Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-07 / 106. szám, szombat
o N <úO O Coco Kubával vegyítve 16. oldal 2016. május 7., szombat, 10. évfolyam, 19. szám K orábban Kínában élt, a helyszínen ellenőrizte az amerikai eladásra szánt bútorok gyártását. Itt került kapcsolatba számos olyan észak-koreaival, aki a hazájában uralkodó terror elől a szomszédos kommunista országba szökve próbált eljumi Dél-Koreába. A koreai származású Kim titokban segíteni kezdte a menekülőket, szállást, élelmet, ruhát, pénzt szerzett nekik, és rejtett útvonalakat épített ki számukra biztonságos harmadik országok felé. A koreaiak között hamarosan híre ment, hogy Tevenre lehet számítani. Mint ahogy a Newsweek amerikai hetilap írta, a legtöbbjük nő volt, aki az őt megvásárló kínai „férjtől” szökött meg. Kim ma egy olyan szervezet vezetője, amely az emberkereskedők hálójába került észak-koreai nőket segíti kimenteni Kínából. A Long Island-i lakásában működő iroda fényűző ellentéte a kínai börtöncellának, melyben tucatnyi más elítélttel együtt raboskodott. Telefonja szüntelenül csengett, amikor az amerikai hetilap riportere ott járt: Dél-Koreából, Kínából, Dél- kelet-Ázsia különböző országaiból hívták azzal a mentési akcióval kapcsolatban, amelyen éppen dolgozott. Csak déltájt tehette le a kagylót, akkor, amikor Ázsia legnagyobb részében már beesteledett. Kimnek bőven van dolga. Az észak-koreai szökevények számára az egyedüli használható egérút Kínán át vezet. Emberjogi szervezetek szerint a több ezer észak-koreai menekült 80 százaléka asszony és lány, akik Kínában „eladó portékává” váltak. Az élő portéka fő eladási piacai az Eszak-Koreához közeli Liaoning, Csilin és Heijlungcsiang kínai tartományok, de az észak-koreai nőket Kína más részein is árulják a kínai férfiaknak. A vevők többsége földműves. Van köztük olyan, akihez a kínai nők fizikai vagy szellemi hibája miatt nem hajlandók férjhez menni. Szinte minden esetben arról van szó, hogy kizárólag pénzért tudnak szert tenni feleségre. De miért „importálják” őket Eszak- Koreából? Mao Ce-tung, a néhai kínai vezető híres mondása szerint a nők tartják az ég felét, de a modern Kína nagy részében a nőket másodrangú állampolgárnak tekintik. A párok zöme fiúgyereket szeretne, hogy az továbbvigye a családnevet és segítse őket öregkorukban. Vidéken a fiúgyerek érkezése új munkaerőt jelent attól fogva, hogy meg tudja fogni a kapát. A nem kívánt lánybabát viszont nem is olyan régen sokszor vödörbe fojtották, vagy ellátadanul veszni hagyták. Manapság az abortusz járja, hiszen egy alig 12 dollárnak megfelelő ultrahang-vizsgálattal megállapítható a magzat neme. Az eredmény: agglegények mérheteden tömege. A nőtlen férfira Kínában külön szó járja: kuangkun - kopár ág a nevük. Kétségbeesetten vágynak társra, szexre, háztartási segítségre. A falvakban a helyzetet súlyosbítja, hogy a lányok korszerűbb életre vágynak, modern gondolkozásé férjről álmodnak, és tömegével vándorolnak a városokba, ahol jobban fizetett gyári állások várják őket. Az Eszak-Koreához legközelebb lévő három tartományismert kép Phenjanból. A kemény diktatúra, az éhínség elől sok fiatal nő elmenekül Észak-Koreából. Útjuk Kínába vezet, ahol visszaélnek helyzetükkel. Ha visszaküldik őket országukba, szigorú büntetés, egyes esetekben halál vár rájuk. (Fotó: SITA/AP) Steve Kim, akit koreai Schindlernek is hívnak (Fotó: tyglobalist.org) i Újra és újra eladták. A washingtoni sajtóértekezleten Bang Mi Szun asszony felhúzta lábán a szoknyáját, és megmutatta az újságíróknak a combjain lévő hegeket, a kínzások nyomait. (Fotó: Committee fór Human Rights in North Korea) Eladott menyasszonyok Valószínű, hogy Tévén (Steve) Kim New York-i üzletembernél többet senki a világon nem tud az eladott észak-koreai menyasszonyok sorsáról. A férfi véletlenül lett a téma szakértője. bán egy becslés szerint elképesztő arány alakult ki: 14 fiatal férfira jut egy fiatal nő. Ez a helyzet hozta létre az emberkereskedelmet. Tévén King elmondta: a „szállítók”, a „nagykereskedők” és az „ügynökök” valóságos hálózata jött létre. A szállítók, akik észak-koreai - vagy koreai származású kínai - állampolgárok, Eszak-Koreából „jövedelmező utazás” ígéretével csalják Kínába a nőket. Jobbára a piacokon és a vasúd állomásokon pécézik ki őket: „Egy pár hónap múlva több pénzzel térhetsz vissza, mint amennyit itt egy év alatt keresel.” Vagy a falvakban beszélik rá az anyákat, hogy küldjék lányukat Kínába, ahol jól kereshemek és tanulhatnak is. A szállító munkája akkor ér véget, amikor a Jalu folyó kínai oldalán átadja az átcsalt „portékát” a „nagy- kereskedőnek”. Steve Kim szerint az embercsempész fizetsége „az áru minőségétől” és a feladat nehézségétől függően fejenként 80 és 300 dollár között lehet, de ebből kell lefizetnie az észak-koreai határőröket is, hogy behunyják a szemüket. A színre lépő „nagykereskedők” feladata a nőket a kínai ellenőrző posztokon át biztosabb, a határtól távolabb lévő helyekre kalauzolni. Ezek jobbára a Csilin tartományban lévő Janpien koreai autonóm körzetben találhatók, ahol a lakosság jelentős része a Kínában élő koreai kisebbséghez tartozik. így ott a csak koreaiul tudó jövevények könnyebben elrejtőzhetnek. Egyeseket közülük helyben eladnak a koreai kisebbséghez tartozó férfiaknak. A nő szempontjából még ez a jobb, mivel legalább érd a nyelvet. Ha han - a kínai etnikumhoz tartozó - férfi a vevő, annak nyelvét az észak-koreai nő nem beszéli, és idegen tőle a kultúrája is. A többi menyasszony az ügynökök kezére kerül, akik egyenként 500 és 800 dollár közöttí összegnek megfelelő árat üzemek értük. Aztán eladják őket saját ügyfeleiknek, általában az ország más részeiben élő han kínai férfiaknak: az ár ekkor már a „portéka” korától és megjelenésétől függően 1200 és 1500 dollár között mozog. Amikor az eladott menyasszony ráébred, mi történt vele, két választása van: vagy beleegyezik a házasságba, vagy szökni próbál - de valójában nem ilyen egyszerű a dolog. Egyedül van egy idegen országban, amelynek nyelvét nem beszéli, ahol senkit sem ismer. Rá kell ébrednie, hogy amikor Észak-Koreából Kínába szökött, csak a fogság egyik formáját cserélte fel egy másikkal. Többségük így beletörődik az elke- rülhetedenbe és elfogadja a vásárt. Joggal gondolhatja, hogy még egy helyzetével visszaélő kínai férfival is jobb élni, mint vállalni a letartóztatást és a repatriálást, ami azzal jár, hogy az illegális határádépés miatt odahaza automatikusan kényszermunkatáborba fogják zárni. Az érem másik oldala viszont az, hogy a pár közöttí kapcsolat érvénytelennek számít a kínai hatóságok szemében: mivel a nőnek nincsenek hivatalos személyi iratai, a házasságát nem lehet anyaköny- veztetni. Elvben persze visszautasíthatja a házasságot - vagy amit annak neveznek ám Li Kom Szun dél-koreai kutató szerint, aki több száz, végül Dél-Koreában menedékre lelt észak-koreai nőt kérdezett ki, a beleegyezéses házasságot nehéz megkülönböztetni a kikényszerítettől. A nő számára szinte csak a prostitúció és az online sztriptíz lehetősége marad alternatívaként. Mivel kínaiul nem beszél, nem dolgozhat pincérnőként vagy eladóként, s ha nem talál magának hamar egy férfit, akihez odaköltözhet, előbb-utóbb őrizetbe veszik egy rendőrségi razzián. Ha ezután a hatóság betartja a törvényt, letartóztatja a nőt és visszaküldi Észak-Koreába. Ha a rendőr korrupt, eladja egy másik emberkereskedőnek. Mark Lagan nagykövet, az amerikai külügyminisztérium emberkereskedelem ellen küzdő részlegének volt vezetője szerint ezek a nők „háromszorosan áldozatok”. „Az éhínség és az emberi jogaikkal való visszaélések elől elmenekültek Észak-Koreából. Kínában, mivel nincsenek személyi okmányaik, visszaélnek helyzetükkel. Ha pedig visszaküldik őket országukba, szigorú büntetés, egyes esetekben halál vár rájuk.” Bang Mi Szun asszony férje Észak- Koreában éhen halt, legidősebb lánya eltűnt. Két kisebb gyerekéről nem tudott gondoskodni, ezért egy jobb munka reményében Kínába szökött. Ott egy rendőr letartóztatta és közölte vele: vagy beleegyezik abba, hogy eladják egy kínai férfinak, vagy visszatoloncolják Eszak- Koreába. Az asszony (akinek jóval később végül sikerült Nyugatra jutnia), egy washingtoni sajtóértekezleten elmondta, mi következett: „Első vevőm eladott egy másiknak, az pedig egy harmadiknak, mindegyikük emelte az árat és keresett rajtam. A kínai ügynökök disznóknak neveztek bennünket, nos, én voltam a legjobb disznajuk, értem fizették a legtöbbet a vevők” Első kínai férje 7000 jüant, mintegy 850 dollárt adott érte, és megfenyegette, hogy ha nem engedelmeskedik, megöli. Bang asszonyt az mentette meg a férfitól, hogy elrabolták az új helyről és újra eladták valakinek - a nő feltételezése szerint ugyanaz az ügynök volt a tettes, aki leszállította őt az első kínai férjnek, így duplán keresett rajta. Aztán még többször is gazdát cserélt, „újra és újra eladtak”. Végül letartóztatták és visszaküldték Eszak-Koreába, ott pedig megverték, és átnevelő táborba küldték. Nem adta fel, újra Kínába szökött, és végül sikerült eljutnia Dél-Koreába. A washingtoni sajtóértekezleten felhúzta lábán a szoknyáját és megmutatta az újságíróknak a combjain lévő hegeket, a kínzások nyomait. „Miért kell úgy bánni az észak-koreai nőkkel, mint a disznókkal?” - kérdezte. Steve Kim neve ma közszájon forog a Kínába került észak-koreai „eladott menyasszonyok” között. Ha valamelyiküknek sikerül eljutnia Dél-Koreába, értesíti Kínában maradt társait. Ha az utóbbiak közül valaki szintén szökni szeretne, Steve Kimhez fordul. Kim ilyenkor telefonon felhívja, hogy tájékoztassa a mentőakció veszélyeiről és megkérdezze, vállalja-e a kockázatot. Sokan visszariadnak, vagy felmérik, hogy bár eladták őket „férjüknek”, mégis jobban élnek, mint Eszak-Kore- ában. Ha a nő továbbra is igényli Kim segítségét, ő azonnal szervezni kezdi a mentést. A segítő szervezetnek kevés a pénze, ezért Kim egyes asszonyoktól azt kéri, hogy ha eljutottak Szöulba és a dél-koreai hatóságoktól segélyt kaptak, fizessenek vissza a költségekből 1000 dollárt. A Newsweek megjegyzi, hogy ez nagyjából annyi, mint amennyit egy kínai férfi fizet egy észak-koreai menyasszonyért. (MTI)
