Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-21 / 92. szám, csütörtök

IV I Gyümölcsöskert - hirdetés 2016. április • www.ujszo.com UJ SZÓ KERT ES UDVAR) A gyümölcsfákon, bokrokon jó ter­més mutatkozik, a virágzás 5-10 nappal korábban indult, mint egy éve; a korai cse­resznyénél még nagyobb az eltolódás: tavaly április 19-én virágzott, most pedig már április 1-jén. A meteorológusok nem tartják eléggé melegnek sem a márciust, sem pedig április első két dekádját. Hozzáteszem, hogy csapa­dékban is szegény volt már­cius, mert csak 19 mm csa­padék esett. Azonban 2014- ben és 2015-ben is csak 10, illetve 19 mm csapadékunk volt, s biztató, hogy az idei februári 99 mm-es csapa­dékmennyiséggel földjeink jól tudnak gazdálkodni. METSZÉSEK, OLTÁSOK A fákat és a bokrokat már megmetszettük. Sok időt vett igénybe az őszibarack­fák metszése, mert sok elszáradt vessző volt rajtuk. Jó tudni, hogy az ősziba­rackot később is lehet met­szeni, aminek akkor van jelentősége, ha hosszúra, pl. 35-40 cm-re hagytuk a termővesszőket, és sok HIRDETÉS A KIÜLTETÉS UTÁNI ELSŐ METSZÉS Akár ősszel, akár tavasszal ültettük el a csemetét, bok­rot, el kell végezni rajta az első metszést. Ez a metszés meghatározza a majdani faalakot, vagyis hogy suda- ras koronát, sövényt vagy karcsúorsót akarunk-e be­lőle nevelni. Nem mellékes az a tény sem, hogy a fács- ka veszített gyökérzetéből, és ha szinte minden ágát, vesszejét meghagyjuk, s nem rövidítjük le azokat, megtörténhet, hogy ami­Virágzó gyümölcsöskert Amíg a zöldségesben az április az év termésének a megalapozá­sa, a gyümölcsösben már a termesztéssel kapcsolatos gondokat kell megoldani. Ilyen a talajmunka, a tápanyag-utánpótlás, a nö­vényvédelem és szükség szerint esetleg már az öntözés is. mind, legfeljebb 2-3 hajtás. Most még kézzel kihúzkod­hatjuk a feleslegeseket. KÖTÖZÉS Lehet, hogy sietve meg­metszettük a csemegesző­lőt, sövényformára alakí­tott almát, körtét, és még nem volt időnk lekötözni. Az alma- és a körtefa füg­gőlegesen növő oldalágait kötözéssel a vízszintes vagy közel vízszintes hely­zetbe igazítjuk, s ezzel biztonságosan termőre tudjuk azokat fordítani, hiszen az almástermésűek ágai így teremnek. rajtuk a virág, illetve a kis barack - a kései metszéssel a gyümölcsleválogatást is megkönnyítjük. Amennyiben ősszel szem­zéseket végeztünk, s azok megeredtek, akkor most a szem felett minél előbb vág­juk le az alanyt, és a sebet kenjük be sebkezelővel. Ha most tavasszal végeztünk oltást, és több rügy volt az oltóvesszőn, s azok mind ki­hajtottak, akkor a megéledt és kihajtott legalsó hajtás felett visszavágjuk a ne­mest, és a metszési felületet balzsammal bekenjük. A ribiszkebokrokkal kap­csolatosan azt tapasztalom, hogy sok gyökérsarjat hoz­nak. Ezek őszig sok vizet és tápanyagot fogyasztanak, ugyanakkor nem is kell TERMÉSZETES TRÁGYÁK MINREN GAZDÁNAK A Gazdasági trágyák természetes tehén- és tyúktrágyá­ból készültek, valamint a cukorrépa és burgonya fel­dolgozásából származó melléktermékből, kémiai ada­lékanyagok nélkül. Magas szerves anyag és tápanyag tartalmukkal jelentősen javítják a talajviszonyokat, és segítik a magas hozamú zöldség- és gyümölcstermést. SLEPAČÍ Természetes szerves trágya pelet formájában (4-5 mm) az optimális humusz és tápanyagtartalom eléréséért. Főleg a zöldségek, gyümölcsfák, szőlő és mezőgazdasági termé­nyek trágyázására ajánlott. Minden szükséges tápanyag természetes eredetű. Exkluzív szerves trágya granulátum formájában baromfi ürülékből és a cukorrépa valamint a burgonya feldolgozása során keletkezett melléktermékekből. Mezőgazdasági ter­mények, dísznövények, zöldség, eper, gyümölcsfák, szőlő trágyázására. Természetes szerves trágya pelet formájában (4-5 mm) az optimális humusz és tápanyagtartalom eléréséért. Főleg a zöldségek, gyümölcsfák, szőlő és mezőgazdasági termé­nyek trágyázására ajánlott. 100 %-ban baromfi ürülékből készült, minden benne lévő tápanyag természetes eredetű. Adagolás: Szőlő Zöldség Gyümölcsfa Díszfák és cserjék Eper Faiskolák Pázsitfüvek Alaptrágyázá 10 m2-re való adag: Adagolás: 10m2-revaló adag: Adagolás: 10m2-revaló adag: 1,0-2,0 kg Szőlő 0,5-1,0 kg Szőlő 1,0-2,0 kg 2,0 - 3,0 kg Zöldség 1,5-2,5 kg Zöldség 2,0 - 3,0 kg 1,5-3,0 kg Gyümölcsfa 1,5-2,5 kg Gyümölcsfa 1,5-3,0 kg 1,0-2,0 kg Díszfák és cserjék 1,0-2,0 kg Díszfák és cserjék 1,0-2,0 kg 1,0-1,5 kg Eper 0,5-1,0 kg Eper 1,0-1,5 kg 1,0-2,0 kg Faiskolák 0,5-1,0 kg Faiskolák 1,0-2,0 kg 1,0-1,5 kg Pázsitfüvek 0,5-1,0 kg Pázsitfüvek 1,0-1,5 kg 3,0 - 4,0 kg Alaptrágyázá 3,0-4,0 kg Alaptrágyázá 3,0-4,0 kg

Next

/
Thumbnails
Contents