Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-31 / 126. szám, kedd
KÖZÉLET Már Hitler is így csinálta Jakub Drábik történész: A fasiszta eszme örök, a program szabadon módosítható Jakub Drábik (Somogyi Tibor felvétele) VRABEC MÁRIA Aki fasiszta eszméket vall és fasiszta szimbólumokat használ, az akkor is fasiszta, ha mindezt burkoltan, teszi. Jakub Drábik történész szerint Marian Kotlebára és pérttársaira annak ellenére is illik az erős jelző, hogy gárdista egyenruha helyet öltönyt viselnek ás ügyelnek arra, hogy kijelentéseikkel mindig pont a hatért súrolják. A szlovákiai sajtóban az utóbbi hónapokban az egyik legelterjedtebb kifejezés a fasiszta. Mikor használjuk jogosan, hogyan lehet definiálni a valódi fasisztát? Több meghatározás is létezik, jómagam Roger Griffin oxfordi professzor „új konszenzuselméletével” értek egyet, amely szerint a fasizmus alapeszméje a radikális ultranacionalizmus és az újjászületés mítosza. A fasisztának meggyőződése, hogy a demokrácia hanyatlik, a társadalom egyre dekadensebb, és küldetésének érzi az új rend megteremtését. Eszményképe az autoritativ rendi állam, amelyben központi szerepe van a vezetőnek. Hogy ez megvalósulhasson, meg kell tisztítani az államot az idegen és káros elemektől. Ezek lehetnek a zsidók, a kommunisták, a romák, a homoszexuálisok, de más csoportok is. Ezt vallják a Mi Szlovákiánk Néppárt tagjai is, még ha nem is mondják ki hangosan. Nincs miért úgy tennünk, hogy ők nem fasiszták, csak azért, mert az öltözékük vagy az általuk használt jel- képrendszer nem ugyanaz, mint a náciké vagy a gárdistáké. Megtanulták, min kell finomítaniuk, hogy megússzák a betiltást, de a hatóságoknak nem szabad elveszniük ezekben a részletekben. A zászló, az egyenruha vagy a tetoválás csak eszköz, a lényeg az eszme, amelyet vallanak. Ez pedig nem változott meg attól, hogy a hirdetői nyakkendőt kötöttek. Miért olyan fontosak számukra mégis az egyenruhák, a zászlós felvonulások, jelképek? Ezek mind propagandaeszközök, amelyekkel hatni lehet a tömegekre. Bizonyos csoportoknak tetszenek a felvonulások, a szabályosság, ez ugyanúgy érvényes volt Hitler idejében, mint most. Kotlebáék és a hozzájuk hasonlók tulajdonképpen semmi újat nem találtak ki, a nemzet régi dicsőségéről szóló legendák és mítoszok is azért működnek, mert a fasiszta ideológia nem a racionalitásra, a logikus érvekre, hanem az érzelmekre épül. Ezért olyan népszerűek az eszme követőinél a konspirációs elméletek is. Fordítva is érvényes a dolog? A konspirációs elméletek befogadó közönsége fogékony lehet a fasiszta ideológiára? A világhálón pontosan figyelemmel követhető, hogy ezek az emberek épp a konspirációs oldalak köré csoportosulnak. A szélsőségesek itt verbuválják a szimpatizánsaikat azok köréből, akik az összeesküvéselméleteknek köszönhetően elhitték, hogy a zsidók, amerikaiak, arabok stb. összefogtak ellenünk, megfertőznek az erkölcstelenségükkel, kizsákmányolnak. Amikor ezt a veszélyeztetettséget sikerül elhitetni az emberekkel, jöhetnek a megmentők. Mindenképp kell az ellenség, nem elég a saját, tökéletesnek hitt eszme? Az eszme alapja az, hogy valakik ártanak nekünk, akiktől meg kell szabadítani a nemzetet. Annak, hogy ez működik, biológiai okai vannak: az agykéreg legújabb része, a neokor- tex, amely az elemzésért és a morális döntésekért felelős, veszélyérzet esetén kikapcsol, és a vegetatív túlélési funkciókért felelős agytörzs veszi át az irányítást. A szélsőségesek erre az ösztönös félelemre alapoznak, ezért van szükségük ellenségre. A szélsőjobbosok közül sokan csodálják a kommunista hagyományokhoz még mindig ragaszkodó Oroszországot. Nincs ebben ellentmondás? Ok Putyint, az erős, karizmatikus vezéregyéniséget csodálják. A többi tényezőt figyelmen kívül hagyják, az összefüggésekből mindig azt a részt ragadják ki, amely megfelel nekik. Ami pedig nem felel meg, azt romlottnak tartják? És betiltják, vagy nem támogatják, mint Marián Kotleba egyes színházi előadásokat. De ebben sem volt egyedi, mert a tisztogatás a náci Németországban is a kultúra területén kezdődött. Zsidók által vezetett színházakat, múzeumokat zártak be, harcot hirdettek az ún. kulturális leépülés ellen. 