Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-30 / 73. szám, szerda
KULTÚRA 6 I RÖVIDEN Woody Allen-filmmel nyit a Cannes-i feszt Cannes. Woody Allen új filmjével, a Café Society című alkotással kezdődik május 11-én a cannes-i fesztivál. A 81 éves amerikai rendező filmjét a hivatalos válogatásban, de versenyen kívül mutatják be. Ez lesz a harmadik alkalom, amikor Woody Allen vígjátékával nyílik a fesztivál, 2002-ben a Holly woodi történet, 2011 -ben pedig az Éjfélkor Párizsban volt a nyitófilm. A romantikus komédia az 1930- as években játszódik, a történet .főhőse egy fiatalember, aki a filmkészítés reményében érkezik Hollywoodba, ahol szerelmes lesz, és beleveti magát a kávéházak nyüzsgő világába. A film főszerepeit Kristen Stewart és Jesse Eisenberg alakítja, Steve Carell, Blake Lively és Parker Posey is látható benne. A május 11. és 22. között megrendezendő cannes-i fesztivál zsűrijének elnöke George Miller ausztrál filmrendező, a nyitóest és a díjkiosztó gála házigazdája Laurent Lafitte francia színész lesz. A meghívott filmek listáját április 14-én teszik közzé. (MTI) Fiatal művészek a Bástyában Kassa. Harminchárom pályakezdő képző- és iparművész egy-egy alkotását láthatják az érdeklődők a holnap, március 31 -én nyíló freshART 8 című kiállításon. Helyszín a Kelet-Szlovákiai Múzeum Bástya Galériája, a megnyitó időpontja 17 óra. A csoportos kiállítás törzsanyaga kulturális régiók összefogásával alakult ki, Magyarországról a Debreceni Művelődési Központ, a Városok-Falvak Szövetsége, itthon pedig a kassai székhelyű Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ karolta fel a kezdeményezést. A fiatalok pályázhattak műveikkel, a szakemberekből álló zsűri pedig kiválogatta a legjobbakat. Több díjat is kiosztottak, a legfontosabb elismerést, a FreshART-díjat idén a somorjai Szűcs Gábor kapta. Quk) Avicii búcsút mond a színpadnak Stockholm. Tim Bergling, azaz Avicii saját honlapján jelentette be, hogy jövőre befejezi a turné- zást, és többé nem lép fel közönség előtt. A 26 éves DJ szeretné lezárni életének jelenlegi szakaszát, mivel érdeklődési köre ennél sokkal tágabb, de a zene mellett semmi másra nem jut ideje. A hosszú posztban rengeteg embernek köszöni meg a támogatást, bizalmat és együttműködést, majd sejtelmesen azt ígéri, hogy sosem fogja elengedni a zenét, és kommunikálni is fog a rajongóival. Végül megosztja rajongóival új telefonszámát, amelyre sms- üzeneteket küldhetnek neki. Avicii 2012-től a világ harmadik legkeresettebb lemezlovasa. Abban az évben történelmet írt: ő volt az első DJ, aki fellépett a világhírű Radio City Music Hall fesztiválon New Yorkban, ráadásul két telt házas show-t adott. Kétszer jelölték Grammy- díjra, és dolgozott már együtt David Guettával, Nicky Rome- róval, Adam Lamberttel és Nile Rodgersszel. (juk) FÜLVIDÉK Bódottá Kevés az olyan zenekar, amely befér szinte az összes magyar rádióállomás műsorába, beleértve a közszolgálati Petőfi rádiót is. A Honeybeast közéjük tartozik. Ehhez kellett 2014-ben A Dal, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar- országi válogatója, s az ott slágerré vált A legnagyobb hős. Az elektronikus pop-rockot játszó Honeybeast első slágere a Portugál volt, amelyet még Czutor Anett (a belmondós Czutor Zoltán testvére) énekel. Aztán több változás mellett Anettet a Kőbányai Zenei Stúdióban dzsesszénekes- nőként végzett Tarján Zsófia váltotta. Ez nagyot lendített az együttes pályafutásán. Zsófia karizmatikus frontember, aki egyebek mellett közvetlen nyilatkozataival is levette a lábáról a közönséget. A színpadon, ha kell nyuszi, ha kell oroszlán. A zenekar dalszerző-gitárosa, Bencsik-Kovács Zoltán a leghitelesebb magyar szövegírók egyike. A könnyen megjegyezhető és megszerethető, az egyszerűségre törekvő, a mindennapok történéseit figyelő szövegeit józan racionalitás, finom irónia, metsző szarkazmus, fanyar pesszimizmus és mély emberi érzések jellemzik. A szövegekből egy humorérzékkel megáldott ember képe rajzolódik ki, aki sok mindent tapasztalt már ahhoz, hogy borúlátó legyen. A Bódottá című nagylemez különböző embereket középpontba állítva a boldogságot járja körbe. „A boldogság megfoghatatlan. Amikor azok vagyunk, nem tudjuk, amikor nem, vágyakozunk utána. Ilyen az ember természete. Egyszerre könnyed és mély ez a téma” - mondja Bencsik-Kovács. A gazdagon hangszerelt felvételek sodró lendülete, a színes harmóniavilág ezúttal is magával ragadja a hallgatót. Az előző albumhoz képest a gitárok visszahúzódtak, a billentyűs hangszerek kerültek előtérbe, és a fúvósok is