Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-20 / 117. szám, péntek
KÓPÉ AZ ÉN CSALÁDOM Határidő után érkeztek if www.ujszo.com | 2016. május 20. li Esztergályos Zsófia, 9 éves, Nagymegyer Wimmer Tamara, 10 éves, Nagymegyer Baka Gréti, 5 éves, Nagymegyer Moravecz Boglárka, 8 éves, Nagymegyer Kedves Gyerekek! Annyi minden dolgom volt e körül a megarajzverseny körül, hogy el is felejtettem mondani, milyen öröm ért. Képzeljétek el, Huncutka mesélte, hogy a Vasárnap hetilap szerkesztősége, ahol ő tevékenykedik, meghívást kapott Muzslára, az Endrődy János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába. O személyesen nem tudott elmenni, mert pénteki nap volt, és éppen dolit írtak valamiből, s amilyen lelkiismeretes, el nem mulasztaná a kötelességét. A Vasárnap ott jelen levő szerkesztői viszont elmondták neki, hogy mennyire kedvelik a gyerekek, no, de nem is ezt akarom írni, hanem hogy, képzeljétek, engem is emlegettek, és kiderült, hogy az Uj Szó Kópé oldalát is rendszeresen olvassák. Még üdvözöltek is engem, és ajándékot is küldtek nekem is. Kedves muzslai gyerekek! Nagyon köszönöm, megkaptam mindent, itt van az asztalomon a napocskás piros endrődys bögre, benne a színes ceruzák. (Elárulom, Huncutkáén is ott van az övé.) De jó is, ha az embernek van testvére, ráadásul, aki csak a jó hírét hozza-viszi! Ugye, Ti is szeretitek és megbecsülitek egymást? Szép hetet kívánok! ikfftí nfcyii PMJl/j Rostás Dóra, 8 éves, Tany Lányok mondják A fiúk állandóan fociznak, legyen szivacs vagy kréta. Nem zavarja őket semmi, Csak ne jöjjön a tanárnő. Csüngnek az ajtón. Lányok előtt izmosak. Rikácsolnak, kiabálnak. Csak egyes legyen a magyar. Fiúk mondják jN Ezek a lányok milyen makacsok. Állandóan a monster high. Járni bezzeg szépen tudnak, Irigylik elég sokan. Szervezkednek állandóan. Egész órán megy a pletyi. A fő téma, ki kibe szerelmes. Elegünk van! Mentünk, szervusz, iskola. Születésnapra Anya, boldog születésnapot! Boldogságod legyen végtelen, szánjanak veled a lepkék, pompázzon feletted a kék ég, madarak csiripeljenek, családtagok örvendezzenek! Boruljon virágba a Fold, mert ez a TE napod. Boldog születésnapot, Anya, Virágtól. Pierzchala Virág Anna, 11 éves, Tornaija Sárik Marianna, 8 éves, Nagyöived KÓPÉSKODJ! Az alistáli iskolások keresztrejtvénye Cőrösi Virág, 8 éves, Nagymegyer Figura Adrián, 6 éves, Nagymagyar Ahová már nem sokáig járunk 5 6 7 8 1. A növény éke 2. Égi ragadozó 3. Kislány, bogár, hajba való, mind ez 4. Billentyűs 5. Sporteszköz 6. Férfinév, népszerű magyar énekes 7. Tengeri emlős 8. Névelő Az április 29-ei megfejtés: Köszöntsük az édesanyákat! Az Új Szó ajándékát nyerte: Kiss Viktória, Nagymácséd. ÍGY RAJZÓITOK TI Határidő után is Marciból Gergő, 5 éves, Nagymegyer Csémi Dávid Árpád, 6 éves, Nagymegyer Csémi Máté István, 8 éves, Nagymegyer Csémi Eszter, 5 éves, Nagymegyer Fekete Emma, 6 éves, Nagymegyer Hodosi Levente, 9 éves, Nagymegyer