Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-05 / 104. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. május 5. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 3 Kárpótolnák a gazdákat a fagykárokért Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter e héten személyesen mérte fel a szlovákiai gyümölcsösökben keletkezett károkat (TASR-feivétei) SUSLABÉLA Pozsony. Az áprilisi fagyok óriási károkat okoztak a mezőgazdaságban: az anyagi kár eléri a 36,5 millió eurót. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter a kormány tegnapi ülésén bejelentette: az állam kárpótolni szeretné a gazdákat. „Az április fagyok során a termő- terület 70 százalékát érte károsodás, ami nagyjából 36,5 millió eurós terméskiesést jelent. A szőlészetekben a károsodás 30-50 százaléknyi, de vannak régiók, ahol a hatvan százalékot is eléri. Tetemes károkkal számolhatnak azonban a cukorrépa- és kukoricatermesztők is” - nyilatkozta Matečná, aki szerint a hatályos jogszabályok szerint a termelők kárpótlásra jogosultak. Az agrártárca vezetője felvetette, hogy Szlovákiának hasonlóan kellene eljárnia, mint a szomszédos Ausztriának, amely egy válságcsomag létrehozását javasolja az Európai Bizottságnak, miközben a saját költségvetéséből is kijelöl bizonyos összeget a kártérítésre. A földművelésügyi tárca a kormány tegnapi ülésén teijesztette a kabinet elé a fagykárok kompenzálásával kapcsolatos elképzeléseit. A részleteket azonban az elkövetkező hetekben dolgozzák ki, szorosan együttműködve Peter Kažimír pénzügyminiszterrel. Matečná így egyelőre nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen százalékarányban részesülhetnek anyagi kártérítésben a szlovákiai gazdák. „Ez az állami költségvetés lehetőségeitől függ” - tette hozzá a tárcavezető, aki szerint a kárpótlást az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) fizetné. Drágább lesz a gyümölcs ,yA fagykárok miatt 15%-kal nőhet a gyümölcs ára” - nyilatkozta Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke. Szerinte a legkomolyabbak károk az almatermelőket érték, jelentős terméskiesésre lehet számítani azonban a földi eper, a cseresznye, a kajszibarack, a körte és az őszibarack esetében is. Számításaik szerint a gyümölcstermesztőket 12-15 millió eurós kár érte, ami a szlovákiai gyümölcsértékesítésből származó éves bevételek 50%-a. „Tudjuk, milyen áldatlan állapotok uralkodnak a szlovákiai mezőgazdaságban. De most nekünk is szükségünk van az anyagiakra, hogy képesek legyünk megkapaszkodni” — érvelt Varga. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) hatalmas katasztrófáról beszél a fagy okozta károkkal kapcsolatban. „Bazin, Pozsony, Galánta, Léva, Nyitra, Érsekújvár, Vágsellye, Aranyosmarót, Trencsén, Losonc, Nagykürtös, Rózsahegy és Zólyom jelzett komoly fagykárokat. A beérkezett jelentéseket összegezve elmondható, hogy több mint 16 ezer hektárnyi területen okoztak károkat az áprilisi fagyok, amelyek miatt idén várhatóan több mint 77 ezer tonnával kevesebb gyümölcs terem. Az almaterméshek a 80 százaléka veszett oda. S nem csupán a mennyiségi, de a minőségi mutatókkal is gondok lehetnek. A Szlovákiával szomszédos államok is jelentős károkról számoltak be” - közölte lapunkkal Jana Holéciová, az SPPK szóvivője. Kockázati alap Jozef Artim, az SPPK központi igazgatója május 3-án levélben fordult a földművelésügyi tárcához, amelyben