Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-05 / 104. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. május 5. SPORT 119 Más szert is találtak Lévainál BŐDTITANILLA Nem lesz ott a hétvégi olimpiai kvalifikációs viadalon Lévai István honosított szlovákiai birkózó. A meldoniummal megbukott versenyző mintájában állítólag más tiltott szert is találtak. Közben Lengyel Ferenc, a szlovák szövetség elnöke lemondott. A hétvégi isztambuli olimpiai kvalifikációs verseny az utolsó lehetőség a birkózók számára, hogy ötkarikás kvótát szerezzenek. A korábbi Európa-bajnok, négyszeres Eb-érmes Lévai István azonban nem lesz ott a viadalon. A Magyarországról honosított, szlovák színekben versenyző Lévai február végén és március elején meldoniummal megbukott a doppingvizsgálaton, de mivel ez a szer csak január 1-jétől szerepel a tiltólistán, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) pedig nem tudta pontosan meghatározni, milyen gyorsan ürül ki a szervezetből, azok a versenyzők, akik szervezetében csak kis mennyiségben volt jelen a meldonium, amnesztiát kaptak. Múlt hétfői hírek szerint épp ezért a Szlovák Doppingellenes Ügynökség (ADA SR) megszüntette az eljárást Lévaival szemben. Az első információk szerint február 22-én Dániában 1,65 milligramm, tizenkét nappal később Komáromban 0,25 milligramm volt a tiltott szer Lévai szervezetében. Lengyel Károly, Lévai István edzője lapunknak elmondta, a múlt hét folyamán előbb egy olyan kiegészítő információt kapott, hogy a dániai mintában nem 1,65, hanem 1,69 milligramm volt a meldonium, aztán pedig azt a hírt kapta, hogy valójában 16,9 milligrammról van szó: „Én ezt nem értem, ez kémiai lehetetlenség, ha valóban 16,9 milligramm lett volna a szervezetében, akkor 12 nappal később ez hogyan csökkenhetett 0,25 milligrammra? Állítólag a dániai mintában volt még egy másik tiltott szer is, de hivatalos papírt még nem láttam erről.” Értesüléseink szerint a rekombi- náns eritropoietin (rEPO) a másik Lévai István körül nem jól alakulnak a dolgok (TASR-feivétel) kérdéses anyag, amelyet a sportolók főleg kitartást igénylő sportokban használnak a teljesítményük fokozására. Lengyel Károly megjegyezte, védencének sok a rosszakarója, pedig hosszú ideje nem volt Szlovákiában olyan sikeres birkózó, mint István, akinek a doppingügyére az egész szövetség ráfizet, hiszen a támogatást nem a szlovák bajnoki címekre, hanem a nemzetközi eredményekre adja az oktatási minisztérium. Lévai ügyével kapcsolatban megkerestük Žaneta Csáderovát, az ADA SR elnökét is, aki úgy reagált, mivel eljárás folyik a sportoló ellen, nem adhat bővebb felvilágosítást. Közben kiderült, lemondott posztjáról Lengyel Ferenc, a Szlovák Birkózószövetség elnöke, aki egyébként Lévai edzőjének a testvére. A május 15-i közgyűlésig Miroslav Vojkovič látja el az elnöki feladatokat. „Személyes okok miatt mondtam le. Meg nem nevezett emberek támadták a személyemet. Nem azért csinálom a sportot, hogy valaki gyalázzon. Köszönöm, ebből nem kérek - nyilatkozta Lengyel Ferenc a SITA hírügynökségnek. - Most Lévai István doppingügye rezonál, olyanok kritizálnak, akik csak gyorsvonatból láttak birkózást. Azok bírálnak a leginkább, akik soha nem álltak szőnyegen. Talán be kellett volna fejeznem az olimpiai ciklust, de... Csinálja az, aki úgy gondolja, jobban meg tudja oldani.” Simeone az új Mourinho? Két év után ismét BL-döntős az Atlético Madrid, a török bíró is segített Griezmann (jobbról az első) lövése után a labda már Neueren túl a rövid sarokba tart (jASR/AP-feivétei) KISS TIBOR NOÉ Bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe az Atlótico Madrid, a vita újra fellángolt a csapat, és legfőképpen edzője, Diego Simeone személye körül. Az elődöntők első mérkőzéseinek nihilje után a visszavágón ismét