Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-16 / 113. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2016. május 16. RÉGIÓSPORT 119 Arany kitörés a sérülések fogságából J. MÉSZÁROS KÁROLY „ ^dáSM A távolugrást 628 centivel nyerte az új tízpróbabajnok (Képarchívum) Új tízpróbabajnoka van Szlovákiának. Ifjabb Révész Ferenc Ipolyságról indult, atletizált Érsekújváron, Nyitrán, Besztercebányán, s most a pozsonyi Slávia UK színeiben nyerte Érsekújváron a legsokoldalúbb atlétikai versenyszám bajnoki címét. Pontszáma (5471) nem eget rengető, 2016-ban azonban aranyat ért az országos bajnokságon. Az atlétikai tehetség négy éve belesodródott a sérülések fogságába, s 2012 óta ez volt az első többpróba- viadala. Korábban hatszor volt kor- osztályos diák, ifi vagy juniorbajnok. „Két héttel a bajnokság előtt barátnőmmel elhatároztuk, hogy felkészülünk erre a versenyre. Edzettünk, s meglett az eredménye - mondja az előzményekről az újdonsült tízpróbabajnok. - Barátnőm a nőknél lett második, nekem meg úgy összejött, hogy megnyertem. Nagyon örültem, hiszen mindez Érsekújvárban történt, ahol első nyolcpróbámat teljesítettem. Jó időben, régi ismerősök, edzők között, baráti hangulatú tízpróba volt. Ezúttal az alacsony pontszám is győzelmet hozott. Csalódás számomra, hogy ilyen kevés ponttal is lehetett nyerni, meg az is, hogy csak öten indultunk a felnőttek között. Korábban mindig szeptemberben rendezték a többpróbabajnokságot, most április utolsó és május első napjára tették. Azt még mindig nem tudtuk elérni mi, többpróbázók, hogy a szabadtéri versenyidénybe kerüljön. Ennek megfelelő az érdeklődés és a szövetség hozzáállása is.” Feri tíz számból megnyerte a távol és a rúdugrást, hatszor volt második, egyszer harmadik, s a legvégén, 1500 méteren csak negyedik. Osszpontszáma (5471) azonban 341-el volt nagyobb, mint a második helyezetté. „Nem mondanám, hogy a kiegyensúlyozottság vitt az élre. Végre felfogtam, hogy nem kell mindenre összpontosítani - folytatja a 21 éves atléta. - Izomhúzódásom is volt, ugrórudat sem vittem magammal, négy év után megpróbáltam, és összejött. Nem nagyon éreztem a rivalizálást, inkább barátságos verseny volt. Győzelmem után azonban kedvet kaptam, adott egy löketet. Nem akarok lustálkodni, van mire építenem, folytathatom.” Ifj. Révész Ferenc Pozsonyban tanul és él. Jelenleg a Comenius Egyetem másodéves hallgatója a testnevelési kar atlétaedzői szakán. S miközben tanul, már négy fiatalabb atléta is van a csoportjában, akikkel foglalkozik. Jelenleg nincs edzője, s újra kedvet kapott az atlétikához. Visszatérésében nagyapja márciusi halála is közrejátszott. Bajnoki címével rá is emlékezik. HÍRKOSÁR ■ Atlétika ORSZÁGOS TÖBBPRÓBABAJNOKSÁG, Érsekújvár - férfiak, tízpróba (5 induló): 1. ifj. Révész Ferenc (Slávia JK Bratislava) 5471 (100 m: 11,96, távolugrás: 628 cm, súlylökés: 11,49, magasugrás: 180 cm, 400 m: 56,27,110 m gátfutás: 17,98, diszkoszvetés: 29,62, rúdugrás: 355, gerelyhajitás: 48,50,1500 m: 5:36,39). 