Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-20 / 117. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. május 20. NAGYÍTÁS I 9 Kinek kell félnie? Növekvőben az extrémista erőszak, sok iskolatáskában kés (is) lapul, kalózkodás az országutakon (Somogyi Tibor felvétele) MIKLÓSI PÉTER Szlovákiában januártól április derekáig az extrámisták tavaly 8, idán már 19 törvány- sártő cselekményt követtek el, az alap- és középiskolások mintegy fele különböző fegyvert is tart magánál az iskolában, az ország közútjain 2015- ben 274-en haltak meg. E riasztó hírekről Both Páter rendőr ezredessel, a dunaszer- dahelyi rendőrkapitányság vezetőjével beszélgettünk. Ezredes úr, a francia zsarufilmek legendás alakja, Louis de Funés komédiáinak szállóigéje szerint: „A hekus a rend őre, ezért mindig megvetik!” Nos, ha ez a jóval kiforrottabb demokráciában élő Franciaországban irónia tárgya, Szlovákiában ugyanez duplán érvényes? Eldönteni ezt természetesen nem az én dolgom. Az viszont igaz, hogy nálunk a rendőrség 1989 előtt az előző rendszer éppen aktuális politikai igényeit kielégítő erőszakszervezet volt. Ezért az átalakulása egy demokratikus elveken nyugvó, a lakosság bizalmát is élvező karhatalmi testületté aligha mehet máról holnapra. Különösen, ha tudatosítjuk, hogy a rendőrségnek távolról sem csak a törvényszegések megakadályozása, hanem legalább annyira azok megtorlása is fontos feladata. A rendőrséget említve tehát az emberek zöme, érthetően, nem éppen a köznapi élet derűs eseményeire gondol. Járműveiken ott díszeleg a „Segítünk és védünk” jelszó. A gyakorlatban is megállja helyét ez a mottó? Alapvetően igen, bár valóban előfordulhat, hogy joggal éri kritika a rendőrséget. Meggyőződésem azonban, hogy általában nem ez utóbbi a jellemző. Lakossági tapasztalat viszont, áogy a fennhéjázva intézkedő ren- iőr nemegyszer önkényeskedik! Önkényeskedés helyett inkább azt nondanám, hogy nem mindig teszi ;lég udvariasan a dolgát. Azonban az ermészetes, ha egy rendőr következetesen él a törvény szabta lehetőségeivel, ami viszont a polgár számára íem mindig jelent kellemes percetek Legyen szó közúti ellenőrzésről, ndokolt esetben őrizetbe vételről zagy rendőrségi kihallgatásról. Okvetlenül szükség van az unelt hangnemre, a fokozott szi- ;orra? Mert a dolgokat nyilván »arátságosabb tónusban is lehet- le végezni. Bizonyosan igaza van, de a szí- 'élyeskedés nem csak a rendőri fel- épésre érvényes. Elvégre az sem nellékes, hogy az érintett személy riilyen vérmérséklettel „tűri” a zabályszerü hatósági intézkedést. Maradjunk annyiban, hogy embere álogatja, így ez lényegében köl- sönös. Minap a sajtó megszellőztette a endőrállomány tetemes hányada zakmai értékelésének statisztikai datait. Eszerint a 19 131 „osztályozott” rendőrből 7524-en kap- ik jelest, azaz A minősítést, viszont 494-en elégségest, 59-en intőt, és kilencen „megbuktak”. Mi szerint értékelnek? Ez egy teljes körű belső értékelési rendszer, és a rendőri szolgálat másmás területeire különböző kritériumok vonatkoznak. Ennek az objektív értékelésnek legalább hetven százaléka az illető konkrét eredményekkel alátámasztott teljesítményén alapul. Olyasmi tehát szóba sem jöhet, hogy rendőrkapitányként valakik mondjuk a kedvenceim, másokra meg pikkelek. Szlovákiában 254 főre esik egy rendőr, míg Finnországban ez az arány 705 fő- és ott aligha rosszabb a biztonsági helyzet. Miért ez a szembeszökő különbség? Ez valószínűleg mélyebb elemzést igényelne, mert ebben nyilván egy-egy ország területi adottságai, településszerkezete és lakosságának koncentrációja is döntő szerepet játszik. A