Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-27 / 97. szám, szerda

12| CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2016. április 27. | www.ujszo.com A díjazott megköszönte családjának a segítséget (A szerző felvétele) Átadták a Szent György-díjat BARTALOS ÉVA DUNASZERDAHELY Pénteken a Szent György Na­pok rendezvénysorozaton átadták a Szent György-díjat a Vermes­villában. Idén Soós Lajos kapta az elismerést. A 2014-ben megalakult Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 városvédő egylet minden évben kitünteti azokat, akik mun­kásságukkal Dunaszerdahely jó hírnevét öregbítették. Elsőként Zsidó János, korábban Duna- szerdahelyen szolgáló esperes, tavaly Cséfalvay Erzsébet kapta meg a díjat. „Ma is köztünk vannak azok, akiknek az élete és tevékenysége példa lehet az itt élők számára” - mondta az ünnepi esten Bugár György városi képviselő, aki Soós Lajost méltatta. Karaffa Attila, a városvédő egylet tagja lapunknak elmondta, mindig az méltatja a díjazottat, aki javasolta őt a kaszinó tagjainak kitüntetésére. „Fontos szempont­nak tartjuk, hogy olyan civil sze­mély kapja a díjat, aki életével és munkásságával mindig hitet tett vallása és magyarsága mellett, gazdagította munkájával az utó­kort, Dunaszerdahely város jó himevének öregbítésén dolgo­zott” - közölte Karaffa. Hájos Zoltán polgármester hangsú­lyozta a civilszervezetek műkö­désének fontosságát a város tár­sadalmi életében. Soós Lajos Bősön született, is­koláit Bősön és Dunaszerdahe­ly en végezte. Magyarként nem vették fel a bősi szlovák iskolába, kéményseprő lett. Önkéntes tűz­oltóként csatlakozott a helyi színjátszókhoz. A Csallóközi Színház rendszeresen részt vett a Jókai Napokon, Soós Lajos meg­kapta a fesztivál ezüstplakettjét. „Abban az időben Dunaszerda- helyen ő volt a színész” - mondta Bugár György. Soós Lajos városi képviselő és a Csemadok vezető­ségi tagja volt. A 85 éves díjazott a köszönőbeszédében kiemelte felesége hozzáállását és a család­ja támogatását. Emelték Szene polgármesterének alapfizetését SZAKÁL KINGA Harmadszor ítélték meg Karol Kválnak a legmagasabb prémiumot. Április elején tárgyalt a képviselő testület a városatya béréről. Karo Kvál fizetését százöt euróval emelt« a képviselő-testület. A polgármeste hetvenszázalékos jutalmat kap. A bér alapját a nemzetgazdaság bán dolgozók előző évi átlagkerese téből számítják ki. A béralap 2015 ben 883 euró, egy évvel korábbal 858 euró volt. Ez az összeg a lakos ság számától függő szorzóval nö Karol Kvál 3867 euróért irányítja a várost (Bartalos Éva felvétele) vekszik, amelyet a Statisztikai Hi­vatal ad meg. Szene lakosságának száma alapján a 10 000 és 20 000 kö­zötti kategóriába esik. Ebben az esetben Kvál havi jövedelme 2,53­dal több, mint a havi átlagkereset. A városatya alapfizetése tavaly 2170 euró volt, a juttatásokkal együtt összesen 3691 eurót vitt haza. Kvál alapbérét most 105 euróval emelték. A képviselő-testület legfeljebb het­venszázalékos jutalmat ítélhet a vá­rosvezetőnek. Karol Kválnak ugyanúgy, mint az elmúlt két évben, jóváhagyták a legmagasabb prémi­umot, 3867 eurót kap havonta. Az ülésen a képviselők egyhan­gúlag megszavazták a beterjesztett javaslatot. A beadvány értelmében április 1-jétől hatályos az új bérsza­bályozás. Karol Kvál negyedik ciklusát töl­ti, a 201 4-es választásokon óriási fö­lénnyel győzött. Fitnesz- és spanapok Huszonegy versenyző nevezett a Thermal Natural Fitness Championship 2016 bajnokságra (Képarchívum) Sportbemutatók és versenyek színesítették a háromnapos fesztivál és kiállítás programját a Hotel Thermában. DUNASZERDAHELY A hétvégén az egészségé és a sporté volt a főszerep a Hotel Ther­mában. A háromnapos Hotel Ther- ma FIT & SPA Days fő témája az egészség, a sport, a fitnesz és a well- ness volt. A látogatók megismerkedhettek a legújabb fitnesztrendekkel. Pénte­ken a helyi sportklubok tartottak be­mutatókat. Kiderült, hogy edzenek például a kempo harcosok, a Kan- goo Jumps tagjai, mit jelent a pi- loxing és a ketlebell, hogyan tornáz­zunk sparrowbaggel. Jiu-jitsu-, karate- és jumpingfitnesz-bemutatót is láthatott a közönség. A rendez­vény fénypontja a szombati Thermal Natural Fitness Championship 2016 fitneszverseny volt. Vasárnap ca- poeirabemutatóval zárult a sportos hétvége. Kováč Linda szervező la­punknak elmondta, a fitneszkiállítás volt a rendezvény alapja, erre épí­tették a többi programot. Az először meghirdetett fitnesz- bajnokságot pozitívan értékelték a résztvevők. A szakmai zsűri hu­szonegy versenyző közül választot­ta ki a legjobbakat. Három kategó­riában hirdettek győztest: a 180 cm alatti férfiak között Hérák Andrej, 180 cm feletti kategóriában Chme- lovics Peter nyert. Lacko Anna nyerte a Fimess Model versenyt. A szervező azt tervezi, jövőre is meg­rendezik a bajnokságot. (béva) Pilates A pilates napjaink legnépszerűbb talajtomarendszere. Az egésztestet megdolgoztatja, hajlékonyabbá és erősebbé teszi. Suzanne Scott könyve egyszerűen és világosan mutatja be a pilates alapelveit, leírja a különböző testhelyzeteket, a légzés- és egyéb technikákat. A kötet kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak tervezett gyakorlatokat tartalmaz. A képek alatt részletes magyarázatok találhatók, valamint egy idővonal, amelyből meg lehet tudni, hogy mikor kell ki és belélegezni, és hogy mikor szükséges kitartani vagy folytatni egy-egy mozdulatot. Jóga Liz Lark egy sor jógagyakorlatot mutat be ebben a könyvben. Egyes gyakorlatok felfrissítenek, mások javítják a tartást, megint mások segítenek ellazulni, de a gyakorlás végére mindenképpen energiával töltődünk fel. Olyan sztárok is a tanítványai közé tartoznak, mint Peter Gabriel, Ralph Rennes és Donnán Kárán. A sorozatszerű, széles formátumú fényképek egész mozdulatsort és nem csak kiemelt részleteket jelenítenek meg. A képek alatt részletes magyarázatok találhatók, valamint egy idővonal, amelyből meg lehet tudni, hogy mikor kell ki- és belélegezni, és hogy mikor szükséges kitartani vagy folytatni egy-egy mozdulatot. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2016. április 30-ig tart. X ## MEGRENDELŐLAP □ Pilates Ára: 7 €+postaköltség □ Jóga Ára: 7 €+postakölség . O darab ( ) darab A kiadványok egyenként is megrendelhetők! Név: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: _________ __‘, J J Dátum: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Redakcia Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketing@iujszo.com; Tájékoztatás: 02/59 233 266

Next

/
Thumbnails
Contents