42. K0MÁR0M-K0MÁRN0 NEMZETKÖZI UTCAI FUTÓVERSENY -10 km, férfiak: 1. Tommi Hytönen (Dunakeszi) 32:09, nők: 1. Szekeresné Fruzsina (magyarországi) 40:15. 5,5 km, férfiak, 35 évig: 1. Aurel Hakke (Palárikovo) 21:40, 50 évig: 1. Horváth István (Honvéd) 20:45,60 évig: 1 Szabó Tibor (szlovákiai) 26:07,60 fölött: 1, Lelkes József (nyárasdi) 23:49; nők, 35 évig: 1. Varga Dorottya (magyarországi) 22:39, 50 évig: 1. Valéria Kliská (JA! ME) 26:39,60 évig: 1. Takács Gabriella (magyarországi) 26:22,60 fölött: 1. Nagy Etelka Sprint-Futaklub) 27:55; juniorok, fiúk: 1. Marko Újvári (KKK Komárno) 21:28, lányok: 1. Bibiána Grolmusová (KKK Komárno) 23:10: szülök és gyerekek futása: 1 Méri Mariin (magyarországi) 23:58. ■ Duatlon 27. ZSITVA-DUATLON, Udvaré - abszolút sorrend, férfiak: 1 Matúš Verbovský (Atóm Levice) 56:53,6, nők: 1. Kristína Je- senská (Turčianske Teplice) 1:01:38,4. Férfiak: 1. Karol Džalaj (Dukla B. Bystrica) 57:46,5; nők: 1. Dana Ignačáková (Realiz Team Bratislava) 1:02:28,6. Veterán 1:1. Miroslav Tapušík (Handlová) 1:00:17,2; veterán 2:1. Bernáth Ferenc (Dvory nad Žitavou) 1:04:50,5; veterán nők: 1. Katarína Drahovská (Pieštany) 1:04:35.6 Juniorok (egyben bajnokok), liúk: 1. Matúš Verbovský (Atóm Levice) 56:53,6; lányok: 1. Ivana Gajdošová (TK Košice) 1:06:28,0. Ilik (egyben bajnokok), fiúk: 1. Patrik Handlovský (3NT Bratislava) 1:00:04,7, lányok: 1. Kristína Jesenská (Turčianske Teplice) 1:01:38,4. ■ Sakk II. LIGA, D CSOPORT, 11. és 12. forduló: ŠK Sabinov B-Ener- getik Veľké Kapušany 3,5:4,5, nagykaposi pontok: Papp László, Mikhail Bemak, Butala István 1-1, Roman Juhar, Ar- kagyij Vorovics, Tóbiás Győző 0,5-0,5; Tatran Prešov ISM- Energetik Veiké Kapušany 3,5:4,5, nagykaposi pontok: Papp László, Arkagyij Vorovics 1-1, Mikhail Bemak, Kendi István, Paluch László, Tóbiás Győző, Butala István 0,5-0,5. Végeredmény: 4. Energetik Veiké Kapušany 19. (pan) ■ Labdarúgás III. LIGA, POZSONY, 26. forduló: Báhoň-Rača 0:3 (0:3), g.: Ducký (4.), Sura (11.), Ďuriš (32.); Rovinka-Sv. Jur 2:1 (1:0), g.: Kalmár (45.), Nespešný (52.), ill. Vika (80); Pezinok-Most p/B. 0:0. III. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, 29. lorduló: Dubnica n/V.-N. Zámky 1:5 (0:3), g.: Stevček (90.), ill. Kráľ (22., 52.), Púpak (31., öngól), Kurej (36.), Košút (62.); V. Meder-Neded 1:2 (0:1), g.: Králik (49.), ill. Ambosa (16.), Iheme (75.); H. Nitra- Vráble 0:1 (0:0), g.: Sombat (79.). III. LIGA, KÖZÉP-SZL0VÁKIA, 23. lorduló: Lučenec-Námes- tovo 2:0 (2:0), g.: Máč (10.), Kelemen (42); Pohronie B.-tad- ca 1:5 (0:2), g.: Karvaš (80.), ill. Sebík (33., 69., 71.), Coma (30.), Kulla (77:); Martin-L. Hrádok 1:0 (1:0), g.: Bánovský (42.). III. LIGA, KELET -SZLOVÁKIA, 26. lorduló: Lipany-Stropkov 1:1 (0:0), g.: Miliutin (49.), ill.: Burcák (63); Vranov n/T.