy lehetőleg minél több helyről gyűjtsék össze a muzeális anyagot. A kiállítás megrendezéséhez kapcsolódó kutatómunka eredményeként feltárult, hogy az utóbbi évtizedek során, a nemtörődöm hozzáállás miatt és furcsa körülmények között több értékes tárgy elkerült Pozsonyból, s ma jelentős zsidó múzeumok gyűjteményében található meg. Egyebek között Kassán, Prágában, Izraelben és Oroszországban is fellelhetők a pozsonyi zsinagógák mai napig megőrzött textíliái. „Maroš Borský nem pusztán a mi két gyűjteményünkre akart támaszkodni. A kiállítás anyagát olyan korabeli könyv is gazdagítja, amelyet egy itteni könyvtárból kértek el, holott mi is kölcsönözhettük volna. Csakhogy úgy vélte, ezzel a válogatással azt is fontos Toronyi Zsuzsanna, a budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója (TASR-felvétel) Tóravért - a pozsonyi Fridericus Becker 1813-ban készült alkotása, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből (Fotó: ŽKM) megmutatni, hányfelé szóródott szét ez az örökség, és hány helyen lehet nyomait találni. Ugyanakkor lehet a szétszóródott kincseket integrálni, ha egy okos múzeumvezetés veszi kézbe a dolgokat.” A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiemelkedően értékes anyaggal, mondhatni, kuriózumokkal van jelen a kiállításon. „Kölcsönöztük egyrészt a zsinagógái szertartások során használt gyönyörű szép ezüsttárgyainkat, amelyeket Pozsonyban készített Fredericus Becker a 19. század elején, de elkerültek Óbudára. Történetük azért érdekes, mert zsidók az emancipációjuk előtt nem lehettek arany- és ezüstművesek. Bár olyan iparág volt ez, amelyben zsidók nem dolgozhattak, létezett két kivétel. Két közösségben kaptak erre lehetőséget, Pozsonyban a Pálfiyak, Óbudán pedig a Zichyek engedélyével. Habár Óbudán is voltak zsidó ötvösök, igaz, nagyon kevesen, az óbudai ötvösművek között vannak Pozsonyban készült munkák, mint ahogy a pesti közösség tárgyai között is van olyan, amelyet Pozsonyban készítettek. Azt gondolom, ha nekik abban az időben volt kapcsolatuk, vagyis volt kommunikáció a közösségek között, akkor nekünk is folytatnunk kell ezt a tradíciót. Mert a kapcsolattartás egy tradíció része ugyanúgy, mint ahogy az is, hogy létezik egy örökség, amely szétszórva, itt-ott található.” Nagy értékű fényképeket is kölcsönzött a tárlatra a budapesti intézmény, amely komoly fotótárral büszkélkedhet. Fényképgyűjteménye nagyobb számban portrékat tartalmaz, de eseménytörténeti képeket is őriz. Becses portrégyűjteménye annak a — múzeumalapítás utáni - nemes kezdeményezésnek köszönhető, melynek értelmében meg akarták örökíteni fotókon az egykori Magyarország összes rabbiját, valamint zsinagógáját, azok belső terével együtt. A portrékon visszaköszönnek a pozsonyi rabbik is, akik koruk jeles személyiségei voltak, tanítványaik egész Magyar- országon közösségeket vezettek. A pozsonyi jesiva messze földön híres, régi talmudiskola volt, amely virágkorát annak a Schreiber Mózesnek az idejében élte, akit Chaszam Szóferként ismerünk, könyvének a címe szerint. „Magyarország szinte összes közössége innen vitte a rabbiját, ezért is nagyon fontos a pozsonyi jesiva és Chaszam Szófer személyisége. Róla és az ő tanítványairól is adtunk fényképeket a kiállításra. Pozsony a hagyományhoz és a régi elvekhez szigorúan ragaszkodó Chaszam Szófer igyekezetének köszönhetően az ortodoxia központja volt, de mert a 19. században a zsidó közösségek életébe is belépett a modernitás, nagyon komoly újító mozgalom indult el a városban. Az akkor megnyílt Normalschule komoly reformirányt képviselt a zsidó oktatásban. Az állandó kiállításba egy olyan litográfiát adtunk, mely V. Ferdinánd császár látogatását örökíti meg ebben a modern iskolában.” Pozsonyban nyomtatták az első olyan zsidó imakönyvet is, 1841-ben, amelyben magyar fordításuk is van az imáknak. „Ez a kiadvány azért nagyon érdekes, mert itt nyomtatták, de egy pesti zsinagógái jelenet látható kis rézmetszeten a belső címlap melletti oldalon - mondta Toronyi Zsuzsanna. - Ezt a kis imakönyvet is kölcsönadtuk. A Jiszrael könyörgései egész évre című, első magyar nyelvű zsidó imakönyvvel a kiállításnak ahhoz a részéhez is hozzájárultunk, amely nem a szigorú ortodoxiát, hanem az újító mozgalmakat mutatja be. Eseménytörténeti fotót is hoztunk, azt a tablóképet, amely a Mizrachi, az ortodox cionisták kongresszusa küldötteiről készült. Ehhez a képhez a kiállítást megelőző közös kutatás eredményeképpen egy új felfedezés is társul. Evekig azt hittük, hogy a kongresszust 1904 augusztusában a Nemzeti Szállóban tartották. Most viszont már biztosan tudjuk, hogy a találkozó helyszíne a Bellevue közösségi ház volt. Ez is bizonyítja, hogy ha megosztjuk egymással a tudásunkat, pontosabb képünk alakulhat ki a múltról.” A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárnak van még egy jelentős pozsonyi vonatkozású, Sámuel Bettelheim személyéhez köthető gyűjteménye. Volt időszak, amikor Bettelheim felváltva élt Budapesten és Pozsonyban, viszont újságíróként, szerkesztőként az utóbbi helyen dolgozott és itt alapította, jelentette meg a Judaica című folyóiratot, amelyből szintén látható a kiállításon egy német példány. Az 1930-as években, amikor nagyon kevés kivételtől eltekintve igazából senki nem gyűjtött judaikát, sem művészettörténészek, sem etnográfusok, Sámuel Bettelheim az elsők között volt, aki úgy gondolta, hogy tudományos kutatások tárgya, múzeumi gyűjtemények alapja lehet a zsidó élet tárgykultúrája. Megalapította a Pozsonnyal összefüggésbe hozható, a városban született, vagy ott alkotó zsidó szerzők könyveinek gyűjteményét, amelyet 1932- ben az Egyetemi Könyvtárban helyezett el. Toronyi Zsuzsanna elmondta, hogy Bettelheim saját levelezésgyűjteménye, tulajdonából néhány fénykép viszont hozzájuk került. Ezekből is hoztak válogatást az Újrafelfedezett örökség című kiállításra, amely október 9-ig tekinthető meg. Tallósi Béla A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
