Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-02 / 51. szám, szerda

www.ujszo.com | 2016. március 2. RÉGIÓSPORT 119 Törülköző bedobva? SPORTTARISZNYA Ki marad közülük bősi mezben? (KovácsZoltán felvétele) ÁGH ISTVÁN Bős. A nyugat-szlovákiai bajnokságok tavaszi küzdolemsorozatának tervezett rajtjára az egyik bajnokaspiráns, a Horná Nitra otthonában kerül sor. Ezen az előrehozott összecsapáson a bányászcsapat a sereghajtó bősi Russel alakulatát fogadja, a 8. fordulóból (ősszel) elmaradt mérkőzést pótolja. De vajon lesz-e ma idénynyitó? Ez a kérdés foglalkoztatja a bősi és a csallóközi szurkolókat. Egy esztendővel ezelőtt még Tel­kiben, Radványi Miklós vezetőedző irányításával készült a Russel együt­tese a tavaszra, most viszont a csa­patról, a felkészülésről, a szakmai stáb összetételéről, a játékoskeretről semmit sem tudni. Mi több, a szö­vetség illetékesei sem tudják, mire számíthatnak a folytatásban. A ko­rábban közlékeny klubtulajdonos a médiát sem tájékoztatja. Egy héttel ezelőtt a Russel Facebook-oldalán egy közleménnyel jelentkezett, melyben többek között a következő­ket olvashatjuk: „Az OFC Russel Gabčíkovo a bősi városi önkor­mányzattól kevés pénzt kért a fut­ballcsapat támogatására, amit szán­dékosan elutasítottak, ellenben valószínűleg hatalmas pénzeket for­dítanak a II. liga licencének megvá­sárlására, egy idegen futballcsapat támogatására és a II. liga fenntartá­sára. Ez a lépés a bősi lakosok, fut- ballkedvelők elárulását is jelenti.” A kritika mellett a jelenről és a jövőről is szó esett: „Az OFC Russel Gabčíkovo vezetősége jelenleg is gőzerővel dolgozik, és tárgyalásokat folytat a helyi klubunk jövőjéről.” Ugyancsak az előbb említett kö­zösségi oldalon kérdezi az egyik szurkoló: „Törülköző bedobva?” A kérdésre a választ már a mai napon megkaphatja. Annyi viszont biztos, hogy körvo­nalazódik a szenci/bősi kooperáció. A szenei ŠK csapata ugyanis a tervek szerint a Duna-parti nagyközségben játssza tavasszal a hazai bajnoki mér­kőzéseit. A költözésre a klubot működtető részvénytársaság és a Bő­si Városi Önkormányzat megállapo­dása alapján kerülhet sor. Jelenleg ott tartunk, hogy február közepén bein­dult a szenciek/bősiek tavaszi idény­re való felkészülése. Az együttes tré­nere a sokszoros szlovák válogatott Pinte Attila, aki nem idegen a szenei fociban. Aktív pályafutása során a Valovič-legénység meghatározó egyénisége volt, majd a II. ligás csa­pamái Andrej Štellár vezetőedző asszisztenseként vállalt szerepet a szakmai munkában. „Menet közben ismerkedek a keret tagjaival. Inten­zíven gyakorolunk, edzőmérkőzése­ket játszunk. A pozsonyi Slovan fa­zonigazító főpróbáján ugyan 6:0-s vereséget szenvedtünk, de amíg bír­tuk erővel, addig megnehezítettük a bajnokjelölt dolgát. Szerdán a III. li­gás Palárikovót győztük le 3:0-ra. Szombat délután pedig a IV. ligás Ja- kubov csapatával döntetleneztünk 1:1 -re, a rajtig pedig a DAC B együt­tesével játszunk még egy edző­meccset. Arra számítok, hogy a For­tuna Ligában játszó csapatok keret­szűkítése után még sikerül erősöd­nünk” - nyilatkozta lapunknak a je­lenlegi állapotokról a tréner, akinek MENETREND Ili. liga NYUGAT-SZLOVÁKIA, a 8 fordulóból pótolt mérkőzés - 14.30: Horná Nitra-Gabčí- kovo (jv.: Španka). nagy segítségére van a bősiek részé­ről koordinátori szerepkörben tüs­ténkedő Kovács Zsolt. „Az ŠK őszi keretéből Peter Kos- tolanský, Kiss Olivér, Tomáš Pastr- nek, Huszár Dávid, Patrik Ondra, Ni­kola Grgic a tavaszi folytatásban is csatasorba áll. Rengel Pétert és Matúš Joríkot aligha kell bemutatnom a bő­si, a dél-szlovákiai szurkolóknak. Tóth Mártó a DAC futballistája, ősszel Karvinán szerepelt. Marko Cingel a Slovan, Michal Tomáš és René Revák a zsolnaiak, Július Gom- bala a Senica futballistája. Tizen­nyolc fős kerettel szeretnénk március elején elrajtolni” - tájékoztatott Ko­vács Zsolt. Az elmúlt héten a Szlovák Lab­darúgó-szövetség illetékesei stadi­onvizitet tartottak Bősön. „A stadi­onszemle során nem találtak na­gyobb problémákat. Hogy stadio­nunk megfeleljen a kritériumoknak, alkalmas legyen a H. ligás mérkőzé­sek lebonyolítására, néhány dolgot el kell végeznünk. A munkálatok jó ütemben haladnak, arra számítok, hogy csakhamar megkapjuk az en­gedélyt” - bizakodott Kovács Zsolt. A szenciek/bősiek a kiesőjelöltek zónájában, a tabella 11. lépcsőfokán telelnek. „Nem adjuk fel, azon leszünk, hogy kiharcoljuk a bennmaradást. Termé­szetesen ez nem lesz egyszerű fel­adat, nagy csatákra van kilátás ta­vasszal. Arra számítunk, hogy a küz­delmünkben tizenkettedik játékos­ként segítenek minket a bősi, a csal­lóközi szurkolók” - latolgatta az esé­lyeket Pinte Attila. HÍRKOSÁR ■ Sakk ZSELfZI VERSENY - végeredmény: 1. Andrej Franko 5.2. Ond­rej Prišfák (mindketten Garamszentgyörgyi AI) 4,3. Jakub Ku­ruc (Zselízi AI) 4,4. Családi Norbert 4,5. levický Máté (mind­ketten Zselízi MTNYAI) 4. (áb) ■ Kézilabda NŰI I. LIGA. 14. forduló: Michalovce Jun.-Trenčín 30:27 (16:10), Inter Bratislava-Močenok 29:24 (15:11), Nesvady- ImeE-Hlohovec 24:23 (13:12), hazai gólok: Klaudia Miškovi- čová 6/1, Lucia Ožvaldová 5, Olajos Milada 1, Haris Edina 5, Molnár Borbála 2, Bureš Nikolett 5 - legközelebb szombaton (17.00) a Michalovce juniorcsapatának vendége lesz a naszvai- ímelyi együttes: Košice-Stupava 28:21 (15:9); Surany-Ba- novee 30:25 (12:10); Topofčany-Zlatná n/0. 27:27 (19:13), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 4, Szalai Szilvia 5, Olajos Viktória 2, Kasznár Marianna 2, Dohnanec Evelin 8, Nagy Orsolya 1, Marta Kvasňovská 2, Petra Talárová 2, Szabó Mó­nika 1 - legközelebb szombaton (15.30) Galgócon játszanak a csallóközaranyosiak. 20. forduló, előrehozott mérkőzés: Mi­chalovce jun.