Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-05 / 78. szám, kedd

[TO LEGENDÁK VB-JE FOCITIPP ■ 2016. ÁPRILIS 5. www.ujszo.com Puskásért képes összefogni a magyarság P uskás Ferenc sike­re kétségkívül nagy dolog, ugyanakkor az is tény: minden kornak megvoltak és megvannak a maga világklasz- | szisai, akiket lehetetlen összeha­sonlítani. Azt sem szabad elfelej­teni, hogy az 1990-es évek előtt j csak a négyévente megrendezett | világbajnokságokról adott tévé- | közvetítéseken lehetett követni a j legnagyobb sztárok zömét - még ! korábban, a televízió elterjedése | előtt pedig csakis élőben láthattak í mérkőzéseket a foci szerelmesei, ami meglehetősen leszűkítette a j látókört. Puskás egy társadalmi szimbólum Puskás Ferenc a negyeddöntőben Marco van Bastent, az elődöntő­ben Diego Maradonát, míg a dön­tőben Cristiano Ronaldót győzte le. A döntő szavazatainak vizsgá­latából kitűnik, hogy a magyarok leginkább önmagukra számíthat­tak, hiszen a voksok túlnyomó ré­sze Magyarországról és a környező országokból, nagy valószínűséggel a határon túli magyaroktól érke­zett. Puskás győzelméhez különö­sen a szlovákiai és az erdélyi ma­gyarok tettek hozzá sokat, hiszen mindkét országból közel 4000 szavazat érkezett. Összehasonlí­tásképp meg kell említeni, hogy a portugál szavazatok még az 1000- et sem érték el, így jól kivehető, hogy Cristiano Ronaldo lehetséges sikere ebben a sorozatban nem nagyon villanyozta fel a portugálo­kat. Ezzel szemben szinte az összes magyar nyelvű internetes sportol­dal szavazásra buzdította olvasóit Puskás Ferenc győzelméért - nem eredménytelenül: Magyarországon a teljes lakosság 1 százaléka az ügy mellé állt. „A végeredmény azt jelzi, hogy Puskás neve és karrierje még min­dig kiválóan tud mozgósítani. Ö ugyanis egy társadalmi szimbólum egy olyan helyzetben, amikor a sport - és sajátosan a labdarúgás - erősen jelen van a közbeszédben. Ezt a magyar Eb-szereplés csak megerősíti. Továbbá, ha a média, kiváltképp a közösségi oldalak szereplői nemzeti ügyet csinálnak A világ egyik legolvasottabb, futballal foglalkozó internetes oldala, a 70 millió napi látogatóval rendelkező Goal.com olvasói szavazást indított, hogy megtudjuk: ki a világ valaha volt legjobb labdarúgója? A Legendák Világbajnoksága 16 játékossal indult, az egyenes kieséses rendszerben zajló küzdelmekben pedig végül Puskás Ferenc lett a győztes, miután a döntőben leadott közel 200 000 szavazat 69 százalékát szerezte meg Cristiano Ronaldóval szemben. Cristiano Ronaldo is tiszteli a Real Madrid legendáját a szavazásból, akkor — mint az eredmény is jól mutatja - nagyon sokan szavaznak” - jelentette ki az Új Szó megkeresésére Péter László szociológus, a kolozsvári Babes- Bolyai és a finn Jyväskylä Egyetem tanára. A szakember szerint azon­ban többről van szó, mint hogy a közvélemény így akarná újra átélni a régi sikereket. Mi nyertünk, mindannyian! „Puskás mint a magyarság Öcsi­je fontos nemzeti szimbólum, lényeges eleme a magyar önazo­nosságnak a Kárpát-medencében. Puskás - mondhatni - azon kevés jelenkori nemzeti hős közé tartozik, akinek szerepe és jelentősége nem vitatott: a teljes politikai és társadal­> A szavazás mezőnyét szakmai zsűri választotta ki (Fotók: Puskás Intézet, MLSz, Goal.com) kialakult munkásosztály körében azonnal nagy népszerűségre tett szert, így vált tömegessé a labdarú­gás őszinte szeretete. De azt is lát­nunk kell, hogy a focin kívül ezek­nek a kelet-európai kisállamoknak a politikai-gazdasági nagyhatal­makkal való viszonyukban sok más világraszóló sikerük nemigen volt” - világít rá az egyetemi adjunktus. Jó volt látni a magyar összefogást A Puskás Intézet igazgatója, Szöllő- si György szerint a siker a magya­rok összefogásának szép példája, de a nemzeti öntudatnál azért több kellett a győzelemhez. ,Amellett, hogy kellő szerénységgel kell kezelni a sikert, mindenképp büszkének kell lennünk arra, hogy Puskás Ferenc még mindig ver­senyben tud lenni a jelenkor szu­persztárjaival. Noha a szavazás csak egy játék volt, a 16 indulót szigorú zsűri választotta ki, így a verseny nem nélkülözte a szakmaiságot sem. Jó volt lámi, hogy a magyarok összefogtak Puskás győzelméért, ugyanakkor a szavazás elején még kevés magyarhoz jutott el a verseny híre, így Van Basten legyőzését sem­miképp sem írhatjuk az összefogás számlájára” - mondta az Új Szónak