Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2016-05-07 / 106. szám, szombat

SPORT www.ujszo.com | 2016. május 7. A magyar és a szlovák kapitány is felvázolta csapatának a nyerő taktikát (MTI-, TASR-felvétel) Magyar-szlovák hokiderbi A hét évvel ezelőtti vb-n csak a hajrában lőtt Barteőko-góllal győzött a favorit ÖSSZEÁLLÍTÁS Szentpétervár. Megismótlődik-e az esélyes szenvedése, vagy biztosan érvényesül a papírforma? Ma az egymás elleni mérkőzéssel a magyar és a szlovák csapat számára is kezdetét veszi a jégkorong­világbajnokság. A két válogatott eddig hétszer ta­lálkozott egymással, öt szlovák si­ker mellett két magyar győzelem is született. Utóbbiból az első még a hőskorban, 1941-ben (6:0), ám a másik 2003-as keltezésű. „Az volt az első válogatott akcióm, 20 éves voltam, nagyon jól emlékszem. Borzasztó feszült volt a légkör a 4:2- es vereség után, mégha csak U25-ös csapattal is álltunk ki” - emlékezett vissza Dominik Graňák, a mostani szlovák csapat egyik legrutinosabb játékosa. 13 másodperc hiányzott A 32 éves védő a hét évvel ez­előtti mérkőzésen is szerepelt Klo- tenben, amikor csak nyögvenyelő­sen verték 4:3-ra a magyarokat a nyitókörben. „Tizenhárom másod­perccel a vége előtt veszíteni sosem kellemes. Ennek ellenére szép em­lékeim vannak arról a tornáról” - mondta a dunaszerdahelyi szárma­zású Sille Tamás, aki azóta az aktív játékot felhagyva a magyar váloga­tott edzői stábjához csatlakozott. „Az utóbbi hét évben sokat fejlőd­tek a játékosok. Most is vannak ho­Szombat 11.15 Szlovákia-Magyarország STV 1, ČT Sport, Sport 1 (magyar) 11.15 Svájc-Kazahsztán STV 2 és ČT Sport (13.20, felvételről) 15.15 Franciaország-Németország STV 2 15.15 Norvégia-Dánia STV 2 (17.35, felvételről) 19.15 Csehország-Lettország STV 2, ČT Sport 19.15 Fehéroroszország-USA ČT Sport (21.40, felvételről) Vasárnap 11.15 Magyarország-Kanada STV 2, Sport 1 (magyar) 11.15 Kazahsztán-Oroszország ČT Sport; STV 2 (13.40, felvételről) 15.15 Finnország-Németország STV 2; ČT Sport (17.40, felvételről) 15.15 Norvégia-Svájc STV 2 (2.50, felvételről) 19.15 Franciaország-Szlovákia STV 1, ČT Sport 19.15 Svédország-Dánia ČT Sport (23.40, felvételről) nosított hokisaink, csak picit fiata­labb a csapatunk” - tette hozzá Sil­le. Fiatal magyarok A szapporói feljutást 2008-ban kiharcoló hősök közül már csak öten - Hetényi Zoltán, Benk And­rás, ifj. Kovács Csaba, Vas János és Vas Márton - vannak a keretben, az 1980 előtt született arany generáció tagjai nagyrészt visszavonultak. Rieh Chemomaz szövetségi kapi­tány fiatal csapatot nevezett az oroszországi vb-re, például a. 18 éves Garát Zsombor előbb fog ját­szani A csoportos vb-mérkőzést, mint felnőtt bajnoki összecsapást. De a 19 esztendős Stipsicz Bence és Galló Vilmos vagy a 22 éves Vay Adám is első vb-jén szerepel. A fi­atalok mellett több honosított hokis erősíti a