1937 júliusa és novembere között Münchenben megszervezték a „degenerált művészetek kiállítását”, amelyen több mint 650 dekadensnek kikiáltott szobrot és festményt mutattak be. Paradox módon, a kiállítás Németország történetében az egyik legsikeresebb volt, több mint kétmil- lióan látták. A náci művészetek kiállítása, amelyet ezzel egy időben szerveztek, ennek a látogatószámnak még a harmadát sem érte el. Mindenben a nagy elődöket utánozzák a mai szélsőségesek? Ugyanazok a célok, a marketing- fogások és a politikai propaganda módja is? Olyannyira, hogy ha összehasonlítunk egy, a harmincas években Németországban megjelent és a mai szélsőséges csoportok által kiadott újságot, alig találunk tartalmi különbségeket. Akkor is, most is a rendcsináláson, a paraziták kiirtásán volt a hangsúly. Csak a forma különbözik az internetnek köszönhetően, és ezzel a lehetőséggel élnek is a szélsőségesek. A közösségi oldalakon való folyamatos és tudatos jelenlét tekintetében biztosan ők a legjobbak a szlovákiai pártok és mozgalmak közül, ez az egyik oka annak, miért választotta őket annyi fiatal. A fiatalok szörfoznek a legtöbbet az interneten, rengeteg konspirációs elméletet elolvasnak, úgy érzik, hogy nem jó irányba megy ez a világ, és akkor egyszer csak jön valaki, aki ezt az egészet nemcsak megmagyarázza, hanem még a kiutat is megmutatja. Kik a legfogékonyabbak erre az ideológiára? Valóban a kevésbé műveltek és a szegények? Ezzel csak áltatjuk magunkat. A fasizmusnak minden társadalmi rétegben vannak követői, műveltségtől, kulturális és szociális háttértől függetlenül. Ha van közös nevezőjük, az a kiábrándultság vagy a düh. Utóbbi gyakran személyes tapasztaltból ered, valakinek konfliktusa volt a roma szomszéddal, vagy elbocsátotta egy nyugati cég. A szélsőségesek toborzó propagandája arra épül, hogy az adott személyt a programjuknak pont azzal az aspektusával győzik meg, amely őt érinti. Ideológiával nem terhelik, az igazi agymosás a zsidó világhatalomról és a többiről csak akkor kezd működni, amikor már belépett. Ez mennyire hatásos? A tagok mind tisztában vannak az ideológiával? A többséget egyáltalán nem érdekli, azért lép be, mert utálja a romákat, szeret masírozni, verekedni, vagy érdeklik a harcművészetek. Ideológiai szempontból kiművelt, odaadó fasisztából mindig kevés van, ők a vezéregyéniségek. Utánuk következnek a bizonyos szegmens miatt csatlakozott tagok, majd az opportunisták, akik előnyöket várnak a tagságtól, főleg, amikor a párt vagy mozgalom hatalomra kerül. Népes a véletlen szimpatizánsok tábora is, ők a tagok családtagjai, barátai és azok az eltévelyedettek, akik maguk sem tudják, miért szavaztak a szélsőségesekre. A Mi Szlovákiánk Néppárt bekerült a parlamentbe, és a rendszer része lett. Ez ellentmond a demokrácia megdöntésére törekvő fasiszta ideológiának. Önmagukat tagadták meg? Nem, mert a fasiszta ideológia és a program nem egy és ugyanaz. Az eszme örök, a politikai programot pedig szabadon lehet módosítani a cél, vagyis a hatalomra jutás érdekében. Hogyan lehet, hogy a támogatóik nem is várják tőlük a programjuk megvalósítást? Már Hitler is ezt csinálta. A földműveseknek azt ígérte, hogy földhöz juttatja őket, a birtokosoknak pedig azt, hogy megtarthatják a földjeiket. Mindenkinek azt mondta, amit hallani akart, mindenkivel szóba elegyedett, sőt, tudni lehetett, melyik müncheni étteremben ebédel, és bárki leülhetett az asztalához néhány szóra. Nem ezt utánozták a falusi kocsmákban Kotleba legényei? A szélsőségesek soha nem oldottak még meg semmit, az egyetlen, amit tudnak, a problémák megnevezése vagy gerjesztése. Sokakat azzal nyernek meg, hogy segítenek a rászorulóknak, takarítanak a természetben, vallásosak, családpártiak, az egészséges életmód hívei. A jótékonykodásuk nem csak a propaganda része? Meggyőződésem hogy az, mert a rászorulók között is szelektálnak. „Igazi szlovák családokat” részesítenek támogatásban, és a keresztényi értékrendjük is csak azokra terjed ki. A meg nem született gyermekeket védenék, de a hetvenezer szlovákiai zsidó áldozatot semmibe veszik, ez nagyon veszélyes opportunizmus. De ez sem