Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-24 / 70. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2016. március 24. SPORT 119 Háromperces rövidzárlat OROSKY TAMÁS Érsekújvár. Harmadik mérkőzésén elszenvedte első vereségét az érsekújvári I. ligás jégkorongcsapat, a Tipsport Ligáért zajló osztályozó keddi találkozóján a bártfaiak 4:2-re nyertek a zöldfehérek otthonában. Hazai győzelem esetén már hétpontosra nőtt volna az érsekújváriak előnye a minitabellán a harmadik pöstyéni- ekkel szemben (a feljutáshoz elég egy gárdát megelőznie a HC Mikronnak), így nagy elánnal kezdték a mérkőzést. Az első percekben a kapujukhoz szögezték a fáradtnak tűnő bártfaiakat, de Frolík, Opálek és Dubec helyzetei is kimaradtak. A vendégek ellenben nagyon effektívek voltak, első valamirevaló akciójukból gólt szereztek-0:1. Egy perccel később az addig jószerével még a koronghoz sem érő Kristín kapus még megfogott egy hasonló ziccert, de az újabb, szinte pontosan ugyanúgy kialakult helyzetet (korongvesztés a saját kapu mögött) már nem tudta hárítani - 0:2 a tizedik percben. Miroslav Chudý, a hazaiak vezetőedzője időkéréssel és kapuscserével próbálta felrázni csapatát. „El kellett volna dönteni a meccset az elején, nem jöttek a gólok, és ez megbosszulta magát. Az a három perc az első harmadban döntő momentum volt, három egyforma védelmi hiba. után három ziccer, amelyből egyet Kristín megfogott, de két gólt kaptunk. Nem mondom, hogy az egész meccs ezen ment el, de ezután az ellenfélnek már könnyebb volt játszania” - mondta Chudý a meccs után. A HC Mikron támadgatott, a 26. percben sikerült is Du- becnek begyömöszölnie egy gólt (1:2), de ezt leszámítva a El kellett volna dönteni a meccset az elején, nem iöttek a góloK, és ez megbosszulta magát. Miroslav Chudý, az érsekújváriak vezetőedzője bártfaiak nagyon figyelmesen védekeztek emberhátrányban is, egyszer a kapufa is kisegítette őket, az érsekújváriak pedig hadilábon álltak a befejezéssel. „Egyenlíteni!” - szólította fel a csapatot egy kósza hang a lelátóról. A bártfaiak rendkívül taktikusan hokiztak, támadásaikban ott volt a veszély, hogy egy újabb góljuk eldönti a meccset - ez a pillanat az 56. percben érkezett el (1:3). Ekkor pár tucatnyi érsekújvári drukker elindult haza, majd amikor az 58. percben a zöldfehérek a power play során gólt kaptak az üres kapuba (1:4), a 2500 néző mintegy negyede indult meg tömegesen a kijárat felé - mintha legalábbis egy többmilliós városra jellemző közlekedési dugót akarnának elkerülni... A bulihoz készülődő s a lelátóra felpillantó Martin Cho- van arcán látszott is a csalódottság, amely azonban gyorsan elillant, mivel a szurkolók nagy része a vereség ellenére is felállva tapsolta csapatát az utolsó fél percben. A zöld-fehérek ezt Hudec révén egy góllal „köszönték meg”, kialakítva a 2:4-es végeredményt. „A fiúk teljes erőből hajtottak, úgy gondolom, hogy ha nincs a háromperces kihagyásunk, akkor más lett volna a meccs, de a hokit gólokra játsszák, és a bártfai csapat ma este többet lőtt, gratulálok nekik a győzelemhez” - értékelt Chudý. Az érsekújváriak pénteken (18.00) Pöstyénbe látogatnak, azzal a meccsel fog zárulni az osztályozó első fele. SPORT A TV-BEN Csütörtök 12.00 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny 14.00 - EUROSPORT 2: Snooker, The Players Championship, Manchester 15.15 - SPORT M: Lóverseny 15.30 - EUROSPORT: Katalán kerékpáros-körverseny, 4. szakasz 15.30 - ARENA SPORT TV1: Puerto Ricó-i golftorna 16.00 - NOVA SPORT 1, DIGISPORT 1 (magyar): Miami férfitenisztoma 16.