azt kéri, hogy az Agrárkifizető Ügynökség dolgozzon ki egy pontos tervezetet a fagykárok bejelentésével kapcsolatban. Az SPPK igazgatója azt is kéri, hogy a jövőben hozzanak létre egy kockázati alapot, amelyből fedezni lehetne a termelők kártérítéseit. Az alap feltöltéséhez a termelők mellett az állam is hozzájárulna. Egyre drágábbak a szlovákiai lakások A korábbi drasztikus áresést követően az elmúlt másfél évben már nőtt a lakóingatlanok ára Szlovákiában, ami azonban kizárólag a lakások drágulásával magyarázható. A családi házak áresése idén is folytatódik. Pozsony. Az idei első negyedévben is nőtt a lakóingatlanok ára. Egy négyzetméterért az elmúlt három hónapban a jegybank tegnap közzétett elemzése szerint átlagosan 1238 eurót fizettek, 6 euróval többet, mint az előző negyedévben, és 11 euróval többet, mint egy évvel korábban. „A lassú drágulás ellenére még mindig nagyjából az ötödével olcsóbban juthatunk hozzá a lakásokhoz a gazdasági válság 2008-as kirobbanását megelőző időszakhoz képest” - nyilatkozta Mikuláš Cár, a jegybank elemzője, aki szerint azonban az egyes lakóingatlanok ármozgása között látványos különbségek vannak. „A családi házak és társasházi lakások közötti árolló egyre szélesebbre nyílik. Míg a lakások átlagára az elmúlt egy évben csaknem 7 százalékkal nőtt, a családi házaké 3 százalékkal csökkent. Az előbbiek négyzetméteréért átlagosan 1415, az utóbbiakért 1066 eurót fizetnek, vagyis a családi házakN 13* (Jozef Jakubčo felvétele) hoz, legalábbis négyzetméterre átszámítva, csaknem a harmadával olcsóbban juthatunk hozzá” - mondta Cár. Az elemző szerint ez azzal magyarázható, hogy a hitelkamatok csökkenésének köszönhetően egyre többen döntenek a lakásvásárlás mellett, emiatt pedig csökken a kínálat, ami az árakra is kihatással van. A családi házak piacán ugyanakkor nem nőtt a kereslet, akik így túl szerettek volna adni rajtuk, azok kénytelenek voltak engedni az árból. Részben ezzel is magyarázható, hogy a lakóingatlanok átlagára manapság Nyitra megyében a legalacsonyabb, 551 euró, Cár szerint ugyanis ebben a megyében a legnagyobb az aránya a családi házaknak a többi lakóingatlanhoz képest. Az elmúlt negyedévben a legnagyobb drágulást, több mint 4 százalékosat, Eperjes megyében, a legalacsonyabbat, alig 0,1 százalékosat Kassa megyében mérték. Egyre több elemző tart attól, hogy a lakáspiacon egy újabb ingatlanbuborék van kialakulóban. Az 1415 eurós négyzetméterenkénti lakásár ugyanis több mint 11 százalékkal haladja meg az elmúlt évek átlagát, miközben az átlagár csak az elmúlt hat negyedévben 130 euróval nőtt. „A helyzet azonban még nem olyan súlyos, hiszen a gazdasági válság kirobbanása előtti évek ingatlanbu- boréka idején az átlagárak ennél négyszer gyorsabban nőttek” - tette hozzá Cár. A jegybank elemzője szerint jó hír, hogy Szlovákiában egyre több lakás épül. A megkezdett lakások száma 2012-től kezdett el nőni, évente nagyjából 350 lakással, tavaly azonban már 3800-zal több lakás építésének láttak neki, mint egy évvel korábban. Összesen így 19,6 ezer lakást kezdtek el építeni. Tavaly azonban több mint 3 százalékkal, 15,5 ezerre nőtt a befejezett lakások száma is. (mi) LAKÁSÁRAK SZLOVÁKIÁBAN (€/m2) Év Szlovákia Pozsony megye Nagyszombat megye Nyitra megye Trencsén megye Zsolna megye Besztercebánya megye Kassa megye Eperjes megye 2016 1238 1725 839 551 648 763 724 928 784 2015 1227 1693 