Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-01 / 75. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. április 1. NAGYÍTÁS A beilleszkedés keservei 116 lét társadalmi gondjainak megoldatlansága jóléti rendszerünk alapjait is megrengetheti (Somogyi Tibor felvétele) Szlovákiában a roma MIKLÓSI PÉTER Március 5-ón a Híd jelöltlistájának 18. helyéről kísérelte meg a parlamentbe jutást. A párt 6,5%-os sikere ehhez kevésnek bizonyult, így megmaradt a szívében tanítónak, napi munkájában Rimaszécs polgármesterének és roma aktivistának. Vavrek István. Szlovákia roma közösségeinek atlasza szerint hazánkban 400 ezernél több roma él. Országszerte a 800-at is meghaladja a roma telepek száma, ahol a romák 55-60 százaléka él; a többiek zöme ennél még szegregáltabb körülmények között, szinte gettókban lakik. A romák lakta legtöbb község Besztercebánya megyében van, összesen 226. A mostani választásokat megelőző négy évben történt-e valami említésre méltó a roma lakosság társadalmi gondjainak, beilleszkedésének javításában? Szerintem inkább csak füstbe ment tervekről beszélhetünk. De nemcsak az utóbbi négy évben, hanem az utóbbi két és fél évtizedben is. Aki Pozsonyból az ország déli tájain tart keleti irányba, mifelénk úgy érezheti, hogy egy másik világba csöppent. Errefelé hatalmas a szegénység, igaz, nem pusztán a roma lakosság körében. Ha ezen a vidéken a szociális kérdések továbbra is másod- rendűek maradnak, akkor elképzelni sem akarom, hogy mi lesz a gyerekeinkkel tíz év múlva. Megélni duplán nem szeretném! Ha Rimaszécs polgármestereként vagy a roma lét avatott hazai ismerőjeként módja lenne beleszólni a napokban körvonalazódó és 2020-ig hatályosnak szánt kormányprogramba, mit írna bele? Kérdés, mennyire kellene a realitás talaján maradnom. Hiszen ideális esetben a kis lépések nagy változásai sokat enyhíthetnének a romák beilleszkedésének keservein. Komoly és megfontolt lépések szükségesek az óvodai és az alapiskolai oktatásban, a munkaerőigényes beruházások támogatásában. Mert ha van munka, akkor egyéb is van. Az ugyanis nem igaz, hogy itt az emberek, beleértve a romákat, nem akarnak dolgozni. A most alakult új kormánnyal szemben azonban óvatosabbak az elvárásaim, mert rendhagyó koalícióról van szó. De így is reménykedem. Például abban, hogy a roma gyerkőcök közül minél többen kerülhetnek óvodába, hogy megismerjék azokat a magatartásszabályokat, amelyekre az iskolában okvetlenül szükségük lesz. Akkor ahelyett, hogy elkallódnának, a közép- és felsőfokú iskolákba is nagyobb arányban lesz esélyük bejutni. Egyelőre a roma gyerekek jelentős hányadának fejében fel sem merül a továbbtanulás kérdése. Gondolom, a roma léttel kapcsolatos gyakori feszültségek fő forrása, hogy az emberek többsége csak a felszíni jelenségeket látja. Ezt talán egy nyitottabb, előrelátóbb politizálás oldhatná fel. Főleg annak tudatosítása, hogy az egész társadalom érdeke, hogy a romák új generációja tanultabb, iskolázottabb legyen. Hogy ez a nemzedék már ne kerüljön abba a helyzetbe, amelyben ma a szüleik vannak. Az oktatáspolitika feladata megteremteni ennek alapvető feltételeit. Szabadjon személyes példával élnem: az édesapám tanár, hivatásomat tekintve én is az vagyok, ezért egyéni értékrendemben is ezt tartom a leglényegesebb területnek, annak valamennyi sajátos kritériumával. Természetesen emellett határozott megoldást igényelnek a lakhatási gondok, a szociális ellátó- és segélyrendszer reformja, a célirányos régiófejlesztés, a diszkrimináció megszűnése, valamint a közéleti beilleszkedés más formáinak támogatása. Eszerint a holtpontról való elmozdulás kulcsa a művelődés. Ezért a roma gyerekek kiemelhetők