Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-14 / 61. szám, hétfő

6 I RÖVIDEN Támaszpontokat szálltak meg Bajrút. Az al-Kaida nemzet­közi terrorszervezettel szövet­séges an-Nuszra Front több tá­maszpontot foglalt el a Nyugat támogatását élvező ellenzéki csoporttól - tudatta tegnap az Emberi Jogok Szíria Megfi­gyelőközpontja. A civilszerve­zet, amely a helyszínen levő aktivistáktól, önkéntesektől és egészségügyi forrásoktól szerzi értesüléseit, úgy tudja: a ter­rorszervezet a 13. divízió nevű felkelő csoport sok tagját fog­lyul ejtette, fegyvereit lefog­lalta. A 13. divízió korábban amerikai páncéltörő fegyvere­ket is kapott. Az an-Nuszra az­zal vádolja a Szabad Szíriái Hadsereg kötelékében harcoló felkelőcsoportot, hogy megtá­madta állásait Idlíb tartomány­ban. (MTI/Reuters) Dzsihadistákkal végeztek Dzsalalábád. Az elmúlt hetek­ben az afgán hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet 24 fegyveresével végeztek Nangar- har tartományban -jelentette tegnap a helyi kormányzóság. Az LA-val szövetséges helyi fegy­veres csoportok nem reagáltak a hatóságok közlésére. A helyi fegyveres erők az elmúlt hóna­pokban folyamatos műveletet hajtottak végre Nangarhar Acsin körzetében, hogy megtisztítsák a területet a szélsőséges fegyvere­sektől. (MTI/Hszinhüa) Kötelező abortusz és fogamzásgátlás Washington. Az Iszlám Állam (IÁ) fogamzásgátlásra és abor­tuszra kényszeríti a fogva tartott és folyamatosan megerőszakolt jazidi nőket, hogy ne legyenek terhesek és a harcosok „el le­gyenek látva”-jelentette szombaton a The New York Ti­mes. Az amerikai napilap több mint harminc olyan nővel be­szélt, akinek sikerült megszök­nie a dzsihadisták fogságából. A radikális szervezet sátánimá­dónak tartja a jazidiket. A fél­milliós vallási kisebbség jelen­tős része földönfutóvá vált az észak-iraki, autonóm Kurdisz- tánban. Az IÁ mintegy ötezer jazidit ejthetett fogságba, kö­zülük nagyjából kétezernek si­került megszöknie. (MTI/Reuters) Kijárási tilalom újabb városokban Ankara. Újabb városokban ren­deltek el kijárási tilalmat a főként kurdok lakta délkelet-törökor­szági térségben - közölte az Anadolu török állami hírügy­nökség tegnap. Azért korlátoz­zák a mozgásszabadságot a Hakkari tartományban fekvő Yüksekova és a Mardin tarto­mányban levő Nusaybin városá­ban, mert a török biztonsági erők az állampolgárok védelméért és a közrend helyreállításáért felszá­molják a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) barikádjait és lövészárkait. (MTI) KÜLFÖLD 2016. március 14. | www.ujszo.com Tartományi választásokat tartottak Németországban A választás előtti kampány legfőbb témája a menekültválság volt Rajna-vidék-Pfalzban két nő verseng a a választók kegyeiért (SiTA-feivétei) MTI-TUDÓSlTÁS A legnagyobb sikert a szövetségi kormány menekültpolitikáját bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) arathatja. Berlin. Helyi törvényhozási (Landtag-) választás kezdődött teg­nap reggel három németországi tar­tományban, Baden-Württemberg- ben, Rajna-vidék-Pfalzban és Szász- Anhaltban. A 8-tól este 6-ig tartó választás előtti kampány legfőbb témája a me­nekültválság volt, a legnagyobb si­kert a szövetségi kormány menekült- politikájának bírálatára összpontosí­tó Alternatíva Németországnak (AfD) arathatja. A 2013-ban alakult párt az eddigi öt után további három Landtagba juthat be, és Szász- Anhaltban akár 20% körüli ered­ményt is elérhet, megelőzve a tarto­mányban a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) kormányzó szociál­demokrata pártot (SPD). A volt NDK területén fekvő 2,2 millió lakosú Szász-Anhaltban központi kam­pánytéma volt a menekültválság, ho­lott a tartomány tavaly mindössze 41 ezer menedékkérőt helyezett el a Né­metországba érkezett 