Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-12 / 110. szám, csütörtök
HOBBI UJSZO 2016. május • www.ujszo.com Horgász |VII| NÉHÁNY NAP MÚLVA KEZDŐDIK A PONTYSZEZON, NYITNAK A HALASTAVAK. BALZSAM EZ A KAPÁSOKRA, GYÖNYÖRŰ ' FÁRASZTÁSOKRA KIÉHEZETT PONTYHORCÁSZOK LELKÉNEK. IGA AZ IDŐJÁRÁS EGYELŐRE FORGANDÓ, HIDEG- ÉS MELEGFRONTOK VÁLTOGATJÁK EGYMÁST, HOL ESIK, HOL FÚJ, HOL BORULT, HOL DERÜLT AZ IDŐ, DE REMÉLJÜK, MÁJUS 15-ÉRE MEGÁLLAPODIK A TAVASZ, ÉS TELJES POMPÁJÁBAN KITELJESEDIK. A legfinomabb módszer partközeiben Pontyos, keszeges teríték (A szerző felvételei) anem azzal minden horgász tisztában van, hogy a ponty az időjárás változásaira legérzékenyebben reagáló hal (meteoszenzitívnek nevezik), amely néha őrületbe kergeti a horgászt az étvágytalanságával, máskor meg dugulásig zabái. A legtöbben úgy hiszik (s ebbéli hitükben támogatják meg őket a reklámcikkek és -filmek is), hogy a bőséges etetés a siker legbiztosabb záloga. Vagyis a vízbe döntött etetőanyag mennyiségével párhuzamosan nő a horog közelébe csalogatott pontyok száma. Pedig a dolog nem itt kezdődik, hanem a helykereséssel. Pontosabban a halak keresésével. FELMELEGEDŐ VIZEK Hol találjuk tavasszal a pontyokat? Evidens, hogy elsősorban a napsütötte helyeken, vagyis a szélvizekben. A pontyok (de más halak is) ilyenkor elhagyják a mélyedéseket, gödröket, és ott mozognak, ahol melegebb a víz, és több eleséget találnak. A napsugarak ugyanis a sekélyebb vízbe könnyebben lehatolnak, és logikusan ott indítják be először a biológiai folyamatokat. A tavak szélén sarjádó sás, nád és gyékény új táplálékforrást jelent, ráadásul az ottmaradt tavalyi nád torzsa megtartja a meleget. Szinte úgy működik, mint egy biokazán. A mikoorganizmu- sok, rovarok is itt kezdenek elszaporodni először, vagyis a halak itt találnak táplálékot. Nem mellékes, hogy a zöldbe borult természet, a vízparti növényzet is elkezdi „termelni" a bogarakat, rovarokat, amelyek a vízbe pottyanva a halak táplálékául szolgálnak. Persze a pontycsapatok nem állnak egy helyen, hanem állandóan vándorolnak, és ha valahol ehetőt találnak, elidőznek. Ezért van értelme az etetésnek. Ezt azonban nem szabad túlbecsülni, és mértéktelenül szórni a vízbe a kaját. (Láthattunk riasztó felvételeket az apadáskor szárazra került, rothadó etetőanyagokról, kicsírázott kukoricahalmokról, amelyek rontják a víz minőségét.) FENEKEZÉS Az etetés mellett természetesen fontos tényező a szerelék, hiszen tavasszal a halak nem habzsolnak túlzottan, olykor elég finnyásak. Ma már egyre kevesebb dióverő karót látunk vizeink partján. A horgászok többsége vagy áttért a feederezésre, vagy - ha van türelme - bojlival próbálja megfogni a nagy pontyokat. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a hal nem a szereléket választja, hanem a csalit. Ezért is megmosolyogtató néha, hogy a spori feederbottal fenekezik, miközben a bot spicce a tó közepére irányul, és kapásjelző lóg a zsinóron. Erre valók az erős pontyozó (szurf-) botok. A feedertech- nikának éppen az a lényege, hogy a botot a vízre merőlegesen tesszük az ágasba, és az érzékeny botspicc jelzi a kapást. Utóbbinál napjainkban igen divatos lett az ún. methodszerelék. De akár ezt, akár klasszikus rácsos kosarat akasztunk a gubancgátló karabinerébe, ne vigyük túlzásba az etetést. A kevesebb néha több elve alapján inkább a csali minőségére helyezzük a hangsúlyt; erre szolgálnak a legkülönfélébb dipek (por vagy folyékony állapotban), amelyek megnövelik a csali csalogató hatását. A csali ilyenkor is lehet a megszokott: főtt kukorica, pufóka, csonti, pellet vagy ezek kombinációja. Az etetőanyag pedig akkor igazán jó, ha sok „élő" anyagot - csontit, vágott gilisztát stb. - keverünk bele, amelyet tavasszal különösen díjaznak a fehérjére kiéhezett potyká k. AZ ÚSZÓZÁSVARÁZSA Hazai vizeinken nagyon kevés horgász használja pontyozáshoz az úszós módszert, pedig ennek - azon túl, hogy megvan a varázsa - nagy előnyei vannak. Kivéve persze, ha százhúsz méterre dobálunk. Kevés izgalmasabb látvány van annál, mint amikor megremeg, meg-megdöccen az úszó bóbitája, ami arról tanúskodik, hogy odalent turkálnak a halak, és farkuk, oldaluk neki-nekiütődik a zsinórnak, úszónak. Az pedig az izgalmak netovábbja, amikor az úszó lassan kiemelkedik, vagy bukdácsolva elindul oldalra. Úszós módszerhez leginkább a matchbot felel meg, amely elég érzékeny, de erős is a nehéz waglerúszók bedobásához. Úszózni persze nemigen lehet nagy mélységben, az optimális vízmélység 2-3 méter (de legfeljebb 4-5) ennél a módszernél. Ha mélyebb vízben akarunk úszózni, válasszuk az ún. csúszó úszós módszert, ám ennek is megvannak a korlátái. Persze, nem mindegy, hová dobálunk. Ha csak úgy, bele a semmibe, minél messzebb, akkor ne csodálkozzunk, hogy esetleg órákig megússzuk kapás nélkül. Az árulkodó jelekre kell figyelni. Ilyenek a haltartó helyek (a vízből kimeredő akadok), amelyek közelségét szeretik a pontyok, de még inkább a pontyugrást. „Fürdik" a hal, szoktuk mondani, ami részben igaz, de általában arról árulkodik, hogy ahol egy narancssárga farok kivágódik a víz fölé, ott egy csapat, vagy legalábbis több egyed időzik. Aztán ahogy egyre melegebbé válnak a vizek (az utóbbi évekre a májusi nyarak voltak jellemzőek), úgy változik a pontyok viselkedése, étvágya és tartózkodási helye is. A húsz fok fölötti vízben már beljebb húzódnak a mederbe, viszont éjjel ki-kisündörög- nek a part közelébe. Ilyenkor már nem árt csöndben lenni, mert néha szó szerint a lábunk előtt csemegéznek a meglepően nagy halak. Ám horgásszunk bárhol és bármivel, egy fontos dolgot tartsunk szem előtt: májusban és júniusban 4.00 órától 24.00 óráig szabad horgászni, majd csak július elsejétől lehet egész éjjel áztatni a kanócot. Ha tehát esetleg többnapos túrára megyünk, éjfélkor ne felejtsük el kivenni a szereléket a vízből, és a hajnali újrakezdéskor bekönyvelni a következő napot.-KK-