lennének a közegükből, akár bentlakásos iskolatípusokkal? Nem hinném, hogy ez a helyes út. Ez nemhogy kiemeli, hanem egyenesen kiszakítja a gyerekeket a megszokott környezetükből. Egyénileg talán integrálódnak a többségi társadalomba, de megszakadnak a kapcsolati szálaik azokkal a roma közösségekkel, amelyek felemelkedéséért ők tehetnek a legtöbbet. Én ezért annak a híve vagyok, hogy a gyerekek oktatásába és nevelésébe a szülőket is bevonjuk, hiszen tartós eredményeket csak az ő közreműködésükkel lehet elérni. Kollégáimmal ezt az elvet követtük a ri- maszécsi tanodában. Mi a véleménye az úgynevezett romakérdésről tartott konferenciákról? Többségük az inkább beszéljünk róla, de nem teszünk semmit elv alapján zajlik. Szólamokat szajkózni fölösleges. Persze, a roma közösségnek is illenék jóval aktívabbnak lennie a közélet dolgaiban. Első lépésként legalább nagyobb számban részt venni a választásokon. Ezúttal is előfordult, hogy a környék olyan falvaiban, ahol úgyszólván csak romák laknak, még délután ötkor sem voltak szavazni. Eljöttek a kampányrendezvényekre, de választani nem mentek el. így mit tehet értük az ember? Az életben milyen esélye van egy olyan gyereknek, aki nálunk romatelepen, viskóban születik? A tanulás alapvető követelmény. Ott kezdődik a baj, ha a gyerek iskolaköteles lesz, de szegénykém azt sem tudja, mi fán terem a szappan! Mit akarhatunk hát tőle az iskolapadban? Nézze, az én apám is „kis házból” jött, de a nagymamám megtett mindent, hogy a gyerekeiből embert faragjon. Ezért gondolom, hogy a gyerekek oktatásába be kell vonni a szülőket. Ha a szülő nem foglalkozik a gyerVavrek István mekével, akár viskóban, akár emeletes házban, akkor abból a csemetéből nem lesz semmi. Ezt miért nem tudatosítja még manapság sem a roma családok nagy része? Sajnos, nem igazán látják értelmét a tanulásnak. Azt is sokszor a fejemhez vágják, hogy munkanélküliként miből fizessék gyermekeik tanulmányait. Valóban sokan azért nem tanulnak tovább, mert a szülők nem tudják vállalni annak költségeit. Általában az igen alacsony egy főre jutó jövedelemből kellene számos helyen három-négy gyereket taníttatni, ami képtelenség. De az sem megy ritkaságszámba, hogy az alapiskolát elvégző cigány fiatalok tudása nem elégséges egy szakma becsületes kitanulásához, ezért eleve kizárják magukat a továbbtanulásból. Akik nálunk elérik a 16 éves kort, azok közül sokan hamarosan kint vannak Németországban, és ott zenélnek vagy koldulnak. Ez a pénz azután itthon jön jól a családnak. A Demográfiai Kutatóintézet felméréseken nyugvó prognózisa szerint Szlovákiának 2030-ban már 550-640 ezer roma lakosa lesz. Mit jelent majd ez a társadalmi gyakorlatban? Ez a kilátás már ma, az elmúlt huszonöt év hazai kormányzatainak üres ígérgetései után, Dél- és Kelet- Szlovákiában a munkahelyteremtés azonnali elsődlegességét jelenti. Itt semmi nem kell annyira, mint a munka, ami a fiatalokban és a középnemzedékben fölkeltheti a továbbtanulás igényét. Aki viszont a munkaerőpiaci helyzet gyökeres változása után sem dolgozna, azt büntessék meg! Am először legyen meg az esély a pénzkeresésre, és csak aztán jöjjön az ítélkezés. És szűnjön meg az a gyakorlat, hogy a roma segéd- vagy betanított munkásnak sem kell, mert cigány... Az utóbbi években központilag erőszakolt kötelező közmunka mennyiben enyhíti a foglalkoztatottság napi gondjait? Az egyrészt csak kényszermunka, másrészt fából vaskarika. Komolyabban sehol sem működik. Polgár- mesterként első kézből mondom: hazudik, aki azt állítja, hogy betartja. A papír elbír bármilyen kimutatást, a polgármester meg hatáskör nélkül is csodát tegyen! Miért én szervezzem a közmunkát? A