Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-30 / 73. szám, szerda

www.ujszo.com I 2016. március 30. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 5 Idén többe kerül az építkezés Az építkezések ára a tizedével is nőhet (Ján Krošlákfelvétele) Pozsony. A hitelkamatok csökkenésének köszön­hetően gombamód sza­porodnak az új építke­zések, amit az építőipari cégek is igyekeznek ki­használni. Nagyjából minden negyedik társa­ság áremelést tervez, az építkezések ára pedig akár a tizedével is nőhet. „Manapság jóval többen érdeklődnek a kölcsönök iránt, mint korábban. A jelzáloghitel-igénylések szá­ma több mint az ötszörösére nőtt” - nyilatkozta Angelika Farkašová, az Általános Hi­telbank (VÚB) hitelrészlegé­nek a vezetője. Hasonló trend­ről számolhat be a többi pénz­intézet is. Az olcsó hiteleknek köszönhetően megugrott az érdeklődés az építkezési cé­gek szolgáltatásai iránt is, amit ezek igyekeznek maximális mértékben kihasználni. „A szlovákiai építőipari cé­gek 27 százaléka idén drágu­lást tervez, csak minden ötve­nedik cégvezető jelezte, hogy csökkenhetnek az árak” - de­rül ki a CEEC Research elem­ző társaság tegnap közzétett felméréséből. A drágulást ter­vezők eszerint átlagosan a ti­zedével emelnék az áraikat. A CEEC Research a drágulás okaira is rákérdezett, ami ugyancsak meglepő ered­ményt hozott. A cégek több­sége ugyanis kertelés nélkül kimondta, hogy a drágulás egyedüli célja a haszonrés nö­velése, vagyis az, hogy a cé­gek tulajdonosai nagyobb nyereséget zsebeljenek be. „Mindez, érthető, hiszen a gazdasági válság 2008-as ki­robbanását követő években a cégek többsége a minimumra csökkentette a profitképzést, több vállalat is veszteségesen működött, így most igyekez­nek kihasználni a viszonyla­gos javulást” - nyilatkozta Martin Hudec, a Peikko tár­saság értékesítési igazgatója. A cégek szerint a mostani áremelésben az alkalmazot­taik béremelése játssza a leg­kisebb szerepet, vagyis az építkezés drágulását az építő­ipari cégek alkalmazottai valószínűleg alig érzik meg. A nagy építőipari cégek a CEEC Research szerint egyébként már jelenleg is átlagosan 5, a közepes és kis cégek pedig 17 százalékos haszonréssel dol­goznak. . (SITA, vív) Felpörög a Pozsony. A Jaguar au­tógyártó nyitrai beruházá­sát a szlovák gazdaság is j megérzi - legalábbis erre ; számít a szlovák jegybank, amely tegnap tette közzé j legújabb előrejelzését. Eszerint Szlovákia idén : 3,2, jövőre pedig 3,3%-os : gazdasági növekedésre I számíthat, a Jaguar nyitrai üzemének a beindítását követően az ország gazda­sága 2018-ban azonban már 4,2%-kal nőhet. A lát­ványos ugrás természete- j sen nem írható teljes mér­tékben a Jaguar számlájá- j ra, a jegybank számításai : gazdaság szerint azonban az autó­ipari beruházások 2018-ra 0,7 százalékponttal növel­hetik a gazdaság teljesít­ményét. Jozef Makúch jegybankelnök szerint mindez meglátszik majd a foglalkoztatottságon is. A munkanélküliség a tavalyi 11,5%-ról idén 10,3, jövő­re 9,5, 2018-ra pedig már 8,7%-ra eshet vissza. Az alacsony inflációnak kö­szönhetően ráadásul a re­álbérek is nőnek. Makúch szerint azonban az új kor­mány mindezek ellenére sem halogathatja a gazda­sági reformokat. (vív) SZLOVÁKIA GAZDASÁGA Év 2016 2017 2018 GDP-nävekedés 3,2% 3,3% 4,2% Infláció-0,2% 1,3% 1,9% Munkanélküliség 10,3% 9,5% 8,7% Reálbérek növekedése 3,4% 2,3% 1,8% • Forrás: NBS GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Amnesztia az adósoknak Pozsony. Két napjuk ma­radt a szlovákiai cégeknek, hogy megszabaduljanak az áfabefizetés elmulasztásáért kapott büntetéseiktől - fi­gyelmeztet Patrícia Mací- ková, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Akik ugyanis