Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-28 / 124. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. május 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Légy jó rossz fájrontig! Szívtelen a munkáltató, ha nem akar gyereket látni a munkában? L egyél rossz. Akkor hamarabb hazamehetünk - súgta oda ötéves fiának egy kisvárosi bankfiókban dolgozó ismerősöm. A főnök ugyanis szereti hallgatni a saját hangját, ezért hetente kétszer zárás utáni értekezletet tart. Erik megértette az instrukciót, teljes erőből csapkodta egymásra az építőkockákat az előtérben ad hoc kialakított, fantáziátlan gyereksarokban. Nyi- korgatta a széket, kopogott az ablaküvegen, ha korabeli gyereket látott odakint, szóval zajos volt, ahogy kell. Négykor hozta el a mama az oviból, hivatalosan ötig kellett kibírnia a bankban, mert apu még később j árt haza. A stratégia általában működött, a főnök viszonylag hamar megunta a kissrác hangoskodását és szélnek eresztette a társaságot. Eriket a cégnél mindenki imádta ezért, szinte már hiányolták, ha nem volt ott az értekezletek alatt. Való-e a gyerek a munkahelyre? Jogában áll-e a szülőnek bevinni őt, ha nem talál más megoldást? Gonosz és szívtelen-e az a munkáltató, aki kerek perec kijelenti, hogy nem akar kiskorúakat látni az irodá- ban/műhelyben/boltban? Ezek a kérdések rezonáltak a héten kis hazánkban, miután egy parlamenti képviselő(nő), a gyermeket váró Lucia Nicholsonová megpiszkálta a felszínt. Vizsgáljuk meg a dolgot valamennyi érintett szemszögéből, kezdve Erikkel. Neki nyilván unalmas ott ücsörögnie a mama munkahelyén. De ha például használhatóbb, szebb gyereksarkot alakítottak volna ki - az ilyesmi nem is annyira az anyagiakon, mint inkább a felnőttek kreativitásán múlik-, akkor szívesebben elmolyolt volna ott. Persze, ne feledjük, hogy gyerekeinket az életre neveljük, és a mostoha körülményeknek köszönhetően Erik már ötévesen megtanulhatta, hogy az élet nem habos torta, ám apró cselekkel alakíthatjuk úgy a dolgokat, hogy számunkra kedvező eredményt érjünk el, vagyis hamarabb hazamebessünk. A mama szempontjait felesleges hosszasan elemezni, egyszerűen nem tudta hová tenni a kissrácot egy órán keresztül. Ennyi időre nehéz bébiszittert találni, ráadásul eléggé abszurd lenne, ha azért kellene másnak fizetnie, hogy ő tovább dolgozhasson. A főnök pedig talán tudatosította, milyen nehéz dolguk van a kisgyerekes anyáknak, ha a munkahelyükön is jól szeretnének teljesíteni, nem csak odahaza. És hogy ehhez neki kell megteremtenie a feltételeket, ha elégedett a szóban forgó munkaerővel. Márpedig a mama a bankfiók egyik legjobb szakembere, ha úgy tetszik, nélkülözhetetlen. Megérdemli, hogy a fiának kellemes körülményeket teremtsenek, ha már úgy alakult, hogy bizonyos időt neki is „munkában” kell töltenie. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) “NAGYON JÓK A KAPCSOLATAINK MAGYARORSZÁGGAL, EZÉRT BEVETTÜK A HIDAT ^ A KORMÁNYBA A soros ellenség LAJOS P. JÁNOS A civil szférával harcoltunk, amelyet gyakran külföldről dotálnak és finanszíroznak, és harcoltunk a médiákkal, amelyek közül némelyik teljes mértékben Szlovákia kormánya ellen lépett fel. (Robert Fico szlovák miniszterelnök) A száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé. (Orbán Viktor magyar miniszterelnök) Az idézeteket még folytathatnánk több kelet-európai miniszterelnökkel, egészen Putyinig, hiszen Oroszországban minden külföldi támogatású civilszervezetet külföldi ügynökként kezelnek. Amit Szlovákiában Fico még csak óvatosan, itt-ott megemlít, az Magyarországon már évek óta folyik a kormány hathatós támogatásával. Élég, ha csak a Norvég Alap által támogatott magyar szervezetek kálváriájára gondolunk. Az utóbbi időben felerősödött