830 556 633 753 712 946 745 2014 1216 1648 823 580 629 782 740 920 765 2013 1226 1660 826 585 642 776 737 928 787 2012 1237 1661 824 612 657 760 764 971 803 2011 1251 1677 834 624 695 757 769 975 822 2010 1291 1726 850 620 685 790 791 941 826 2009 1344 1749 937 709 759 864 789 922 899 2008 1511 1972 1006 744 830 945 851 1137 1051 2007 1238 1666 799 517 612 709 686 812 747 2006 1000 1376 712 387 473 507 512 581 612 2005 856 1148 648 365 345 452 422 522 592 2004 954 1285 659 573 630 439 505 779 505 2003 827 1180 400 405 437 504 472 490 465 2002 592 779 370 361 457 404 356 462 359 A táblázatban a lakóingatlanok átlagárát tüntettük fel. • Forrás: Szlovák Nemzeti Bank GAZDASÁGI HÍRMORZSA Meghosszabbítják az Ml-es autópályát Esztergom. Az eredetileg becsült 72 millió forint helyett 68,2 millióért készítheti el az Esztergomot az Ml-es autópályával összekötő út terveit a nyertes, háromtagú (Trenecon, Via Futura, Partner bán Viktor miniszterelnök tavaly ígérte meg a Suzuki autógyárnak, hogy 2018-ig összeköttetése lesz Esztergomnak az M1 -es sztrádával. A tervezett útszakasz Zsám- bék térségében éri el az autópályát. Részben a már meglévő út 2x2 sávossá szélesítésével, részben pedig új út építésével készül el a 39,7 kilométeres, végig 2x2 Mérnöki Iroda) konzorcium. Orsávos összekötő út. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA ÁRFOLYAM ZT VALUTA j ÁRFOLYAM Angol font 0,7928 rn Lengyel zloty 4,3936 n Cseh korona 27,031 D Magyar forint 312,58 n Horvát kuna 7,5110 n Román lej 4,4920 a Japán jen 122,62 a Svájci frank 1,0993 Kanadai dollár 1,4670 n USA-dollár 1,1505 a VÉTEL-ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA 1 FORINT Sbsrbank 1,19-1,12 27,85-26,23 325,87-297,80 OTP Bank 1,21-1,10 28,23-25,85 325,58-298,14 Postabank 1,20-1,12 27,99-26,10 MM Szí. Takarékpénztár 1,19-1,11 27,77-26,23 326,59-298,47 Tatra banka 1,18-1,11 27,86-26,23 322,78-298,24 ČSOB 1,18-1,13 27,73-26,35 Általános H ital bank 1,19-1,12 27,85-26,22 326,34-298,24 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Magyar milliárdosok a Panama-iratokban Budapest. Magyarország leggazdagabb emberei közül többen is szerepelnek a Panama-iratokként ismertté vált offshore-dokumentu- mokban. A Direkt36 Csányi Sándor OTP-vezér, a szintén bankár Spéder Zoltán, Gattyán György pomómilliárdos, Kovács Gábor műgyűjtő és Szemerey Tamás nevét említi. Szemerey - Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére - 2009 májusa és 2010 júniusa között volt a tulajdonosa és igazgatója egy Sunjoy Development nevű, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cégnek. Az ügy azért is kínos lehet, hiszen a jegybankelnök épp néhány hete jelentette ki, hogy sem neki, sem családtagjainak nincs ilyen érdekeltsége. Csányi Sándor a felesége révén bukkant fel, az ő nevén hoztak létre egy céget, amely a bankár hajóján dolgozó személyzet munkáltatója volt. Spéder Zoltán FHB Bankelnök két offhsore cégben volt meghatalmazott korábban. A különféle internetes oldalakkal - köztük pomószájttal - is meggazdagodott Gattyán Györgyről kiderült a Panama-iratokból, hogy bevándorlóként telepedett le az Egyesült Államokban. Az iratok szerint Gattyánnak Los Angelesben 2013—2014-ben hatalmas, 6,5 milliárd forintot érő ingatlanja volt. Az iratokból készített adatbázist május 9-én hozza nyilvánosságra az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ). (mi)