Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-30 / 100. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2016. ÁPRILIS 30. 171 Szöveg által megérintett kacatművész H ogyan születnek a képei? Elolvassa a szöveget, vizuálisan elképzeli, aztán rajzolni, festeni kezdi a figurákat és a környezetet? Nehéz erre válaszolni. A kérdések ugyanis azt feltételezik, hogy tudatos döntéseket hozó alkotó vagyok. De nem. Intuitív módon alkotok. Mivel nem az autonóm képzőművészet területén hozok létre műveket, hanem illusztrátor vagyok, szükségem van arra, hogy az irodalmi mű inspiráljon és vezessen. Az irodalmi művel szembeni alapvető elvárásom a klasszikus megszólalás, és hogy klasszikus értékeket képviseljen. Olyan szöveganyag tud igazából megérinteni, amely még akkor is klasszikus hangon szól, ha kortárs író tollából származik Ha a szerző úgy tudja tálalni a történetét, hogy megszólít vele engem, akkor egyszerűen maga a mű vezeti a kezemet. Nem szeretek konzultálni az írókkal, mert a verbális kommunikáció félrevisz. Mindig azt kérem a szerzőktől, hogy bízzanak bennem, mert én tudom, mi az a plusz, amit képi formákkal, látvánnyal hozzá tudok adni ahhoz az univerzumhoz, amit irodalmi eszközökkel megalkottak Ennek a plusznak a hozzátétele a lényeg, hogy a vizuális megjelenítés ne csupán parallel mű legyen, ami csak a szöveget ismételi. Annak sok értelme nem lenne. Tehát a szöveg vezeti az alkotásban. Amikor az ember olvas, tolulnak a fejében a képek A végén azonban mégsem ez a képes kavalkád vetül a papírra, mert alkotás közben elvesztem a fonalat, és akkor már fogalmam nincs, hogy milyen végeredmény születik Nyilván van valamilyen elképzelésem nagyjából, de a mű az alkotás folyamatával, sok ráhatás, összetevő függvényében magától alakul. A képet addig- addig formálom, festem, míg nem jön el egy pont, amikor úgy érzem, hogy most jó, most készült el. Ezért is nem szeretek vázlatozni. Néha kérnek tőlem vázlatokat, de olyan nyögvenyelős, mert rajzolok valamint, végül mégis egészen más lesz belőle. A vázlatkészítés számomra fölösleges fázis, mert én improvizálni j szeretek Vizuális világában gyakran jelennek meg régi tárgyak Igen, nagyon-nagyon szeretem a lepusztult tárgyak felületeit. Az ember olyan gyönyörű felületeket igazából nem is tud létrehozni, mint amilyenné a használat és a múló idő változtatja a tárgyak felszínét. Ügy szoktam fogalmazni, hogy én egy kacatművész vagyok Minden rozsdás vackot összeszedek, amit az utcán találok Amikor lehajolok értük, még nem tudom, mi lesz a sorsuk, de biztos, hogy előbb-utóbb valamilyen stilizált meseelem lesz belőlük Beépülnek valamilyen irodalmi szöveg vizuálisan megjelenített formájába. Afrikában voltunk, ahol valamilyen kirándulás alkalmával találtam egy elpusztult szkarabeuszbogarat. Felemeltem és eltettem. Furcsáiba néztek rám, és megkérdezték, hogy minek nekem egy bogártetem. Ott akkor még magam sem tudtam, hogy mire lesz jó. Mígnem kaptam egy mesét Finy Petrától. Egy szkarabeuszbogárról szóló történetet. És az én Afrikában talált bogaram megtalálta a helyét, megjelent az illusztrációmon. Nem véledenül gyűjtögetem a kacatokat. Másoknak szemét, számomra kincsek mert alkotás születik belőlük Nagyon élvezem az anyaggal való bíbelődést. Mi határozza meg a színhasználatát? A hangulat. Az a legfontosabb. De ebben sem tudok tudatos magyarázatokat adni. Szeretem a meleg földszíneket. A rozsdás, zöldes és barnás színekkel szeretek látványt formálni, de a narancssárgát is kedvelem. A figurák szintén ösztönösen jönnek? Nagyjából igen. Szegedi Katalin Milyen érzés olyan kiváló, nagynevű szerzők könyveit illusztrálni, mint Szabó Magda vagy Kányádi Sándor? Nagyon sok megkeresés érkezik, és nagyon sokat nem vállalok el. A Gödön élő Szegedi Katalin finom, lélekkel és érzelemmel teli rajzai a mesék esszenciáját közvetítik