Szöllősi, aki a Magyar Sportújság- írók Szövetségének elnöke is. A legendás sportriporter, Szepesi György nem lepődött meg a győ­zelmen, mert szerinte Puskás min­» A modern titánok csatája sok A Goal.com szavazásának legfelkapottabb párosítása a Cristiano Ronaldo és Lionel Messi közötti csata volt: ösz- szesen 405 945 voks érkezett kettőjükre, és a portugál alig pár ezer szavazattal előzte meg az argentin klasszist (201 749-204 196). den idők legjobb magyar labdarú­gója, és ez a világ legjobbjaival egy polcra helyezi. „Én közvetítettem Puskás első vá­logatott mérkőzését Ausztria ellen, amelyet 5-2-re nyert meg a magyar csapat. Öcsi hiába volt még csak 18 éves, tökéletesen megértette magát a támadósorban a már világklasz- szis Zsengellér Gyulával és Szusza Ferenccel. Hármójuk összjátéká- ból szereztük meg a vezetést, a gólt természetesen Öcsi rúgta. Az első perctől követtem a pályafutását, és úgy vélem: Puskás min­den kétséget kizáróan a valaha élt legjobb magyar labdarúgó volt, amit az is tökéletesen illusztrál, hogy több ezer ember vár­ta a repülőtéren, amikor évtizedes távoliét után 1981-ben haza­tért” - emlé­kezett vissza az Arany­csapat 12. játékosa. Villányi Gergely Tudta? Puskás a legidősebb BEK/BL-győztes játékos, 1966-ban 39 éves és 39 napos volt a győzelemkor (Real Madrid-Partizan 2-1). Ml r MW A ľ” - i Puskás Ferenc nyerte a Legendák Világbajnokságát gyakran említik őket, előbbi rek­lámokban is szerepel, jelenleg ak­tív edző és klubtulajdonos, része a mai közbeszédnek, egyfajta morális irányzékként szolgál. O a szerény, dolgos, kitartó és sikeres ember jel­képe. Hagi az ún. Aranygeneráció vezéreként az egész román társada­lom önképét erősítette a demokrá­ciára és piacgazdaságra való áttérés nehéz és göröngyös útján a kilenc­venes években, amire igencsak nagy szüksége volt Romániának. Továb­bá, a mitikussá vált Hagi külföldi karrierje nagyban hozzájárult az ország külföldi hírnevének javítá­sához is” — állítja a szociológus, aki szerint a térségünkben nem válto­zott sokat a néplélek focihoz való viszonya a rendszerváltás óta. ,A- kelet-európai országokban a modernizáció folyamata, a polgá­rosodás, a szabadságjogok kiter­jedése, a kapitalizmus kialakulása időben többé-kevésbé egybeesett a sportágak, kiváltképpen a labdarú­gás kialakulásával. Magyarán a foci története és a kelet-európai tár­sadalmak korszerűsödése számos pontos kapcsolódik egymáshoz: a Monarchiában a századforduló idején terjedt el a labdarúgás, a tipikusan dunai modell később sok osztrák, csehszlovák és magyar sportsikert is hozott, ami alapos okot adott a nemzeti büszkeségre is. Ez a folyamat teljesedett ki az Aranycsapat által. Az is igaz, hogy a labdarúgás a nép sportja, a frissen ► Péter László a kolozs- MtWk vári Babes-Bolyai F Tudományegyetem szociológusa W i* *V A szavazás mezőnye ■ Lionel Messi » Ronaldinho ■ Johan Cruyff ■ Alfredo Di Stéfeno ■ Paolo Maidini ■ Franz Beckenbauer ■ Ronaldo WFKHKk ■ George Best ■ Diego Maradona ■ Cristiano Ronaldo ■ Marco van Basten ■ Zinedine Zidane ■ Michel Platini ■ Pelé ■ Eusébio WKtKM • Puskás Ferenc WBBSBk mi spektrum szereplői egyetértenek jelentőségében, ő a hőn óhajtott és szükséges nemzeti konszenzus szubjektumává vált. Valami olyan­- ná, amiben nem lehet nem egyet- , érteni egymással - miközben a- politikában, a napi ügyekben alig . van valami, ami ténylegesen ösz- s szehozná az embereket. Tehát ha a , szavazás eredményét nézzük, akkor i nem egyszerűen egy Puskás nevű- kiválóság került egy lista élére, ha­nem egyfajta kollektív identitás I erősödött meg, »mi nyertünk «, mindannyian! Puskásban minden- | ki magát is láthatja, könnyű vele azonosulni: ő a mesebeli kisember, aki társadalmi származása és a ne­héz körülmények ellenére feljut a csúcsra, aki sosem felejti, honnan indult, s közben a hatalomnak is odamutat” - magyarázza az ered­mény hátterét Péter, aki a szocio­lógia mellett a futball megszállottja is, a témában blogpt ír, és könyve is jelent meg Fociológia címmel. Erdélyi magyarként úgy látja, a jelenség nem csak ránk jellem- A ző. ' „Romániában nagy kultusza van a helyi focilegendáknak, Gicá Hagi mellett rendszerint Nicolae Dobrin jelenti a »dicső múlt« és a »román férfi« szimbolikus j megszemélyesítését. Nem csu- a pán a sportsajtóban, hanem Saj ) a mainstream médiában is •

Next

/
Thumbnails
Contents