sűrűbben lakott agglomerációk közbiztonsági helyzete könnyebben áttekinthető, mint a nagyobb területeken szétszóródó kisebb településeké. Úgy tudni, a belügyminisztérium hároméves lebontásban további 2500 rendőrt szeretne szolgálatba állítani. Az országos állomány magas létszáma ellenére emberhiánnyal bajlódnak? Ez a gond főként az egykori nyugat-szlovákiai kerületre jellemző, ahol nagyobb arányban találni üres posztokat, betöltetlen helyeket. És bár a rendőrség tekintélye, szerintem, országosan kielégítő, az sem titok, hogy a személyzeti hiány egyik oka a mára bizony elavult bérezési rendszer. Hat-hét éve úgy-ahogy még lépést tartottunk az egyéb állások konkurenciájával, de napjainkban ez már nem igaz. Manapság nehezen kap valaki kedvet a túlórákkal, éjjelezéssel, hétvégi szolgálatokkal járó rendőri munkához, ha az új belépő fizetése kapcsán nagyjából 550 euróról beszélünk. Csöppnyi iróniával szólva: így hamarosan nem biztosítani fogják a pedagógustüntetéseket, hanem együtt demonstrálni a pocsék fizetség ellen mozgolódó tanítósággal... Adódik a kérdés: beleszól a politika a rendőrség munkájába? Visszakérdezek: ha közvetve is, de a köznapi élet mely területén nem nyomja rá a bélyegét? Politikusok irányítják az országot, a parlament hozza meg a törvényeket, és az ott ülő másfélszáz képviselő is többnyire pártjavaslatokat benyújtó, legálisan megválasztott politikus. Nekik ez a dolguk, mi a saját feladatainkat végezzük. Május elején két nem éppen megnyugtató tény került a felszínBoth Péter re. Szlovákiában az év elejétől április derekáig 19, extrémisták által elkövetett bűncselekmény történt, és ezen esetek különösen a márciusi választások után szaporodtak meg. A másik információ pedig, hogy a diákság fegyvert vagy fegyvernek minősülő tárgyakat hord az iskolába. Az Állami Tanfelügyelet adatai szerint a gimnazisták 40, a szakiskolások több mint 50 százalékáról feltételezhető ez, de az alapiskolások egyharmada szintén találkozott már ezzel a jelenséggel! E két hír közül melyiket tartja riasztóbbnak? Egyik sem szívderítő. Társadalmi súlyát tekintve az extrém radikalizmus térhódítását tartom súlyosabb gondnak, mert nemcsak Marian Kotleba pártjának parlamentbe jutásával ütötte fel a fejét, hanem már huzamosabb ideje jelen van. Érdemes fölvetni a kérdést, hogy hol és miben, vagy mely pártok lakossági támogatásával bizonyult túlságosan megengedőnek a demokráciánk. Miért tudtak megerősödni a szélsőséges megoldásokat kínáló radikálisok?! Ebben az sem enyhítő körülmény, hogy az európai menekültkrízis okozta közhangulat is megtette a magáét; ahogy az is igaz, hogy nem csak hazánkban vannak problematikusán ágáló csoportok. Mindenesetre Jaroslav Nad’, a Szlovák Biztonságpolitikai Intézet elemzője szerint nálunk az extrémisták egyre vakmerőbbek és bátrabbak! Egyetértek. De egyúttal azt is gondolom, hogy a radikalizmussal szembeni törvényeink távolról sem eléggé hatékonyak, nem mindig teszik lehetővé az erélyesebb fellépést. Esetről esetre csakis az adott törvények kereteiben járhatunk el, a büntetőeljárások leggyengébb láncszeme pedig többnyire azok bizonyítási szakasza. Ha az nem áll szilárd lábakon és megcáfolhatatlan tényeken, az elkövetők csak minimális büntetést kapnak, vagy elakadhat az eljárás. A keményebb szigor érdekében sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróságok nem kreálhatnak önszántukból törvényeket. Magyarán: a nagypolitika, a törvényalkotás nem vette és máig sem veszi eléggé komolyan az extrémizmus növekvő befolyását a közéletben? Igen, ez is szerepet játszhat a helyzet elmérgesedésében. Szerintem karhatalmi testületként a rendőrség minden esetben fellépett - és a jövőben is fellép - a szélsőségesekkel szemben. Azonban azt is látni kell, hogy a radikális csoportok és főként azok vezetői számos esetben komoly jogászokkal vannak körülvéve, akik segítenek nekik kicentizni a törvény- sértéseik határait, a rendőrségi közbelépést jelölő küszöböt. Ezért lenne szükség a vonatkozó törvények következetesebb szigorítására, hogy különböző kibúvókkal, ügyeskedéssel ne lehessen elkerülni a felelősségre vonást; hogy a törvényszegés valóban kockázatosabb dolog legyen. Ön, ezredes úr, háromgyermekes családapa is. Miként vélekedik hát arról, hogy a diákság iskolatáskájában gyakran ott lapul az „önvédelmi”, illetve inkább a kivagyiságot jelző halef, boxer, könnyfakasztó spray, sőt nemegyszer pisztoly is! Szerencsére járásunkban egyelőre nem tapasztaljuk ezt a jelenséget. Az iskolákhoz kötődően viszont érkeznek hozzánk más jellegű, például a zaklatással, kábítószerekkel kapcsolatos panaszok. Természetesen nem ellenőrizhetünk minden iskolatáskát, de fegyverek felbukkanásáról visszamenőleg sem tudok. Lehetséges, hogy csak azért nem, mert az iskolák - hírnevük érdekében - az ilyesmivel nem szoktak előhozakodni. Tapasztalataim alapján pusztán azt mondhatom, egy-egy konkrét probléma orvoslása érdekében az iskola- igazgatók eddig rendre felkerestek. És ahol szerte az országban ez a gond mégis előfordul, ott ez a szülők vagy az iskola hibája? Gondolom, elsősorban a gyermekeiket nevelő szülőké, akik azt azért mégsem várhatják el, hogy az iskola pótolja az otthoni nevelés mulasztásait. Más kérdés, ha egy iskolában csupán papíron van meg a zéró tolerancia az efféle „diákcsínyekkel” szemben. Mert ez azért jóval életve- szélyesebb játék, mint amikor a Móricz Zsigmond-i történetben diáktársai felbontják szegény Nyilas Misi otthonról kapott pakkját, és még a csizmakenőcsét is megeszik. Persze, hiba volna nem észrevenni, hogy manapság mind a felnőttek, mind a fiatalok körében az egyre lazuló fegyelem mellett folyamatosan erősödik az agresszivitás. Valószínűleg ennek velejárója, hogy a menekültkrízis óta országosan megnőtt a törvény által nem tiltott, különböző önvédelmi eszközök iránti kereslet. Ezt a rendőrség nem korlátozhatja, mi nyomozati munkával és tényfeltárással csupán az illegális fegyvertartást csökkenthetjük. Végül, de nem utolsósorban mit tart a közutakon uralkodó agresszióról? Hogy aki az országúton szuper verdájával kétszázhússzal száguld, az szivarzsebből fizeti a pár száz eurós büntetést, míg a megszabott sebességet harminccal túllépő sofőr csalánkiütést kap az idegességtől, ha a rendőrök egy fránya bokor mögül elmeszelik... Nyilván azért mindenki sajnálja, ha kénytelen leperkálni jó pár hasas bankót. Amit viszont én sajnálok, hogy egyelőre nem valósul meg az 1100 sebességmérő kamerát és radart ígérő automatikus ellenőrzési rendszer, amely az ország 360 veszélyes szakaszán működött volna. Akkor a közutak kalózai is könnyebben megszeppentek volna, noha renitenskedők mindig voltak, és mindig is lesznek. Mint ahogy az életüket kockáztató gyalogosok meg fegyelmezetlen kerékpárosok is. Tavaly 274-en lelték halálukat közúti balesetekben. Szlovákia azt az uniós kötelezettséget vállalta, hogy 2020-ra ezt a számot 172-re szorítja vissza. Van erre garancia? Nincs. Bátor ember, aki ilyet kijelent. Elég pusztán közúthálózatunk szegényes nívójára gondolni, hiszen többnyire csak 8-9 kilométeres sztrádaszakaszokat adunk át nagy pompával. Minek köszönhetően zuhanna hát a drámai kimenetelű közúti balesetek száma mintegy a felére?!
