Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-04 / 103. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. május 4. KÖZÉLET I 3 Bejutottak az országba az Éjjeli Farkasok ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bár hivatalosan csak ma kellett volna megérkeznie Szlovákiába a Kremi-barát Éjjeli Farkasok motoros csoportnak, saját honlapjuk szerint már hétfőn landoltak a pozsonyi repülőtéren, s tegnap Csehországba utaztak. Csak második nekifutásra sikerült Európába jutniuk a motorosoknak, a lengyelek a múlt héten nem engedték be őket a schengeni övezetbe. Az Éjjeli Farkasok a múlt héten indultak el Moszkvából Berlin felé a második világháborúban aratott győzelem évfordulója alkalmából; legutóbb tavaly tették meg kisebb- nagyobb sikerrel a Berlinbe vezető európai útvonalat. A motorosok Fehéroroszországon, Lengyelországon, Szlovákián, Ausztrián és Csehországon áthaladva terveztek május 9-re eljutni a német fővárosba. Útjuk során és végállomásukon is koszorúzással emlékeznek meg a náci mészárlások áldozatairól és a jelentős szovjet katonai győzelmekről. Szlovák farkasok A lengyel külügyminisztérium csütörtökön közölte a varsói orosz nagykövetséggel, hogy nem engedi az ország területén áthaladni a motorosokat. Varsó biztonsági aggályokra hivatkozott. Az orosz külügyminisztérium „különösen cinikus és rosszindulatú gesztusnak” minősítette a lengyel döntést, amelynek célja Moszkva szerint az orosz-lengyel kapcsolatok rontása. A moszkvai lengyel nagykövetet bekérették az orosz külügyminisztériumba, ahol a tárca erőteljes tiltakozásának adott hangot. A Lengyelországba érkező motorosok közül négynek szlovák útlevele volt, mivel az Éjjeli Farkasokkal érkeztek, nekik is megtagadták az országba való belépést. Végül a szlovák külügyminisztérium közbenjárására a szlovák állampolgárok átlépték a lengyel-fehérorosz határt. „Minden országnak joga van eldönteni, kit enged be területére és kit nem. Kapcsolatba léptünk a lengyel illetékesekkel, és magyarázatot kértünk arra, miért nem engedték be állampolgárainkat Lengyelországba”- magyarázta Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője. Az, hogy a lengyel határőrök leállították az Éu- rópai Unió tagállamának állampolgárait, állítólag a lengyel külügyminisztériumot is meglepte. A belügy figyeli őket A motorosok egy része még hétfőn landolt a pozsonyi reptéren, egy részüknek pedig még az akció hivatalos kezdete előtt sikerült eljutniuk Lengyelországba. Tegnap állítólag az auschwitzi koncentrációs táborban voltak, s egy részük elindult Brünnbe. Oroszország pozsonyi nagykövetsége még a múlt héten elküldte lapunknak a motorosok programját, mely szerint ma a pozsonyi Slavín emlékművet kellett volna megkoszorúzniuk, majd Besztercebányán akartak koszorúzni, csütörtökön pedig Pozsonyból folytatták volna útjukat Brünnbe. Tegnap még állítólag 20 motoros tartózkodott Szlovákiában, ám az országot - saját honlapjuk szerint- már elhagyták. A szlovák belügyminisztérium tud a motorosokról, és figyeli a mozgásukat. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint nem kizárt, hogy a motorosok egy része csak a következő napokban fog megérkezni až országba. Tavaly így vonultak be Pozsonyba Az Éjjeli Farkasok motorosklub tagjainak az orosz külügyminisztérium segített a schengeni vízum beszerzésében, és emléktúrájukra az ortodox egyház is áldását adta. Alekszandr Zaldosztanov, az Éjjeli Farkasok elnöke azonban nem vehet rész a vonuláson, mert az EU- szankciók őt személyesen is érintik, ezért nem kaphatott beutazási engedélyt. A motorosok tavaly a jelenleginél sokkal nagyobb csoporttal jöttek Szlovákiába, s bár a lengyelek akkor sem engedték be őket területükre, mégis sikerült bejutniuk a schengeni övezetbe. Pozsonyban szívélyes fogadtatásban volt részük, a Slavínon több száz fős tömeg várta őket, soraiban például Ján Camogurský volt szlovák miniszterelnökkel. Hasonló lelkesedéssel már csak Csehországban találkozhattak, Németország kiutasította (Gabriel buchta felvétele) őket, a berlini koszorúzásra nem kaptak engedélyt. Az Éjjeli Farkasok egy orosz nacionalista motorosklub, tagjai nyíltan támogatják a Krím félsziget Oroszországhoz való csatolását, az orosz katonák jelenlétét Kelet-Ukrajnában és Vlagyimir Putyin politikáját. Elnöküket, Zaldosztanovot Putyin hűséges barátjaként tartják számon, az orosz államfő nemegyszer motorozott már a Farkasokkal. (dem, sita) Az Emberi Jogi Intézet nevű civilszervezet a Főügyészségen keresztül, a legnagyobb ellenzéki párt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői a parlamentben tiltatnák be Kotleba szélsőjobboldali pártját. Pozsony. A parlament következő ülésén tárgyalják azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely a politikai pártokról szóló jogszabályt módosítaná. De nem biztos, hogy ez valóban gátolhatja a szélsőséges eszmék terjedését. Az SaS képviselői által kidolgozott javaslat szerint tilos lenne olyan politikai pártot fenntartani, amely az állam demokratikus alapelveinek eltörlésére tör, a párt struktúrája nem demokratikus alapon szerveződött vagy nem demokratikus az alapszabálya, az állampolgárok egyenjogúságának és a demokratikus hatalomszerzés lehetőségének eltörlésére törekszik, programjával vagy tevékenységével veszélyezteti az állampolgárok jogait, illetve nemzetiségi feszültséget kelt. A javaslat szintén megakadályozná, hogy politikai pártok fegyveres testületeket működtessenek vagy a párttagok maguk legyenek felfegyverezve. Ez utóbbi javaslat alighanem arra reagál, hogy Kotleba pártja nemrégiben bejelentette, járőröket Az ellenzék is betiltatná Kotlebáék pártját Eddig nem sokat tettek ellenük az illetékesek küld a hazai vasúti járatokra, hogy felügyeljék a rendet, és a szélsőséges párt magas beosztású politikusairól kiderült, fegyvert hordanak magukkal. Az ellenzéki indítvány azt is tiltaná, hogy egy politikai párt finanszírozzon vagy másképp támogasson fegyveres csoportokat, testületeket. Már most is tiltják A politikai pártokról szóló törvény már ma is rendelkezik róla, hogy a politikai pártok alapszabályukkal, programjukkal vagy tevékenységükkel nem sérthetik meg a szlovák jogrendet. Ugyanakkor azt nem tiltja a törvény, hogy a pártok a rendelkezésükre álló állami támogatást harmadik személyek, azaz akár különféle szervezetek támogatására fordítsák. Peter Wilfling, a Via Iuris civilszervezet jogásza szerint egy ilyen törvényjavaslat megnehezítheti Kotlebáék helyzetét saját „nemzeti gárdájuk” létrehozásában, ám nem biztos, hogy ki is iktatja a problémát. „Bizonyos mértékben valóban komplikálódnának ezzel a terveik, de találhatnának rá (Gabriel Kuchta felvétele) módot, hogy más úton finanszírozzák a fegyveres testületüket - mondta lapunknak Wilfling. - Lehetséges volna, hogy egy másik szervezetet, egyesületet támogatnának, amely aztán továbbítaná ezt a támogatást.” A koalíció dönt A kormánykoalíció vezetői már többször jelezték, szintén meg akarják nyitni a politikai pártokról szóló törvényt, legutóbb Andrej Danko, az SNS elnöke beszélt arról, hogy a politikai pártok létrehozásának és működésének szabályozása módosításra szorul. Bugár Béla, a Híd elnöke szerint azonban komplex módon kell megközelíteni ezt a problémát, nem csak a szélsőséges ideológiát terjesztő pártokra leszűkítve. „Meg kellene határozni azt is, egyáltalán milyen formációk tekinthetők pártnak - az sem normális, amit például az Egyszerű Emberek mozgalma művel, ahol négy ember tartja kezében a pártot, hozza meg a döntéseket. Szorgalmazzuk, hogy a koalíciós tanács mielőbb vitassa meg ezt a kérdést” - mondta lapunknak Bugár. Ami a fegyveres testületek politikai pártok általi támogatását illeti, Bugár szerint itt is alaposabb szabályozásra lenne szükség. „Be kellene vezetni, hogy egy politikai párt ne támogathasson még csak olyan civilszervezeteket sem, amelyeknek ilyen tevékenységhez közük van - közölte Bugár. - Nem forró fejjel kell kezelni ezt a kérdést, mindenre oda kell figyelni, egyrészt, hogy mindent kiszűrjünk, másrészt hogy ne sérüljenek a demokratikus alapelvek sem.” Az SaS törvényjavaslata mellett a másik Kotleba-ellenes kezdeményezés a Főügyészség kezében van: egyelőre nem született döntés arról, hogy indítványozzák-e a párt feloszlatását a Legfelsőbb Bíróságon. Kotlebáék ebben a választási időszakban több mint ötmillió eurós állami támogatásra jogosultak.