Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-07 / 80. szám, csütörtök
SPORT www.ujszo.com | 2016. április 7. 119 vt*0**^/on*r ' ■ „n (iIuUII>0 ’ ' S** * ííífft ’ ■Wfc- * * wwí..opelnrsk u m Hal ' % % m j*\Ti *VS} rs /<* . ' „ 2fi£ľ;v Az érsekújvári hokisok megköszönik szurkolóik egész évi buzdítását (Somogyi Tibor felvételei) A Tipsport Ligában sem fognak elveszni az érsekújváriak A HC Mikron hokisai háromnegyed órán át fényképezkedtek a szurkolóikkal kedd este OROSKY TAMÁS Bár a bárfaiaktól elszenvedett 2:l-es vereséggel búcsúzott hazai közönségétől az ársekújvári jégkorong- csapat, a Tipsport ligás feljutást ünneplő zöld-fehér drukkereket ez nem igazán zavarta. A HC Mikron csapatának idénybeli utolsó hazai mérkőzése kissé balszerencsésen, hétköznapra esett, ráadásul az ellenfél sem volt túl csábító: az idényben tizenharmadszor (vagy másképp: az utóbbi egy hónapban kilencedszer) a bártfaiakkal feszültek egymásnak az érsekújváriak. A szokásosnál kevesebb, mintegy kétharmad háznyi 1700 szurkoló azonban így is kitett magáért. Már amikor az összeállításokat közölte a hangosbemondó, hármas dobszó kísérte minden hazai kedvenc nevét, bevonuláskor pedig nyolc (!) zászló lengett a törzsszurkolók szektorában. A zöld-fehér hívek az egész első harmadot végigénekelték, ezúttal a szokásosnál is bővebb repertoárral. A szünetben a közszolgálati tévé riportere interjúvolta meg az egyik hazai drukkert - a lelátón igazi fi- esztahangulat volt, a jégen már kevésbé. Bár mindkét gárdának volt egy-egy nagy helyzete, elég álmosan korongoztak a csapatok, ami főleg a vendégek részéről volt fura, nekik ugyanis a feljutási reményeik életben tartásához mindenképpen nyerniük kellett a rendes játékidőben. Hárompontos győzelmük esélye a 28. percben vált reálisabbá, amikor Kalináč révén megszerezték a vezetést. Az érsekújváriaknak ember- előnyös kétpercesekből sem sikerült betalálniuk (a meccsen kétszer is játszottak 5 a 3 ellen), sőt, a bártfai- aknak több veszélyes helyzetük volt. Amikor pedig egyre-másra technikai hibák csúsztak a játékba, kisebb füttyszó hallatszódott. „Két harmadon keresztül rossz volt a hozzáállásunk, fejben nem voltunk ott a meccsen” - ismerte el utóbb Michal Hudec, az érsekújváriak játékosa, aki azt már nem árulta el, mit mondott nekik a szünetben Miroslav Chudý vezetőedző. Az eredmény mindenesetre látható volt: az érsekújváriak a tőlük megszokott küzdőszellemben folytatták, s ugyan Hudec egyenlítő góljához némi szerencse is kellett, a csapat magára talált. Az utolsó erejüket mozgósító vendégek azonban Linet révén újra megszerezték a vezetést (1:2), de a házigazdák sem adták fel, a power- play utolsó húsz másodpercében látottakért már megérte kilátogatni a csarnokba. A vereség ellenére ezt a szurkolók is így gondolták, akik már 1:1 -nél belekezdtek a „Bajnokcsapat, bajnokcsapat” skandálásba. A hajrában felállva tapsolták kedvenceiket, akik a szokásos „körbetérdelős” koreográfia után - immár a sisakokat és a hokibotokat az öltözőben hagyva - véget nem érő pacsizásba kezdtek a jégre is beengedett szurkolókkal. Nyilatkozat, közös fotó, aláírás, nyilatkozat, újabb kép, megint egy autogram - az érsekújvári hokisok elképesztő türelemmel mindenki kívánságát teljesítették, Erik