hangulatkeltő színekkel és tündéri, légies, kedves figurákkal. A modern és az örök forma van együtt minden egyes motívumán, melyet aprólékos míves munkával teremt meg. Kivételes képalkotó képességét több díjjal, kitüntetéssel és egyebek közt az Év Illusztrátora címmel ismerték el. Csak olyan szöveganyagra mondok igent, amely megérint, s amelyről úgy érzem, hogy egymást tudjuk építeni. Bevallom, gyerekkoromban nem olvastam Szabó Magdától a Tündér Lalát, ami nagyon nagy hiba volt. Felnőtt koromban annál jobban élveztem. Csodálatos, zseniális remekmű, minden porci- káját élveztem, nem tudnám megmondani, hányszor elolvastam. Szabó Magda tökéletesen ismeri az emberi lelket. Kányádi Sándor Kecskemesék című mesekönyvét is nagyon szeretem, megkapó a népi nyelvével és a humorával. Saját könyveket is ír, az egyiknek szlovák kiadása is van. Három könyv jelent meg az írásaimmal, ennek ellenére nem tartom magam írónak. Illusztrátor vagyok, aki néha ír. Nem is akartam írásra adni a fejemet, ám sokszor véletlenszerű események alakítják az ember életét, és nagyon jó, hogy ez így van. Első könyvem, Az álomcirkusz azért született meg, mert nem volt munkám. Kezdőként sokáig semmiféle megbízást nem kaptam. Végül egy külföldi kiadó arra ösztönzött, hogy írjak saját könyvet, mert szeretik, ha egy kézben van a mű szövegi és vizuális része is. Nem felkérés volt, csupán elejtett fél szó. Megszületett Az álomcirkusz, és megmutattam egy magyar kiadónak. Elutasítottak, hogy őket nem érdekli. A bolognai könyvvásáron megmutattam egy német és egy görög kiadónak. Közös kiadásában egyszerre jelent meg mind a két országban. Ezután ugyanabból a magyar kiadóból, amelyikben korábban elutasítottak, szóltak, hogy ők is kiadnák. Idővel egyre több külföldi kiadásban megjelent, egyebek között szlovák nyelven is Čarovný cirkus címmel a Búvik kiadó gondozásában, 2012-ben. Több alkalommal képviselte Magyarországot a Bolognai, a Gö- teborgi és a Tajpeji Nemzetközi Könyvvásáron. Ismeri a gyer(Somogyi Tibor felvétele) mekkönyv-illusztrációk pozsonyi biennáléját, a BIB-et? Természetesen. Kiállítottam és látogatóként is jártam a BIB-en. Kiemelkedően jó válogatásokat bemutató, nagyon-nagyon rangos kiállításai szoktak lenni. Nemrég a Duna Menti Múzeumban láthattunk válogatást eredeti illusztrációiból és más munkáiból. Hogyan értékeli a komáromi kiállítását? Nagyon örültem a lehetőségnek, mert külföldön még nem volt kiállításom, és olyan gyönyörű helyen sem, mint a Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli kiállítóterme. Megtisztelve éreztem magam, hogy ilyen régi, ódon palotában állíthattam ki, mert javarészt művelődési házak és könyvtárak kérik fel kiállításra az illusztrátorokat, mivel a munkásságuk könyvekhez kapcsolódik. A komáromi megnyitóra rengetegen eljöttek, ami melengető érzéssel töltött el. Szabó Csekei Tímea kurátortól azt hallottam, hogy mindvégig „élt” a kiállítás, mert nagyon sok óvodai, iskolai csoport látogatta folyamatosan. A gyerekek nemcsak nézegették a képeket és a könyveket, hanem különféle foglalkozásokon is részt vettek a kiállítás terében. Ezt nagyon jó dolognak tartom. Alkotói stílusa mennyire változik? A komáromi kiállításomon is láthatta a közönség, hogy sok-sok évet ölelt fel a bemutatott anyag, ami azt is jelenti, hogy nagyon sokat változik az ember. Az első fázisba tartozó könyvem, Az álomcirkusz képei még akvarelltechnikával készült kis bájos, aranyos illusztrációk voltak. Az évek során aztán egyre vastagabb, rétegezett, anyagszerű alkotásokat készítettem. így jutottam el a kollázsig, ami nagy kedvencem lett, és vezetett tovább. A kollázs technikáját kiterjesztettem a térbe, s megszülettek a talált tárgyakból, kacatokból rendezett, illesztett, komponált alkotások, a dobozképek. Tallósi Béla A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