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), DIGISPORT 3 (magyar): Miami női tenisztorna 17.15 - SPORT M: Lóverseny 17.20 - DIGISPORT 3 (szlovák), ČT SPORT: Mladá Boleslav-Hradec Králové cseh bajnoki hokimeccs 17.30 - SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar): CSZKA Moszkva-SZKA Szentpétervár jégkorong KHL playoff-mérkőzés 18.00 - DIGISPORT 2 (magyar): Kuban Krasznodar- Crvena zvezda férfikosárlabda Euroliga-mérkőzés 19.00 - M4 SPORT: Ma- gyarország-Izrael U21-es labdarúgó Eb-selejtező 19.00 - ARENA SPORT TV1: Frölunda-Djurgarden svéd bajnoki jégkorongmérkőzés, playoff 19.45 - NOVA SPORT 1: T örökország-S védország barátságos futballmeccs 20.00-SPORT 1 (magyar): Darts, Premier League, Liverpool 20.00 - EUROSPORT: Snooker, The Players Championship, Manchester 20.40 - DIGISPORT 3 (szlovák), DIGISPORT 2 (magyar): Brose Baskets- CSZKA Moszkva férfikosárlabda Euroliga-mérkőzés 20.45 - ČT SPORT: Csehország-Skócia barátságos futballmeccs 22.00 - NOVA SPORT 1: Miami férfitenisztoma 0.30 (péntek) - NOVA SPORT 1: Chile-Argentína barátságos futballmeccs 3.05 (péntek) - NOVA SPORT 1: Arizona-Dallas jégkorong NHL-mérkőzés Péntek 13.00 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny 14.00 - SPORT 1 (magyar): Cselgáncs GP, Tbiliszi 15.00 - SPORT 1 (cseh): Metallurg Magnyitogorszk- Szalavat Julajev Ufa jégkorong KJTL playoff-mérkőzés 15.00 - EUROSPORT 2: Kerékpáros E3 Grand Prix 15.15 - SPORT M: Lóverseny 15.30 - EUROSPORT: Katalán kerékpáros-körverseny, 5.szakasz 15.30 - ARENA SPORT TV1: Puerto Ricó-i golftorna 16.00 - NOVA SPORT 1, DIGISPORT 2 (magyar): Miami férfitenisztoma 16.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), DIGISPORT 1 (magyar): Miami női tenisztorna 16.45 - M4 SPORT: Gödöl- lő-Nyíregyháza női bajnoki röplabdamérkőzés 17.15 - SPORT M: Lóverseny 18.00 - ČT SPORT, DIGISPORT 3 (szlovák): cseh jégkorong playoff-mérkőzés 18.40 - DIGISPORT 3 (magyar): Zalgiris Kaunas- Himki Moszkva férfikosárlabda Euroliga-mérkőzés 19.00 - M4 SPORT: Álba Fehérvár-Zalaegerszeg férfikosárlabda bajnoki mérkőzés 19.15 - SPORT M: Lóverseny 20.00 - EUROSPORT: Snooker, The Players Championship, Manchester 20.30 - DAJTO: Szlovákia- Lettország barátságos futballmeccs 20.45 - NOVA SPORT 1, DIGISPORT 1 (magyar): Hollandia-Franciaország barátságos futballmeccs 20.45 - DIGISPORT 3 (magyar): Olimpiakosz-Real Madrid férfikosárlabda Euroliga-mérkőzés 22.40 - NOVA SPORT 1: Miami férfitenisztoma 22.45-DIGISPORT 1 (magyar): Miami női tenisztorna 1.00 (szombat) - SPORT 1 (magyar): St. Louis-Van- couver hoki NHL-mérkőzés VÁHOVCE kráľovsky CHLMEC lOMÁRNO ČEČEJOVCE Újra itt a Niké kivételes futball-ajánlata! Már ezen a héten a válogatott csapatokon kívül a tippszelvényen régiója kedvenceire is fogadást köthet, egészen az ÖTÖDIK LIGÁIG, ráadásul SZUPERÁRFOLYAMOKKAL! Tippeljen a kirendeltségeinken, az interneten, akár a mobiljáról is, a Niké alkalmazása segítségével. Az akció 2016.3.27-ig tart. 25 rokov tipovania na Slovensku nike.sk MP160172