príma fiitballt kaptunk (úgy tűnik, idén a foci az Allianz Arénába költözött, hiszen itt játszották a sorozat eddigi legjobb meccsét, a Bayem-Juventus nyolcaddöntő-visszavágót is). A Bayern végig nyomás alatt tartotta ellenfelét, azt azonban nem tudta elkerülni, hogy az Atlético gólt szerezzen. Még így is összejöhetett volna a továbbjutást jelentő három gól (akár több is...) a Bayemnek, de a helyzetek kimaradtak, az első félidőben pedig (l:0-s müncheni előnynél) Thomas Müller gyön- gécske tizenegyesét Jan Obiak tigrisugrással védte. Erre mondják: ha bemegy, új meccs kezdődik. A lefújás után adott nyilatkozatában a vendégek góllövője, Antoine Griezmann is elismerte, a Bayern München jobban futballozott. A bajorok bánhatják, hogy az Atléti elleni idegenbeli mérkőzés első félidejét átaludták: hiába volt simán övék a további 3x45 perc, az idegenben szerzett gólok szabálya miatt a 2:2 számukra kevés. Két évvel ezelőtti döntőbe jutása után újra finalista az Atlético Madrid, amelyet itt az ideje a legszűkebb európai elit tagjaként emlegetni a Bayern, a Barcelona és a Real Madrid mellett (szatellitek: Juventus, PSG, Manchester City). S bár a madridi eredmények kiválóak, azért ne feledjük el hangsúlyozni egy biztosítási ügynök, Cü- neyt Cakir szerepét sem. A török játékvezető (aki 2013-ban egy Manchester United-Real Madrid mérkőzésen hozta rá a szívbajt Sir Alex Fergusonra Nani kiállításával) ezúttal sem állt a helyzet magaslatán. A madridiak (mint kiderült: továbbjutást jelentő) góljáról megoszlanak a vélemények, hogy lesről született-e vagy sem, ráadásul Cakir a hajrában egy tizenhatoson kívül történt szabálytalanság miatt megítélt egy jogtalan büntetőt is az Atlético Madrid számára (a hajráthriller kedvéért ezt Fernando Torres Neuerbe lőtte). Kedves Cakir úr, alighanem a tavalyi BL-döntő marad a pályafutása csúcspontja. A főszereplő ebben az Atlético- sztoriban azonban mégis Diego Simeone. Kevesen emlékeznek rá, de Simeone 2011 tavaszán az olasz Catania csapatánál kezdte edzői pályáját Európában, és fél év alatt sikert ért el, a reménytelen állapotban lévő Catania akkor még megúszta a kiesést. Minden, amit az Atléticónál látunk tőle, már ott jellemezte az edzői stílusát: kérlelhetetlen, kemény csapatot kovácsolt össze a szicíliai tüskökből. Tuskói Madridban is vannak, de mindennek, ami az Atlético mérkőzésein történik, ő az értelmi szerzője. Nem tudni, hogyan talál újra és újra tökéletes csatárokat (Falcao, Diego Costa, Griezmann). Talán nem is edzéseket tart, hanem kiképzéseket, az Atlético Madrid pedig mintha nem is futballcsapat lenne, hanem gladiátorképző intézmény. Ezek a focisták a vasat is átharapnák Simeone kedvéért, ezzel együtt úgy tűnik, az Atlético Madrid stílusa évről évre finomodik, a gladiátorok futballcsapatként is elérték az elit szintjét: a Barcelona ellen legalábbis ezt láttuk, az Atlético a negyeddöntőben Játékban” is jobb volt a korszak kultikus csapatánál. A Bayern ellen A nap játékosa ^ Antoine Griezmann (Atlético) Mondanánk, hogy a Bayern- b ü ntetőt kifogó JanOblak,de a szlovén a hajrában akkorát szimulált, hogy nem mondjuk. Úgyhogy inkább a góllövő kapja a kitüntetést, Griezmann, ez a kíméletlenül pontos francia kisrakéta. kellett a bíró, kellett a szerencse és kellettek a mocskos trükkök (Obiak fetrengése a hajrában, a lecserélt játékosok cammogása) — mindenki azzal főz, amije van, az Atlético és a Bayern játékosai között azért még mindig elég nagy a különbség a Bayern javára. Simeone ténykedését egyelőre szimpátiával figyeli a futballvilág, bár az Atlético nyomán fogak hullanak, csontok törnek. Időnként berepül egy labda a pályára a kispadról az ellenfél támadása közben. Simeone most még csak a stábjának az egyik tagját ütötte meg az oldalvonal mellett (micsoda mindennapi