Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-17 / 114. szám, kedd
201 SPORT 2016. május 17. | www.ujszo.com Novota válla BŐDTITANILLA Milyen érzés volt öt hónapos kihagyás után újra kapuba állnia, s mit vár a válogatott Eb-felké- szülésétől? Novota Jánossal, a bécsi Rapid futballcsapatának kapusával beszélgettünk. A Rapid B csapatában már védett egy bajnokin, amely az Oberwart otthonában 0:0-s döntetlennel végződött. Ezek szerint a vállsérülése már teljesen rendbejött? Igen, százszázalékos állapotban vagyok, jól érzem magam. November 11-én a Villarreal elleni Európa Liga-találkozón sérült meg, és 162 nap után védett ismét tétmérkőzésen. Nagyon jó érzés volt. Már nagyon hiányzott a meccs, ami teljesen más, mint egy edzés. Fontos mérkőzés volt ez a B csapat számára, amely a bentmaradásért harcol a harmadosztályban. Örülök, hogy tudtam segíteni nekik, huszonhatból ez volt az ötödik olyan meccs, amin nem kaptak gólt. Ez az egy pont is nagyon fontos a kiesés elleni harcban. A válla már semmiben nem limitálja? Nem, minden rendben van, csak még speciális erősítő gyakorlatokat kell végeznem, de ez teljesen természetes. A Rapid az osztrák élvonalban a második helyen végzett. Hogyan fogadták ezt az eredményt a klubban? Szerettünk volna bajnokok lenni, de a szezon elején nem ez volt az elsődleges cél. Nagyon szép Európa Liga-szereplés van mögöttünk, még akkor is, ha a Valencia ellen a 32 között kiestünk. Sok sérülés tizedelte a csapatot. Nem volt ez egy rossz szezon, csak éppen a bajnoki cím hiányzott. Ha az meglett volna, teljes lenne az elégedettség. Amíg nem védett, kapcsolatban volt a szlovák válogatott szakmai stábjával? Közvetlenül a sérülésem után is beszéltünk Ján Kozák szövetségi kapitánnyal, aztán pedig a dokival, a masszőrökkel, a fizioterape- utával egyeztettem az állapotomról. Márciusban behívtak a válogatottba, ott szem előtt voltam, ez már rendben Novota János (skrapid.at-felvétel) is sokat jelentett. Örülök, hogy most is bekerültem az Eb-re készülő keretbe. Honnan tudta meg a hírt? Olaszországba mentünk kirándulni, ott olvastam el a nevezést interneten, de húsz perccel később már a hivatalos e-mail is megjött. Vannak válogatottak, ahol négy kapust hívtak be a felkészülésnek erre a szakaszára, Kozák csak hármat, vagyis ha csak nem történik semmi rendkívüli, akkor a Kozáčik, Mucha, Novota trió mehet Franciaországba. Megnyugvást jelent ez? Úgy veszem, hogy az edző ezzel is megmutatja, hogy bízik bennem, és hogy akiknek egyszer bizalmat szavaz, azoktól nem fordul el. A válogatott csütörtökön találkozik Szencen, és pénteken kel útra Ausztriába. Addig még van ideje kicsit lazítani? A Rapidtől szabadot kaptam, pont az Eb miatt, így elmehettem kirándulni. Aztán már számomra kezdődik a felkészülés az új szezonra. Amit elvesztettem tavasszal a sérülésem miatt, azt most visszaszerzem, vagyis az Eb után úgy mehetek vissza a klubcsapatomba, hogy teljesen fel leszek készülve a bajnoki rajtra. Szlovákia májusban Grúziával és Németországgal játszik felkészülési mérkőzést. Mit gondol az ellenfelekről? A grúzok sokkal előrébb tartanak, mint gondolnánk. Még 2013- ban a Rapiddal játszottam a Dila Gori ellen, és nehéz ellenfél volt. A legutóbbi Eb-kvalifikáció során is volt néhány mérkőzésük, ahol megnehezítették az ellenfelük életét. A németeket pedig senkinek nem kell bemutatni, egy topcsapat