Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-14 / 112. szám, szombat
\Í6 SZALON ■ 2016. MÁJUS 14. www.ujszo.com H33 A kiegyezésnek nincs meg a mentális alapja Természetesen örülök, hogy naponta nem ugatnak egymásra a magyar és a szlovák politikusok, mint azelőtt éveken át, és hogy Bugár Béla jól elkvaterkázik Andrej Dankóval a házelnöki pulpitus mögött. Ezt azonban még nem nevezném történelmi kiegyezésnek. Egyszerűen: a jelenlegi politikai elitek megtalálták a közös hatalmi érdeket, vagy a(z) (átmeneti) közös ellenséget - Brüsszelt, Berlint, a migrán- sokat, a romákat stb. Nem hiszem például azt sem, hogy az SNS alapvetően megváltozott volna: Danko intelligens, jó megjelenésű és talán korrektnek is mondható politikus, de amint néhány hétre kórházba vonult, már kibújtak a rejtekhelyükről az igazi régi SNS-es káderek. A kiegyezésnek nincs meg a mentális alapja, sem az intézményi háttere: a szlovákok nagyon keveset tudnak az itteni magyarokról, nagyon keveset tudnak Magyarországról, jobbára csak pár sztereotípiát, és y> Nagyon keveset tudnak Magyarországról, jobbára csak pár sztereotípiát, és ez fordítva is igaz. ez fordítva is igaz. A legutóbbi „szlovák könyvfesztivál” Budapesten remek kezdeményezés volt, de itt a rendszeresség és a folyamatosság a probléma, aminek a fenntarthatóságáért gyakorlatilag semmit nem tettek a hatalmi garnitúrák az utóbbi évtizedekben. Az általános ignorancia adott helyzetben könnyen ismét negatív energiává transzformálható. Elképzelhető, hogy részsikereket el lehet érni, a kérdés csak az, milyen áron. Természetesen örülök annak, ha sikerül ideig- óráig megmenteni a kisiskolákat, nyilván azért, mert ez az SNS-nek is az érdeke. De az is világos, hogy hosszú távon ez az állapot nem fenntartható a köz- igazgatás átfogó reformja nélkül (közel 2900 potenciális iskolafenntartó önkormányzat egy ötmilliós országban abszurditás - Finnországban összesen 250 van), és az oktatásügy lényeges átalakítása is elengedhetetlen, beleértve a tantervreformot és a pedagógusképzés reformját. Nem látom azt, hogy az oktatásügyi tárca jelenlegi vezetésének, beleértve a Híd jelöltjét, bármilyen átfogó és hosszú távú elképzelése lenne a dolgokról, sőt, hogy egyáltalán vannak-e reformambíciói. És továbbra sem győzött meg arról senki - Andrej Kiska sem hogy a Kodeba-párt eliminálása mint cél minden politikai eszközt szentesít és mindenre utólagos felmentést ad. Petőcz Kálmán Lassan elfogy a távolság (Fotók: Jozef Jakubčo, TASR) Ráadásul a szlovák és a magyar etnikum együttélése a mindennapokban valójában szinte problémamentesnek nevezhető. Mindez abba az irányba mutat, hogy a szlovák-magyar ellentét egyre kevésbé lesz alkalmas a politikai kedélyek felkorbácsolására.” A Co- menius Egyetem oktatója szerint az is szerepet játszhatott a Smer irányváltásában, hogy a hazai párt- politikai paletta átrendeződésével a magyar pártokban meglátták a potenciális partnereket. „Először regionális szinten próbálták ki az együttműködést, főként az MKP- val, de több helyen a Híddal is, és úgy látszik, bevált a modell” - véli Gál, aki azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az újdonsült „barátság” bármikor véget érhet, ha Robert Fico aktuálpolitikai érdeke úgy kívánja. A látványos hazai „magyarpolitikai” váltással szinte egy időben változott Robert Fico kapcsolata Magyarországgal. Illetve, lehet, hogy pontosabb lenne úgy fogalmazni: az Orbán Viktor vezette Magyar- országgal. Az első Fico-kormány idején (2006-2010) Orbán Fico első számú ellenségének számított, Magyarország pedig gyakorlatilag geopolitikai fenyegetésnek. (Emlékszünk még Sólyom László magyar köztársasági elnök kiutasítására, vagy a státustörvény körüli hazai hisztériára.) Aztán, amint a magyarkártya kezdte itthon erejét veszíteni, úgy idomult egymáshoz Robert Fico és Orbán Viktor, mígnem mára ott tartunk, hogy a magyar kormányfő Fico egyik legközelebbi európai szövetségesének számít, legalábbis a menekülttémában. Ebben alighanem szerepet játszik a két kormányfő mentalitásbeli közelsége és a köztük levő nyilvánvaló személyes szimpátia. Mindketten karizmatikus politikusok, akik erős kézzel vezetik pártjukat, és sok hasonlóságot találnánk demokráciafelfogásukban és a putyini Oroszországhoz való vonzódásukban is. Az Orbán-Fico közeledésnek azonban van egy másik momentuma is, amelyre Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész mutatott rá lapunknak adott korábbi interjújában: „Mintha a magyar külpolitika irányzéka átállt volna a gazdasági kérdésekre, amelyek háttérbe szorították az egyebeket. Magyarország politikájában a szlovákiai magyarság most mintha kissé a színfalak mögé tolódott volna.” Tehát, valószínűleg azért állhat fönn az Orbán-Fico barátság, mert Orbán Viktor nem kéri számon szlovák partnerétől mondjuk az autonómiát vagy egyéb jogokat a szlovákiai magyarság számára. A paradigmaváltás, tegyük hozzá, konstruktívnak bizonyult: a szlovák fél mindig is nagyon érzékenyen reagált arra, ha Magyarország a kisebbségi jogok bővítésének a témájával próbálkozott, amitől végeredményben a szlovák fél még jobban elzárkózott a gondolattól. Kollai István történész kiegyezés helyett a jelenlegi állapotot inkább „egyfajta kölcsönös jóindulatú semlegességként” jellemzi. „Ami biztos, hogy a konfliktusok helyett a kooperáció került előtérbe, ami önmagában pozitív, de nem old meg mindent” — vélekedik Kollai, aki szerint egy esedeges szlovákmagyar kiegyezésnek mindenképpen ki kellene térnie a szlovákiai magyarság helyzetének rendezésére. (Lásd interjúnkat Kollai Istvánnal a 15. oldalon.) A szlovák-magyar viszony alakulása szempontjából fontos szerepet játszott a menekülttéma megjelenése, amely - bár mindkét országot csak közvetve érinti - mind Magyarországon, mind Szlovákiában kiemelt aktuálpolitikai kérdéssé lépett elő. Sőt, a téma új életet lehelt a visegrádi együttműködésbe is, igaz, a most kialakuló összefogás szembehelyezi a közép-európai országokat az EU főáramlatával, ami nagyon veszélyes lehet. Ám visszatérve a hazai helyzethez, több szakértő megfogalmazta már: a „menekültkártya” felváltotta a magyarkártyát. Kiss Gy. Csaba szerint várható, hogy „szembekerülve a komolynak mutatkozó kihívásokkal, csökkenni fognak az egymás ellen fenekedő közép-európai nacionalizmusok”. Vajon ez azt jelenti, hogy a belpolitikai küzdelmek során többé nem húzzák elő hazai politikusok a magyarellenes sovinizmust? „Ezt nagyon elhamarkodott megállapításnak tartanám” - mondja Elena Gallová Kriglerová kisebbségi szakértő, a CVEK (Centrum pre výskum etnicity a kultúry) kutatóközpont igazgatója. Gallová szerint nincs szó szlovákmagyar kiegyezésről, bár igaz, hogy a téma jelenleg háttérbe szorult, lappang. „Ráadásul, a kilencvenes évek óta nincsenek megoldva a magyar kisebbség jogos követelései, s továbbra is érvényben van az állampolgárságról szóló törvény” - figyelmeztet a szakértő, s hoz- : záteszi, az autonómia még mindig szitokszó Szlovákiában, amely minden bizonnyal ma is felkorbácsolná az indulatokat. „Azt gondolom, sok dolog szorul még magyarázatra azzal kapcsolatban, hogy a magyar közösségnek joga van magának döntenie az őt érintő ügyekben” - véli Gallová. „A nemzetiségi feszültségek mértéke Szlovákiában mindig az aktuálpolitikai diskurzus függvénye, ugyanis a többségi és a kisebbségi közösségek együttélése többé-kevésbé harmonikus” - reagált kérdésünkre Laco Oravec emberi jogi aktivista, a Milan Šimečka Alapítvány programigazgatója, aki úgy véli, a szlovákok és a magyarok együttélése az utóbbi évtizedekben mentes volt a nagyobb traumáktól. „A menekülttéma megjelenése mintha felülírta volna nemcsak a magyarkártyát, hanem a romakártyát is. Kissé ironikusan fogalmazva elmondhatjuk, a menekültek megjelenése óta mintha megbecsülnénk a »régi jó« magyarjainkat és cigányainkat.” Ennek ellenére a magyarkártya jövőjét tekintve Oravec enyhén optimista. „Reménykedem abban, hogy a demokrácia fejlődésével és a visegrádi országok egymáshoz való közeledésével ez a téma egyszerűen kifullad, s már nem lesz attraktív a politikusok számára.” Czajlik Katalin Ej mikör én huszár voltam Rákóczi vojnában, Cifra plachta zas tavával Jártam Moravában. Oravában, Moravában Híres legény voltam, Konyát, hozat, kravát, Gyakran elhajtottam. De mi liptai huszárok Sok krainákon jártunk Oravában, Moravában Már sokszor is voltunk. Ha trencsanszka birkájában tn nem lettem volna, Bizony egész Magyarország U cserta lett volna. Kuruc nóta a Rdkóczi- szabtiduigharc idejéből Kiegyezés? Felejtsük el! Csak szélcsend.. M agyar-szlovák kiegyezés tanúi vagyunk? Lehet ilyen kiegyezés? Van rá igény? Először is nézzük meg, mi szükséges egy kiegyezéshez. Elsősorban konfliktus: múltbeli vagy jelenkori, sérelmek vagy aktuális atrocitások. Ezek a magyar-szlovák viszony- rendszerben nagyon sokáig nem voltak, majd jött a 19. és a 20. század, és minden elromlott. A gond az, hogy ha konfliktust keresünk, nem kell egészen a dualizmusig és a kitelepítésekig visszamenni. Elég azt mondani: kettős állampolgárság, szurkolóverés, Hedvig. Van rá politikai akarat a szlovák félről, hogy ezeket rendbe tegyük? 2012 óta - geopolitikai, gazdasági, hatalomtechnikai okokból — kiváló, szlovákiai szakzsargonnal élve „standardon felüli” a kapcsolat a két ország miniszterelnöke között, mégsem került pont egyik vitás ügy végére sem. Most pedig a Fico- kormány tagja lett egy magyar érdekeket képviselő párt, ám nyomát sem lámi a kényes ügyek rendezésének. Kiegyezés? Egy tavaly végzett tudományos kutatás szerint, miközben a szlovákok körében az utóbbi két évtizedben nőtt a nemzeti büszkeség, másfél- szeresére emelkedett azok aránya is, akik úgy gondolják: a kisebbségeknek alkalmazkodniuk kell és beolvadni. A szlovák többségbe. Egészen konkrétan a szlovákok 46 százaléka vélekedik így. Nem meglepő. Miközben az utóbbi években kevelenne a kisebbségi problémákkal szemben. Elég belenézni az internetes etnikai kommentháborúkba: a szlovák megszólalók többsége egyszerűen nem érti, miért nem elég például a magyaroknak a magyar vidéken a szlovák felirat („hiszen úgyis meg kell tanulniuk szlovákul”). De gyönyörű példája ennek a választások utáni hisztéria is. Amikor még úgy tűnt, jobboldali koalíció alakulhat az SNS részvételével, a hidas politikusokat naci- onalistázták le saját szlovák választóik azért, mert - akkor még - nem akartak együttműködni a „nemzeselői mandátumot szerző elismert alkotmányjogász és emberjogi szakértő dorgálja meg párttársát, mert az csak magyarul publikálta privát blogbejegyzését. Kiegyezéshez közös akarat és partnerek kellenek. Most egyiket sem lámi, ami van, az legfeljebb szélcsendnek nevezhető. Az elmúlt tíz évben hasonlóan nehéz volt átültetni bármilyen aprócska kisebbségi változtatást, mint a 90-es években. Ami jelzésértékű: az új politikusok és pártok meggyőzése volt a keményebb dió. Nem csak a Procházkák és Matoviéok, a nevében liberális SaS sem nyitott a jogbővítésre. Ah, azok csak gazdasági liberálisok, le- gyinthetnénk, nincs affinitásuk a társadalmi kérdésekhez. Nem teljesen így van. Azok számára ugyanis, akiknek kellene, hogy legyen, a „magyarkérdések” sokszor értel- mezhetedenek. így történhet meg, hogy a liberális szlovák értelmiség nacionalizmusnak tartja, ha a magyarok saját pártjaikra szavaznak, esedeg etnikai alapon szerveződnek, avíttnak véli a kétnyelvűsítési kezdeményezéseket. ,„Akkor, amikor a nyugati értelmiség a nemi identitás bűvkörében él, Amerikában arról vitáznak, hány semlegesnemű vécé kell az egyetemeken, safe space-eket építenek, mi holmi magyar feliratokkal törődjünk? Hol vagyunk, a 19. században?” - teszik fel magukban a kérdést. Amikor tavaly Andrej Kiskánál jártunk interjún, egyáltalán nem értette, a magyarokat miért zavarja, hogy a népszámlálási adatok alapján sokkal kevesebben vannak. Es ő nem Kodéba, Slota, Fico vagy Meéiar, hanem egy szlovákiai viszonylatban toleráns és megértő államfő. Az eddigi legjobb szlovák elnök. Kiegyezés helyett tehát a korábbi gondok szőnyeg alá söprésének lehetünk tanúi. Egyelőre nem mutatkozik igény a magyar-szlovák kiegyezésre, és félő, hogy a honi magyarság zsugorodásával párhuzamosan egyre kisebb lesz iránta a kereslet. A végére egy önkritikus megjegyzés: azon is el kellene gondolkodnunk, mi mennyire világosan tudjuk artikulálni saját bajainkat a többsége felé, és mennyire őszintén akarjuk ezt a kiegyezést. Mózes Szabolcs A liberális szlovák értelmiség is nacionalizmusnak tartja, ha a magyarok saját pártjaikra szavaznak, esetleg etnikai alapon szerveződnek. sebb a szlovák-magyar konfliktus ti” párttal. Az azóta klasszikussá vált a politikai térben, egyáltalán nem Kresák-esetről pedig inkább ne is érezni, hogy a többség megértőbb beszéljünk: egy Híd-listáról képvi-