Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-12 / 60. szám, szombat

PRESSZÓ ■ 2016. MÁRCIUS 12. KÖNYVAJÁNLÓ 17 Nem szépíti a dol­gokat Tegnap, ma, holnap című, nemrég megjelent önéletrajzi regényében Sophia Loren. „Vézna vol­tam és csúnyácska - meséli rögtön a könyv elején. - Ahogy mondani szoktam, egy bölcsességgel és szegénységgel teli ládi- ka volt a kelengyém. Mamácska folyton azt követelte, hogy tegyenek egy karsza­lagot a csuklómra, mert attól rettegett, hogy elcserélnek a bölcsőben.” T örtént mindez nem sokkal azután, hogy 1934. szeptember 20-án egy római klinika leányanyák számára kialakított osztályán meg­született. Az előtörténet is filmbe illő. „Fiatal lányként anyámból, Romilda Villámból sugárzott a vonzerő, és nagyon tehetséges volt - állítja korunk egyik leghíresebb és legnagyobb filmszínésznője, akit nemcsak hazájában, a Nap ara­nyától ragyogó Itáliában, hanem a világ minden országában szeret­nek. - A Metro Goldwyn Mayer egyik versenye ringatta illúziókba. A szervezők a filmcsillagok király­nője, Greta Garbo kisugárzását keresték Olaszország egész terü­letéről. Az akkor csupán tizenhét éves Romilda nem vesztegette az időt, és titokban megjelent a zsűri előtt azzal a meggyőződéssel, hogy nyerni fog. Igaza lett: mesébe illően meghódította a pódiumot, és nyert egy jegyet Hollywoodba.” Romilda Villani mégsem jutott el a világ túl­só felébe, pedig a Metro Goldwyn Mayer emberei még a szülők ott­honába is ellátogattak, hogy meg­győzzék őket, de leszegett fejjel, hitedenkedve és csalódottan kellett távozniuk. A szülők ugyanis halla­ni sem akartak lányuk elutazásáról. „Pozzuoli Garbója” később mégis álmai nyomába eredt, csak Holly­wood helyett Rómát és a Cinecittát választotta, ami sokkal közelebb volt a szülői házhoz. Rómában, az utcán, egy őszi estén szólította meg őt a húszéves Riccardo Scicolone, akit azonnal lenyűgözött a dicsősé­get kereső, szépséges lány. Magas, vonzó és elegáns volt a férfi, tudta jól, mivel kell meghódítani a lányt. Azt füllentette: a filmipar első szá­mú embereinek egyike, ő majd se­gíti az első lépésekben. A kölcsönös vonzerő, a hirtelen fellángolás egy kis hotelbe repítette őket, és annak az éjszakának az eredménye ő, az örök Nő, Sophia Scicolone, aki első filmfőszerepét még Sofia Lazzaro néven játszotta. De ugorjunk visz- sza még egy mondat erejéig ahhoz a naphoz, amikor a nemesi szár­mazású Riccardo megtudta, hogy a lány, akivel szerelmes éjszakákat (Fotó: SITA/AP) Sophia, az örök díva töltött Rómában, állapotos. „Ösz- szezavarodott, és lassan elhidegült a lánytól - írja a színésznő. - Nem szerepeltem az életével kapcsolatos tervei között, ahogy anyám sem szerepelt bennük soha.” A könyv, amelyet Sophia Loren nyolcvanadik életévéhez közeledve kezdett el írni, nemcsak lebilincse- lően érdekes, hanem megejtően őszinte is. Nem tüntet fel társ­szerzőt, ez a 300 oldal egyedül az ő munkája, és értékes munka. Egy Pozzuoliban és Nápolyban nevel­kedett, házasságon kívül született délvidéki lány története, amelyben a szegénység, az éhség és a háború is szerepet játszik. Tízévesen, Ná­poly felszabadítása után még olyan sovány volt, hogy piszkafának vagy fogpiszkálónak csúfolták az osz­tálytársai. Öt évvel később aztán hirtelen megváltozott. Koraérett nőiességének köszönhetően már fotóregényekhez modellkedett. 