Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-17 / 64. szám, csütörtök
121 ISKOLA UTCA 2016. március 17. | www.ujszo.com Selyés sikerek a 22. Jókai-emléknapon BESZÁMOLÓ Jókai szülővárosában megtiszteltetés az író életművének bármely szakaszát érintő ismeretek megmérettetése. Sokszor egy-egy ilyen megmérettetés nemcsak egyéni kategóriában teljesedik ki, hanem csapatversenyek formájában is. így történt ez február 19-én is, amikor a komáromi Selye János Gimnázium diákjai a dél-komáromi 22. Jókai-emléknapon vehettek részt. A diákok különböző kategóriákban versenyezhettek: esszéírás, fotó- és képzőművészet, zenei vetélkedő, szavalóverseny és egy igényes irodalmi vetélkedő. Az emléknap hosszú évek óta határokon átnyúló esemény. Intézményünket szavalok, esszéírók képviselték, de háromfős csapattal diákjaink az irodalmi vetélkedőn is részt vettek. Az irodalmi vetélkedőn a versenykiírás alapján három Jókai-mű alapos ismeretét értékelték: Az arany ember, a Fekete gyémántok és az És mégis mozog a Föld című regényekét. Emellett Jókai írói korszakainak az alapos tanulmányozására is szükség volt. A csapat tagjai továbbá egybevetették az egyes Jókai-regények filmadaptációit az eredeti művekkel, hiszen a verseny egyik feladatsora ehhez a kérdéskörhöz kötődött. A csapat tagjai a gimnázium III. évfolyamos tanulói: Sándor Karina, Szabó Nikolett és Nagy Zsolt voltak, akik magyarországi gimnáziumokat megelőzve, jelentős fölénnyel szerezték meg a győzelmet. Éppen ezért tölt el büszkeséggel, hogy a diákok anyaországbeli gimnáziumok tanulóival mérték össze- tudásukat, hiszen az ottani, magasabb heti óraszám nyilván elmélyültebb, alaposabb tudást eredményezhet. Nem maradtak alul szavalóink sem: Török Máté különdíjat kapott (felkészítő Spátay Adriana), Dóczé Sándor Efiraim a 2. helyen végzett, esszéirónk, Fehér Ákos pedig szintén különdíjat kapott (felkészítő Spátay Adriana). Gratulálunk diákjainknak, hogy a Jókai-emlékévben méltón képviselték gimnáziumunkat és a nagy mesemondó szülővárosát. Dr. Farkas Adrianna felkészítő tanár Az irodalmi vetélkedő győztes csapata (balról): Szabó Nikolett, Nagy Zsolt és Sándor Karina (III. D) (Fotó SJG) Képzőművészeti pályázat A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és társszervezői meghirdetik a szlovákiai magyar iskolák és óvodák IX. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázatát. Az alkotásokat a kiírásban szereplő formátumban kéijük beküldeni a következő címre: Zväz maďarských pedagógov na Slovensku - Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (ZMPS - SZMPSZ) Elektrárenská 2,945 01 Komárno, melyhez mellékelni kell azt a nevezési lapot, amelyet az SZMPSZ (www.szmpsz.sk) honlapjairól lehet letölteni. Beküldési határidő: 2016. április 11. Érdeklődni az SZMPSZ Központi Irodájábana35 7714 755-ös telefonszámon lehet. A munkákat április folyamán egy szakmai zsűri értékeli (képzőművészek, művésztanárok). A legjobb alkotások beküldői és felkészítő tanáraik meghívót kapnak egy tanulmányúnál egybekötött ünnepi kiállításra, amelyet a terveink szerint 2016 májusában vagy június elején tartunk Pozsonyban az SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. A pályázat részleteiről, így az egyes kategóriák témaköreiről az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk) tájékozódhatnak az érdeklődők. Tisztelet a Bátraknak! Március 15. újratöltve - a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium előadásában (Fotó: DVSZS) BESZÁMOLÓ A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium kultúrműsorral emlékezett meg az 1848-as eseményekről. A rendezvényen egymást váltották a témába vágó költemények és dalok. A Pilvax