március 31 -éig ki­fizetik az áfabefizetéssel kapcsolatos korábbi tarto­zásaikat, azoknak az adóhi­vatal elengedi a büntetésü­ket. Az adóamnesztia rész­leteit az adóhivatal honlap­ján (www.financnaspra- va.sk) tették közzé. (TASR) Pozsony. A tavalyi rekord­évet követően, amikor 4,3 millió turista kereste fel Szlovákiát, idén folytatódik a kedvező trend. „Januárban 320 ezer turistát, köztük több mint 120 ezer külföldit regisztráltunk, csaknem a harmadával többet, mint a múlt év azonos időszaká­ban. Ilyen sok turistára az év első hónapjában Szlovákia történetében még nem volt példa” - nyilatkozta Marta Kučeravá, a Szlovák Ide­genforgalmi Ügynökség (S ACR) vezérigazgatója. „Több turista érkezett az összes környező országból, ráadásul már nőtt az orosz turisták száma is” - tette hozzá Kučeravá. (TASR) Egyre olcsóbb az orosz földgáz Boriin. Felére csökkent a Németország határán át­adott orosz földgáz szerző­déses átlagára februárban az egy évvel korábbihoz ké­pest. Az orosz gazdaságfej­lesztési minisztérium kö­zölte, hogy a német határon átadott orosz földgáz szer­ződéses átlagára 172,4 dol­lár volt ezer köbméteren­ként az év második hónap­jában. A mostani ár a tavaly februárihoz képest 48,4%- kal alacsonyabb, az előző hónap 183,2 dolláros átla­gárával összevetve pedig 5,9 százalékkal kisebb. Az idei év első két hónapjában ezer köbméterenként 177,8 dollárt fizettek az orosz földgázért, ami éves össze­hasonlításban 47,4%-os visszaesés. Az orosz szak­tárca szerint az európai pi­acra szállított orosz földgáz szerződéses árának folyta­tódó mérséklődésében kulcsszerepet játszik, hogy tavaly csökkent a földgáz tőzsdei ára. (MTI) Rekordot döntött a turizmus AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA I ÁRFOLYAM I VALUTA I ÁRFOLYAM Angol font 0,7845 gg Lengyel zloty 4,2498 gg Cseh korona 27,073 gg Magyar forint 314,18 Horvátkuna 7,5255 gg Román lej 4,4645 gg Japán jen 127,13 gg Svájci frank 1,0915 Kanadai dollár 1,4741 gg USA-dollár 1,1194 gg Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Nevyvaľuj oči, ušetri až Platnosť od 30. 3. do 5. 4. alebo do vypredania zásob v uvedenom termíne I LED televízor CHANGHONG LED42D2080H * • DVB-T/C • Full HO • 100 Hz • Cl + Slot • PVR • 3x HDMI • Ix USB • en. trieda A Vreckový vysávač SAMSUNG VCC52E5V30 * I PRÍKON 1500 W I • TWISTER cyklónový filter na hrubé nečistoty • elektronický ukazovateľ naplnenia vrecka • štrbinová hubica a hubica na prach • akčný rádius 9,2 m • en. trieda F Naparovacia žehlička TEFAL FV4010* • variabilná para 0-35 g/min • anti-drip proti odkvapkávaniu • veľký plniaci otvor pre jednoduchšie plnenie vodou • kapacita vodnej nádržky 270 ml SONY Slúchadlá MDR-ZX110 • • frekvenčný rozsah 12-22 000 Hz • neodymové 30 mm meniče • minimalistický dizajn • nízka hmotnosť • pozlátený stereofónny minikonektor typu L 13,5 mm] SPLÁTKY NA 48 MESIACOV* + 4 ROKY ZÁRUKA ZA 4 €* A Príklad splácania: Za tovar v hodnote 300 € zaplatíte priamu platbu 0 € a splácate 48 mesiacov po 9,34 €. Výška úveru je 300 €, doba splatnosti 48 mesiacov, RPMN 22,90 %, fixný úrok 22,90 %, celková čiastka k zaplateniu 448,32 €. Platí na nákup od 100 €. Splátkový predaj poskytuje spoločnosť Cofidis, a. s. Suché Mýto 1, 81103 Bratislava. • Viac na www.okay.sk/zaruka4 Neplatí pre predajňu v Martine (OC Campo di Martin). Niektoré fotografie a informácie môžu mať len ilustratívny charakter. Zmeny cien, dizajnu a technických parametrov vyhradené Za tlačové chyby neručíme. Tovar nemusí byt dostupný vo všetkých predajniach. Percentuálne zľavy sú počítané ku dňu 10. 3. 2016 * 1 zákazník = 1 kus Akcia platí pre predajne aj eshop www.okay.sk MP160040

Next

/
Thumbnails
Contents