Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-12 / 60. szám, szombat
www.ujszo.com I 2016. március 12. SPORT 125 A Pool nyerte a házirangadót Elsöpörte a Dortmund a Tottenhamet a német és az angol második helyezettek csatáján Firmino szerezte a Liverpool második gólját (TASR/AP-feivétei) OROSKY TAMÁS Mindössze két gólra voltak képesek a vendégcsapatok a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőinek első mérkőzésein. Közel egy év után újra legyőzte a Liverpool a Manchester Unitedet. 2014 márciusában 3:0-ra nyertek a Vörösök az Old Traffordon, azóta viszont zsinórban öt vereséget szenvedtek^:!, 1:3,1:2,0:3, l:3)azősi riválistól. Csütörtök este azonban nem volt kérdéses a sikerük. Óriási elánnal támadt a Liverpool, csak David de Gea kapus bravúrjainak volt köszönhető, hogy a vendégek 2:0-lal megúszták a kirándulást az Anfield Roadon - amelynek fantasztikus atmoszférája még a tévén keresztül is hátborzongató volt. „Hihetetlen volt a hangulat. Ilyennek ismertem meg a Liverpoolt, mielőtt ide szerződtem: erősnek és of- fenzívnek” - örvendezett Jürgen Klopp, a Vörösök menedzsere. „Ez a vereség nagyon kellemetlen számunkra. Egyszer találtuk csak el a Liverpool kapuját, ami óriási csalódás”-vallotta be Louis van Gaal, az MU mestere. A Vörös Ördögökkel ellentétben a Tottenham viszont komolyan sem vette a Dortmund elleni meccset. Maurizio Pochettino hét (!) helyen változtatott a kezdőcsapaton a legutóbbi, Arsenal elleni bajnokihoz képest, s ugyan Erikssen már a 42. másodpercben szép lövést eresztett meg a Borussia kapujára, csapata ezzel „letudta” a támadást. A dort- mundiak pedig hengereltek, a 3:0-s végeredményt a második gólját szerző Marco Reus állította be egy olyan akció végén, melyet 21 passz előzött meg - ez utóbbi rekord az EL idei kiírásában. „Csak az első két percben játszottunk képességeinknek megfelelően” - ismerte be Erikssen. A Sarkantyúsok szurkolói jóval motiváltabbak voltak: mintegy 80-an közülük erőszakkal hatoltak be a Signal Iduna Parkba, ahol összecsaptak az őket visszaszorító rendőrökkel. A vendégcsapatok egyébként a többi pályán sem villogtak, csak az Anderlecht (1:3 a Donyeck ellen) és a Lazio talált be. Utóbbi ezzel a továbbjutás szempontjából kedvező 1:1 -es döntetlent ért el a prágai Sparta ellen, amelynek edzője, Zdenék Ščasný mégsem volt letörve. „Elégedettnek kell lennem az eredménnyel, mert nem volt túl sok helyzetünk - mondta Ščasný az idnes- nek, felvázolva a jövő heti visszavágón tervezett taktikát is. - Láttam erős csapatokat játszani Rómában, amelyek csak kontráztak, és sikeresek voltak, míg például a Galatasaray nyíltan játszott, és kapott egy hármast.” A forduló gólja a tocsogós pályán, szakadó esőben lejátszott Athletic Bilbao-Valencia spanyol házirangadón születhetett volna, de Mathew Ryan kapus kiütötte a hazaiak egyetlen (!) légiósa, a francia Ay- meric Laporte félpályás emelését. A baszk csapat így csak egygólos előnnyel (1:0) utazhat a jövő heti visszavágóra. A hetedik edző a Palermónál Palermo. Walter Novellino személyében idénybeli hetedik edzőjét nevezte ki a Palermo labdarúgóklub. Az olasz élvonalban a kiesés elől menekülő együttes legutóbbi vezetőedzője, Beppe Iachini hétfőn mondott le, három