Čaládi például egy sötétvörös arcú nyugdíjas öregúr nem teljesen racionális okfejtését is készségesen hallgatta végig. „Én mint egykori sportoló bízok minden győzelemben. De nagyon nehéz bajnokság volt, mivel nagyon kiegyenlített volt az első hat csapat az I. ligában. A vége aztán jól sült el, reméltem, hogy ha a Jóisten is úgy akarja és tényleg mindenki megtett mindent, akkor hátha összejön - és összejött. Szuper dolog, örülünk neki, egész Érsekújvár” - értékelt röviden lapunknak Tóth Mihály, az érsekújvári klub menedzsere. Ekkor már füst is gomolygott a csarnokban két kisebb görögtűz meggyújtása után, amellyel az I. liga bajnoki serlegének bemutatását tették még ünnepibbé a szervezők. A közel háromnegyed órás közönség- találkozónak pedig folytatása is lesz még: a szezont szombat délután fogja végleg lezárni az érsekújvári klub, amely a város főterére várja a szurkolókat egy közös ünneplésre. Michal Hudec az érsekújváriak 36 éves csatára „Kár, hogy kikaptunk, de igyekszünk ezt elfelejteni, mert annak kell örülni, milyen sok ember ünnepel itt velünk a jégen. Utoljára a Slovannal megszerzett bajnoki cím kapcsán éltem át ilyesmit. Ez az én karrieremben is egy új lökés, örülök, hogy jól döntöttem, mikor Besztercebányáról a zöldfehérekhez igazoltam, és részese vagyok a Tipsport Ligába jutásnak. Nagyszerű lesz az extraliga a városban. Természetesen meg kell majd picit erősíteni a keretet, de a pöstyéniekkel is képesek voltunk lépést tartani, sőt jobban hokiztunk ellenük. Az élvonal top négy csapata más szintet képvisel, de bízom benne, hogy a többiekkel verseny- képesek leszünk. Érsekújvár hokilázban égett, biztos, hogy nagyon várják az új szezont.” Martin Chovan az érsekújváriak 29 éves védője „Mi már vasárnap, amikor a pöstyéniek Bárt- fán aratott győzelmével biztossá vált a feljutásunk, néhány üveg pezsgőt elfogyasztottunk itt a jégcsamok büféjében. De nem volt nagy ünneplés, másnap normálisan két edzéssel készültünk a keddi meccsre. Kicsit sajnáljuk, hogy nem győzelemmel búcsúztunk, de mit lehet tenni. A csapat minősége és ereje döntött az osztályozós sikerről, ez egyértelmű. Amennyiben jól összerakott csapattal vágunk neki a Tipsport Ligának, és ittmaradnak a húzójátékosok, mindenképpen. De mármost, a pöstyéniek ellen is megmutattuk, hogy nem fogunk a mezőny legvégén kullogni az élvonalban sem, jelenleg is versenyképes csapatunk van.” Erik Čaládi az érsekújváriak 28 éves csatára J ~" „Nehéz megfo- Mfc galmazni, milyen volt ez a szezon, j c. Végig sok prob- lémánk volt a sé- rülésekkel, de egy ■ olyan kollektíva jött össze, amelynek egy közös célja volt. Akár 20- an, akár csak 15-en voltunk, mindig egy irányba toltuk a szekeret. Nagyon örülünk a feljutásnak, remek érzés. Az osztályozóban nagyon fontos meccs volt az első bártfai mérkőzés, amikor kulcsjátékosaink betegsége miatt alig maradtunk, de nagyot küzdöttünk és 2:1-re nyertünk. Emellett a legutóbbi, pöstyéniek elleni hazai meccset emelném ki (8:4), amikor mindannyian hihetetlen teljesítményt nyújtottunk, és lényegében a döntő lépést tettük meg az élvonal félé. Meglátjuk, hova juthatunk a Tipsport Ligában, minden mérkőzésen sikeresen akarunk szerepelni.” Játékosok és drukkerek együtt ünnepeltek a jégcsarnokban