Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-14 / 86. szám, csütörtök

2 KÖZÉLET 2016. április 14. | www.ujszo.com Új korszak, régi ígéretek SZALAY ZOLTÁN Pozsony. Új korszakot ígér a kormányprogram a kisebbségek támogatásában, ami azonban a konkrét intézkedéseket illeti, azok már az eddigi kormányok programjában is szerepeltek, nagyon hasonló formában. A kormányprogramok általában nem szűkölködnek az ígéretekkel. Ha összehasonlítjuk a korábbi kor­mányok programját a mostanival, árnyaltabb képet kapunk a benne foglalt ígéretekről. Azok jelentős ré­szét ugyanis már több választási idő­szakon keresztül görgetik maguk előtt a pártok. Ilyen a Pozsonyt Kas­sával összekötő autópálya, a hatéko­nyabb korrupcióellenes harc vagy épp a kisebbségi kultúra finanszíro­zásáról szóló törvény elfogadása. Nyitott kormányzás A 2012-es egyszínű Smer- kormány programja terjedelmében alig különbözött a mostanitól, és prioritásaiban sem nagyon tért el tő­le: kiemelten kezelte a korrupcióel- lenességet, az egészségügy konszo­lidálását ígérte, és „minden réteg számára nyitott kormányzást” bo­csátott előre. A nemzeti kisebbségek a kormány „egyéb prioritásai” közé tartoztak, a program 10. oldalán esett róluk először szó. Ez a kormány nem számolt új kisebbségi jogszabályok elfogadásával. Meghiúsult prioritás A 2010-es jobboldali kormány programja valamivel kisebb terjedel­mű volt a mostaninál, és a „Polgári felelősség és együttműködés” címet RÖVIDEN Három államtitkárt neveztek ki Pozsony. A kormány tegnap kinevezte az egészségügyi mi­nisztérium két államtitkárát, korábban mindketten az ága­zatban dolgoztak. Stanislav Špánik a pozsonyi Szent Er­zsébet Onkológiai Intézet igazgatóhelyettese, Andrea Kalavská szakterülete pedig a trópusi betegségek. A pénz­ügyminisztérium államtitkári posztját Dana Meager kapta, ő az SNS jelöltje. (TASR, SITA, ie) Megszüntették a vádat a CT-ügyben Pozsony. A Főügyészség megszüntette a vádat a pöstyéni CT-botrány mind a nyolc vád- lottjaellen, mivel törvénysértő módonjártak el velük szemben - közölte Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője. Az érintettek arra hivatkoztak, hogy az okozott kár mértékét egy használhatatlan szakértői vélemény alapján véglegesí­tették. Andrea Predajňová sze­rint nem kizárt, hogy a bizo­nyítási eljárás befejezése és a hiányosságok felszámolása után ismét vádat emelnek a ko­rábbi vádlottak ellen. Az ügy­ben továbbra is büntetőeljárás folyik. (TASR, ie) viselte. Ez a program fő céljának a pénzügyi rendszer konszolidációját tekintette. Már itt is számoltak Po­zsony és Kassa „átlagon felüli” köz­úti összekötésével, valamint a regio­nális déli gyorsforgalmi utak (R2-es, R4-es, R7-es és R9-es) építésének el­kezdésével. A kormány prioritása­ként fogalmazta meg a kisebbségi kultúra támogatásáról szóló törvény előkészítését: ez azonban a kabinet bukásáig nem készült el. Főbb ígéretek ► Pozsony-Kassa sztráda ► R2-es, R3-as, R4-esés R7- es gyorsforgalmi utak ► Kisebbségi Kulturális Alap ► a kisiskolák megmentése ► vasúti kétnyelvűség ► plusz 2 milliárd az oktatásügybe ► évente 6%-os béremelés a pedagógusoknak ► az eHealth elektronikus egészségügyi rendszer bevezetése ► a DRG (diagnózis alapú) egészségügyi finanszíro­zási rendszerbevezetése A kormányprogramokban soha nem fogalmaznak élesen: ezt mutat­ja, hogy a 2006-ban alakult, magyar- ellenességéről hírhedt Smer- HZDS-SNS-koalíció programja sem feledkezett meg a kisebbségekről, már a bevezetőben hangsúlyozta vé­delmük fontosságát. Ez a kormány is tervbe vette, hogy a kultúra finan­szírozásáról szóló törvénytervezet­ben külön rész fog szólni a kisebb­Hűtlen kezelésre figyelmeztet az SaS Pozsony. Évek óta túlárazott szolgáltatások és közbeszerzési eljárások segítségével nyúlják le az állami Egészségügyi Mentő- szolgálatra szánt pénzeket (ZZS)- állítja Jana Cigániková (SaS) parlamenti képviselő. A vissza­élésekre a mentőszolgálat po­zsonyi és kassai vezetése alatt került sor. A képviselő szerint az egészségügyi minisztérium 2009-ben 140 mentőautót vásá­rolt, melyek piaci ára 80-100 ezer euró között mozog, a tárca viszont egy járműért 170 ezer eurót fizetett. „Az állam 24 mil­lió eurót költött a mentőautókra, ezért az összegért 330 mentőau­tót vásárolhatott volna” - állítja Cigániková, aki szerint egymil­lió euróval túlárazták a mentő- szolgálat pozsonyi és kassai ál­lomáshelyének részleges átala­kítására kiírt pályázatot is, mely 3,5 millió euróba került. Cigá­niková szerint nincs rendben az sem, hogy a mentőautók javítá­sára havonta fix összeget költe­nek, nem pedig a valóban elvég­zett munkát térítik meg, miköz­ben ez 567 ezer eurós költséget jelent egy évre” - magyarázta a képviselő. A képviselő hűtlen kezelés miatt a főügyészséghez fordul, továbbá felszólította Tomáš Drucker tárcavezetőt, vonja felelősségre az érintette­ket. (TASR, ie) Van programjuk a következő négy évre ségekről. Ez az ígéret papíron ma­radt. Ugyanúgy, ahogy az ezt meg­előző, 2002-2006-os második Dzurinda-kormány ígérete: ez a kor­mány egy kisebbségekről szóló tör­vény elfogadásával számolt, amely­nek része lett volna a kisebbségi kul­túra finanszírozása is. Ekkor volt a legerősebb a magyar parlamenti képviselet, az MKP pedig a koalíció második legerősebb pártja volt. Négy kisebbségi téma A jelenlegi kormányprogram rész­letesebben tartalmazza a kormány már korábban nyilvánosságra hozott prioritásait. Nagyon röviden és ho­mályosan foglalkozik a dokumentum a menekültkérdéssel, amely a kam­pány egyik fő témája volt. Kulcsfon­tosságúak azok az intézkedések, amelyek az EU külső határainak vé­delmét biztosítják - szerepel a doku­mentumban. „A kormány kész támo­gatni a precedens nélküli migrációs válság konstruktív megoldásait is, a IBOS EMESE Kecsegtető elképzelések megvslósítását reméli e kormány az új kormánybiztosi pozíciá kialakításátál. Robert Fico szerint nyár végére elfo­gadhatják a leszakadé régiók akciótervét, amely alapján elkezdődhet az érintett járások felzárkóztatása. Pozsony. Anton Marcinéin gazda­sági szakember lesz a felelős a lesza­kadó régiók felzárkóztatásáért, az új kormánybiztosi poszt kialakításáról tegnap döntött a kormány. Marcinéin korábban Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter tanácsadójaként- dolgozott. 2010-ban a KDH színei­ben szerzett parlamenti mandátumot. A kormány tegnap jóváhagyta az új biztos statútumát is, ez alapján elsőd­leges feladata az lesz, hogy koordi­nálja a leszakadó régiók felzárkózta­tását. Részt fog vállalni a legszegé­nyebb régiók fejlesztési koncepció­jának és az egyes járásokra vonatko­zó akciótervek kidolgozásában, azok kiértékelésében, és Marcinéin fel­adata lesz az is, hogy felügyelje és ko­ordinálja az akciótervek megvalósí­tását. Hivatala a közlekedési minisz­térium alá fog tartozni. Robert Fico kormányfő a regio­nális különbségek felszámolását (TASR-felvétel) tagállamok specifikumainak és lehe­tőségeinek megőrzése mellett” - ol­vashatjuk a szövegben; ennek a rész­nek a konkrét kifejtése hiányzik. A kisebbségpolitika terén bőveb­ben négy témával foglalkozik a do­kumentum: a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásával, az oktatással, a marginalizált roma közösséggel, valamint egy másik fejezetben a vasúti kétnyelvűség ügyével. Ez utóbbi a vasúti közlekedésről szóló részben szerepel, és Érsek Arpád közlekedési államtitkár lehet a fele­lőse. Fico a program elfogadása utá­ni sajtótájékoztatón elmondta, a se­gélyezés terén „bekeményítenek” azok ellen, akik nem akarnak dol­gozni, csak a szociális támogatáso­kat igénylik az államtól. A korábban elfogadott ütemtervet tartva a parlament április 18-án kezd el tárgyalni a programjavaslatról, amelynek elfogadása után a képvi­selők bizalmat szavaznak az új kor­mánynak. kormánya egyik legfontosabb fel­adatának tekinti. „Folytatni fogjuk a tavaly novemberben jóváhagyott, a leszakadó régiók felzárkóztatásá­ra vonatkozó jogszabály érvénye­sítését az érintett járásokban. Au­gusztus végéig 5 kihelyezett kor­mányülést tervezünk az érintett ré­giókban, összesen 11 akciótervet fogunk jóváhagyni” - közölte a kormányfő. Fico második kormánya év végén nyomta át a legszegényebb járások felzárkóztatására vonatkozó törvé­nyét. A jogszabály alapján az a 11 járás számíthat az adott régióra sza­bott feltételek mellett állami támo­gatásra és egyéb kedvezményekre, melyeknél a munkanélküliségi ráta tartósan 18% fölötti. A kormányprogramban foglaltak alapján a harmadik Fico-kormány több pénzt szán a leszakadó régi­ókra a fenntartható gazdasági növe­kedés és a munkanélküliség csök­kentése reményében. Kiemelten se­gítenék az európai uniós alapok fel- használását ezekben a járásokban. Csökkentenék a mélyszegénység­ben élők számát, kedvezőbb felté­teleket alakítanának ki a már meg­lévő és az új vállalakozások részére. Támogatni fogják a nők, a fiatalok és az idősek foglalkoztatását, valamint az egyéni vállalkozókat. Külön fi­gyelmet szentelnének a romák fel­zárkóztatására. Nyilvános a „titokzatos” szerződés Pozsony. Nyilvánosságra hozta tegnap a kormány a koalí­ciós szerződést, arra viszont sen­ki sem adott választ, miért titko- sították korábban a dokumentu­mot, amely semmi titkos infor­mációt sem tartalmaz. A szerző­dést még március 22-én írta alá a Smer, az SNS, a Híd és a Sieť el­nöke. A sajtó kritikája után Ro­bert Fico a kabinet tegnapi ülése után kijelentette: ha már annyit írtak róla, nyilvánosságra hoz­zuk. A 14 oldalas dokumentum fő­képp a kormányprogram priori­tásainak összegzése. A szerző­désben a koalíción belüli esetle­ges konfliktusok kezelésére is gondoltak. Minden nézeteltérést a koalíciós tanács ülésein fognak megbeszélni, s ha nem tudnak megegyezni, egy munkacsopor­tot hoznak létre a viszály megol­dására. A pártelnökök arról is megegyeztek, a koalíción belüli vitákról nem fognak tájékoztatást nyújtani. „A vitatott probléma megoldásáig a koalíciós felek tartózkodnak a nyilvános kije­lentésektől és olyan megnyilvá­nulástól, amely árthatna a koalí­ciónak” - olvasható a dokumen­tumban. A szerződés szerint egyetlen koalíciós párt sem érvé­nyesítheti saj át érdekeit úgy, hogy szövetkezik az ellenzékkel. A koalíciós pártok parlamenti kép­viselői nem kezdeményezhetnek bizalmatlansági indítványt a kor­mánytagok ellen, s ha egy ilyen indítvány az ellenzék kezdemé­nyezésére a parlamentbe kerül, nem is szavazhatják meg azt. A dokumentum ezen kívül tartal­mazza az azóta már nyilvános­ságra került miniszteri és állam- titkári posztok elosztását, illetve azt, mely koalíciós párt milyen posztot kap a parlamentben, (dem) Slota nem kerüli el a bíróságot Pozsony. Vádat emelt az ügyészség Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke ellen. Slotát azzal vádolják, hogy it­tasan vezette gépkocsiját, ve­szélyeztetve a közúti forgalom többi résztvevőjét. A volt SNS- vezért egyéves szabadságvesz­tés fenyegeti, ráadásul tíz évre elkobozhatják a jogosítványát. Súlyosbító körülmény, hogy korábban már ittasan okozott egy balesetet, akkor viszont feltételes szabadságvesztéssel megúszta a törvényszegést. A volt nemzeti politikus leg­utóbb idén január 18-án karam­bolozott részegen. Porsche Ca­yenne típusú kocsijával belero­hant egy Audi A6-osba, amely ennek következtében egy Su­zuki SX4-nek ütközött. Ján Slota elutasította az alkohol- szondát és a vérvételt is. A rendőrök ezért elfogták és bevonták jogosítványát. A bí­róság az ügyészség panasza el­lenére sem látott okot arra, hogy őrizetbe vegyék a korábbi po­litikust, aki így szabadlábon védekezhet. (dem, SITA) Uj biztost kaptak a leszakadó régiók

Next

/
Thumbnails
Contents