sorosozás feltehetően egy jól átgondolt politikai marketing része: Soros György remek ellenségkép, gyűlölhető személyiség ma sokak számára Magyarországon - zsidó származású dúsgazdag bankár, aki korábban nem átallotta bedönteni az angol fontot sem, hogy pénzt keressen vele. Minden adott tehát ahhoz, hogy a konspirációs elméletek ideális alanya legyen, „bizonyítható” általa, hogy a zsidók, a pénzemberek, a Wall Street uralja, vagy ha még most nem uralja is, de uralni akarja az egész világot, benne különösen Szlovákiát, Magyarországot stb. Az ország szabadon behelyettesíthető. De miért ez a nagy sorosozás, a külföldi támogatók felemlegetése? Mert a kormány azt mégsem mondhatja, hogy van itt néhány civil, akik például azt szeretnék, hogy kisebb legyen a korrupció, a politikusok kevesebbet lopjanak, hogy javuljon az oktatás színvonala, csak hát mivel ezzel nekünk is ártanak, ezért el kell őket kaszálni. Ez viszonylag nehezen kommunikálható, rosszul eladható történet, ezért keresni kell egy egyszerűbbet, amit egyetlen szlogennel bárkinek a fejébe bele lehet vésni. így jön a képbe Magyarországon Soros, építve az egyre erősödő magyarországi antiszemitizmusra és bankárgyűlöletre. Hiszen a devizahitelesek helyzetét még mindig nem oldotta meg a kormány, Soros pedig „bankár”, és ugyan semmi köze a magyar hitelválsághoz, de ez mindegy is. így lehet Soros-bérencnek titulálni olyan magyar civil- szervezeteket, amelyek kellemetlenek a kormánynak és kaptak legalább egy kis támogatást valaha Soros valamelyik alapítványától. Szlovákiában Soros nem elég jó hívó szó, itt nem a zsidókat és a bankárokat, hanem — amint azt a napokban megjelent felmérés is igazolja - az amerikaiakat utálják elég sokan, így elég, ha amerikai pénzzel támogatott szervezeteket, vagyis „amerikai ügynököket” emleget a kormány, ha olyan ügyekről van szó, amelyek számára kellemetlenek. Igen, Soros György támogat civilszervezeteket, amerikai alapítványok is támogatják térségünkben a civil szférát, de például a már említett Norvég Alap vagy az unió alapjai is támogatják. Támogatják, mert tudják, hogy a szabad társadalom egyik alapkövét a civilszervezetek jelentik, amelyek képesek hatékonyan ellenőrizni a kormányt, képesek hatékonyan tiltakozni, ha valami elfogadhatatlan történik. Igen, ilyen értelemben a Soros és más külföldi alapítványok is a kormány ellen dolgoznak, de a társadalom érdekében. Ezt valamikor azok a fideszes politikusok is tudták, akik most vissza akarják fizetni a 20-25 évvel ezelőtt kapott Soros-ösztöndíjakat. (Ha majd szólna Soros, hogy fizessék vissza.) Talán adhatnák a pénzt a civilszervezeteknek, amelyeket Soros is támogat. A francia dolgozók görcsösen ragaszkodnak a kényelmükhöz Az utóbbi két hónapban a szokásosnál is durvább sztrájkhullám rázta meg Franciaországot. Ennek oka, hogy a szocialista kormány fel akarja rázni az elkényelmesedett gazdaságot, mégpedig úgy, hogy kicsit liberalizálná a nagyvonalú és merev munkaügyi törvényeket. A Francois Hollandé államfő 5 éves elnöki ciklusa legfontosabb törvényével azt szeretnék elérni, ha valamivel többet dolgoznának a munkavállalók, mint heti 35 óra, és néha azért ki is lehessen rúgni őket. A sokat bírált munkajogi törvény- könyvön lazítanának: ez utóbbi egy elképesztően bonyolult, 3500 oldalas szöveg, amely nagyon erős védelmet biztosít a munkavállalóknak a munkaadókkal szemben. Ez a hallatlanul izmos francia szakszerveteknek nagyon nem tetszik, ezért üzemanyagblokádjukkal gyakorlatilag megbénították az országot, igaz, tegnap egy kivételével valamennyi francia üzemanyagraktárban feloldották a zárlatot, de azért továbbra is akadozik a benzinellátás. Nagyvonalú szabályozás Vajon mit tud a mostani törvény, amit ilyen vehemensen