ellen fogunkjátszani. Ki-ki meccs az USA ellen Jokinen is túljárt Hudáček kapus eszén (TASR-feivétei) Szlovákia-Finnország 0:5 ► GÓLLÖVŐK: M. Koivu (32.), Pihlström (32.), Barkov (47.), J. Jokinen (60.), Laine (60.). ► SZLOVÁKIA: J Hudáček-Marinčin, Sekera, Meszároš, Švarný, J. Mikuš, Graňák-Jurčo, Réway, M. Bakoš-Dravecký, Lušňák, L. Hudáček-Cehlárik, T. Marcinko, Skalický-M. Bartánus, M. Daňo. ► FINNORSZÁG: Saros-Pokka, Lindell, Jaakola, Hietanen, Kukkonen, Ohtamaa, Kivistö-Laine, Barkov, J. Jokinen- Komarov, M. Koivu, Mikael Granlund-Aho, Koskiranta, Pyorälä-Rantanen, Sallinen, Pihlström. Szentpétervár. Noha a szlovák jégkorong-válogatott két győzelem mellett zsinórban négyszer is kikapott és eléggé hitehagyottan játszik az oroszországi világbajnokságon, mégis van esélye még a legjobb nyolc közé jutásra. A szlovákok negyeddöntős részvételéhez „csak” annyi kell, hogy ma (11.15) a rendes játékidőben legyőzzék a szintén a továbbjutásért küzdő USA-t. Ebben az esetben ugyanis az amerikaiakhoz hasonlóan kilenc ponttal zárnák a csoportkört, az egymás elleni eredmény pedig Sekeráék javára döntene. Érdekesség, hogy négy éve 15 pont kellett a szlovákoknak, hogy a legjobb nyolc között legyenek. „Örülök, hogy a saját kezünkben van a sorsunk. Az emberek az USA elleni meccs alapján fognak emlékezni erre a válogatottra, ezért mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért” - mondta Július Hudáček, a szlovákok kapusa. A szurkolókat van is miért kiengesztelniük, Kanada után vasárnap este a finnek is egy ötöst hintettek nekik (5:0). A szlovákok az első harmadot még megúszták kapott gól nélkül, de a finnek a 32. percben, 40 másodperc alatt két gólt ütve eldöntötték a meccset. A végére teljesen elfáradt a szlovák válogatott, amely csak hat védővel állt ki a találkozóra, a Bakoš-Libor Hudáček csatárduót pedig korábbi hibái miatt nem játszatta az utolsó percekben Zdeno Cíger szövetségi kapitány. „Jól kezdtünk, még néhány helyzetünk is volt, de megint fegyelmezetlenségekkel bonyolítottuk a dolgunkat, ilyen erős csapatok pedig ezt büntetik - jegyezte meg Cíger. - Bakos a második gólnál nem figyelt az emberére, Hudáček pedig feleslegesen kiállíttatta magát. A kapuban Julo Hudáček is kapott gólokat fogható lövésekből, de már nem akarunk találgatni, az USA ellen is ő fog védeni.” Cígemek a támadójáték miatt még inkább főhet a feje, védencei több mint 143 perce, hét harmad óta nem találtak be az ellenfelek hálójába. „Erre egyszerű a megoldás, sokat kell kapura lőni, és valakinek mindig zavarnia kell a kapust, hogy minél kevesebbet lásson” - jegyezte meg a csapatkapitány Andrej Sekera, aki 2013-ban már megélt egy ugyanilyen helyzetet. Akkor a Vladimír Vújtek vezette csapatnak is pont az USA-t kellett legyőznie a negyeddöntő eléréséhez az utolsó fordulóban, s ez 4:1-gyei sikerült is. „Az már a múlt, most egy egészen más csapat ellen fogunkjátszani” - tette hozzá Sekera. A 17 NHL-es hokissal felálló amerikai gárda tavaly bronzérmet szerzett, de idén egyelőre gyengébb formát mutat, a németektől elszenvedett 3:2-es vereség miatt a szlovákok ellen pontot kell szerezniük a negyeddöntőbe jutáshoz. A két válogatott eddig huszonkétszer játszott egymással, a tengerentúliak tizenkétszer, a szlovákok hétszer nyertek, három meccs döntetlen lett. „Végre golt kell ütnünk. Nagyon örülnék, ha ez emberelőnyben sikerülne. Van esélyünk, bízom benne, hogy a fiúk sikeresek lesznek. Nekivágunk a feladatnak” - biztatta övéit Cíger. (TASR, SITA) 11.15 Csehország-Svájc ČT Sport; STV 2 (13.30, felvételről) 11.15 USA-Szlovákia STV 1, Sport 1 (magyar); ČT Sport (13.40, felvételről) 15.15 Fehéroroszország- Franciaország STV 2, Sport 1 (magyar) 15.15 Lettország-Norvégia ČT Sport; STV 2 (17.40, felvételről) 19.15 Oroszország-Svédország ČT Sport; STV 2 (1.15, felvételről) 19.15 Kanada-Finnország STV 2, Sport 1 (magyar); ČT Sport (21.30, felvételről) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás II. LIGA, a feljutásért, 8. forduló: Sereď-Bardejov 3:3 (3:2), g.: Mečiar (1.), Abrahám (13.), Djiby Ba (23.), (II. Gagnon (2.), Milunovic (22., 73. - az elsőt 11 -esből). A Slovan Bratislava jun.-Prešov mérkőzés lapzárta után ért véget. A bajnokság állása: 1.VSS Košice 27 17 5 5 45:20 53 2. Prešov 26 14 t 4 53:24 50 3. Lok. Košice 26 15 5 6 41:25 50 4. L. Mikuláš 27 14 7 6 47:28 49 5. Bardejov 26 14 5 7 41:31 47 6. Pohronie 26 13 4 9 33:33 43 7. Nitra 26 11 6 9 47:31 39 8. Zvolen 28 11 5 12 29:31 38 9. Žilina 6 27 10 7 10 37:32 37 10. Sered 26 9 5 12 29:35 32 11. Slovan Bratislava jun. 25 9 3 13 34:47 30 A Boríice kilépett a bajnokságból, eredményeiket törölték. A kassai VSS-től három pontot levontak. A bennmaradásért, nyugati csoport, 7. forduló: Dunajská Lužná-Trnava jun. 1:1 (1:0), g.: Bielik (15.), ill. Medgyes (86.). A bajnokság állása: 1. B. Bystrica 29 15 3 11 39:30 48 2. Trnava jun 29 13 1 15 30:30 40 3. Nové Mesto 29 12 4 13 32:34 40 4. D. Lužná 29 10 7 12 32:41 37 5. Sala 29 10 2 17 33:50 32 6. SK Serrec 29 6 4 19 31:58 22 ■ Jégkorong NHL - playotl, Nyugati főcsoport, döntő, t. mérkőzés: St. Louis Blues-San Jose Sharks 2:1. VILÁGBAJNOKSÁG. A csoport (Moszkva): Svájc-Svédország 2:3 (1:0, 0:1,1:1 - 0:0,0:1), g.: Andrighetto (19.), Höllenstein (45.), ill. Sundström (32.), Nyquist (51.), sorsdöntő rávezetés: Burakovsky: Oroszország-Norvégia 3:0 (0:0, 2:0, 1:0), g.: Telegin (23.), Panarin (38.), Ljubimov (43.). Az állás: 1. Oroszország 6 5 0 0 1 28:9 15 2. Csehország 6 4 1 1 0 22:8 15 3. Svédország 6 3 2 0 1 22:14 13 4. Svájc 6 1 1 31 16:21 8 5. Dánia 6 1 2 1 2 13:21 8 6. Lettország 6 1 0 3 2 12:19 6 7. Norvégia 6 1 1 0 4 10:21 5 8. Kazahsztán 6 0 1 0 5 14:24 2 B csoport (Szentpétervár): Szlovákia-Finnország 0:5: Kanada-Franciaország 4:0 (1:0, 1:0,2:0), g.: Stone (9.), Duchene (36.), Scheitele (44.), Perry (55.). Az állás: 1. Kanada 6 6 0 0 0 34:4 18 2. Finnország 6 6 0 0 0 25:6 18 3. Németország 6 3 0 1 • 2 18:18 10 4. USA 6 3 0 0 3 20:15 9 5. Szlovákia 6 2 0 0 4 12:21 6 6. Franciaország 6 1 1 0 4 11:20 5 7. Magyarország 6 1 0 0 5 10:27 3 8. Fehéroroszország 6 1 0 0 5 13:32 3 ■ Kosárlabda NBA - playoff, Heleli főcsoport, elődöntő, 7. mérkőzés: Toronto Raptors-Miami Heat 116:89. A Toronto 4:3-as összesítéssel nyerte a párharcot. ■ Tenisz ROMAI FÉRFITORNA, döntő: Andy Murray (brit, 2.)-Novak Djokovics (szerb, 1.) 6:3,6:3. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 16150 pont; 2. (3.) Andy Murray (brit) 8435; 3. (2.) Roger Federer (svájci) 7015; 4. (4.) Stan Wawrinka (svájci) 6110; 5. (5.) Rafael Nadal (spanyol) 5675; 6. (6.) Nisikori Kéj (japán) 4470; 7. (7.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3355; 8. (8.) Tomáš Berdych (cseh) 2850; 9. (10.) Milos Raonic (kanadai) 2785; 10. (12.) Richard Gasquet (francia) 2725;... 