kávéházban és a Länderer nyomdában történtekről Petőfi Sándor naplójának részletei alapján, a szabadság kivívásának további momentumairól Jókai Mór visszaemlékezéseit felolvasva emlékeztek meg a diákok. A piros-fehér-zöld tulipánokkal és szívekkel díszített teremben a forradalom mozgósító indulója, a Nemzeti dal először a magyar slam poetry és rap szcéna, a Red Bull Pil- vaker Projekt formabontó újraértelmezéséből született változatban, majd pedig a tragikus sorsú, felvidéki származású Kaszás Attila előadásában hangzott el. A műsor zenei blokkjának főszereplője Mészáros Máté, a dunaszer- daheíyi Rock Machine zenekar oszlopos tagja volt, az ő gitárkíséretében szólalt meg. Az 1848-49-es szabadságharcot feldolgozó rockopera, A költő visszatér címadó dalát az iskola ifjú tehetsége, Bánházi Dóra adta elő, Ady Endre Fölföldobott kő című versének megzenésített változatát pedig Szabó Tímea tolmácsolásában hallhatta a közönség. A csalogánytorkú tehetség a sportosztályosok nagy örömére elénekelte a Nélküled című dalt is, amely nélkül nincs Dunaszerdahe- lyen futballmérkőzés, és sorai ezen az ünnepen különösen aktuálisak: „S bár a lényeget még nem érthetted, Amíg nem éltél nehéz éveket, Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, Mi egy vérből valók vagyunk! ” Az irodalmi összeállításból nem hiányozhattak a klasszikus forradalmi hangulatot idéző versek, Petőfi tollából A szabadsághoz, Ady Endre Emlékezés március idusára című költeménye. A megemlékezés utolsó részében Márai gondolatai hangzottak el: „És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik- Ok, akik örökségbe kapták-: Ilyen nagy dolog a Szabadság? ” A műsort hagyományosan a Him- nusz eléneklésével zárták, amelyet Horváth Ádám zongorajátéka tett felemelővé. (ki) Március 15. a Párkányi Gimnáziumban Hagyomány, hogy a magyarlakta vidékeken megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharcról. Mi is így teszünk minden év március 15-in a Párkányi Gimnáziumban. Hétfő reggel nagy volt a sürgésforgás a gimnázium épületében. Izgultunk, hogy mindennel időben elkészüljünk, és jól sikerüljön az előAz ünnepi műsor lelkes szereplői adás. Persze, mint minden műsor előtt, voltak apró gondok, például otthon hagyott ruhák, szövegek, kokárdakeresés. Miután minden a helyére került, kezdődhetett a műsor. Először a szavalok és a szövegmondók - név szerint Oszlik Kinga, Zsákovics László, Mihály Katalin, Hrmó Csaba és Sándor Cyntia - kaptak teret. Dalokkal is készültünk, sajátos kísérettel. Egy tehetséges II. C-s diákunk, (Fotó: PG) Őszi Bálint citerán kísérte az énekeseket, Janszó Orsolyát, Zsákovics Lászlót és Mihály Katalint. Az első dalunk „A jó lovas katonának” volt, amire Baka Barnabás és Márkus Ri- chárd toborzót táncolt. Előtte Vág és Garam közi táncot mutatott be Oszlik Kinga és Baka Barnabás. Ezt követte egy Kossuth-nóta, valamint a „Mert a haza nem eladó” című dal, amit citerán kísértek. Műsorunkat a „Szegény Magyarország” című közös dallal zártuk (Vikidál Gyula feldolgozásában). A dal hangulata, úgy hiszem, mindenkit elvarázsolt. Műsorunk után a jól megérdemelt taps sem maradt el diáktársainktól és tanárainktól. Elengedhetetlen megemlítenem felkészítő tanárnőnket, Uzsák Évát, aki idén sem sajnálta idejét és energiáját a műsor megszervezésére. Ezúton is szeretnénk megköszönni neki állhatatos munkáját. A nap, amelyen a régmúlt idők hőseire emlékezünk, sosincs hiába. Március 15-én tartalmas napot zárhattunk, szép élménnyel és tapasztalattal. Oszlik Kinga Párkányi Gimnázium, III. C Húsvéti és tavaszi főételek, •füzetek 2016/ Melléklet a Vasárnap legújabb számában, Keresse az újságárusoknál! Y5VSÄRNAP VENDEGW FIN0MS.