községháza nem gyár, hogy hatszáz embernek munkát adjon. Mert a falumban bizony ennyi a munkanélküli. A romákkal szembeni előítéletekből van a több. De milyen gyakran találkozik objektív szemléletmóddal? Noha valóban az előítéletek vannak túlsúlyban, azért számos ember tárgyilagosan gondolkodik. Észreveszik, hogy miként a nem romákat, úgy bennünket sem lehet gépiesen egy kalap alá venni. Ténynek tény azonban, hogy a közbeszédben ritkán esik szó a pozitívumokról, jobbára az elmarasztalás a jellemző. Például ha valahol egy roma követ el kihágást, annak főként a bulvársajtóban azonnal híre megy; ám sztárfo- cistáról vagy sikeres üzletemberről nálunk soha nem derül ki, hogy éppenséggel roma az illető. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy számos településen tényleg rossz a közbiztonság. Bizonyos karhatalmi túlkapások tudatában a romák szemében a rendőrség szolgálat vagy veszély? Tudja, amikor tényleg szükség lenne rájuk, ha keresnénk őket, akkor sincsenek kéznél. Környékünkön többnyire akkor jelennek meg, ha már lezajlott valami. Ez így miféle szolgálat? És ha fát lop valaki, az büntetést érdemel, nem pedig azt, hogy rálőjenek. Ezért a roma polgármesterek szerepét tartom igazán fontosnak, ők tehetnek, tehetnének a legtöbbet azért, hogy községeikben javuljon a közrend. Meglepődött, amikor március ötödiké éjjelén a besztercebányai megyefőnök, Marian Kotleba és pártja Pozsonyban simán bekerült a parlamentbe? Olyasvalaki, aki óriásplakátjain öles betűkkel „az élősködő cigányság ráncba szedését” hirdette. Higgye el, én már azon is meglepődtem, hogy 2013-ban régiónk megyeelnöke lett. Az pedig eszembe sem jutott volna, hogy egyszer a parlamentbe is bejuthat. Isten ments hát, hogy hamarosan új választások legyenek, mert még miniszter is lehetne belőle! Az utóbbi hetekben az emberekben bizonyos feszültséget érzek. Méregetik egymást, hogy ki adhatta szavazatát olyan pártra és annak elnökére, aki a romákat munkatáborba gyűjtené, vagy ne adj'isten ennél is keményebben megleckéztetné. Gondolom, vidékünkön azért mind önmagunkat, mind egymást meg tudjuk védeni a Kotleba- gárdával szemben. Az én falumba biztosan nem engedem be őket. Hogy ne csupán a dolgok fonákját, hanem azok visszáját is nézzük: a romákban - itt a gö- möri tájakon és országosan is - nincs előítéletesség a többségi lakossággal szemben? Nyíltan be kell vallani, hogy részünkről szintén jócskán akad elfogultság a nem romákkal szemben. Hamisság volna ezt tagadni, hiszen a legutóbbi választási kampány során is tapasztaltam ilyesmit. A mandátum nélkül maradt képviselőjelölttől kérdezem: a rendszerváltás óta mikor siklott mellékvágányra a roma lét átgondoltabb megoldása? Úgy tapasztalom, hogy hiába telt el egy negyedszázad, a romák beilleszkedése sohasem került helyes mederbe. Legföljebb regionális nekibuzdulások és alkalmi eredmények születtek, de országosan igazi eíőrelépés nem. Romaként ki érezheti magát felhőtlenül otthonosan Szlovákiában? Kevesen. Ahol az ember lépten- nyomon negatívumokkal szembesül, ott hogyan érezheti magát otthonosan?! NÉVJEGY A 33 éves VAVREK ISTVÁN Rimaszécsen született, az alapiskolát itt végezte, majd a tornaijai gimnáziumban érettségizett. Nyitrán szerzetttanári oklevelet matematika és etikai nevelés szakon. Angol és magyar szakos feleségével két évet a gímesi alapiskolában tanított, 2010-ben a tornaijai magyar alapiskolában helyezkedtek el. 2007- ben többekkel megalakították a rimaszécsi tanodát, ahol délutáni korrepetációkat tartottak a helyi alapiskola tanulóinak. A legutóbbi helyhatósági választásokon Rimaszécs polgármesterévé választották. Egy négyéves kisfiú és 19 hónapos ikerfiúkédesapja.