új keletű dolog, a nácik is aktívak voltak szociális és kulturális téren, a koncentrációs táborokban a zsidóktól elkobzott ruhákat is a német katonák családjai között osztották szét. A tagok egy része őszintén jótékonykodik vagy vesz részt a szemétszedő akciókon, és észre sem veszi, hogy a propagandagépezet része. Azok az idős brit fasiszták, akikkel a kutatásaim során beszéltem, egytől egyig ma is azt vallják, hogy semmi rosszat nem tettek, csak a nemzetüket védték. A holokauszt ma már közismert tény. Ezt hogyan kommentálták? Hogy nem történt meg, csak a nyugati propaganda találta ki. A valóság okozta belső feszültséget úgy oldották meg, hogy egyszerűen elutasították azokat a tényeket, amelyek nem feleltek meg az elképzeléseiknek. De a mai fiatalok már most is több információhoz jutnak, nagyobb lehet az esély, hogy feleszmélnek. Vannak arra példák, hogy kilépnek a mozgalomból, sőt, harcolnak ellene? Nagyon ritkán, mert időközben a mozgalmon belül alakul ki a társasági életük, ott szereznek barátokat, ezer szálon függnek egymástól. Még ha valaki meg is világosodik, kifelé nagyon nehéz az út, erre a szervezet is nagyon vigyáz, hiszen a volt tagok rengeteg információval rendelkeznek. De a világban már léteznek a szélsőségesektől szabadulni akaró fiatalokat segítő szervezetek, és nálunk is szükség lesz ilyenekre. Ki lehet jelenteni, hogy a szervezettséget, az eszmében való vakhitet és a szabadulás nehézségeit tekintve a szélsőséges mozgalmak is úgy működnek, mint egy szekta? Egy olasz történész egyenesen politikai vallásnak nevezte a fasizmust, mert követői valóban mélységesen hisznek abban, amit tesznek. Egy tanulmányában azt írta, hogy a fasiszta rendszer mindig népirtáshoz vezet. Ez elkerülhetetlen? A társadalom faji és biológiai megtisztítása másként nem lehetséges. Ahol a fasiszták hatalomra kerültek - a nácik Németországban, a fasiszták Olaszországban, az usztasák Horvátországban és Szálasiék Magyarországon - ott tömegmészárlások zajlottak. Hogy látja, elég komolyan veszik a hatóságok és a politikusok a fasizmus veszélyét? Sajnos nem, egyedül a köztársasági elnök volt képes egyértelmű állásfoglalásra. A kormánykoalíciónak a szélsőségesek elleni harc ad legitimitást, az ellenzék pedig bagatellizálja a jelenséget. Pedig történelmi tapasztalatok nem azt mutatják, hogy a szélsőségekkel meg lehet egyezni, netán meg lehet őket változtatni. De a rendőrség és a bíróság is kesztyűs kézzel bánik velük. Legutóbb Milan Mazurek azon kijelentésével kapcsolatban, hogy a hatmillió zsidó áldozat és a belőlük főzött szappan csak mese, úgy döntött a nyomozó, hogy ennek nincs különösebb jelentősége. Sajnos ez nem egyedi eset. Magam is tanúja voltam Kelet-Szlovákiában egy szélsőséges összejövetelnek, ahol cigány parazitákról beszéltek, és a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a cigány az értelmező szótár szerint hazugot jelent, tehát szó sincs holokauszttagadásról. Ahelyett, hogy a valódi indítékokat látnánk, Szlovákiában inkább mentségeket keresünk a nacionalizmusra és a rasszizmusra. Ennek hátterében a máig is jelentős Tiso-tisztelet és az első szlovák állammal kapcsolatos nosztalgia húzódik meg. Ön is aláírta azt a felhívást, amely a szélsőségektől való elhatárolódásra szólította fel a keresztény egyházak vezetőit. Elégségesnek tartotta a katolikus püspöki konferencia elnökének és a zsidó hitközség elnökének ezután kiadott közös nyilatkozatát? Első lépésnek szép volt, de főleg a katolikus egyház részéről kevés, mert a Kotlebát támogató papok továbbra is nyilvánosan ténykednek. Nem tudni arról, hogy bármiféle megrovásban részesültek volna, és ennek tükrében a nyilatkozat őszintesége is megkérdőjelezhető. Mit gondol, van onnan visszaút, ahová a szlovákiai társadalom jutott, vagy el kell jutnunk a töréspontig? Lehetséges, hogy Kotlebáék után még radikálisabb szélsőségesek kerülnek a parlamentbe, netán kormányba. Ez nagyban függ a migrációs és gazdasági helyzettől, de főleg attól, hogy a jelenlegi kormány mit kezd a korrupcióval. Az emberek előbb-utóbb rájönnek, hogy a radikális szélsőség semmilyen gondjukat nem oldja meg - a kérdés csak az, milyen áron.