védeni kell? Hivatalosan 35 órás munkahetet ír elő (e fölött túlóradíj jár). A munkaidő vége és a következő napi kezdés között legalább 11 órás szünetet kell biztosítani a munkavállalónak, hétvégenként pedig legalább 35 órát. Az első 8 túlórára 25 százalékos prémiumot kell fizetni, a továbbiakra 50 százalékot. Ez iparági szákszervezeti megállapodások alapján csökkenthető, de nem mehet 10 százalék alá. Nagyon szigorú feltételekhez köti a dolgozók elbocsátását, elbocsátások esetén elég magas kompenzációs igény nyújtható be. Egyébként a minimálbér pedig 1457 euró. Ilyen megkötöttségek mellett nem csoda, hogy a munkanélküliség makacsul 10% felett maradt. A várakozások szerint a szabályok lazítása segíthet ezen. A francia szabályozással az a baj, hogy bár sokakat véd, ezáltal sokakat ki is rekeszt a munkaerőpiacról. Akinek van rendes állása, azaz teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatják, az nagyon kellemes feltételek mellett dolgozhat, bőkezű juttatásokat kap, és elképesztően nehéz kirúgni. A dolog másik oldala viszont az, hogy pont emiatt egyre kevesebb embert vesznek fel ilyen munkakörökbe, hiszen nagyon drága alkalmazni őket és nagyon nehéz megszabadulni tőlük. Nem csoda, hogy a jelenlegi törvényi szigor miatt egyre kevesebben rendelkeznek rendes, valóban védett állással, azaz az érvényes rendelkezések pont a céljukkal ellentétes hatást érnek el, és szétszakítják a társadalmat. A fiatalok körében pedig 24%-os a munkanélküliség, de már a válság előtti években is bőven 20% körül volt. Sőt, az elmúlt harminc évben soha nem esett 14 százalék alá. A tartósan magas munkanélküliség pedig már csak azért is problémás, mert Franciaországban kifejezetten bőkezű munkanélküli pótlék jár: konkrétan az átlagos fizetése majdnem felét kapja az államtól az, aki nem talál munkát. Arról nem is szólva, hogy Franciaország a túlszabályozás miatt folyamatosan veszít a versenyképességéből. Felvizetett szigor Lássuk a franciák számára durva módosításokat! Továbbra is marad a 35 órás munkahét, de ezt csak 3 hónapos átlagban kell betartani, így a munkáltató bizonyos időszakokra kiterjesztheti akár 48 órára, kivételes esetben 60 órára. Lehetővé teszik a cégek számára, hogy maguk állapítsák meg a túlóradíjat, amíg az 10%-nál magasabb. Lazítják az elbocsátás feltételeit, például gazdasági okokból (!) is ki lehet majd rúgni embereket. Ha például egy adott cég bevétele négy egymást követő negyedévben csökken, akkor leépíthet munkavállalókat - ezt eddig nem lehetett. Ez már egyébként egy elég felvizezett verzió. Az eredeti tervet márciusban tették közzé, de akkor is hatalmas tüntetések voltak, ezért jó pár dolog kikerült belőle. De a kormány még a megnyirbált verziót is a parlamentet megkerülve, rendeletben fogadta el, nehogy megbukjon a dolog a törvényhozásban. Már megint a németek... Ne feledjük, Párizs számára komoly fejtörést okoz az a tény, hogy Németország minden téren sokkal versenyképesebb Franciaországnál. Ha nem kellene az eurózónán belül versenyezni a németekkel, vagy Párizs képes lenne leértékelésekkel harcolni a hatékonyabb német termelés ellen, akkor kisebb lenne a baj. Csak éppen az eurót nem lehet önkényesen leértékelni. Az csak hab a tortán, hogy a német újraegyesítés után éppen a franciák nyomására találták ki az eurót, mert már akkor sem bírtak a német márka erejével... A harcias szak- szervezeteket viszont csak a pillanatnyi kényelmes helyzet foglalkoztatja, a tervezett változás azért is zavarja őket, mert csökkenne hagyományosan hatalmas befolyásuk az új rendszerben, például a túlórákról való alkuban. A küzdelem még nem lefutott. Bízzunk abban, hogy a közelgő fútball-Eb idejéig megtalálja a két fél a kompromisszumot, (index, nol, shz)