-Stupava 33:14 (17:9). A bajnokság állása: 1. Michalovce jun. 15 11 1 3 487:360 23 2. Šurany 14 10 0 4 403:343 20 3. Inter Bratislava 14 8 3 3 401:372 19 4. Trenčín 14 9 0 5 406:375 18 5. Hlohovec 14 7 2 5 397:375 16 6. Bánovce n/B. 14 6 3 5 433:437 15 7. Močenok 14 6 2 6 359:355 14 8. Nesvady-lmeľ 14 6 0 8 373:378 12 9. Zlatná na Ostrove 14 5 2 7 327:369 12 10. Topoľčany 14 4 1 9 416:454 9 11. Košice 14 3 0 11 322:421 6 11. Stupava 15 3 0 12 345:433 6 FÉRFI I. LIGA. A CSOPORT. 11. forduló: Martin-DAC 38:22 (15:13), dunaszerdahelyi gólok: Stanislav Mašek 6, Fodor Má­té 5, Nagy Tibor 5, Fodor Dávid 3, Rózsa József 1, Bénes Kris­tóf 1, Fekete Nándor 1 - legközelebb szombaton (16.30) a pös- tyéniek látogatnak a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokba; Vajnory-Stupava 20:24 (11:12); Piešfany-Cffer 40:24 (18:12). Szabadnapos: Malacky. A bajnokság állása: 1. Martín 9 8 0 1 267:219 16 2. Pieštany 9 7 0 2 272:214 14 3. Malacky 8 6 0 2 233:196 12 4. Stupava 10 5 1 4 252:234 11 5. Vajnory 9 2 1 6 213:233 5 6. Cífer 9 2 0 7 219:258 4 7. DAC 10 1 0 9 242:344 2 ■ Uszonyos úszás IFJÚSÁGI LIGA ÉS SZLOVÁK KUPA, 1. forduló, Vágsellye (még nem közölt eredmények) - A kategória, nők, 50 m felszíni gyorsúszás: 2. Bertók Bernadett 22,51; 100 m felszíni gyors­úszás: 2. Bertók Bernadett 58,37; 400 m felszíni úszás: 2. Ber­tók Bernadett 4:22,52. 0 kategória, lányok. 50 m felszíni gyorsúszás: f. Bertók Anikó 23,63; 100 m felszíni gyors­úszás: 1. Bertók Anikó 59,06; 200 felszíni úszás: 1. Bertók Ani­kó 1:56,58. Fiúk, 50 m felszíni gyorsúszás: 2. Szarka Gergő (mindhárman Barakuda Šaľa) 24,15; 100 m felszíni gyors­úszás: 2. Szarka Gergő 59,34; 200 m felszíni úszás: 2. Szarka Gergő 2:00,67.4x100 m váltó: 1. Barakuda Šaľa (benne: Szar­ka Gergő, Bertók Anikó) 3:45,72. ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI FOCIMECCSEK: Žellezovce-Kozárovce 2:4 (1:2), zselízi gólok: D. Páchnik, Vavrík; Šahy-Žemberovce 0:0; Zemherovce-Sikenica 2:4 (2:1), g.: Vajda 2, ill. Kántor 4; Ri­mavská Sobota-Kalinovo 2:1 (0:0), g.: Kiss, Gazda, ill. Kar­man; LAFC Lučenec-Tornaľa 5:2 (2:1), losonci gólok: Máč 2, Falóik, Hrin, Majkút; Šoporňa-Tešedíkovo 1:1, peredi gól: Lancz G.; H. Saliby-Mostová 5:1, felsőszeli gólok: J. Cirlk, P. Peciar, M. Braun, B. Karika, M. Eliáš; Žihárec-KráTov Brod 11:3 (4:1), zsigárdi gólok: L. Beneš 5, Drinóczi T. 2, Takács Cs„ Mó­nosi F . Izsák L, M. Mrázik; N. Hrnóiarovce-Rastislavice 4:1 (2:0), nyitragerencséri gólok: P. Mikié, K. Czako, M. Cifra, .Szombati! N. Galanta-J. Bohunice 4:3 (2:2), galántai gólok: Meszlényi, Kováč 2, Jakubjak. ■ Asztalitenisz NŰI EXTRALIGA, 6. kettős forduló: Dunajská Streda-Dop- rastav Zvolen 6:1, duanszerdahelyi pontok: Evgenia Malá 2,5, Viera Majerčíková 2,5, Andrea Daubnerová 1; Dunajská Streda- ŠKST Topoľčany 6:1, dunaszerdahelyi pontok: Viera Majerčíková 1,5, Andrea Daubnerová 1,5, Evgenia Malá 1,2x játék nélkül. 7. forduló, előrehozott mérkőzés: Viktória Tmava-Dunajské Streda 1:6, dunaszerdahelyi pontok: Viera Majerčíková 2,5, Andrea Daubnerová 2,5, Evgenia Malá 1. Az állás: 1. Dunajská Streda 33,2. Trnava 28,3. Topoľčany 23,... 7. Zvolen 12 (17:57), 8. Malacky 12 (10:62). FÉRFI II. LIGA, 11. forduló: STO Mokrance A-ŠKST Humen­né A 9:5, makranci pontok: D. Cinkartič 3,5, M. Štovčík 2,5, Ze­linka A. 2, Szabó D. 1; ŠKST Michalovce B-MKST Veiké Kapu­šany A 9:5, nagykaposi pontok: Salaky M. 1,5, J. Štím 1,5, Kristóf F. 1,5, M. Jenčík 0,5; STO Mokrance A-OŠK Udavské A 9:5, makranci pontok. M. Štovčík 3,5,0. Cinkanie 2,5, Klaj- ber A. 2, Szabó D, 1. Az állás: 3. STO Mokrance A 52,13. MKST Veiké Kapušany A 22. (pan) FÉRFI III. LIGA, DÉL, 16. forduló: SO TJ Cičarovce A-ŠKST Pribeník A 4:14, pontok: Molnár N. 2, Öveges K. 1, Nagyidai L. 1, ill. Kóbori P. 4,5, Kovács G. 4,5, Kovács Z. 3,5, id. Filep Z. 1,5; SO TJ Malý Kamenec A-TTC Vojany Tigers A 11:7, kis- kôvesdi pontok: Szabó L. 4,5, Váradi B. 2,5, Ifj. Kiss L. 2, Máté Cs. 2.17. forduló: 0KST Bracovce A-S0 TJ Cičarovce A 16:2, csicseri pontok: Molnár N. 1, Üveges K. 1; ŠKST Sokol Vojčice B-S0 TJ Malý Kamenec A 9:9, kiskövesdi pontok: ifj. Kiss L. 3,5, Máté Cs. 3,5, Szabó L. 2; ÚC Vojany Tigers A-ŠKST Pri­beník A 3:15, pontok: Lukács J. 1, Franko J. 1, Mérik A. f, ill. Kóbori P. 4,5, Kovács G. 4,5, Kovács Z. 3,5, id. Filep Z. 2,5. Az állás: 3. ŠKST Pribeník A 44, 7. SO TJ Malý Kamenec A 32, 10. SO TJ Cičarovce A 27,12. TTC Vojany Tigers A18. (pan) Hosszú idő után naszvadi siker Naszvad. November 21 -e óta nyert újra bajnokit a naszvadi- ímelyi csapat a női I. kézilabdali­gában: a 14. fordulóban 24:23-ra verte a galgóciakat, s megszakadt négymeccses vereségsorozata. „Két különböző félidőt hozott a nagyon jó, izgalmas mérkőzés - mondta Miskovics György, a ha­zaiak vezetőedzője. - Az elsőben fej fej mellett haladt a két csapat, keményen harcoltak a két pontért, a másodikban azonban öt perc alatt elhúztunk 18:12-re, ami ön­bizalmat adott védenceimnek. Bő tíz perccel a vége előtt már 24:15- re vezettünk. Ekkor bekeményített az ellenfél játékosainak beleme- nései nyomán megsérült Bureš Nikolett. Utána sokáig állt a játék, s ez olyannyira kizökkentette csa­patomat a játékból, hogy többször már nem volt eredményes, a ven­dégek pedig felzárkóztak, de a végére megmaradt az egygólos előnyünk.” A forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Az aranyosiak első idegenbeli pontja Nagytapolcsány/Csallóközara- nyos. Második tavaszi bajnokiján is pontot szerzett a csallóközara­nyosi csapat: hazai győzelme után ezúttal Nagytapolcsányból tért haza ponttal (27:27), ebben a baj­noki évadban az elsővel. „Egy meccsen belül is képesek vagyunk a szélsőségekre, amit ez a találko­zó is bizonyított—nyilatkozta a döntetlen kapcsán Pint János csallóközaranyosi klubelnök. - Az első félidőt hattal elveszítettük, a másodikat úgy annyival meg­nyertük. Örültünk a pontosztoz­kodásnak, de akár nyerhettünk is volna, hiszen az 55. percben már 26:24-re vezettünk. Tény viszont, hogy az utolsó tíz percből hatot emberhátránybanjátszottunk, s az utolsó másodpercekben Szabó Juli beugrott az ellenfél hatosán, sza­bálytalankodtak vele szemben, de csak kilencest dobhattunk. Abból meg nem lett semmi. Hát ezért van hiányérzetünk a döntetlen után. Ezúttal Csente Alexandra vará­zsolt a kapuban, a nyolcgólos Dohnanec Evelin pedig húzta a csapatot. A másik oldalon Szabó Julianna is négyszer betalált, így szélsőjátékunk eredményessége hozzájárult a pontszerzéshez.” A forduló tényei a Hírkosárban, (jmk) DAC-vereség az első otthonában T u rócszentmárton/Dunaszerda- hely. Elszenvedte kilencedik ve­reségét a DAC a férfi I. kézilab­daliga 11. fordulójában: a listave­zető Martin otthonában kapott ki 38:22-re. „Az első félidőben na- gyonjól játszottak a fiúk, tartották a lépést a hazaiakkal, s erről a 15:13-as eredmény is árulkodik - ecsetelte védencei tavaszi nyitá­nyát Fodor Mihály vezetőedző. - Másképpen alakult a második já­tékrész, mert a 37. perctől a 45- ikig pár bírói döntés mellett foko­zatosan hétgólos előnyre tettek szert a vendéglátók. Innentől kezdve szétesett a játékunk, a fiúk hibát hibára halmoztak, amit az ellenfél gyors ellentámadások után kegyetlenül büntetett. így alakult ki a 16 gólos hazai győze­lem, amely azonban nem tükrözi a valóságos erőviszonyokat, nem volt ekkora játékbeli különbség a két csapat között.”/! forduló té­nyei a Hírkosárban. Qmk) Diákok a sakktábla fölött Zselíz. Öt csapat részvételével nívós sakkversenyt rendeztek a Garam menti városban. A zselízi magyar és szlovák iskola tanulóin kívül a nagysallói és a garam­szentgyörgyi szlovák tanintézet diákjai, valamint a helyi szabad­időközpontban működő szakkör tagjai mérték össze tudásukat. A tornán összesen huszonkét sak­kozó ült asztalhoz Machník János versenyigazgató irányításával. A svájci rendszerű viadalt pont­veszteség nélkül a garamszent­györgyi Andrej Franko nyerte. A győztestől mindössze egy ponttal maradtak le a Zselízi Magyar Ta- nítási Nyelvű Alapiskola tanulói, Családi Norbert és Levický Máté. A szünetekben különféle táblajá­tékokkal - Othello, reversi és fo­nákolás - múlatták az időt a ver­senyzők. Mindemellett a hat­szögtáblás hexát, a japán sógit és a francia sakkot is kipróbálták. „Nemcsak hasznos időtöltésnek bizonyult az összejövetel, hanem különleges lépéseket is elsajátí­tottak a résztvevők. A játékosok közül néhányan szinte tökéletesen alkalmazták a megnyitási straté­giát, és konkrétan kiszámított lé­péseket is bemutattak. Remélem, hogy sokat hallunk még a fiatal sakkozókról” - nyilatkozta la­punknak Farkas István, a verseny egyik szervezője. (áb) Huszonketten Indultak a verse- nyen (Machník János felvétele) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal

Next

/
Thumbnails
Contents