46. (45.) Martin Klížan 960;... 120. (121.) Lukáš Lacko 511;... 200. (190.) Gombos Norbert (szlovákiaiak) 269;... 205. (207.) Fucsovics Márton (magyar) 263. NŰI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Serena Williams (amerikai) 9030 pont; 2. (3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5850; 3. (2.) Angelique Kerber (német) 5740; 4. (4.) Garbine Muguruza (spanyol) 5196; 5. (6.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 4341; 6. (5.) Šimona Halep (román) 4301; 7. (7.) Róberta Vinci (olasz) 3505; 8. (8.) Belinda Bencic (svájci) 3330:9. (10.) Timea Ba- csinszky (svájci) 3150; 10. (13.) Flavia Pennetta (olasz) 2963; ... 25. (26.) Dominika Cibulková 1951; 37. (37.) Karolina Schmiedlová (szlovákok) 1340; 44. (48.) Babos Tímea (magyar) 1200. STRASBOURGI NŰI TORNA, 1. forduló: Babos Tímea (magyar, 8.)-0lga Govorcova (fehérorosz) 6:4,6:1. ■ Kerékpár KALIFORNIAI KÖRVERSENY, 1. szakasz (San Diego-San Diego, 175 km): 1. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff) 4:20:41; 2. Wouter Wippen (holland, Cannondale) azonos idővel; 3. Dylan Groenewegen (holland, LottoNL-Jumbo), a. i.; ...48. Juraj Sagan (Tinkoff, szlovák) a. i.;... 73. Martin Velits (Etixx-Quick- Step) a. i. ■ Vizes sportok EB, London - női 3 méteres szinkronmőugrás: 1. Tania Cag- notto, Francesca Dallape (olasz) 327,81 pont; 2. Alicia Blagg, Rebecca Gallantree (brit) 319,32; 3. Nagyezsda Bazsina, Krisztina llinih (orosz) 304,20, Férfitoronyugrás: 1. Thomas Daley (brit) 570,50 pont; 2. Viktor Minyibajev (orosz) 524,60; 3. Nyikita Slejher (orosz) 480,90. ■ Vízilabda FÉRFIEXTRALIGA, playoN, elődöntő. 3 mérkőzések: Slávia UK Bratislava-Hornets Košice 11:3 (3:1,5:0, 2:2,1:0). legjobb dobók: Kratochvíl 4, Brezina 2, ill. Ratkov, Mltruk, Kádár 1-1, tj.: Slávia UK Bratislava 3:0-s összesítéssel; Nováky-ŠKP Modri Draci Košice 11:5 (3:1,3:2,3:0,2:2), Peter Nižný 4, ill. Nagy 2, tj.: Nováky 3:0-s összesítéssel. ■ Vívás VK-VIADAL, Madrid, térti kardcsapat: 3 Magyarország (Szilágyi Aron, Szatmári András, Iliász Nikolász, Oecsi Tamás). ■ Sportfogadás L0T019. játékhét (vasárnap) -1. HÚZÁS: 6,17,37,39,47, 48: pótszám: 22. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj:3201.70 euró (4 nyertes); 4. díj: 31,20 euró (5925. díj: 5,20 euró (10 742). II. HÚZÁS: 25, 28, 36, 38, 40, 46; pótszám: 43. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 4268,90 euró (3); 4. díj: 30 euró (615); 5. díj: 5,30 euró (10 591). JOKER-szám: 817990. NYEREMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (18); 4. díj: 33 euró (132); 5. díj: 3,30 euró (1481). L0T0 5 a 35-ből: 2,5,20,24,29. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 214,30 euró (76); 3. díj: 3,30 euró (2311). KENŐ (vasárnap): 5,9,13,19,28,31,34,37,38,39,43,50, 53,54,58,61,62,66,74,76. Kenő Plusz-szám: 43. KENŐ JOKER (vasárnap): 735122. Nyeremények: 1. és 2. dl): nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (11); 5. dl): 2,50 euró (90); 6. díj: 0,50 euró (903), A T0TÚ 19. heti második fordulójának helyes tlpposzlopa: X, 1,X, 1,2,2,2,1,1,2,1,2,1 -2 Nyeremények:telítalálatos szelvény nem volt. A13 találatosok 1 125 875, a 12 találatosok 17 655, a 11 találatosok 1500, a 10 találatosok 465 forintot érnek. GÚLTOTÚ: telítalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 ta- lálatos szelvényre 56 030 forintot fizetnek.