héttel azután, hogy Maurizio Zamparini klubelnök újra kinevezte őt a csapát élére. A szicíliaiak Iachini irányításával kezdték meg a szezont, majd novembertől Davide Bal- lardini ült a kispadon. Őt január elején váltotta az argentin Guillermo Barros Schelotto, aki egyetlen meccsen sem lehetett ott a kispadon, mert nem volt meg a szükséges licence. Ezért februárban ideiglenesen Giovanni Bosit és Giovanni Tedes- cót bízták meg a csapat irányításával, majd ismét Iachini ülhetett le a kispadra. A szicíliai klubnál 13 év alatt ez volt a 31. edzőváltás. (MTI) Megbüntették a számolgatókat Bréma. A Werder focicsapatának kétjátékosa, Clemens Fritz és Zlatko Junuzovic beismerte, hogy kiprovokálta a sárga lapot a Bundesliga előző fordulójában, ezért a német szövetség fejenként 20 ezer euróra büntette őket. A focisták a Hannover ellen (4:1) azért szabálytalankodtak sárga lapot érően, hogy ma a listavezető Bayern otthonában, automatikus eltiltásukat letöltve, ne léphessenek pályára, mivel semmilyen összeállításban nincs számottevő esélyük a pontszerzésre. A Darmstadt a közelmúltban öt eltiltott játékosa nélkül lépett pályára Münchenben, de a szövetség nem tudta bizonyítani, hogy szándékosan kaptak sárga lapot az azt megelőző fordulóban, ezért őket nem büntették meg. (MTI) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 23. forduló - szombat, 14.30: Ružom- berok-Skalica (játékvezető: Sedlák); 17.00: Zlaté Moravce-Slovan Bratislava (R. Weiss), Podbrezová-MŠK Žilina (Kráľovič): 10.20: Myjava-Tmava (Valášek). Vasárnap, 14.30: Michalovce-Trenčín (Pavlik). A bajnokság állása: 1. Trenčín 22 17 3 2 48:19 54 2. Slovan 22 15 5 2 33:14 50 3. Myjava 22 11 4 7 27:26 37 4. Žilina 22 10 3 9 43:32 33 5. DAC 22 9 6 7 30:24 33 6. Trnava 22 9 6 7 27:26 33 7. Ružomberok 22 8 7 7 29:28 31 8. Senica 22 7 6 9 24:29 27 9. Zlaté Moravce 22 5 6 11 31:42 21 10. Michalovce 22 5 3 14 23:40 18 11. Podbrezová 22 4 5 13 27:38 17 12. Skalica 22 3 4 15 19:43 13 II. LIGA, nyugati csoport. 20. forduló - szombat, 14.30: Nové Mesto-Pohronie (Vlčej); 15.00: Nitra-Banská Bystrica (Očenáš). Vasárnap, 14.30: Šaľa-Trnava jun. (P. Suniar), Sereď-Dunajská Lužná (Ježik); 16.00 (Trencsén): Bor- čice-Slovan Bratislava jun. (Michlian). A bajnokság állása: 1. Borčice 19 11 3 5 37:18 36 2. Pohronie 18 11 3 4 25:18 36 3. Žilina B 20 8 8 4 35:26 32 4. Nitra 19 9 2 8 36:25 29 5. Nové Mesto 19 8 4 7 22:21 28 6. Slovan jun. 19 8 3 8 34:35 27 7. Sered 18 8 3 7 20:23 27 8. B.Bystrica 19 8 2 9 20:23 26 9. D. Lužná 19 7 4 8 23:29 25 10. Trnavajun. 19 7 0 12 15:23 21 11. Šaľa 19 6 1 12 21:36 19 12. Senec 20 5 3 12 26:37 18 Keleti csoport, 20. forduló - szombat, 14.30: Prešov—Haniska (Nemiek), Liptovský Mikuláš-VSS Košice (Prešinský); 15.00 (Besztercebánya): Zvolen-Teplička (Cvengroš). Vasárnap, 14.30: Lokomotíva Košice-Spišská Nová Ves (Fajčili). A Rimavská Sobota-Poprad mérkőzést a vendégjátékosok betegsége miatt március 17-re halasztották. A bajnokság állása: 1.VSS Košice 18 12 3 3 33:12 39 2. Prešov 17 9 6 2 36:15 33 3. Lipt. Mikuláš 17 8 5 4 26:16 29 4. Bardejov 18 8 3 7 28:25 27 5. Zvolen 17 8 3 6 21:19 27 6. Lokomotíva 17 7 4 6 22:20 25 7. Poprad 17 7 3 7 25:21 24 8. Haniska 17 7 3 7 18:23 24 9. Teplička 17 3 4 10 