Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-11 / 109. szám, szerda
161 KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2016. május 11. | www.ujszo.com Csurbeláj - bodrogközi és Ung-vidéki zenészek együtt Egy évig névtelenül zenéltek, kezdetben Nevenincs együttesként konferálták fel őket NÉMETI RÓBERT Három éve alakult a zenekar Kondás Sándor, Nagy Zsuzsa és Szilvási Tibor felállásban. Mindhárman a népzene szerelmesei. „A népzene számunkra olyan közösségi élmény, amelyet másféle műfajban nem lehet megélni. Örömet szerez másoknak, segít feldolgozni az érzelmeket, amelyeket szóban nem lehet elmondani, miközben erős közösséget kovácsol, és nem csupán egy rendezvény idejére” - mondta lapunknak Szilvási Tibor, a Csurbeláj zenésze és alapító tagja. Hozzátette, talán az öröm megosztásának az igénye, talán a közösségi élmények vágya és a hagyományok ápolásának fontossága indította útjára a zenekart, és már az első fellépés után biztosak voltak abban, hogy folytami szeretnék. „Mivel Kondás Sándor évekig a Komócsa néptáncegyüttes táncosa volt, ők voltak az első hallgatóságunk, és főként baráti összejövetelek alkalmával zenélget- tünk. Ezek voltak azok az alkalmak, amelyek nagyon sok erőt és kedvet Egyelőre öten vannak, de egy harmonikással vagy egy cimbalmossal egészítenék ki a zenekart (Kopasz László felvétele) adtak nekünk a zenéléshez. És ez máig így van” - mondta Szilvási. A zenekarnak sokáig nem volt neve. Az első táncház alkalmával nagy zavarban voltak, mivel sem a szervezők, sem ők nem tudták, milyen néven mutassák be az együttest. „A táncházban részt vevők lelkesedése (köszönet a nagytárkányiaknak) sokat segített, hogy belevágjunk a muzsikálásba. Amikor újra hívtak, nagy örömmel mentünk megint muzsikálni” - mesélte Szilvási. A Csurbeláj két legújabb tagjára is egy táncházban találtak rá. Stofko Ferivel, a Csurbeláj hegedűsével hamar összebarátkoztak. „Ezzel felmerült egy újabb lehetőség. Sanyi vásárolt egy brácsát, Tibi egy nagybőgőt, Zsuzsa meg egy hegedűt, hátha sikerül utolérnie sok gyakorlással a csapat többi tagját. Két éve népzenei tábort szerveztünk, ahová citerásokat, vonósokat, néptáncoktatókat és persze tanulni vágyókat hívtunk. Feri is ellátogatott az egyik este testvérével, Stofko Tamással. Zené lgettünk, beszélgettünk, aztán eljöttek a következő próbánkra és végül itt ragadtak. A testvéreknek több tapasztalatuk Csurbeláj együttes A megalakulás ive: 2013 • Tagok; Szilvási Tibor (nagybőgő és harmonika), Nagy Zsuzsa (ének), Kondás Sándor (klarinét és hegedű), Stofko Ferenc (hegedű), Stofko Tamás (brácsa) van a népzenében, mint az alapító tagoknak, de nagyon jó összhang alakult ki közöttünk. Szeretünk együtt zenélni, énekelni, élvezzük a próbákat, és ez nagyon fontos, meg az is, hogy meg tudjuk beszélni egymással, mit szeretnénk, hogyan látjuk a jövőt” - mondta Szilvási Tibor. A csapat számára a legnehezebb talán az időpont-egyeztetés. Előfordult már, hogy le kellett mondaniuk egy- egy meghívást, mert mindannyian játszanak más zenekarokban is. Legközelebb a sátoraljaújhelyi Kilowatt együttest mutatjuk be. Legenda a johannitákról A darázskő falak a templom legrégebbi részei (A szerző felvétele) SZÁSZI ZOLTÁN Ott vigyáz a Csermosnya - völgyre, a Szoroskő hatalmas masszívuma alatt, Hárskút község legdominánsabb pontján egy a titkait őrző, misztikus hangulatú templom, amelyet talán az egykori keresztesek, a johannita lovagok építtettek. Patrónusa is a johanniták legnagyobb tiszteletben tartott szentje, Keresztelő Szent János. A feltárt román kori elemek, az írásos emlékek révén összeálló tények arra engednek következtetni, hogy az egykori rendi kolostor temploma a mai plébániatemplom helyén állt, annak részeit tárták fel a 80-as években. Szent János lovagjai A második országalapító király, IV. Béla okleveleiben 1243-ban már szerepel egy itteni templom, amelyet Keresztelő Szent János tiszteletére szenteltek fel, és valószínűleg a johannita lovagrend lehetett a birtokosa, amely e helyen kolostort is alapított. A johannita rend úgynevezett gyógyító keresztény közösségként egykor a Szentföldön harcoló keresztesek számára kórházakat alapított és tartott fenn, nagy valószínűséggel Hárskúton is ilyen kórház, hospice kolostor lehetett. Egy legenda szerint az építők egy öreg hársfa alatt kutat ástak, amely igen bővizű volt, innen kapta nevét a hely, így lett Hárskút a falu neve. Egészen 1983-ig úgy tartotta a műemlékvédelem, hogy a hárskúti templom a gótika idején épült, sok- szögzáródású, csúcsíves boltozatú szakrális épület. 1983-ban egy alapos régészeti és építészettörténeti kutatás azonban bebizonyította, hogy a mai templom egy korábbi, román kori - valószínűleg még a 12. és a 13. század fordulóján alapított, egyhajós, az átlagos falusi templomoknál jóval nagyobb - templom magja. A falkutatások kimutatták, hogy mind a déli, mind pedig az északi falon vastag vakolatrétegek alatt és befalazva ugyan, de kiváló állapotban megmaradtak a román kori ablakkeretek, ugyanígy az egykori apszist is sikerült az átépített belső térben régészeti módszerekkel azonosítani, amely valószínűleg félTájoló Hárskút község az E 571-es Pozsony-Kassa főútvonal mellett, Rozsnyótól 6 kilométerre, keletre fekszik. Helyben a turisztikai alapszolgáltatások megtalálhatók, teljes körű szolgáltatás Rozsnyón vehető igénybe. A környék Szlovákia legszebb helyeinek egyike. körzáródású lehetett. A feltárás az északi oldalon egy kéthajós kápolna alapjait is azonosította, erről azt feltételezik, hogy a kolostor felé engedett átjárást. A templomtól északra ma a parókia épülete és kertje van. Hogy maga a kolostor épülete hol lehetett, pontosan nem tudni, viszont a parókia igen vastag falú, robusztus épület, az átlagos falusi parókiáknál jóval impozánsabb méretű, stratégiailag központi helyen áll. Ez a parókia az egykori kolostor falainak anyagából épülhetett. A légi felvételek szerint a falu kimagasló pontján álló templom és a parókia épületegyüttesét észak felől is fal vehette körül. Tény, hogy ma is áll a templom és a papiak között egy embermagasságot meghaladó fal. Az elkerülhetetlen sors Hárskút templomának falai az ország egyik legkorábbi szakrális épületének töredékeit őrzik. A hajó déli falát úgynevezett darázskőből, édesvízi mészkőből rakták, ez mindig is jól faragható, közkedvelt építkezési anyag volt ezen a vidéken. 1430-ra datálják a templom bordaíves boltozatának készítését, a 16. század első harmadára, a Mohács utáni időkre a kolostor pusztulását, amikor a török veszély elől lakóik északabbra menekülhettek. A reformáció terjedésekor ez a templom is az új vallást hívők birtokába jutott, egészen 1662-ig használták, ekkor visszakapták a római katolikus hívek. Barokk átalakítása az 1720-as évekre tehető. 1856- ban orgonát kapott és neogótikus belső berendezéssel szerelték fel, majd a 19. század végén ismét átépítették, akkor készült a nyugati részén álló torony, akkor festették át a szentségház falait borító freskók egy részét is. Ma is rendkívül jó állapotban van, ápolt környezetben várja a híveket. Amikor ott jártam, az eső utáni sárban egy vörös festésű, a középkor legelterjedtebb kerámiájának töredékét találtam. Ki ihatott belőle? Talán a johannita rendfőnök? Titok marad, mint oly sok minden, amit a tudományos kutatás sem tud kideríteni.
