Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2016-05-14 / 112. szám, szombat

\Í6 SZALON ■ 2016. MÁJUS 14. www.ujszo.com H33 A kiegyezésnek nincs meg a mentális alapja Természetesen örülök, hogy naponta nem ugatnak egy­másra a magyar és a szlovák politikusok, mint azelőtt éveken át, és hogy Bugár Béla jól elkvaterkázik Andrej Dankóval a házelnöki pulpitus mögött. Ezt azonban még nem nevezném történelmi kiegyezés­nek. Egyszerűen: a jelenlegi politikai elitek megtalálták a közös hatalmi érdeket, vagy a(z) (átmeneti) közös ellenséget - Brüsszelt, Berlint, a migrán- sokat, a romákat stb. Nem hi­szem például azt sem, hogy az SNS alapvetően megváltozott volna: Danko intelligens, jó megjelenésű és talán korrekt­nek is mondható politikus, de amint néhány hétre kórházba vonult, már kibújtak a rejtek­helyükről az igazi régi SNS-es káderek. A kiegyezésnek nincs meg a mentális alapja, sem az intézményi háttere: a szlovákok nagyon keveset tudnak az itteni magyarokról, nagyon keveset tudnak Magyarországról, job­bára csak pár sztereotípiát, és y> Nagyon keveset tudnak Magyaror­szágról, jobbára csak pár sztereotípiát, és ez fordítva is igaz. ez fordítva is igaz. A legutóbbi „szlovák könyvfesztivál” Buda­pesten remek kezdeményezés volt, de itt a rendszeresség és a folyamatosság a probléma, aminek a fenntarthatóságáért gyakorlatilag semmit nem tettek a hatalmi garnitúrák az utóbbi évtizedekben. Az általános ignorancia adott hely­zetben könnyen ismét negatív energiává transzformálható. Elképzelhető, hogy részsikere­ket el lehet érni, a kérdés csak az, milyen áron. Természetesen örülök annak, ha sikerül ideig- óráig megmenteni a kisiskolá­kat, nyilván azért, mert ez az SNS-nek is az érdeke. De az is világos, hogy hosszú távon ez az állapot nem fenntartható a köz- igazgatás átfogó reformja nélkül (közel 2900 potenciális isko­lafenntartó önkormányzat egy ötmilliós országban abszurditás - Finnországban összesen 250 van), és az oktatásügy lényeges átalakítása is elengedhetetlen, beleértve a tantervreformot és a pedagógusképzés reform­ját. Nem látom azt, hogy az oktatásügyi tárca jelenlegi vezetésének, beleértve a Híd jelöltjét, bármilyen átfogó és hosszú távú elképzelése lenne a dolgokról, sőt, hogy egyáltalán vannak-e reformambíciói. És továbbra sem győzött meg arról senki - Andrej Kiska sem hogy a Kodeba-párt eliminá­lása mint cél minden politikai eszközt szentesít és mindenre utólagos felmentést ad. Petőcz Kálmán Lassan elfogy a távolság (Fotók: Jozef Jakubčo, TASR) Ráadásul a szlovák és a magyar etnikum együttélése a mindenna­pokban valójában szinte problé­mamentesnek nevezhető. Mindez abba az irányba mutat, hogy a szlovák-magyar ellentét egyre kevésbé lesz alkalmas a politikai kedélyek felkorbácsolására.” A Co- menius Egyetem oktatója szerint az is szerepet játszhatott a Smer irányváltásában, hogy a hazai párt- politikai paletta átrendeződésével a magyar pártokban meglátták a potenciális partnereket. „Először regionális szinten próbálták ki az együttműködést, főként az MKP- val, de több helyen a Híddal is, és úgy látszik, bevált a modell” - véli Gál, aki azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az újdonsült „barátság” bármikor véget érhet, ha