cezaromán önkényuralom lehet ott, ahol egy edző számára kétszázas pulzus mellett belefér, hogy a „sajátját” megüsse), de mi lesz később? Ne feledjük: eleinte Jósé Mourinhó- tól is el volt ájulva mindenki, a zsenitől, a Special One-tól - ma már ő a modem futball egyik antikrisztusa. Diego Simeone apró lépésekkel halad ugyanezen az úton. Néhány apróság még hiányzik (például az arrogáns edzői nyilatkozatok) a teljes mourinhósodáshoz, de tényleg csak néhány apróság. SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EUROPA LIGA, elődöntő, visszavágók - 21.05: FC Sevilla-Sahtar Donyeck (az első meccsen: 2:2), FC Liverpool-FC Villarreal (0:1). ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, playoff, döntő, 5. mérkőzés - 17.00: PU Prešov-SPU Nitra (a három győztes meccsig tartó sorozat állása: 2:2). EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, elődöntő, visszavágó: Bayern MUnchen-Atlético Madrid 2:1 (1:0), g.: Xabi Alonso (31.), Lewandowski (74.), illetve Griezmann (54.) - az első meccsen: 0:1, továbbjutó: Atlético. ■ Jégkorong NHL - playoff, Nyugati főcsoport, elődöntő, 3. mérkőzések: St. Louis Blues-Dallas Stars 6:1 (a négy győzelemig tartó párharc állása: 2:1), Nashville Predators-San Jose Sharks 4:1 (1:2). Keleti főcsoport, elődöntő, 3. mérkőzés: New York Islanders-Tampa Bay Lightning 4:5, hosszabbítás után (1:2). ■ Kosárlabda NBA - playoff, Keleti főcsoport, elődöntő, 1. mérkőzés: Toronto Raptors-Miami Heat 96:102, hosszabbítás után. Nyugati főcsoport, elődöntő, 2. mérkőzés: Golden State Warriors-Portland Trail Blazers 110:99 (a négy győzelemig tartó párharc állása: 2:0). ■ Tenisz MADRIDI FÉRFITORNA, 2. forduló: Kyrgios (auszt- rál)-Wáwrinka (svájci, 4.) 7:6,7:6; Gasquet (francia, 10.)-Verdasco (spanyol) 6:4, 3:6, 6:1; Murray (brit, 2. )-Stépánek (cseh) 7:6, 3:6, 6:1; Nadal (spanyol, 5.)-Kuznyecov (orosz) 6:3,6:3. MADRIDI NŰI TORNA, 2. forduló: Cibulková (szlo- vák)-Garcia (francia) 0:6,6:3,6:4; Bacsinszky (svájci, 10.)-Makarova (orosz) 6:4,5:7,6:4. 3. forduló: Halep (román, 6.)-Bacsinszky (svájci, 10.) 6:2,6:3; Gavrilova (ausztrál)-Kvitová (cseh, 5.) 6:3,6:4. Páros, 2. forduló: Babos, Svedova (magyar, kazah, 3.)-Arruabarrena, Errani (spanyol, olasz) 6:3,6:3. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÔK, 18. játékhét (kedd): 4,5,6,11,20,22, 27; pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 543,40 euró (4 nyertes); 5. díj: 59,10 euró (42); 6. díj: 20,80 euró (119): 7. díj: 10,50 euró (384); 8. díj: 6,60 euró (1640); 9. díj: 3,20 euró (2545); 10. díj: 2,30 euró (6716). KENŐ - kedd: 2,4,5,12,13,20,21,23,26,27,28,30, 48,50,51,53,54,60,77,80. Kenő Plusz-szám: 23. KENŐ JOKER - kedd: 234985. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (9 nyertes), 5. díj: 2,50 euró (107); 6. díj: 0,50 euró (883). SPORTATV-BEN 12.00 - SPORT 2 (magyar): Lósport, fútam 12.00 - NOVA SPORT 1, DI- GISPORT 1 (magyar): Madridi férfitenisztoma 12.00 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Madridi férfitenisztoma 15.00 - EUROSPORT 2: Ukrajna-Németország U17-es labdarúgó Eb-csoportmérkőzés 15.30 - EUROSPORT 1: Dun- kerque-i négynapos kerékpár- verseny, 2.szakasz 17.15 - SPORT M: Lóverseny 18.00 - EUROSPORT 1: Azerbajdzsán-Portugália U17- es labdarúgó Eb-csoport- mérkőzés, Azerbajdzsán 18.00 - ČT SPORT: Chrudim- Vysoké Mýto cseh bajnoki futsalmérkőzés 18.05 - NOVA SPORT 1, DIGISPORT 2 (magyar): Madridi férfitenisztoma 20.00 - SPORT 2 (magyar): Darts, Premier League, 14. állomás, Manchester 21.05: - DIGISPORT 1 (magyar): FC Sevilla-Sahtar Donyeck labdarúgó Európa Liga, elődöntő, visszavágó 21.05 - STV 2, RTL II, ČT SPORT: FC Liverpool-Villar- real labdarúgó Európa Liga, elődöntő, visszavágó 22.00 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Madridi női tenisztorna