1,1 millióból. A tartomány miniszterelnöke, a CDU-s Reiner Haseloff kiugróan népszerű vezetésével a párt jelentős fölénnyel végezhet az első helyen, megismé­telve 2011-ben elért sikerét. Az utol­só mérések szerint 32%-on áll, 2011- ben a szavazatok 32,5%-át szerezte meg. A második helyen ismét az egy­kori keletnémet állampárt utódszer­vezetéből és nyugati baloldali tömö­rülések összeolvadásával létrejött Baloldal végezhet, a 2011-ben szer­zett 23,7% után 21 %-kal. Az SPD tá­mogatottsága 21,5%-ról 14%-ra süllyedhet, így az újonc AfD mögé szorulhat. A Zöldek a bejutási küszö­bön, 5%-on állnak, 2 százalékponttal gyengülve 2011-hez képest. Más párt valószínűleg nem jut be a magdebur- gi Landtagba, és a CDU-SPD koalí­ció várhatóan a következő ciklusban is folytathatja a kormányzást. Baden-Württembergben történel­met írhatnak a Zöldek. Az ökopárt most először végezhet az első helyen Landtag-választáson, így hivatalban maradhat az 1980-ban alakult párt történetének első tartományi minisz­terelnöke, Winfried Kretschmarin, aki annyira népszerű, hogy kétharmados többséget szerezne, ha közvetlen vá­lasztással töltenék be a tisztséget. A pragmatikus politikát folytató 67 éves egykori gimnáziumi tanár megmu­tatta, hogy a Zöldek hatalomra kerü­lése nem jelent „ökodiktatúrát” a né­met autógyártás egyik fellegvárában, amelynek gazdasága kormányfői te­vékenysége révén még jobban felvi­rágzott. Pártja a szavazatok 32%-át szerezheti meg a 2011 -es 24,2% után. A CDU szavazói jelentős részét el­veszíti - 39%-ról 29%-ra esik vissza -, így most először nem a konzerva­tícoké lesz a legnagyobb frakció a stuttgarti Landtagban. Ugyanakkor a CDU ellenzékből kormányra kerül­het, mert a Zöldek jelenlegi koalíciós partnerétől, az SPD-től is nagy szám­ban fordulnak el szavazók. Az SPD a 2011-es 23,1% után a szavazatok 14%-át szerezheti meg, egy képvise­lői hely hiányozhat a Zöldek-SPD koalíció többségéhez, a közös kor­mányzás folytatásához. Az AfD vár­hatóan 11%-os eredménnyel kerül be a Landtagba, a liberális FDP pedig megőrzi képviseletét, az öt évvel ez­előtti 5,3 után 6%-os választási ered­ménnyel. Rajna-vidék-Pfalzban most elő­ször két nő verseng a miniszterelnöki címért, az SPD színeiben Malu Dre- yer jelenlegi kormányfő és CDU-s kihívója, Julia Klöckner. Mindketten igen népszerűek, ami jórészt annak tulajdonítható, hogy ügyesen építe­nek a nőkkel szembeni pozitív elő­ítéletekre, kötelességtudó, szorgal­mas, törődő, befogadó, vigasztaló személyiségként mutatják be magu­kat. Julia Klöcknert sokan Angela Merkel pártelnök-kancellár egyik le­hetséges utódjának tartják, de a nem hivatalos utódjelölti státus megőrzé­séhez nyernie kell, és győzelmi esé­lyei napról napra fogyatkoztak. A CDU tavaly novemberben még 11 százalékponttal vezetett az SPD előtt, de a legutóbbi felmérések sze­rint már egy százalékponttal lema­rad a 36%-on álló SPD mögött. A tartományi gyűlésbe bejuthat az FDP is, amely a voksok 7%-ára szá­míthat, és az AfD, amely 9%-on áll. A Landtagban így három helyett öt pártnak lehet képviselete. Osztrák határellenőrzés lehet további 12 ponton MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Ausztria további 12 pon­ton vezethet be olyan határéi lenőr­ző rendszert, mint a Szlovéniával közös határszakaszon fekvő Spiel- feldnél - mondta az osztrák belügy­miniszter a Welt am Sonntag című német vasárnapi újságnak. Johanna Mikl-Leitner szerint té­vedés lenne azt gondolni, hogy „tartósan véget ért a tömeges mig­ráció keresztül-kasul Európán”, és arra kell számítani, hogy a „mene­kültek a balkáni útvonal lezárása után megpróbálnak áttérni más út­vonalakra”. Ezért Ausztria felké­szül arra, hogy a spielfeldi mellett más határátkelőket is biztosítson. A tervek szerint a