Robert Fico aktuálpolitikai ér­deke úgy kívánja. A látványos hazai „magyarpolitikai” váltással szinte egy időben válto­zott Robert Fico kapcsolata Ma­gyarországgal. Illetve, lehet, hogy pontosabb lenne úgy fogalmazni: az Orbán Viktor vezette Magyar- országgal. Az első Fico-kormány idején (2006-2010) Orbán Fico első számú ellenségének számí­tott, Magyarország pedig gyakor­latilag geopolitikai fenyegetésnek. (Emlékszünk még Sólyom László magyar köztársasági elnök kiutasí­tására, vagy a státustörvény körüli hazai hisztériára.) Aztán, amint a magyarkártya kezdte itthon erejét veszíteni, úgy idomult egymás­hoz Robert Fico és Orbán Viktor, mígnem mára ott tartunk, hogy a magyar kormányfő Fico egyik leg­közelebbi európai szövetségesének számít, legalábbis a menekültté­mában. Ebben alighanem szerepet játszik a két kormányfő mentali­tásbeli közelsége és a köztük levő nyilvánvaló személyes szimpátia. Mindketten karizmatikus poli­tikusok, akik erős kézzel vezetik pártjukat, és sok hasonlóságot ta­lálnánk demokráciafelfogásukban és a putyini Oroszországhoz való vonzódásukban is. Az Orbán-Fico közeledésnek azon­ban van egy másik momentuma is, amelyre Kiss Gy. Csaba művelődés­történész mutatott rá lapunknak adott korábbi interjújában: „Mint­ha a magyar külpolitika irányzéka átállt volna a gazdasági kérdésekre, amelyek háttérbe szorították az egyebeket. Magyarország politiká­jában a szlovákiai magyarság most mintha kissé a színfalak mögé to­lódott volna.” Tehát, valószínűleg azért állhat fönn az Orbán-Fico barátság, mert Orbán Viktor nem kéri számon szlovák partnerétől mondjuk az autonómiát vagy egyéb jogokat a szlovákiai magyarság szá­mára. A paradigmaváltás, tegyük hozzá, konstruktívnak bizonyult: a szlovák fél mindig is nagyon érzé­kenyen reagált arra, ha Magyaror­szág a kisebbségi jogok bővítésének a témájával próbálkozott, amitől végeredményben a szlovák fél még jobban elzárkózott a gondolattól. Kollai István történész kiegyezés helyett a jelenlegi állapotot inkább „egyfajta kölcsönös jóindulatú semlegességként” jellemzi. „Ami biztos, hogy a konfliktusok helyett a kooperáció került előtérbe, ami önmagában pozitív, de nem old meg mindent” — vélekedik Kollai, aki szerint egy esedeges szlovák­magyar kiegyezésnek mindenkép­pen ki kellene térnie a szlovákiai magyarság helyzetének rendezésé­re. (Lásd interjúnkat Kollai István­nal a 15. oldalon.) A szlovák-magyar viszony ala­kulása szempontjából fontos szerepet játszott a menekülttéma megjelenése, amely - bár mind­két országot csak közvetve érinti - mind Magyarországon, mind Szlovákiában kiemelt aktuálpoliti­kai kérdéssé lépett elő. Sőt, a téma új életet lehelt a visegrádi együtt­működésbe is, igaz, a most kiala­kuló összefogás szembehelyezi a közép-európai országokat az EU főáramlatával, ami nagyon veszé­lyes lehet. Ám visszatérve a hazai helyzethez, több szakértő megfogalmazta már: a „menekültkártya” felváltotta a magyarkártyát. Kiss Gy. Csaba sze­rint várható, hogy „szembekerülve a komolynak mutatkozó kihívá­sokkal, csökkenni fognak az egy­más ellen fenekedő közép-európai nacionalizmusok”. Vajon ez azt jelenti, hogy a belpolitikai küzdel­mek során többé nem húzzák elő hazai politikusok a magyarellenes sovinizmust? „Ezt nagyon elhamarkodott megál­lapításnak tartanám” - mondja Elena Gallová Kriglerová kisebbségi szakértő, a CVEK (Cent­rum pre výskum etnicity a kultúry) kutatóközpont igazgatója. Gallová sze­rint nincs szó szlovák­magyar kiegyezésről, bár igaz, hogy a téma jelenleg háttérbe szorult, lappang. „Ráadásul, a kilencvenes évek óta nincsenek megoldva a magyar kisebbség jogos követelései, s továbbra is érvényben van az ál­lampolgárságról szóló törvény” - figyelmez­tet a szakértő, s hoz- : záteszi, az autonómia még mindig szitokszó Szlovákiában, amely minden bizonnyal ma is felkorbácsolná az indulatokat. „Azt gondolom, sok dolog szorul még magya­rázatra azzal kapcsolatban, hogy a magyar közösségnek joga van ma­gának döntenie az őt érintő ügyek­ben” - véli Gallová. „A nemzetiségi feszültségek mértéke Szlovákiában mindig az aktuálpoli­tikai diskurzus függvénye, ugyanis a többségi és a kisebbségi közös­ségek együttélése többé-kevésbé harmonikus” - reagált kérdésünkre Laco Oravec emberi jogi aktivista, a Milan Šimečka Alapítvány prog­ramigazgatója, aki úgy véli, a szlo­vákok és a magyarok együttélése az utóbbi évtizedekben mentes volt a nagyobb traumáktól. „A menekült­téma megjelenése mintha felülírta volna nemcsak a magyarkártyát, hanem a romakártyát is. Kissé ironikusan fogalmazva elmond­hatjuk, a menekültek megjelenése óta mintha megbecsülnénk a »régi jó« magyarjainkat és cigányainkat.” Ennek ellenére a magyarkártya jö­vőjét tekintve Oravec enyhén op­timista. „Reménykedem abban, hogy a demokrácia fejlődésével és a visegrádi országok egymáshoz való közeledésével ez a téma egyszerűen kifullad, s már nem lesz attraktív a politikusok számára.” Czajlik Katalin Ej mikör én huszár voltam Rákóczi vojnában, Cifra plachta zas tavával Jártam Moravában. Oravában, Moravában Híres legény voltam, Konyát, hozat, kravát, Gyakran elhajtottam. De mi liptai huszárok Sok krainákon jártunk Oravában, Moravában Már sokszor is voltunk. Ha trencsanszka birkájában tn nem lettem volna, Bizony egész Magyarország U cserta lett volna. Kuruc nóta a Rdkóczi- szabtiduigharc idejéből Kiegyezés? Felejtsük el! Csak szélcsend.. M agyar-szlovák kiegyezés tanúi vagyunk? Lehet ilyen kiegyezés? Van rá igény? Először is nézzük meg, mi szüksé­ges egy kiegyezéshez. Elsősorban konfliktus: múltbeli vagy jelenkori, sérelmek vagy aktuális atrocitások. Ezek a magyar-szlovák viszony- rendszerben nagyon sokáig nem voltak, majd jött a 19. és a 20. szá­zad, és minden elromlott. A gond az, hogy ha konfliktust keresünk, nem kell egészen a dualizmusig és a kitelepítésekig visszamenni. Elég azt mondani: kettős állampolgár­ság, szurkolóverés, Hedvig. Van rá politikai akarat a szlovák félről, hogy ezeket rendbe tegyük? 2012 óta - geopolitikai, gazdasági, ha­talomtechnikai okokból — kivá­ló, szlovákiai szakzsargonnal élve „standardon felüli” a kapcsolat a két ország miniszterelnöke között, mégsem került pont egyik vitás ügy végére sem. Most pedig a Fico- kormány tagja lett egy magyar ér­dekeket képviselő párt, ám nyomát sem lámi a kényes ügyek rendezésé­nek. Kiegyezés? Egy tavaly végzett tudományos ku­tatás szerint, miközben a szlovákok körében az utóbbi két évtizedben nőtt a nemzeti