Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-18 / 115. szám, szerda
DUNA, VÁG, SARAM ÉS IPOLY MENTE 2016. május 18., szerda ________18. oldal l A z épület mai funkciója az eredetivel megegyező: a komáromi járásbíróság és a járási ügyészség székhelye (V. Krasznica Melitta felvétele) FÓKUSZBAN A Millennium évében épült a Törvényszéki Palota Komárom. Kiss István építész, műegyetemi tanár tervei alapján 1895 májusában kezdték építeni a Törvényszéki Palotát, és 1896 szeptemberében már át is adták. A kivitelezést a budapesti Grünwald Testvérek építő cége végezte. Kiss István tervezte például a brassói, a nagyváradi, a besztercebányai és a miskolci törvényszék épületét is. Az impozáns, neoreneszánsz épület előcsarnokában a tervező és a kivitelező nevén kívül azon kormánytagok nevét is feltüntették, akiknek kezdeményezésére, illetve működésűk idején készült el a palota. A táblán az alábbi felirat is olvasható: „Isten áldása legyen az ezen törvényházat építő ezer éves magyar államon!” A szlovák változaton ez a mondat nem szerepel. Az ötvenes években a márványtáblát ledeszkázták és szocialista jelszavakkal „díszítették”. (vkm) .kriňl TETŐKET AKUU! eladunk, szerelünk Akár 50% kedvezmény! wimeefJéen&l. cserepek (pléh. klasszikus) | trapézlemezek ereszcsatornák I tetőszerkezetek purhab-panelek I szerelt csarnokok I házak inr. rcrnna tel.: 0905 577 222 www.stresnekrytiny.sk www.tataipatara.hu Tatai patarA TOROK KORI TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL MÁJUS 27-29. Tűzvirág Fesztivál Naszvadon Május utolsá hétvégéjén koncertekkel, kézműves vásárral, pálinka- és borudvarral várják a látogatókat. NASZVAD A tavalyi, kissé visszafogottabb évfolyam után idén ismét teljes pompájában ragyog a május 27. és június 5. között megrendezendő Tűzvirág Nemzetközi Képzőművészeti és Zenei Fesztivál. A tíz nap alatt Európa több országából érkeznek művészek, akik a helyi adottságok és élmények nyomán készitik el szebbnél szebb alkotásaikat. A Tűzvirág Nemzetközi Szabadiskola elsősorban a tűzzománcművészetre fókuszál, de más képzőművészeti ágak képviselői is jelen lesznek. A Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően a felvidéki magyar müvésznövendékek idén is kiváló mesterektől tanulhatnak, leshetik el a tűzzománcozás rejtett fortélyait. A rendezvénysorozat első hétvégéje zenei programokkal, a kézművesek vásárával, bor- és pálinkaudvarral egészül ki. A kézművesek a község főterébe torkolló üzletsoron kapnak helyet, míg a bor- és pálinkaházakat a kultúrház udvarán és parkolójában állítják fel. A koncertek három színpadon zajlanak, a hazai fiatal tehetségeken kívül természetesen lesznek sztárfellépők is. Május 27-én, pénteken a nagyszínpadon Majka & Curtis élő zenekaros produkciója várja az érdeklődőket, őket az ismert lemezlovas, Bárány Attila követi, akihez hazai DJ-k (DJ Krkan, DJ Koníček, és DJ Tygraz) is csatlakoznak. A Cipó téri KLIKK színpadon a naszvadi HANT rockzenekar, az ímelyi Gilotín együttes és az Elán Főre ver formáció gondoskodik a remek hangulatról. Szombaton reggel 9 órától indul a Kézművesek vására, kora délutántól pedig a színpadok is megtelnek élettel. A KLIKK színpadon a környékbeli népművészeti csoportok lépnek fel, majd a Little Symp- hony (Chamber Orchestra), valamint a B lack S ide muzs ikál.20.45-tői ugyanitt óriáskivetítőn a BL-döntő nézhető meg a 300 fős lelátóról, az éjszakai órákban pedig a MAD- DOGX együttes zenél. A nagyszínpadon az Edda Müvek koncertjén tombolhat a közönség, előttük a sátorszínpadon az Expired Passport lép fel. Az Edda koncertjét követően sem ér véget a buli, hiszen hajnalig szól a tánczene a helyi Régi Csibészek és a Carson együttes jóvoltából. A látogatókat vasárnap is várják a kézművesek, de lesz játszóház, ugrálóvár és más szórakoztató játék gyerekeknek. A zenés délután ismét a KLIKK színpadnál kezdődik, a népművészeti kavalkádon túl Sukola Tamás vezetésével bemutatkoznak a TAT versenyzői, Soóki Csilla, Bánházi Dóra és az LV Dance Team. Fellép a Komáromi Dixieland Band, a programot Mészáros Tamás műsora zárja. Rúzsa Magdi koncertje este kilenckor kezdődik a nagyszínpadon. Ezt megelőzően a sátorszínpadon Miss Funk and the Wonderband és Balia Réka műsorát élvezheti a közönség. A két zenekar koncertje közt sorsolják a tombolát, a támogatóknak köszönhetően igen attraktív nyereményeket vihetnek haza a szerencsés nyertesek. Az első díj egy Suzuki Vitara, a második egy Sym Skúter, a harmadik pedig egy Kenzel kerékpár. A tombolatulajdonosoknak nem feltétlenül kell részt venniük a sorsoláson, mivel a húzást élő adásban közvetítik a www.tuz- virag.sk honlapon, ahol a sorsolást követően a nyertes számokat is közzéteszik. A nyerteseknek hét napjuk lesz, hogy jelentkezzenek a nyereményükért. A Tűzvirág Fesztiválra elővételben már kaphatók jegyek a következő helyszíneken: Érsekújvár - KultúrKorzó iroda (Mihály bástya 4.) Naszvad - az egészségügyi központ előtti újságárus (Üzletsor 7.) Komárom - Diderot könyvesbolt (Nádor utca 4L) Ogyalla - Gimp s. r. o„ a városi hivatallal szemben (Komáromi utca 70.) Gúta - Mobil Shop, Üzletsor 2. Elektronikus úton a www.tuzvi- rag.sk honlapon lehet belépőket és tombolajegyet vásárolni. Ugyanitt bővebb tájékoztatást is találnak az érdeklődők a fesztiválról, és naponta frissül a rendezvény Facebook- oldala is. (PR, vkm) ^TŰZVIRÁG NEMZETKÖZI KÉPZMŰMŰVÉSZETI ÉS ZENEI FESZTIVÁL I MEDZINÁRODNÝ UMELECKÝ A HUDOBNÝ FESTIVAL MP 160289