14:33 13 10. Sp. N. Ves 16 3 3 10 12:29 12 11. R. Sobota 17 2 3 12 12:34 6 A rimaszombatiak csapatától három pontot levontak. A Dolný Kubín kilépett a bajnokságból, eredményeit törölték. NB 1,25. forduló - szombat, 15.30: Újpest-Diósgyőr (Vad II), Videoton-Békéscsaba (Németh A), Paks-Vasas (Farkas A), MTK-Haladás (Andó-Szabó), DVSC-Honvéd (Kassai); 16.00: Ferencváros-Puskás Akadémia (Bognár). A bajnokság állása: 1. Ferencváros 24 19 2 3 48:12 59 2. DVSC 24 10 9 5 39:25 39 3. Videoton 24 12 1 11 27:24 37 4.MTK 23 10 7 6 28:22 37 5. Újpest 24 9 10 5 32:24 37 6. Haladás 24 9 9 6 22:24 36 7. Paks 23 9 6 8 28:25 33 8. Honvéd 24 7 7 10 27:29 28 9. Diósgyőr 24 7 6 11 27:37 27 10, Puskás Akadémia 24 5 7 12 28:39 22 11. Vasas 24 6 3 15 20:38 21 12. Békéscsaba 24 4 5 15 20:47 17 ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, Slovnaft playoff, negyeddöntő, 2. mérkőzések-szombat, 17.00: Košice-Martin, Nitra-Žilina. 1. mérkőzések - vasárnap, 17.00: Zvolen-Poprad, Banská Bystrica—T renčín. OSZTÁLYOZÓ A TIPSP0RT LIGÁBA JUTÁSÉRT, 1. forduló -vasárnap, 18.00: Piešťany-Bardejov. ■ Kosárlabda NŰI KÖZÉP-EURÚPAI LIGA, Final Four, Rózsahegy, elődöntő-szombat, 14.30: Trutnov-Alba lulia: 17.30: Ružom- berok-Flying Foxes. Vasárnap, 14.30: a 3. helyért; 17.00: döntő. NŐI EXTRALIGA, 27. forduló - szombat, 17.30: Poprad- Piešfany. Vasárnap, 15.30: Cassovia Košice-Slovan Bratislava; 17.00: Banská Bystrica-Šamorin. EUROVIA SBL (férfiextraliga), playoff-negyeddöntő, harmadik mérkőzések - szombat, 18.00: Prievidza-Nitra (az egyik fél három győzelméig tartó sorozat állása: 2:0), Inter Bratislava-Karlovka Bratislava (2:0; Hant Aréna), MBK Rie- ker Com-Therm Komárno-Svit (2:0), Levickí Patriotr-KB Košice (0:2). ■ Kézilabda NŰI EB-SELEJTEZŰ, 5. csoport, 4. forduló, Partizánske - szombat, 16.00: Szlovákia-Finnország. FÉRFI SEHA-LIGA, 16. forduló - szombat, 18.00: Prešov- Veszprém. FÉRFIEXTRALIGA, az 1-6. helyért, 5. forduló - szombat, 18.00: Hlohovec-Nové Zámky, Saľa-Topoľčany. A 7-9. helyért, 3. forduló - vasárnap, 16.00: Pezinok- Modra. FÉRFI I. LIGA, A csoport, 13. forduló - vasárnap, 16.30: Vajnory-DAC (Dom športu). ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, a o 6-9. helyért, 6. forduló - szombat, 17.00: Trenčín-Prievidza, Svidník-Stará Ľubovňa. Az 1-5. helyért, 10. forduló - szombat, 18.00: Myjava- Prešov, Košice-Komámo. NŰI EXTRALIGA, a 6-9. helyért, 6. forduló - szombat, 18.00: Prešov-COP Nitra, Zvolen-Senica. Az 1-5. helyért, 10. forduló - szombat, 18.00: Bratislavský volejbalový klub-Kežmarok. ■ Vízilabda FÉRFIEXTRALIGA, rájátszás, A csoport, 4. forduló - szombat, 18.00: SKP Modrí Draci Košice-Staré Mesto-Nováky; 18.30: Slávia UK Bratislava-CH Hornets Košice. A veterán Jaromír Jágr (jobbra) két góllal segítette győzelemhez a Florida Pantherst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján, s a támadó újabb rekordot ért el az Ottawa Senators elleni 6:2-es siker alkalmával. A 44 esztendős cseh sztár Gordie Howe, Mark Messier, Ray Bourque és Ron Francis után az ötödik olyan hokis, aki 20 NHL-szezonban is legalább 50 pontot ért el. Jágr hétfőn megszerezte pályafutása 1851. pontját, ezzel megelőzte az örökrangsor harmadik helyén Howe-t. (TASR/AP-feivétei)