keretet: a kanadai születésű Dudás Jesse és Ságért Kálvin és az amerikai Wehrs Kevin a hátvédsor stabilizálásáért felel. A 41 éves, NHL-es múltú Banham Frank, va­lamint Sarauer Andrew már a krak­kói feljutásban is döntő érdemeket szerzett. Cíger: fegyelem kell A magyarok azzal vágnak neki a tornának, hátha sikerül egy nagy bravúrral kivívni a bentmaradást, de a szlovákok sem járnak a fellegek­ben: a korábban kimondva-kimon- datlanul elvárt negyeddöntő elérése nagy sikernek számítana. „Tipikus kanadai hokit játszanak a magyarok. Kellemetlenek, főleg a meccsek elején, az első harmadban. Nekünk a magunk játékát kell rájuk erőltetnünk, ez pedig a nagy fe­gyelmen alapszik” - jelentette ki Zdeno Cíger, a szlovákok szövet­ségi kapitánya. Sztárok nélkül Másra nem is nagyon épülhet a taktikájuk, a megszokott sztárok (Hossa, Chára, Gáborík stb.) hiá­nyoznak a csapatból, az NHL-ből csak négyen lesznek ott Oroszor­szágban. Hét vb-újonc, öt helsinki vb-érmes, négy korábbi sikeres U20-as hokis - ez a szlovák csapat számokban. Mindkét gárda jégre lép vasárnap is: a magyarok 11.15-től Kanadával játszanak („Azok ellen lépünk pá­lyára, akiket nap mint nap csodá­lunk a tévében” - jegyezte meg az esélyekről ifjabb Kovács Csaba, a válogatott támadója), a szlovákok pedig Franciaországgal. Utóbbi - a németekkel együtt - a 2017-es vb házigazdájaként védett csapat, azaz nem eshet ki a csoportból. Ocskay ós Bondra A vb május 22-i zárónapján több játékost is hivatalosan beiktatnak a nemzetközi szövetség (IIHF) Hí­rességek Csarnokába: a 2009-ben elhunyt ifj. Ocskay Gábor az első magyar játékos, aki bekerül a Hall of Fame-be. A szlovákoknak is lesz mit ünnepelniük, a világbajnok, 48 éves Peter Bondra is ugyanebben a megtiszteltetésben részesül, olyan legendák társaságában, mint Szer- gej Fjodorov, Valerij Kamenszkij vagy Pat Quinn. (MTI, TASR, ot) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 31. forduló - szombat, 18.20: Myjava- DAC (játékvezető: Leško); 19.00: Tmava-Michalovce (Mlchlian), Senica-Podbrezová (Weiss), Ružomberok-Zlaté Moravce (Straka), Vasárnap, 17.00: Slovan Bratislava-Trenčín (Sedlák). Abajnokság állása: 1. Trenčín 30 23 3 4 62:25 72 2. Slovan 30 20 7 3 47:18 67 3. Myjava 30 16 5 9 36:32 53 4. Trnava 30 14 6 10 43:36 48 5. Žilina 30 13 6 11 55:38 45 6. DAC 30 12 7 11 37:34 43 7. Ružomberok 30 11 8 11 38:39 41 8. Podbrezová 30 8 6 16 37:44 30 9. Senica 30 7 8 15 29:44 29 10. ZI. Moravce 30 6 9 15 33:53 27 11. Michalovce 30 6 7 17 28:51 25 12. Skalica 30 5 6 19 27:58 21 DOXXBET LIGA, a feljutásért, 0. forduló - szombat, 16.30: Bardejov-Pohroníe (Maršal). Vasárnap, 10.30:2llina B­Liptovský Mikuláš (Ochotnický); 16.30: Zvolen-Slovan Bratislava jun, (Korista), Lokomotíva Košíce-Nitra (Čiernik), Sereí-Prešov (Očenáš). Abajnokság állása: 1. Prešov 24 13 8 3 51:21 47 2. VSS Košice 25 15 5 5 41:19 