további 12 átkelő­nél is kerítéseket, rácsokat építhet­nek, konténereket telepíthetnek, a belépésre jelentkező embereket pe­dig rendőrök és katonák ellenőriz­hetik. Az intézkedéseket a helyzet alakulásától függően gyorsan élet­be léptethetik-mondta a miniszter. A 12 helyszín közül a szlovén ha­társzakaszon a Karavankák-ala- gútnál fekvő átkelőt és az olasz ha­társzakaszon a Brenner-hágónál fekvő átkelőt nevezte meg. Hang­súlyozta: Ausztriának készen kell állnia arra, hogy rövid időn belül „intenzív ellenőrzést” valósítson meg különböző határátkelőknél. Az osztrák belügyminiszter aláhúzta, hogy országa csak akkor hajlandó menekültkontingensek befogadá­sára, ha véget ér az „ellenőrizetlen migrációs áramlás”. A tervezett EU-Törökország megállapodásról helyesnek nevez­te az együttműködést Törökor­szággal, ugyanakkor úgy vélte, nem szabad minden áron erre törekedni, és az EU-nak nem szabad új koc­kázatoknak kitennie magát a török állampolgárok vízumkötelezettsé­gére vonatkozó „messzemenő lé­pésekkel”. El kell gondolkodni azon, vajon „komolyan vesszük-e még az értékeinket, ha egy olyan országgal tárgyalunk a vízummen­tesség megadásának felgyorsításá­ról, amely kényszerfelügyelet alá helyez a kormánnyal szemben kri­tikus médiumokat” - mondta Jo­hanna Mikl-Leitner. Hozzátette, hogy a vízummentességben nem szabad kivételezni Törökországgal. Ausztria január közepe óta csak a spielfeldi határátkelőnél enged be menedékkérőket. Az átkelőnél több kilométer hosszan kerítést építet­tek. Washington. Barack Obama amerikai elnök a Donald Trump chicagói kampánygyűlésén történt előző napi verekedések után arra figyelmeztette az elnökjelöltségre ■ pályázó politikusokat szombaton, ; hogy kerüljék a feszültségkeltést ■ és az inzultusokat. Obama elnök a Demokrata Párt egyik texasi pénzgyűjtő rendez­vényén mondott beszédet, és fej­tette ki álláspontját. „A közhiva­talért versengőknek arra kell összpontosítaniuk, hogyan esi- í nálhatj uk j óbban a dolgokat, s nem inzultusokkal, iskolás kötekedő- ■ sekkel, tények gyártásával kell foglalkozniuk, nem rasszista és hitbéli ügyekben megosztó poli- ; tikát kell hirdetniük” - mondta. : Az elnök úgy említette Trumpot: ; „az alak, aki biztos benne, hogy én ; Kenyában születtem”. Vélemé- ; nye szerint az ingatlanmágnás „az ; esszenciája mindannak, ami az j elmúlt évtizedben a Republiká- ; nus Pártban történt”. Obama úgy ; fogalmazott: „a republikánusok ; azt az üzenetet táplálták, hogy a kompromisszum árulás, hogy a : másik fél nem egyszerűen hibá­zik, hanem egyenesen tönkreteszi az országot. Vagy hazaárulást kö­vet el”. A republikánusok vezető elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump pénteki chicagói kam­pányrendezvényén Trump hívei és ellenfelei között összetűzésekre került sor, ezért Trump elnapolta a gyűlést. Két rendőr megsérült, öt tüntetőt letartóztattak. Kaotikus viszonyok uralkodtak Donald Trump szombaton Ohió- ban és Missouriban tartott kam­pányrendezvényein is. Az ohiói Daytonban az elnökjelölt-aspiráns elkezdte beszédét, amikor valaki felugrott a pódiumra és megra­gadta őt. A titkosszolgálatnak kel­lett közbelépnie: elvezették Trumpot, a rendezvényt félbesza­kították. Előzőleg Missouri ál­lamban, Kansas Cityben is Trump- ellenes tüntetők jelentek meg, s többször félbeszakították a beszé­dét. Tüntetők fogadták őt Cleve- landben is, ott néhány, magát or­vosnak mondó férfi olyan trikót viselt, amelyen az a felirat volt: „muszlint orvosok életeket men­tenek Clevelandben”. A legfrissebb felmérés szerint Ohió államban Trump nyerésre áll a holnapi előválasztások előtt, megelőzve a „hazai pályán” ver­senyző John Kasich ohiói kor­mányzót is. (MTI) Obama: ne keltsenek feszültséget a jelöltek

Next

/
Thumbnails
Contents