büszkeség, másfél- szeresére emelkedett azok aránya is, akik úgy gondolják: a kisebbségek­nek alkalmazkodniuk kell és beol­vadni. A szlovák többségbe. Egészen konkrétan a szlovákok 46 százaléka vélekedik így. Nem meglepő. Miközben az utóbbi években keve­lenne a kisebbségi problémákkal szemben. Elég belenézni az interne­tes etnikai kommentháborúkba: a szlovák megszólalók többsége egy­szerűen nem érti, miért nem elég például a magyaroknak a magyar vidéken a szlovák felirat („hiszen úgyis meg kell tanulniuk szlová­kul”). De gyönyörű példája ennek a választások utáni hisztéria is. Amikor még úgy tűnt, jobboldali koalíció alakulhat az SNS részvé­telével, a hidas politikusokat naci- onalistázták le saját szlovák válasz­tóik azért, mert - akkor még - nem akartak együttműködni a „nemze­selői mandátumot szerző elismert alkotmányjogász és emberjogi szak­értő dorgálja meg párttársát, mert az csak magyarul publikálta privát blogbejegyzését. Kiegyezéshez közös akarat és part­nerek kellenek. Most egyiket sem lámi, ami van, az legfeljebb szél­csendnek nevezhető. Az elmúlt tíz évben hasonlóan nehéz volt átül­tetni bármilyen aprócska kisebbségi változtatást, mint a 90-es években. Ami jelzésértékű: az új politikusok és pártok meggyőzése volt a kemé­nyebb dió. Nem csak a Procházkák és Matoviéok, a nevében liberális SaS sem nyitott a jogbővítésre. Ah, azok csak gazdasági liberálisok, le- gyinthetnénk, nincs affinitásuk a társadalmi kérdésekhez. Nem telje­sen így van. Azok számára ugyan­is, akiknek kellene, hogy legyen, a „magyarkérdések” sokszor értel- mezhetedenek. így történhet meg, hogy a liberális szlovák értelmiség nacionalizmusnak tartja, ha a ma­gyarok saját pártjaikra szavaznak, esedeg etnikai alapon szerveződ­nek, avíttnak véli a kétnyelvűsítési kezdeményezéseket. ,„Akkor, ami­kor a nyugati értelmiség a nemi identitás bűvkörében él, Ameriká­ban arról vitáznak, hány semleges­nemű vécé kell az egyetemeken, safe space-eket építenek, mi holmi magyar feliratokkal törődjünk? Hol vagyunk, a 19. században?” - teszik fel magukban a kérdést. Amikor tavaly Andrej Kiskánál jártunk interjún, egyáltalán nem értette, a magyarokat miért zavarja, hogy a népszámlálási adatok alapján sok­kal kevesebben vannak. Es ő nem Kodéba, Slota, Fico vagy Meéiar, hanem egy szlovákiai viszonylatban toleráns és megértő államfő. Az ed­digi legjobb szlovák elnök. Kiegyezés helyett tehát a korábbi gondok szőnyeg alá söprésének lehetünk tanúi. Egyelőre nem mu­tatkozik igény a magyar-szlovák kiegyezésre, és félő, hogy a honi magyarság zsugorodásával párhu­zamosan egyre kisebb lesz iránta a kereslet. A végére egy önkritikus megjegyzés: azon is el kellene gon­dolkodnunk, mi mennyire világo­san tudjuk artikulálni saját baja­inkat a többsége felé, és mennyire őszintén akarjuk ezt a kiegyezést. Mózes Szabolcs A liberális szlovák értelmiség is nacionalizmusnak tartja, ha a magyarok saját pártjaikra szavaznak, esetleg etnikai alapon szerveződnek. sebb a szlovák-magyar konfliktus ti” párttal. Az azóta klasszikussá vált a politikai térben, egyáltalán nem Kresák-esetről pedig inkább ne is érezni, hogy a többség megértőbb beszéljünk: egy Híd-listáról képvi-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents