Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2016-05-26 / 122. szám, csütörtök

www.ujszo.com | 2016. május 26. SPORT 123 Cíger szerint mentálisan kell még fejlődniük Pozsony. Több tapasztalatra van szüksége a csapatnak és saját magának is, ismerte el Zdeno Cíger, a szlovák jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Az oroszországi világbajnoksá­gon kilencedik helyen végzett együttes edzője tegnap a végrehajtó bizottság tagjai előtt értékelte ki a múlt héten befejeződött tornát. Zde­no Cíger szerint elhangzott kritika is, de egyértelműen építő jellegű. „Ez­zel nincs problémám. Nyíltan be­széltünk azokról a dolgokról, ame­lyek nem működtek” - mondta el az újságíróknak Cíger, utalva az első két meccs utáni törésre. Annyi ideig működött ugyanis a taktika, hogy az egész sor, mind az öt hokis támad és védekezik is. A magyarok és a fran­ciák elleni két győzelem után azon­ban zsinórban négy vereség követ­kezett. „Továbbra is arról kell be­szélni, hogy a fiúknak tapasztalatot kell szerezniük. Voltak jó meccse­ink, jó harmadaink, de meg kell ta­nulnunk hatvan percen át ezt a szin­tet hozni - jegyezte meg Cíger. - El­ső próbálkozásra nem lehetünk a legjobbak. Ez néha megesik, én is ezt szerettem volna, de nekem és a játé­kosoknak is nagyobb rutinra van szükségünk.” A 46 éves szövetségi kapitány szerint a válogatott az utolsó talál­kozón megmutatta, hogy lehet jövő­je. Az amerikaiak elleni ki-ki meccsen hosszabbításban 3:2-re győzni tudtak, ami azonban nem volt Rybáriková nem bírt a világelső Serenával Párizs. A világelső amerikai Serena Williams könnyedén ver­te a szlovák Magdaléna Rybári- kovát a francia nyílt teniszbaj­nokság nyitófordulójában. A 34 éves címvédő mindössze két játékot engedélyezett a világ- ranglista hetvenhetedik helyén álló szlovák sportolónak, akit 42 perc alatt győzött le. Serena Wil­liams megjegyezte, hogy túlságo­san rövid volt a mérkőzés, más­részt nem szeret ilyen kellemetlen hidegben játszani. Amennyiben megvédi párizsi elsőségét, pálya­futása 22. Grand Slam-tomáját nyeri meg, amivel beállítaná Steffi Graf rekordját. „Korábban csuklósérüléssel küszködtem, majd a térdem ra- koncátlankodott, így az utóbbi két hét alatt mindössze két órát edz- hettem. Ha nem vagyok egészsé­ges, nincs esélyem olyan kaliberű játékossal szemben, mint Serena. Elismerem, nagyon rossz úgy ját­szani, hogy nem tudom magam­ból kihozni a maximumot - mondta Magdaléna Rybáriková. - A vereség ellenére jó döntésnek tartom, hogy rajthoz álltam a Ro­land Garroson. Úgy döntöttem, hogy a tornákra rendszeresen el­kísér egy fizioterapeuta. Már alig várom a következő versenyeket, remélem, a wimbledoni Grand Slam-tomára teljesen rendbe jö­vök.” (SITA) ManU: megegyeztek Jósé Mourinhóval Angol sajtóértesülés szerint mindenben megállapodottá Manchester United f utballklubbal Jose Mourinho, a vezetőedzői poszt várományosa. Manchester. A Sky Sports té­vécsatorna névtelen forrásokra hi­vatkozva tette közzé tegnap haj­nalban a hírt. Állítólag azért hú­zódnak el a tárgyalások, mert Mourinhónak több egyéni reklám- és üzleti szerződése van, ami üt­közik a klubéval. Az 53 éves portugál tréner Louis van Gaalt váltja, akit hétfőn, két nappal az FA-kupa-győzelem után menesztettek posztjáról. Az Intemazionale és a Real Madrid korábbi sikeredzőjét de­cemberben küldték el a Chelsea- től, hét hónappal azután, hogy har­madszor is bajnoki címre vezette a londoniakat. Ä The Sun értesülése szerint Jósé Mourinho az AS Ro­mát, az Intemazionalét, a Real Madridot, az Arsenalt és az Ever- tont is visszautasította azért, hogy a ManU menedzsere lehessen. A 64 esztendős Van Gaal 2014 nyarán vette át a Manchester Uni­ted irányítását, és két év alatt nagyjából 250 millió fontot költött a keret megerősítésére. Ennek el­lenére első idényében a negyedik, idén pedig csak az ötödik helyen zárt a csapat. (MTI) Zdeno Cíger a tegnapi sajtótájékoztatón elég a negyeddöntőbe jutáshoz. „Sportoló vagyok, aki mindig nyer­ni akar és a lehető legjobb ered­ményt elérni. Sajnos nem történt csoda, nem lettünk világbajnokok. De az utolsó meccs jó ugródeszka lehet, mert ajátékosokrájöttek, hogy tudnak hokizni, és erős ellenféllel is fel tudják venni a harcot. Mentálisan kell a fiúkkal dolgozni, hogy meg­(TASR-felvétel) értsék, képesek jól játszani” - je­gyezte meg Cíger. A végrehajtó bizottság - Cíger el­mondása szerint - nem bocsátkozott komolyabb elemzésbe, a szövetség vezetése ugyanis pénteken fog dön­teni a rendkívüli kongresszus idő­pontjáról. A közgyűlés tisztújító lesz, azaz a végrehajtó bizottság összetétele is megváltozhat. (ot) SPORT A TV-BEN 9.55 - SPORT 1 (cseh), M4 SPORT: Forma-1, Monacói Nagy­díj, 1.szabadedzés 10.30 - ARENA SPORT: Szkan- der-világbajnokság 10.45 - EUROSPORT 1: Tenisz, Roland Garros 11.00 - EUROSPORT 2: Tenisz, Roland Garros 11.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Női ökölvívó-világbajnokság 13.55 - SPORT 1 (cseh), M4 SPORT: Forma-1, Monacói Nagy­díj, 2. szabadedzés 14.45 - EUROSPORT 1: Giro d'Italia kerékpárverseny, 18.etap 15.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Női ökölvívó-világbajnokság 15.15 - SPORT M: Lósport, futam 15.30 - ARENA SPORT: Szkan- der-világbajnokság 17.45 - EUROSPORT 1: Wolfs­burg-Lyon női labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő 19.30 - ARENA SPORT: Francia- ország-Csehország U20-as labda­rúgó-mérkőzés, Toulon 2.00 (péntek) - NOVA SPORT: Pittsburgh-Tampa Bay jégkorong NHL-főcsoportdöntő, 7. mérkőzés 3.00 (péntek) - SPORT 1 (ma­gyar): Golden State-Oklahoma ko­sárlabda NBA-főcsoportdöntő, 4. mérkőzés Több tízezer eurónyi érték. Varga Erik, Danka Barteková és Marián Kovačóczy tegnap ismeretterjesztő skeet- és traplö- vő bemutatót tartott a média képviselőinek Jaslovské Bohunicén. Az évi, mintegy 20 000 lövésnyi tréningből néhány tucatot testközelből láthattak az újságírók. A riói olimpiára készülő versenyzők elmondták, ha csak negyed másod­percre is beragad a korong a hajítógépbe, csak nehezen találhatják el, mivel az első tíz méter megtétele után már csu­pán a szerencséjükben bízhatnak. Barteková elárulta, technikai problémák miatt mégis korábbi puskájával fog lőni Ri­óban, Varga Eriknek pedig a betegsége miatti kiesést kell bepótolnia a hátralevő két hónapban. (Somogyi Tibor felvétele) Xhaka az Arsenalé London. Az angol labdarúgó­bajnokságban ezüstérmes Arsenal leszerződtette a svájci válogatott Granit Xhakát a Borussia Mön- chengladbachtól. A londoniak nem hozták nyilvá­nosságra a vételárat, de brit sajtó- értesülések szerint 30 millió fontot fizettek a 23 éves középpályásért. A 41-szeres válogatott Xhaka a legutóbbi idényben csapatkapi­tány volt Mönchengladbachban, amely negyedik lett a Bundesligá- ban. A középpályás a június 10-én kezdődő franciaországi Európa- bajnokság után csatlakozik a csa­pathoz. (MTI) Alkoholtilalom a brit fociderbi napján Alkoholtilalom lesz június 16-án az Anglia- Wales mérkőzés előtt és utén a franciaországi labdarúgó- Európa-bajnokságon. London. A június 16-án reggel 6 órakor kezdődő és 24 órán ke­resztül tartó tilalom Lens város bárjaira és üzleteire vonatkozik, a Bollaert-Delelis Stadionra vi­szont nem, ott lehet majd szeszes italokat kapni. Mark Roberts, a brit fütballrendőrség vezetője el­mondta, amennyiben szükséges­nek tartják, más francia városok­ban is korlátozhatják majd az al­koholtartalmú italok értékesíté­sét. Roberts hangsúlyozta, akiknek nincs belépőjük a meccsre, azok ne utazzanak Lens-ba. Elárulta: az észak-francia városban ag­gódnak, hogy több tízezer jegy nélküli szurkoló lepi majd el a helyszínt. Mivel az angol és a walesi vá­logatott mellett Észak-írország is kijutott az Eb-re, a brit rendőrség fokozott jelenléttel segíti a fran­cia hatóságok munkáját ország­szerte. Az angol drukkerek 250 ezer jegyet vásároltak a konti- nenstomára, de a rendőrség szá­mításai szerint legalább 300 ezer, vagy akár félmillió szurkoló uta­zik maj d Franciaországba. Biztonsági szempontból ki­emelt figyelmet kap az Anglia- Oroszország meccs is, amelyet Marseille-ben játszanak, mert a két szurkolótábor az 1998-as franciaországi világbajnokságon összecsapott egymással. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents