Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-27 / 97. szám, szerda

RÉGIÓSPORT www.ujszo.com I 2016. április 27. 123 Piros Attila (mez a kezében) találatát ünnepük az egyházkarcsaiak (Lelkes Vince felvétele) Tavasszal szárnyalnak az egyházkarcsaiak ÁGH ISTVÁN Egyházkarcsa. Zsinórban nyolc bajnoki párharcot nyertek, s öt pont előnnyel várják a visszavágó-sorozat másik felét az egyházkarcsaiak. Az őszi idényzárón Izsapon csú­fos vereséget (2:6) szenvedtek, ku­darcuk után a balonyiak teleltek az élen a labdarúgó AG Sport Ligában. Tavasszal azonban rakétarajtot vet­tek Fekete Szilárd edző védencei. Már a karcsaiak összecsapásán, a szomszédos királyfiakarcsaiak erő­dítményében, a Gödör Arénában el­ért 4:1-es diadalukkal jelezték, hogy jól felkészültek az igényesnek ígér­kező tavaszi idényre. Zsinórban nyolc bajnoki párharcot nyertek, s öt pont előnnyel várják a visszavágó sorozat másik felét. „Szerintem hasznos volt az izsapi fiaskó. A fiúk tudatosították, hogy csak maximális erőbedobással lehet­nek sikeresek. A télen két ukrán fut­ballistával és Habán Tamással erő­sítettünk, ezáltal javult a csapaton belüli versenyhelyzet. Az edzéseket rendszeresen tizenhat-tizenheten lá­togatják. Sokat nyomott a latban a si­keres szezonkezdés. Húzóembere­ink, például a gólerős Piros Attila (je­lenleg 19 találatnál tart - a szerző megj.), vagy Hamar Péter teljesítik az elvárásokat. A községi hivatalnak, további támogatóinknak, a vezetők­nek köszönhetően minden adott ah­hoz, hogy futballistáink csak a játék­ra, a sikeres szereplésre összponto­sítsanak” - ecsetelte a tavaszi szár­nyalás legfontosabb összetevőit Csörgő Gyula, az éllovas egyházkar­csaiak klubelnöke. A listavezető legutóbb vasárnap a sereghajtó diósforgepatonyiak ott­honában zsákmányolt három pontot (3:2). „Az első félidőben széllel szemben játszottunk, s kétgólos előnnyel fordultunk. A szünetben figyelmeztettem védenceimet, hogy résen kell lennünk, a hazaiak még megnehezíthetik a dolgunkat. így is lett. A második játékrész elején a vendéglátók szépítettek. Szerencsé­re ismét betaláltunk, s a diósforge­patonyiak a hajrában ugyan ismét lefaragtak hátrányukból, de a három pontnak a meccs végén mi örültünk. Tudatosítanunk kell, hogy az ellen­felek mindent beleadnak az éllovas elleni meccsen, már a sikerszériánk miatt is egyre értékesebb az egyház­karcsaiak skalpja. Előnyünk öt pont. Alighanem a második helyezett ba­lonyiak lehetnek azok, akik veszé­lyeztethetik elsőségünket. Termé­szetesen szeretnénk bajnoki címet szerezni. Az viszont egyértelmű, hogy még sok minden megtörténhet a hajrában. De a sikeresnek mond­ható téli felkészülésnek, játékosaink tudásának, önbizalmának köszön­hetően elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kitűzött célunkat teljesítsük - értékelte a kollektíva tavaszi helyt­állását, vélekedett a folytatás esé­lyeiről Fekete Szilárd, az egyház- karcsaik sikerkovácsa. ififoci ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY. VI. LIGA, 17. forduló Jahodná-T. Hrad­ská 2:2 (2:1), g.: Pelikán (5., 34.), III. Balogh (35., 65.); V. Bla- hovo-Holice n/0.0:4 (0:3), g.: Márkus (29.), Kovacsovics (34.), Androvics (38.), Süli (84); Vydrany-H. Potôň 10:0 (9:0), g.: Kevický (2„ 29.), Horváth (6,13., 25.), Morvay (9.), Papko (27.), Vereknyei (33.), Matus (57.), Kuczman (18, öngól); 0. Potôň-Baka 0:3 (0:1), g.: Szabó (34, 84.), Matus (60.); V. Dvorníky-Stvrlok n/0.1:3 (1:0), g.: Ábrahám (12.), ill. šili (49.), Takács (74.), Kulcsár (86.); Ňárad-Rohovce 5:3 (2:1), g.: Molnár (5.), Tovaryš (9., 89 ), Erdős (48.), Görözdi (53.), ill. Vas (33.), Hamar (70,78.). 