megjelentek. A Hetes című dal már sláger, most a lemez címadója kezdte el hódító útját. A legtöbb szerzemény viszont túl komoly ahhoz, hogy slágerré váljon. (Gold Record, 2015) Értékelés: 10/8 Puha József 2016. március 30. I www.ujszo.com A körülrajongott Superman (Henry Cavill) (Fotók: Continental film) Felturbózott látvány Zack Snyder filmjében Batman és Superman egymásnak feszül Az új Batman, Ben Affleck Wonder Woman (Gal Gadot) társaságában FILMKOCKA TALLÓSI BÉLA Zack Snyder rendező filmje Batman és Superman összecsapásáról IMAX 3D- ben valóságos mozivarázslat; olyan élményt kínál, amelyet a néző még az egyensúlyérzékével is étéi - speciális szemüvegen keresztül legalábbis ilyesfajta, interaktív illúziót képes kelteni a film. A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című epizéd ezzel a technikai plusszal, a felturbózott látvánnyal válik élménnyé. A két ikonikus figura egymás mellé - pontosabban egymással szembe- kerülése egy produkcióban azonban még nem garancia arra, hogy az év várva várt mozijaként hirdetett mozgókép „legyőzze”, még inkább meggyőze a nézőt is. Ahhoz, hogy átütő, meggyőző legyen, mindenképpen szükség lenne árnyalt karakterekre épülő, jól megírt, átélhető történetre. Az egymás mellé került hősök köré sajnos nem kerekítettek világraszóló tartalmat. A sok égő, sötétből viliódzó szín, a remek, káprázatos formák (a parádés design), a pompás pirotechnika, vagyis az a csinnadratta, amelyet a látvánnyal megteremtettek - s amelyet a dobhártyát remegtető hangzással felerősítettek - egy idő után vontatottá, terjengőssé válik, mert a sorjázó, rengeteg akció nem épül be egy jól követhető és (a műfajon belül) hihető, megérintő történetfolyamba. A film nem szól másról, mint az összecsapásokról, a túlméretezett agressziókitörésekről, amelyekben mindenható figurák feszülnek egymásnak. A kiinduló vagy alaphelyzetet az adja, hogy a két hős megharagszik egymásra. Batman (Ben Affleck) azért támad Supermanre (Henry Cavill), mert lerombolta Metropolist, Super- mannél pedig Batman azzal húzza ki a gyufát, hogy túl könyörtelenül és brutálisan bánt bűnözőkkel, megbélyegezte őket (denevérfigurát égetett a bőrükbe). Össze is csapnak keményen, de a végén mégsem egymást pusztítják el- Superman a kryptoni képességeinek köszönhetően egyébként is leBatman Superman ellen - Az igazság hajnala ■ Eredeti cím: Batman v Superman: Dawn of Justice ■ Szlovák cím: Batman vs. Superman: Úsvit spravodlivosti ■ Színes amerikai akciófilm, 2016,151 perc ■ Rendező: Zack Snyder . ■ (ró: Jerry Siegel, Joe Shuster, Bob Kane, Bill Finger ■ Forgatókönyvíró: Zack Snyder, David S. Goyer, Chris Terrio ■ Zeneszerző: Hans Zimmer ■ Operatőr: Larry Fong ■ Szereplők: Gal Gadot, Ben Affleck, Henry Cavill, Jesse Eisenberg, Amy Adams, Jeremy Irons, Diane Lane, Laurence Fishburne A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. győzhetetlen -, hanem összefognak a közös ellenség, a fögonosz Lex Lu- thor (Jesse Eisenberg) ellen, aki ott áskálódik a háttérben, s úgy irányít, hogy mindenki mindenre ráfizessen. A két szuperférfmek a Luthor, valamint a Doomsday nevű ritka ronda lény (mert a hatás kedvéért kell egy nem földi teremtmény is) elleni támadásban egy bombanő, Wonder Woman (Gal Gadot) siet a segítségére, aki már rafmáltságával és előrelátásával is túltesz az erejüket fitogtató férfiakon. A film nagy leszámolást követő, utolsó tíz-tizenöt perce, vagyis a temetés, na, az mozi! Annak mélysége van. Ötletes, szellemes, megtévesztő, látványos, tartalmas, sejtelmes, mágikus, csupa nagyszerűséget kifejezőjelzővel illethető. A két helyszínen zajló temetés (nem lőjük le a poént, ezért nem áruljuk el, kit rejt a koporsó - a koporsók) fenségesen előkészíti a talajt és felkészíti a nézőt a következő epizódra, a folytatásra, merthogy lesz. A sok hűhó akció - vagyis, ami a temetést megelőzi - olyan, mint a tűzijáték. Tódulunk rá, szájtátva nézzük. Pedig nem több csillogásnál, szép formák semmibe hullásánál és durrogásnál. A Batman Superman ellen - Az igazság hajnalát is szájtátva és ámulattal lehet nézni. Belefelejtkezve a csomagolásba. Amit mutatni lehet pusztításból, autós üldözésekből, hajigálásból, rémek maszkírozásá- ból, fényből, színből és (technikával) térbe modulált festői képekből, abból csordultig van ebben a filmben. Olyan nagyágyúk is beleteszik a tehetségüket, mint Ben Affleck vagy a mindig remek Jeremy Irons. Az összteljesítmény mégsem tud megrendítő lenni. Bár így sem lesznek kevesen azok, akik egyszer maj d azt mondják: a Batman és a Superman szuperbulijaikon nőttek fel.