-Bar- dejovkská N. Ves 2:0 (1:0), g.: Dobranský (36., 79.). IV. LIGA, POZSONY, A CSOPORT, 26. forduló: Lamač-V. Levőre 3:1 (1:1), g.: Štilla (24., 83), Maľa (90.). ill. Kozák (27.). IV. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 26. lorduló: Kalná n/Hr.-ViOn Zl. Moravce B 3:0 (1:0),g.: Pacalaj (71,73.), Chmelo (78.); Želiezovce-Tvrdošovce 3:1 (1:1), g.: Vavrík (53, 90.), Herceg (43.), ill. Sendrei (32.). IV. LIGA, KELET-SZLOVÁKIA, DÉL, 27. forduló: Sobrance-V. Horeš 1:5 (0:1), g.: Hreško (79,11 -esböl), ill. Takáč (11,84.), Kotlár (68,71.), Hútaj (72.). V. LIGA, POZSONY, A CSOPORT, 22. lorduló: NMŠK 1922 Bratislava-Domino B 2:0 (1:0), g.: Takáč (12,76.). V. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, KÖZÉP, 26. forduló: Krušov- ce-V. Lapáš 0:7 (0:2), g,: Krkoška (62:. 68,89.), Gajdoš (7.), Tóth (20.), Kupec (79.), Pajer (85.); Alekšince-Močenok 2:0 (2:0), g.: Trulec 2.,11-esbôl), Hrebík (30,11-esbôl). KELET, 26. forduló: Hurbanovo-D. Óhaj 8:1 (3:1), g.: Gelle (28, 75, 88.), Budai (12,56.), Porubszky (17,71.), Kravai (65.), ill.: Palacka (45.); Activ Komárno-St. Tekov 2:2 (1:0), g: Mačanský (6 .), Kršteňanský (70.). ill.: Žilka (80.), Kuíka (86 ); Marcelová-Bešeňov 5:1 (2:0), g.: Lesko (24 ), Németh Péter (29.), Németh Gábor (83.), Obložinský (54.), Hegedűs (86.), ill. Varga (79.). V. LIGA, KELET-SZLOVÁKIA, KASSA-GÖMÖRI CSOPORT, 22. forduló: Kr. Podhradie-Bakša 3:0 (0:0), g.: Kozma (51,67,), Almáši (75.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, DUNASZERDAHELY, AG SPORT LIGA, 26. forduló: Štvrtok n/O.-Cakany 4:0 (2:0), g.: Randuch (17.), Dužek (40,11-esből), Martinka (48.), Mészáros (76.); FOCIMENETREND DUNASZERDAHELYI ÖREGFIUK JÁRÁSI BAJNOKSÁGA. 7. forduló - keleti csoport, 17.15: Kost. Kračany-Trstená n/0. (Csörgő), MŠK V. Meder-Topofniky (Maflák), Stavreco DS- Gabóíkovo (Katona), Jahodná-ZsVS (lapzártáig nem jelölték ki a játékvezetőt). Nyugati csoport, 17.15: FC H. Bar-FC Michal n/0. (Koczó), FC Lehnice-FC Holice n/0. (Mészáros), H. Potöü-Blatná n/0. (Füle), 0. Potôň-Trnávka (Ürögi). Okoč-Sokolec-Baloň 2:0 (1:0), g.: Szilasi (17.), Császár (76.); VII. LIGA, 26. forduló: Michal n/0.-Kútniky 2:4 (1:2), g.: Puha (35, 65, 11-esből), ill. Ivicze (26,90.), Kovács (44, 90.); Blahová-H. Bar 0:2 (0:1), g.: Bóna (45 ), Závodszký (53.); Trnávka-Vrakúň 1:1 (0:1), g.: Tóth (73.), ill. Méhes (43.); D. Štál-V. Dvorníky 5:0 (3:0), g.: Balogh (18,74.), Koleszár (38, 80.), Majerský (9.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, KOMÁROM. VI. LIGA, 26. forduló: Moča-Z. Olča 5:0 (2:0), g.: Rontó (21,38.), Lajos (75,81.), Mácsadi (64.); Vŕbová n/V./Kava-Sokolce 6:2 (2:1), g.: Czu- kár (39, 66.), Budai (7.), Tokár (74,11-esből), Forró (85.), Jancsó (87.), ill. Inczédi (11.), Bakai (79.); Kameničná-Kolá- rovo B 2:1 (1:1), g.: Pollák (29,51.), ill. Haris (16.). VII. LIGA, 20. forduló: D. Mládeže-Bodza/Hollare 1:1 (1:0), g.: Pál (7.), ill. Végh (47.); FK UJS-SJE FC-Velký Ostrov 0:5 (0:2), g.: Leckési (10,83.), Öllé (39.), Lengyel (51.), Szul- csányi (87.), TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA, TERÜLETI BAJNOKSÁG. 23. lorduló: C. Voda-Košúty 3:2 (0:1), g.: Király (55,59.), Deák (67.), ill. Tomaček (28.), Mészáros (70,): Sládkovičovo-V. Mača 1:2 (0:1), g.: Hrdlička (68.), ill. Szőke (43, 89.); Sered B-Pata 2:2 (1:1), g.: Bosý (30,57.), ill. Matušica (34.), Boženík (86, öngól). TERÜLETI BAJNOKSÁG, NYITRA-VÁGSELLYE-ARANYOS- MARÚT, VII. LIGA, Á CSOPORT (Nyltra-Vágsellye), 22. forduló: Rumanová-Éakajovce 5:1 (2:1), g.: Sudovský (15.), Bábik (42.), Kemláge (67.), Daniš (69.), Petrík (90.), ill. Kocian (26.). VII. LIGA, B CSOPORT (Nyitra), D. Krškany-H. Ohaj 1:3 (0:2), g.: Dirnfeld (66), ill. Fűle (43, 64.), Bujalko (15.). Vili. LIGA, A CSOPORT, 18. forduló: Betonáris Šaľa-Trnovec n/V. 2:1 (1:1), g.: Szórád (25,83.), ill. Bárány (45.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, ÉRSEKÚJVÁR, VII. LIGA, 23. forduló: Maňa-Podhájska B 2:3 (0:2), g.: Klobučník (48.), Vasiček (67.), ill. Kovács Roman (16.), Nagy (28.), Kovács Róbert (78.); Jasová-Štúrovo B 2:2 (1:0), g.: Pupák (37.), Tárnik (62.), ill. Müller (70, Tallósi (76.). VIII. LIGA, 20. forduló: Strekov-Šurany B 0:7 (0:3), g.: Porubský (17,55,76,88.), Zelenák (4,39.), Rezdovič (52.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, LOSONC, I. OSZTÁLY, 21. forduló: Uhorské-Buzitka 1:2 (1:1), g.: Poliak (26.), ill. Jackuliak (27.), Mičuda (72.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, RIMASZMBAT, I. OSZTÁLY, 5. forduló - mérkőzés a feljutásért: Lubeník-Ožtfany 3:2 (1:0), g.: Juraj Ferko (13.), Vladimír Ferko (71.), Šavlík (85.), ill. Szabó (51,87.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, TŰKETEREBES, VI. LIGA, DÉL, 18. forduló, pótolt mérkőzés: Slov. Nové Mesto-Biel 0:4 (0:4), g.: Borkesz (4,36,40.), Balogh (42.). (áb) SPORTTARISZNYA Udvarion Verbovský volt a leggyorsabb Udvard. Mindössze az ifjúsági korú Kristína Jesenská győzelme volt meglepő a 27. Zsitva- duatlonon, egyébként papírforma- elsőségek születtek az ország legrégebbi viadalán. „Mint mindig, most is hangulatos, családias volt a verseny, mintegy százharmincán indultak a különböző kategóriákban. A legjobb idővel a lévai Matúš Verbovský ért célba a 12 kilométeres futásból, 20 kilométeres kerekezésből és 2,5 km-es futásból álló versengésben—sorolta a legfontosabb tudnivalókat Bernáth Ferenc versenyigazgató, aki a veteránok 2 kategóriájában győzött. - Várható volt a fiatal Verbovský elsősége, de megküz- dött érte az öreg rókaként ismert Karol Džalajjal. Még együtt bicikliztek, de a lévai fiú nem engedte ki a kezéből a győzelmet, s egyben junior bajnoki címet is szerzett. Ebben a korosztályban és az ifiknél versenyünk egyben országos bajnokság volt, meglepetés itt sem született. Jómagam a volt válogatott labdarúgóval, Filip Sebóval teljesítettem a távot. Abban könnyen megegyeztünk, hogy a triatlonversenyzők közti legjobb labdarúgó és a labdarúgók közti legjobb triatlonversenyző rója egymás mellett a kilométereket.” A Zsitva-duatlon kategóriagyőztesei a Hírkosárban. Qmk) Matúš Verbovský volt a leggyorsabb a 27. Zsitva-duatlonon (www.triathlon.sk-felvétel) Finn futott elsőkónt a cólba Komárom. Sok embert mozgatott meg, tíz kilométeren a Dunakeszi színeiben induló Tommi Hykö- nen, 5,5 kilométeren a szlovák Aurel Hakke teljesítette a legrövidebb idő alatt a távot a 42. Komárom-Komámo nemzetközi utcai futóversenyen. „Nagy volt a részvétel, 750 indulót jegyeztünk, félórát késett a rajt, amiben a késői jelentkezők is szerepet játszottak, de nem csak ők. Ettől függetlenül jó hangulatú verseny volt, mindenki megkapta a célban a szép pólókat és befutócsomagot” - fogalmazott tömören Sebő Beáta, az észak-komáromi történések koordinátora. „Magam is indultam, Kovács Kokó István valahol előttem, Szőnyi Ferenc komáromi vasember mögöttem rótta a kilométereket. Nem láttam a győztes befutóját, de tudom, hogy fél perccel megverte a tavaly első Balázsi Dávidot, a mezőny meg négy perccel később érkezett a célba. Hytönen 30:09 perces ideje is nagyon jó - mondta lapunknak Dombai Gábor, a dél-komáromi fél koordinátora. - Az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, a nevezés miatt csúszott a rajt, s ezzel elértük azt, hogy mindenki futhatott, aki eljött.” A kategóriagyőztesek a Hírkosárban. (jmk) Negyedikek a nagykaposi sakkozók Nagykapo*. Második legjobb helyezését könyvelhette el az idei kiírás befejeztével a II. ligás nagykaposi sakkcsapat. Tavaly ötödikként zárt, most - utolsó két bajnoki mérkőzését megnyerve - a negyedik helyen végzett az Ung- vidéki együttes. Tíz év után, amikor is bronzérmes volt, ismét dobogó közeibe került a 12 csapatot számláló tabellán. Papp László, a nagykaposi sakk-klub elnöke elmondta, nagy sikert jelent számukra ez az eredmény, mivel menet közben kisebb-nagyobb problémák is adódtak, de a legnehezebb pillanatokban mindig a csapatszellem diadalmaskodott. A játékosók közül Roman Juhar teljesítményét emelte ki, ugyanis hét győzelmével - egy döntetlen és három vereség mellett - a társaság húzóemberének bizonyult, de a többiek is hozzátették a magukét a sikerhez, különösen a két ukrán légiós Mikhail Bemak és Arkagyij Vorovics. A 65. életévében járó Papp László a bíráskodás mellett nagyban hozzájárult a nagykaposi alakulat előkelő helyezéséhez, hat mérkőzéséből négyet megnyert, kettőt pedig döntetlenre játszott. A kelet-szlovákiaiak a következő bajnoki évadban is a dobogó közelében, vagy valamelyik fokán akarnak végezni. A zárófordulók tényei a Hírkosárban. (pan) Labdaszelídítés Ekecsen: árnyékban, sárosán... Eredmény a Hírkosárban. (Kovács Zoltán felvétele)