47 3. L. Mikuláš 24 13 7 4 45:22 46 4. Lokomotíva 24 13 5 6 38:24 44 5. Bardejov 24 13 4 7 35:27 43 6. FK Pohronie 23 12 4 7 29:27 40 7. Zvolen 25 11 5 9 28:26 38 8. Žilina B 24 9 7 8 33:28 34 9. Nitra 23 9 6 8 42:29 33 10. Sered 23 8 4 11 23:30 28 11. Slovan jun. 23 8 3 12 33:46 27 A Borčice kilépett a bajnokságból, eredményeit törölték. A kassai VSS-től három pontot levontak. A bennmaradásért, nyugati csoport, 6. forduló - szombat, 16.30: Senec-Banská Bystrica (R. Gálád), Sala-Dunajská Lužná (Piatka). Vasárnap, 10.30: Trnava jun.-Nové Mesto (Zi- emba). 1.B. Bystrica 27 13 3 11 32:28 42 2. Nové Mesto 27 12 4 11 31:29 40 3. Trnava jun. 27 12 0 15 27:29 36 4. Dun. Lužná 27 10 6 11 31:39 36 5. Sala 27 8 2 17 26:50 26 6. Senec 27 6 4 17 30:48 22 A bennmaradásért, keleti csoport, 6. lorduló- szombat, 16.30: Teplička-Spišská Sobota-Haniska (Krivošík). A bajnokság állása Nová Ves (Vašš), Rimavská 1. Poprad 24 12 5 7 42:29 41 2. Haniska 24 8 4 12 22:41 28 3. Teplička 24 6 4 14 19:41 22 4. Sp. NováVes 24 5 3 16 25:45 18 5. Rim. Sobota 24 3 4 17 20:48 10 A rimaszombatiaktól 3 pontot levontak, mert nem fizették be idejében a havi gyűjtőszámlát a szövetségnek. A Dolný Kubín kilépett a bajnokságból, eredményeiket töröl­ték. ■ Kézilabda NŐI WHIL, playoff, a szlovák bajnoki elmért, elődöntő, 3. és esetleges 4. mérkőzés - szombat, 18.00, vasárnap 16.00: Partizánske-Sala (a három győztes meccsig tartó sorozat ál­lása: 0:2). NŐI I. LIGA, 21. forduló-szombat, 14.00: Košice-Zlatná n/0.; 18410: Inter Bratislava-Nesvady-1 meľ. FÉRFI I. LIGA, rájátszás, alsóház, 6. forduló - szombat, 15.00: Vajnory-DAC. ■ Kosárlabda EUR0VIA SBL (férfi extraliga), playofl, döntő, 5. mérkőzés - szombat; 18.00: BC Prievidza-MBK Rieker Com-Therm Ko­márno (a négy győztes meccsig tartó sorozat állása: 3:1. NŐI EXTRALIGA, az 5. helyért, 5. mérkőzés - szombat, 18.00: Cassovia Košice-Banská Bystrica (a három győztes meccsig tartó sorozat állása: 2:2). A 7. helyért, 5. mérkőzés - szombat, 18.00: Slovan Bratislava-Poprad (2:2). ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, playoff, döntő, 6. mérkőzés - vasárnap, 18.00: SP J Nitra-PU Prešov (a négy győztes meccsig tartó so­rozat állása: 3:2). I25 EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA, elődöntő, visszavágók: FC Sevilla- Sahtar Donyeck 3:1 (1:1), g.: Gameiro (9., 47.), Maria- no (59.) ill. Eduardo (44.) - az első meccsen: 2:2, tj.: Se­villa; FC Liverpool-Villarreal 3:0 (1:0), g.: Bruno (7., öngól), Sturridge (63.), Lallana (81.) - 0:1, tj.: Liver­pool. ■ Jégkorong VILÁGBAJNOKSÁG, A csoport (Moszkva): Svéd- ország-Lettország 2:1 (1:0, 0:0, 0:1 - 1:0), gólütők: Ericsson (3), Nyquist (65.), ill. Sotnieks (53.). B csoport (Szentpétervár): USA-Kanada 1:5 (1:2,0:1, 0:2), gólütők: Maroon (5.), ill. Hall (6.), Gallagher (9.), Duchene (32.), Jenner (46), Marchand (52). NHL, playoff, Nyugati főcsoport, elődöntő, 4. mérkő­zések: St. Louis Blues-Dallas Stars 2:3, hosszabbitás után (az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2:2); Nashville Predators-San Jose Sharks 4:3, há­romszori hosszabbítás után (2:2). ■ Kosárlabda NBA. playofl, Keleti főcsoport, elődöntő, 2. mérkő­zés: Toronto-Miami 96:92, hosszabbítás után (az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1:1). ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, playoll, döntő, 6. mérkőzés: PU Prešov-SPU Nitra 0:3 (-21, -23, -22) - az egyik fél ne­gyedik sikeréig tartó párharc állása: 2:3, ■ Tenisz MADRIDI NŐI TORNA, elődöntő: Dominika Cibulková (szlovák)-Louise Chirico (amerikai) 6:1,6:1. MADRIDI FÉRFITORNA, negyeddöntő: Andy Murray (brit, 2.)-Tomáš Berdych (cseh, 8.) 6:3,6:2; Kéj Nisi- kori (japán, 6.)-Nick Kyrgios (ausztrál) 6:7,7:6,6:3. ■ Cselgáncs BAKUI VILÁGKUPA, női 48 kg: 1. Julia Figueroa (spa­nyol), 2. Csernoviczki Éva (magyar). ■ Sportfogadás A TOTÓ 18. heti első fordulójának helyes tipposzlopa: 1,1,1,1,1,1,1, X, 2, X, 1, X, 1 -1. Nyeremények: a te- litalálatos szelvény 7 063 640 forintot ér. 13 találatos nem volt. A12 találatosokra 28 590, a 11 találatosokra 2200, a 10 találatosok 570 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos, 5 találatos és 4 találatos szel­vény nem volt. Liverpool-Sevilla EL-döntő AzFC Liverpool és a címvédő FC Sevilla jutott a labdarúgó Eu­rópa Liga fináléjába, miután az elődöntő csütörtök esti visszavá­góin mindkét együttes magabiz­tosan múlta felül ellenfelét hazai pályán. A sorozatot az elmúlt két idényben megnyerő spanyol csapat az ukrajnai döntetlen után 3:1-re győzte le a Sahtar Do- nyecket, amely az első félidőben még válaszolni tudott az FC Se­villa vezető góljára, a második játékrészben viszont már csak az andalúziai gárda talált a kapuba. Az angol klub az első 45 perc­ben egy öngóllal ledolgozta hát­rányát a spanyol Villarreallal szemben, a másodikban Stur­ridge révén megszerezte a to­vábbjutást érő gólt, a hajrában pedig bebiztosította a győzelmet. A találkozót Kassai Viktor ve­zette, a spanyolok szerint egyol­dalúan, ezt maga a Villarreal ve­zetőedzője mondta el a mérkőzés után. „Nagyon nehéz volt egy olyan ellenféllel játszani, aki ilyen nagy tempóban és a szabá­lyosság határait súrolva játszik, amelyet a bíró meg is enged ne­ki” -jelentette ki Marcelino. A második számú európai ku­pasorozatban négy diadalával rekorder FC Sevilla történelmet írhat, amennyiben nyer a finálé­ban, ugyanis még egyetlen csa­patnak sem sikerült sorozatban háromszor diadalmaskodnia az Európa Ligában és jogelődeiben, így a Vásárvárosok Kupáj ában és az UEFA-kupában. A Liverpool viszont végső sikerével utolérné az örökrangsor élén a Sevillát. A döntőt május 18-án Bázelben rendezik. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents