Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-27 / 123. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. május 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Hol a határ? A tanár mégsem egy pék vagy egy autószerelő SZALAY ZOLTÁN A tanárnak is van magánélete. Szólásszabadság van. Ha rendesen végzi a munkáját. Nem érkezik rá panasz. Hogy a szabadidejében mit csinál... (Töredékek egy morális dilemmából.) Ön mit szólna hozzá, ha kiderülne, hogy a gyerekét oktató tanár egy olyan politikai párt munkatársa, amely. Nem, ne írjuk le, hogy szélsőséges, mert az már „liberálbolse- vikfasizmus”. Végül is megszegték a törvényt, vagy nem szegték meg? Ha meg nem, akkor mit kötekedünk? Valóban, mit? Hogy jövünk ahhoz, hogy egy világnézetet egyedül elfogadhatónak kiáltsunk ki? Mi ez, ha nem a véleményszabadság lábbal tiprása? Nehéz ügy, nem lennénk az iskolaigazgató helyében. Persze, az iskolaigazgató helye sem lenne ennyire nehéz, ha mondjuk idejében kapcsolt volna. Például úgy válogatná meg az alkalmazottait, hogy abba ne lehessen belekötni. Na persze, és mi van, ha az alkalmazott később „gondolja meg magát”, és tér át az „egyenes beszéd” műfajára? Megvilágosodik, vagy elborul az elméje. Amíg nem szegi meg a törvényt, addig érinthetetlen. Nem is lehetne úgy hozzányúlni, hogy ne csináljunk mártírt belőle. A megoldás? Van egyáltalán? Vagy szivárogtassa, csepegtesse a maga módján tovább az eszmét a gyerekekbe? A tizennégy éves gyerek nem fog panaszkodni, hogy „a tanító bácsi szélsőséges ideológiát vall, és nézeteivel bennünket is tévútra akar vinni”. A gyerek esetleg még szórakoztatónak is találja, ha „vagány” dolgokat hall. Aztán néhány év múlva, amikor szavazni megy, eszébe jut, mit mondott annak idején az a jó fej tanító bácsi. 0 aztán tudott beszélni, megmondta egyenesen, nem beszélt mellé, mint ezek mind, ezek a régi arcok. Ha nem szegte meg a törvényt, a hatóságok nem járhatnak el ellene. Az nem törvénytelen, hogy valaki jobbikos politikus. Na és ha hidas lenne? Vagy emkápés? Csak azért, mert jobbikos? Igen, azért. Mégiscsak ki lehet mondani. Persze, csak ha akarjuk. Mert persze mást is lehet választani: nemcsak akkor választunk, ha épp be kell dobni a szavazatot az urnába, hanem például ilyenkor is. Mondjuk azzal, hogy megszólalunk-e. Mondjuk, ha épp a gyerekünk érintett az ügyben. És ha zavar bennünket, természetesen csak akkor. A lényeg: meg lehet szólalni. A tanár mégsem egy pék vagy egy autószerelő, aki ha a szabad idejében ilyen vagy olyan eszméket propagál, az nem válik a munkája kárára. A tanár erkölcsileg is neveli a gyerekeket, és közvetíti nekik a saját világlátását. Leegyszerűsítve: sokban rajta múlik, múlhat, a tanítványai milyen emberek lesznek. Egy történelemtanár azon túl, hogy tényekkel dolgozik, folyamatokat és eszméket is be kell, hogy mutasson a gyerekeknek. Miután Kotlebáék bekerültek a parlamentbe, sokan elmondták, ez a történelemoktatásunk kudarca. Akkor ennyivel el is intézzük a dolgot? Mondtam neki, tanár úr kérem, én kikészültem, nem megy a wifi, a vájber, a fészbúkommai ki tudja mi van, mire azt mondta, sürgősen beszélni fog a szüleimmel. Úgyhogy holnapra már lesz wifi. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Akikbe bele lehet rúgni K ínai utunkon az egyik helyi kísérőnek nagyon büdös volt a szája. Sokan nem mosnak fogat Kínában, mert a nagy kormányos, Mao Ce-tung sem mosott, azt mondta, ha a tigris sem mos fogat, akkor ő minek mosson, magyarázta az idegenvezetőnk. Majd szóba került, hogy a kulturális forradalom idején, aminek most volt az ötvenedik évfordulója, milyen kegyetlenül bántak íz értelmiséggel. Ahelyett, hogy kihasználták volna a tudásukat, büntetésből (jobb esetben) kemény fizikai munkára ítélték őket... A történelem során már nagyon sokan szenvedtek a tudásukért. A tudás ma is sokakban ébreszt irigységet. Úgy érzik, aki többet tud náluk, íz fölöttük áll, ezért ellenszenves és gyanús. Persze más emberek is vannak, akiket fölöttünk állónak érzékelünk, például a politikusok, nagyvállalkozók, de az értelmiségnek van egy nagy pechje: az előbbiekkel ellentétben általában nincs hatalma, így nem kell tőle félni, nyugodtan bele lehet rúgni. Ez a viszonyulás jelenik meg az olyan, látszólag viccnek szánt mondatokban is, mint például „ugyan, mitől vagy te elfáradva, mikor nem is dolgozol”, aminek a ki nem mondott része így hangzik: „amit te csinálsz, az nem munka”. Ide sorolom azokat a pedagógusoknak szóló üzengetéseket is, melyek szerint oda kellene őket állítani a gyárba a szalag mellé, hadd tudják meg, mi az igazi munka. Nos, én inkább fordítva tenném. Az üzengetőket állítanám a katedra mögé, hogy tanítsanak le napi nyolc órát. Vagy hatot, mert jószívű vagyok. És behívnám azokat a szülőket is, akik elárasztják neveletlen gyerekeikkel az iskolát, s ahelyett, hogy megköszönnék a tanítóknak, hogy megpróbálják elvégezni helyettük azt a munkát - értsd: nevelést -, amit ők elmulasztottak, simán lejáratják őt a gyerek előtt. Ha a tanárnak követelménye van, akkor ez a típusú szülő megvádolja, hogy nem ért a gyerek nyelvén, sőt, veszélyezteti a személyiségét. Mert az szent. Akkor is, ha nyíltan ignorál mindent, óra alatt mobilozik, hangosan társalog, vulgárisán káromkodik, ötpercenként ki-be járkál és hasonlók. Sok jó tanártól hallottam az utóbbi időben, hogy meginogtak. Úristen, gondolták, hát odáig süllyedtem, hogy unalmas vagyok. Nem volt jó érzés. Még szerencse, hogy akadnak, akik csillogó szemmel hallgatják őket. Annak, hogy a tanárok ide jutottak, hogy velük bármit lehet, nekik meg semmit sem lehet, a rendszeijellegű okokon kívül emberi okai is vannak. Ezek kibontására itt nincs hely. De gondoljunk csak bele, azon kívül, hogy az üzengetők kielégítenék a ki tudja mi miatti bosszúvágyukat, vajon kinek használna, ha az értelmiségieknek, adott esetben a pedagógusoknak oda kellene állniuk a futószalaghoz? Perverz szerelem MOLNÁR IVÁN É hét elején lapunkban is beszámoltunk arról, hogy a friss felmérések szerint a szlovák lakosság extrém módon ruszofil, a közép-európai nemzetek közül senki sem szereti annyira az oroszokat, senki sem hisz és bízik annyira Oroszországban, mint a szlovákok. Aztán kiderült, hogy a helyzet ennél is rosszabb. Az oroszok iránt táplált érzelmek a legfelsőbb politikai körökben már-már betegesnek mondhatók. Az Oroszország iránti beteges vonzódás legékesebb példája a széles nyomtávú, orosz típusú vasút meghosszabbításának az ötlete. Míg jelenleg ennek a végállomása és átrakodó állomása a szlovákiai Tisza- csemyőn van, munkahelyeket biztosítva az egyébként jelentős munkanélküliséggel küszködő régiónak, az orosz geopolitikai érdekek azt diktálják, hogy a széles nyomtávú vasút végállomása - Szlovákiát átszelve - Bécsben legyen. Ez esetben viszont az egészből csak az osztrákok profitálnának, hiszen az egész projekt egyetlen nyereséges része az átrakodó állomás. A költségeket ugyanakkor Szlovákia állná, mivel a 430 kilométeres szakasz nagy része Szlovákián keresztül vezetne, és mivel magánberuházót csak nehezen találnának, a pénzt az érintett államoknak kellene előteremteniük. Az első tanulmányt a projekt megvalósításával kapcsolatban még 2007-ben végezték, akkor az építési költségeket 4 milliárd euróra becsülték, miközben azzal számoltak, hogy évente 23 millió tonnányi árut szállíthatnának a széles nyomtávú vasúton. Végül arra jutottak, hogy ilyen feltételek mellett a projekt megvalósíthatatlan. A második tanulmányt 2011 -ben dolgozták ki, akkor már 6,4 milliárdos beruházással és csupán évi 16 millió tonna szállításával számoltak. Aki azt hinné, hogy ezt követően lemondtak a tervről, téved. A beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes, Peter Pellegrini szóvivője a héten elismerte, hogy már dolgoznak az újabb tanulmányon, amelyet az év végén tesznek közzé. Csak maga a tanulmány közel ötmillió euróba kerül. Az előzetes számítások alapján az építkezés nagyjából 9 milliárd euróba kerülne, de még kevesebb árut szállítanának a széles nyomtávú vasúton, mint azt korábban feltételezték. A szlovák politikusok végre kimondhatnák, hogy az egész projekt csak az orosz geopolitikai érdekeket szolgálja, és kizárólag Ausztriának hozna anyagi hasznot, Szlovákia csak a vesztese lehet. Erre a beismerésre azonban valószínűleg nem kerül sor. A szerelem ugyanis vak, márpedig a szlovák politikai elit, élén Robert Fico miniszterelnökkel már többször bizonyította, hogy betegesen vonzódik az oroszokhoz. így valószínűleg még készíttetnek pár tanulmányt a projekt megvalósításával kapcsolatban, és ha a vasút kiépítése már elég drága, az üzemeltetése pedig kellőképp veszteséges lesz Szlovákiának, akkor rábólintanak. A milliárdos kiadások miatt lehet, hogy kevesebb pénz jut majd a nyugdíjakra, a gyerekek szociális ellátására vagy az iskolaügyre. Akit azonban igazán szeretünk, azért bármit képesek vagyunk megtenni. A szerelemnek ára van. A probléma csak az, hogy ezt is velünk fizettetik meg az oroszokba fülig szerelmes politikusok. FIGYELŐ Az eufóriától az EU-ellenességig A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FÁZ) című konzervatív német lap a visegrádi országokról közölt vezércikket. Az illiberális Kelet című írásában kiemelte, hogy a „félelem, a bizalmatlanság és a stagnálás mai Európájában” már elképzelhetetlen az a hangulat, amely az ezredfordulón még a visegrádi országokat jellemezte. Akkor a „visszatérés Európába” hangulata volt meghatározó, a kommunizmustól megszabadult országok az önrendelkezés lehetőségét, biztonságot és növekvő jólétet vártak a NATO- és az EU- csatlakozástól. Néhány év múlva azonban az „európai projekt” elkezdett veszíteni vonzerejéből, és a választók egyre inkább hajlottak arra, hogy „megbüntessék az Európa-párti eliteket”. A migrációs válság révén ez a folyamat jelentősen felerősödött. A visegrádiak kormányai pedig tudják, hogy bírják a lakosság többségének támogatását, amikor elutasítják a menekültek tagállamok közötti kötelező elosztását szabályozó kvótákat. Természetesen nagy különbségek vannak a lengyel katolikus nacionalisták és a szlovák baloldali populisták, a „konzervatív” Fidesz és Andrej Babiš cseh vállalkozó pártja között, azonban a magyar szocialisták, a lengyel liberálisok és a cseh és szlovák konzervatívok veresége azt mutatja, hogy a visegrádi országokban a pártok esélye a sikerre olyan mértékben csökken, amilyen mértékben azonosulnak az EU- val. A kelet-közép-európai politikai áramlatokkal, úgy tűnik, egyfajta radikális demokratizmus érvényesül, amely tudomásul veszi, hogy felemelkedése jogállami járulékos károkkal jár. Ez a „többségi önkényuralom” a „fent lévők” - az EU és a vele szövetséges hazai elitek, a bankok és a külföldi tőke - ellen irányul, de nem ritkán az „alul lévők” - romák, migránsok és más etnikai, vallási vagy szexuális kisebbségek - ellen, és a reformok és a modernizáció iránti igény helyére a nemzeti és társadalmi protekcionizmus lépett - írta a FÁZ szerzője. Úgy vélte, Orbán Viktor magyar kormányfő találóan jellemezte ezt az új korszakot, amikor a hagyomány, a hazafiság, az erkölcs, a vallás és a család nevében bejelentette a liberalizmus végét és az „illiberális demokrácia” kezdetét. (MTI)