1.0r. Potôň .16 12 1 3 56:17 37 2. Rohovce 17 12 1 4 55:23 37 3. T, Hradská 17 10 3 4 45:29 33 4. Vydrany 16 9 3 4 66:26 30 5. Ňárad 17 10 0 7 51:44 30 6. Holíče n/0. 17 9 1 7 42:40 28 7. Baka 17 8 0 9 35:33 24 8. V. Dvorníky 17 6 2 9 60:43 20 FOCIMENETREND ■ Területi bajnokság GALÁNTA, DIÁKOK, 9. forduló, az 1-8. helyért - 17.00: V. Úlany-Váhovce öv.: Horník). 9. Štvrtok n/0. 17 6 0 11 22:53 18 10. Jahodná 17 4 5 8 33:43 17 11.V. Blahovo 17 3 1 13 16:71 10 12. H. Potôň 17 2 3 12 14:73 9 GALÁNTA, 23. forduló: 0. Streda-Jelka 12:0 (6:0), g.: Ko­mačka (5,25.), Lehocký (10,60.), Šandula (20,44.), Kuchta (35, 47, 50.), Kurbel (80.), Lucán (81.), Meleg (89.); C. Brod-D. Saliby B 3:1 (2:1), g.: Mego (27.), Serczel (29.), Ben- kovics (75.), ill. Takács (12. -11 -esből). Szabadnapos: Gáň. 1.D. Streda 19 13 1 5 72:29 40 2. D. Saliby B 19 9 6 4 53:39 33 3. C. Brod 18 8 2 8 53:64 26 4. Gáň 18 5 2 11 44:53 17 5. Jelka 18 4 3 11 25:62 15 Hat gól, pontosztozkodás Nagyölveden Hat gól esett, s volt elég izgalom a kapuk előtt (Vanek Lajos felvétele) ÁBEL GÁBOR Még a legigényesebb focirajongók sem találtak kivetni valót a pályán történtekben a komáromi KFC nagyölvedi vendégjátékán. Nagyölved. A nyugat-szlovákiai III. fociligában játszott bajnokin vé­gig kiegyensúlyozott, színvonalas küzdelem folyt a pályán, és a mérkő­zés után 3:3-as eredménnyel vonul­tak az öltözőbe a labdarúgók. A komáromi violáknál Szabó Ma­rek már a tizedik percben betalált Benkó Dániel kapujába, ám a ven­déglátók Hlaváčik Tibor és Cingel Roland jóvoltából még a félidei szü­net előtt megfordították a számukra kedvezőtlen eredményt. Szünet után Michal Podlucký és a csereként be­szállt Uzola István révén ismét a KFC kerekedett felül, ám a véghajrában a nagyölvedi Smiknya Lajos bomba­góljával kilőtte Balogh Tamás kapu­ját. „Elfogadható teljesítményt nyúj­tottunk egy kitűnő ellenféllel szem­ben. Külön kiemelném, hogy a rend­kívül sportszerű csatában nyoma sem volt a szándékos, durva helemené- seknek, a fiúk csak a labdával törőd­tek. A mi játékunkat ezúttal is a foci iránti alázat és elkötelezettség jelle­mezte” - állapította meg Urbán Fe­renc nagyölvedi segédedző. „Egyér­telműen jobbak voltunk, mind labda­tartásban, mind pedig játékosságban és leleményességben felülmúltuk ve- télytársunkat. A szünetben sikerült megnyugtatnom védenceimet, szép gólokat szereztünk, és győzelmet ér­demeltünk volna. A mérkőzés vége felé közeledve a bíró egy perc hosszabbítást jelzett, amiből aztán hat lett. Akadnak ilyen esetek...” - tette hozzá Lérant Péter komáromi edző. SPORTTARISZNYA Vereség és csapatépítés Naszvad. Tizenegy góllal (38:27) maradt alul a naszvadi-ímely i csapat a nagysurányi pályán a női I. kézilabdaliga 19. fordulójában. „Már nem eshetünk ki, helyünk biztos a középmezőnyben, ezért már a jövő csapatát építjük. Sokan olyanok is többet játszottak, akik­kel a következő évadban számo­lunk - mondta évadbeli tizen­egyedik vereségük kapcsán Mis- kovics György, a vendégek veze­tőedzője. - Húsz percig jól tartot­tuk magunkat, utána azonban ki­maradtak helyzeteink, az ellenfél pedig leindításokból 8:3-ra nyerte a félidő utolsó tíz percét. Szünet után mindez megismétlődött, s megint 9:3-ra a hazaiak voltak jobbak a tíz zárópercben. Ezért is lett ilyen nagy a gólkülönbség.” A forduló tényei a Hírkosárban, (jmk) Tart az aranyosiak veretlenségi sorozata Csallóközaranyos. Izgalmakban bővelkedő, igazságos döntetlent (25:25) hozott a csallóközaranyo- siak vendégjátéka a Bánovce ott­honában a női I. kézilabdaliga 19. fordulójában. Peter Talár védencei sorrendben negyedik bajnokiju­kon sem kaptak ki. „Tartjuk soro­zatunkat, nyerhettünk is volna, de végül igazságos eredmény szüle­tett - húzta alá a csallóközaranyo- siak nyitrai edzője. - Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, a má­sodik félidőben 23:20-as állásnál Csente kapus két bravúrja után mi dobtunk zsinórban öt gólt. Ekkor sok labdát szereztünk aktív, ki­szorítós védekezésünkkel, de a legvégén a hazaiak mégis egyen­lítettek. Sajnálom, hogy az első félidőben 18 lövésünkből nem esett gól, ekkor úszott el az újabb győzelmünkA forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Negyedszer is kikapott a DAC Dunaszerdahely. Nem megy a DAC-nak a férfi I. kézilabdaliga rájátszásának alsóházában: ne­gyedik mérkőzésén is vereséggel (16:32) hagyta el a pályát. „A 45. percig 15:24 volt a állás. Az első félidőben Merva kiválóan védett, de szünet után ő is elfáradt, akár­csak mezőnybeli társai. Az utolsó tíz percben jómagam is beálltam a kapuba - mondta érdeklődésünkre Fodor Mihály, a DAC vezető­edzője. - Volt egy időszak, amikor minden kimaradt, tizenöt percig semmilyen helyzetből nem tud­tunk gólt dobni. Ez is lehangolta a csapatot, meg a fáradtság is je­lentkezett, s a szokottnál kevesebb edzés is visszaütött.”^ forduló tényei a Hírkosárban. (j m k) Öt ország karatékéi Ekelen Ekel. Tizenhat elsőséget hozott a Seishin Karate Klubnak a IV. Polgármester-kupa, amely egyben nyílt szlovák kyokushinkarate- bajnokság volt. Öt országból 337 karatéka versenyzett a három ta­tamin, hatvankét kategóriában hirdettek győztest. Markovics Já­nos klubelnök értékelésében ki­emelte az ekeli Szabó András tel­jesítményét. „Első két küzdelmét bírói döntéssel nyerte, majd a döntőben wazarival győzve lett szlovák bajnok - magyarázta a klubelnök. - A nagymegyeri V ígh Lara mindkét küzdelmét fejrú­gással nyerte, így megérdemelten lett első. A kezdőknél kiválóan küzdött Süli Károly, Miklós No­émi, Borbély Barnabás és Vargha Balázs.” Szlovák bajnoki címet szerzett az ifjúsági nehézsúlyban a keszegfalvai Markovics Ádám, aki horvát ellenfelét KO-val, majd klubtársát, Szabó Bálintot két wazarival verte. A döntőben a negyven kilóval (!) nehezebb magyarországi ellenfelét győzte le szintén két wazarival. Második lett az ekecsi Vígh Vivien. „Első küzdelmét wazarival nyerte, szé­pen betartva az előre megbeszélt taktikát, a döntőben azonban alulmaradt a nála húsz kilóval ne­hezebb ellenfelével szemben. A gyerekek is nagyon lelkesen ku- mitéztak. Színvonalas küzdelme­ket láthattunk, külön dicséret illeti az edzőket a felkészítésért” - mérlegelt Markovics János. A polgármester asszony különdíját jelentő kupát Mayer Krisztián (Ekel) kapta, aki nagyon sokat fejlődött, és mind hazai, mind nemzetközi szinten szép eredmé­nyeket ér el a 2015/16-os évad­ban. A Seishin Karate Klub első helyezettjei és a díjazottak a Hír­kosárban. (jmk) HÍRKOSÁR ■ Kézilabda NŰII. LIGA, 19. forduló: Inter Bratislava-Topoíčany 35:22 (17:14): Stupava-Hlohovec 20:19 (10:12); Bánovce n/B.- Zlatná n/0.25:25 (11:10), csallóközaranyosi gólok: Szalal Szilvia 1, Olajos Viktória 2, Kasznár Marianna 5, Dohnaenc Evelin 2, Nagy Orsolya 2, Marta Kvasňovská 6, Petra Talá- rová 4, Soňa Mihoková 3 - legközelebb a Šurany látogat a Kóczán Mór Sportcsarnokba; Košice-Trenčín 17:37 (11:18); Močenok-Michalovce jun. 25:23 (13:10); Šura- ny-Nesvady-lmer 38:27 (21:15), vendéggólok: Fekete Ani­ta 3, Haris Szandra 1, Klaudia Miškovičová 2, Lucia Ožval- dová 3, Olajos Milada 1, Haris Edina 11, Molnár Borbála 5, Kosa Tímea 1 - legközelebb szombaton a kassai csapat ven­dégszerepei a Vlahy Jenő Sportcsarnokban. Az állás: 1. Michalovce jun. 20 13 2 5 602:467 28 2. Šurany 19 14 0 5 566:481 28 3. Inter Bratislava 19 12 3 4 562:482 27 4. Trenčín 19 12 1 6 539:505 25 5. Hlohovec 19 10 2 7 533:490 22 6. Zlatná na Ostrove 19 9 3 7 449:453 21 7. Bánovce n/B. 19 7 5 7 573:565 19 8. Močenok 19 7 2 10 473:492 16 8. Nesvady-lmeí 19 8 0 11 483:508 16 10. Topoľčany 19 5 2 12 563:623 12 11. Stupava 20 5 0 15 476:568 10 12. Košice 19 3 0 16 408:593 6 FÉRFI I. LIGA, rájátszás, alsóbáz, 4. forduló: DAC-Stupa- va 16:32 (9:16), dunaszerdahelyi gólok: Nagy Tibor 7, Ró­zsa József 1, Stanislav Mašek 3, Fodor Dávid 2, Takács Krisztián 1, Gróf Nikolasz 1, Lanstyák Zoltán 1 - legköze­lebb vasárnap (11.00) Cíferen játszik a dunaszerdahelyi csapat; Cífer-Vajnory 24:26 (9:14). Az állás: 1. Stupava 4 4 0 0 129:93 12 2. Vajnory 4 2 0 2 96:100 7 2. Cífer 4 2 0 2 96:98 6 4. DAC 4 0 0 4 85:115 1 Megj. A csapatok bónuszpontokat hoztak magukkal az alapszakaszból. ■ Kyokushin karate IV. POLGÁRMESTER KUPA ES NYlILT SZLOVÁK NEM­ZETKÖZI BAJNOKSÁG, Ekel, a Seishin karate Klub leg­jobbjai - első helyezettek (kezdők): Ürbényi Nóra (Ekel), Pulay Attila, Domonkos István (Csallóközaranyos), Bartal Ákos Zalán, Ozorák Márk, Borbély Barnabás (Dunaszerda­hely), Tóth Marcell (Nyékvárkony), Miklós Noémi, Horváth Levente (Vásárút), Süli Károly (Egyházgelle), Katona Tí­mea, Póda Márta (Egyházkarcsa), Vargha Balázs (Neme- sócsa), első helyezettek (haladók): Szabó András (Ekel), Markovics Ádám (Keszegfalva), Vígh Lara (Nagymegyer). Az Energy cég különdíjasai: Markovics Ádám (Keszegfal­va), Valkó Barnabás (Wasabi), Nika Jakobovió (Samobor). Markovics János különdíjasai: Patrik Kraöun (Zagreb), Cserepes Zoltán (Nemesócsa). Fekete Iveta polgármester különdíjasa: Mayer Krisztián (Ekel).

Next

/
Thumbnails
Contents