Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-14 / 86. szám, csütörtök
I HOBBI új SZÓ Interjú Imi CSAK NÉZŐPONT KÉRDÉSE, MIT LÁTUNK A DOBOZBAN. VALAKI SOK ÖREG KACATOT, TEXTILMARADÉKOT, MÁS ÖTLETEK TÁRHÁZÁT, AMELYEKET PONTOSAN EZEK A FELESLEGESNEK TŰNŐ ANYAGOK KELTENEK ÉLETRE. KI MÁSNAK LEHETNE EZ NYILVÁNVALÓBB MINT EGY BÁBSZÍNHÁZI TERVEZŐNEK? BRÉDA ENIKŐ BÁB- ÉS DÍSZLETTERVEZŐ, AZ EBDESIGN MEGALKOTÓJA PONTOSAN TUDJA, MITŐL KIVÉTELES EGY ALKOTÁS. BESZÉLGETÉSÜNK SORÁN NEMEGYSZER EMELI KI, MILYEN CSODÁS ÉRZÉS LELKET LEHELNI A TÁRGYAKBA. Hol élsz és mivel foglalkozol? Jelenleg a pozsonyi Színház és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója vagyok báb- és díszlettervezői szakon, valamint az EBdesign megalkotója. Állandóan úton és mozgásban vagyok, nincs sok időm unatkozni. Az időm nagy részét az egyetem, a próbák és a bábozás teszi ki. Szándékosan nem munkaként említettem meg a felsoroltakat, mert azon szerencsések közé sorolhatom magam, akiknek a munkája a szenvedélye. Mi volt az a meghatározó pont az életedben, ami a művészethez vezetett? Kiskorom óta szeretek kézműveskedni, új technikákat kipróbálni, alkotni. Ami a bábozást illeti, 7 éves koromban kezdtem el a Diócska Bábcsoportban, amely jelenleg is a diószegi Petőfi Sándor Alapiskola szakköreként működik. Édesanyám, Bréda Szilvia indította el, így magától értetődő volt, hogy én is tagja legyek a csoportnak. A bábozást később a galántai gimnázium Manócska Bábcsoportjában folytattam. Ezek az évek voltak számomra a legmeghatározóbbak, mert sok élményben volt részünk, sokat utaztunk, fesztiválokra jártunk, új bábos technikákat próbáltunk ki. Nagyon jól tudtunk együttműködni a csapattal. Annak ellenére, hogy én is szerepeltem, inkább a háttér vonzott. Az, hogyan működnek a díszletek, az egyes bábtechnikák, a bábok készítése, komplex színpadi gondolkodás. így esett a választás a Színművészeti Egyetemre. Mi mindent alkotsz pontosan? Az egyetemen minden szemeszterben egy új előadásnak kell születnie, vagy választott vagy előre megadott témára. Az én feladatom a díszlet, jelmezek, bábok, segédeszközök készítése. A próbafolyamat része vagyok, együtt próbálunk, ötletelünk a színészekkel. Iskolán kívüli bábszínházas felkéréseknél, egyedi bábos megrendeléseknél is ugyanez a feladatom. Ami pedig a másik hobbimat, az ékszerkészítést illeti, az teljesen szabad alkotás. Számomra teljes kikapcsolódás a mindennapok körforgásából. Mennyire lehet párhuzamba hozni a bábozást az ékszerkészítéssel? Egymástól teljesen függetlenül születnek az alkotások? Egyik kiegészíti a másikat. Erőt tudok meríteni az egyikből, ha a másik épp elveszi. A színház nagyobb dolgokat, más gondolkodásmódot igényel. Egy idő után hiányoztak az életemből az apró, precíz dolgok, az, hogy kicsikét elvonulhassak a saját kis burkomba, ahonnan ki tudom zárni a próbák, a színház zaját. Miből és hogyan készülnek a bábjaid? Hogy néz ki egy bábkészítő munkája? Bármilyen anyag szolgálhat alapanyagként, ez csak rajtam múlik, hogy mit hogyan képzelek el. Az időt viszont egyenes arányba lehet állítani az alapanyaggal. Ha ösz- szetettebb anyagról, például fáról van szó, azt tovább tart megmunkálni, mint például papírmasézni. Egy egész színpadi kép kivitelezése több hónapig is eltarthat. Egy előadást nagyon sok konzultáció előz meg. Ez a rendező, dramaturg, díszlettervező, színészek közös elképzelése, csoportmunkája. A kivitelezés sokszor párhuzamosan folyik a próbákkal. Amint elkészül egy báb, vagy segédeszköz, a színészek rögtön el is kezdenek vele • próbálni. Persze az egész előadás-folyamat helyzet- és környezetfüggő. Van kedvenc bábod, karaktered? Mindig a műhelyemben lévő aktuális báb a kedvencem, mert a készítés alatt a szívemhez nőnek, életet, lelket adok nekik.Mikor vágtál bele a kézműves-tevékenységbe? Mi mindennel foglalkozol ezen a területen belül? 2013-ban születtek meg az első EB üveglencsés ékszerek, amelyek attól voltak különlegesek, hogy akkoriban nálunk nem igazán lehetett ilyen ékszereket beszerezni. Később bővült a készlet vászontáskákkal, hátizsákokkal, ballagó tarisznyákkal, apró csokikkal, füzetekkel, könyvjelzőkkel. A munkafolyamat során az egyedi dizájnnak köszönhetően minden termék mintha saját lelket kapna. Személyre szabott kéréseket is vállaltam az elmúlt években. Volt már rá példa, hogy gyerekrajz alapján keltettem életre rajzolt lényeket, készítettem extrém jelmezeket egyedi mintákkal és ékszereket. Mennyi időt szánsz az EBdesign ra? Jelenleg a fő hobbimnak tartom az EBdesignt, de remélem, hogy a tanulmányaim befejezése után hivatalosan is útra tudom bocsátani és szabad szárnyakat kap. Megpróbálok minél több időt eltölteni EB-zéssel, mert ez egyfajta szellemi kikapcsolódás a számomra. Milyen médiumokon találhatnak rád az érdeklődők? Elsősorban az Ebdesign facebook oldalán vagyok megtalálható, itt osztok meg minden újdonságot, de egyre több kreatív és kézműves vásáron veszek részt. Havonta kijön egy online katalógusom is, ami a következő hónapra tervezett termékeket szedi csokorba. Véleményed szerint mennyire kedvező bevételforrás a művészet, avagy kézművesség? Úgy gondolom, a mai pörgős világban mindenkinek nehéz dolga van, mindegy, hogy művész, nem művész, ugyanúgy ki kell gyúrnia a saját ösvényét. Hogy kinek hogyan sikerül az többek között a kitartáson is múlik. Én még az ösvényem elején járok, kisebb-nagyobb akadályok már voltak, tudni kell továbblépni és folytatni az elkezdett dolgokat. VIDA NIKOLETTA (BRÉDA BOGLÁRKA ÉS BRÉDA ENIKŐ FOTÓI)