1950-ben, a Miss Italia szépségver­senyen ő lett Miss Elegancia, ami elég önbizalmat adott neki ahhoz, hogy anyja kíséretében az örök város felé vegye az irányt. Rövid színitanulmányok után át is lépte a Cinecitta kapuját, és az amerikai Quo vadisban „végrehajtott” első statisztaszerepével végérvényesen eljegyezte magát a mozival. 1952 szeptemberében egy római mula­tóban ismerkedett meg az akkor még nős Carlo Pontival, a neves olasz producerrel, aki hat hónappal később hét évre szóló kizárólagos­sággal, évi három filmszerep ga­ranciája mellett sztárjává szerződ­tette. Tizenhat filmben statisztált és huszonegyben játszott kisebb szerepet, míg 1954 februárjában eljutott a pizzaárus lányhoz a Ná­poly aranyában. Vittorio de Sica rendezte a filmet, amellyel aztán új korszak kezdődött az életében. Ki­váló rendezőktől kapott nagyszerű szerepeket. A folyó asszonya, A szép molnárné, Kenyér, szerelem, és..., majd Amerikában a Büsz­keség és szenvedély Cary Granttel és Frank Sinatrával. Amikor olasz partnernőjéről Sinatrát kérdezte egy helybéli újságíró, az énekes csak annyit válaszolt: „She is the Most”, ami annyit jelent: „O min­denben a leg.” Le is szerződtették őt Hollywoodban egy sor újabb filmre, amelyek közül az egyik legfontosabb az Eugene O’Neill drámája nyomán forgatott Vágy a szilfák alatt volt. Temperamentu­mával, mediterrán szépségével, ér­zékenységével az egész kontinenst elkápráztatta. „Gádásos ember va­gyok - mondta huszonkét évesen, amikor átkelt az óceánon. - Azért, hogy játszhassam, hogy éljek, hogy önmagam legyek, mindennapos gyötrelemre van szükségem, s ha nem találom meg magamban, má­sok szenvedéseiben keresem.” Később ismét Olaszországban forgat, és újra Vittorio de Sicával. Házasság olasz módra, Tegnap, ma, holnap, Napraforgók, Egy különleges nap. Ezek a filmek legkedvesebb hazai partneréhez, Marcello Mastroiannihoz kötik. A hongkongi grófnőben Char­lie Chaplin rendezte. Az Alberto Moravia regénye alapján forgatott Egy asszony meg a lánya anyafi­gurájáért 1962-ben Oscar-díjjal jutalmazták. Négy évvel később egészen másfajta boldogságot él meg: azután, hogy szeretett Car- lója, vagyis Carlo Ponti elnyerte a francia állampolgárságot, s elválha­tott első feleségétől, akitől az olasz törvények miatt addig nem szakad­hatott el, érvényessé tudták tenni hazájukban addig el nem ismert házasságukat. Sophia Loren nem sokkal később két fiúgyermekkel ajándékozta meg párját, akik közül Carlo, az idősebbik karmester lett és Mészáros Andrea személyében magyar hegedűművésznőt vett fe­leségül, Edoardo pedig a filmren­dezői pályát választotta, Könyvében a Mamma - korából eredően talán nem sértő, ha ezt írom - családtagjain kívül a film­világ nagyságairól is továbbad egy- egy történetet. A jó humorú Cary Grantről, aki első találkozásuk so­rán zavarában Miss Lorenegidának szólította, hozzátéve: „Maguknak, olaszoknak, olyan különleges ve­zetékneveik vannak!” (Ezért gyúrta eggyé Lorent és Lollobrigidát.) A szorongó, melankolikus, de legin­kább neurotikus Anthony Perldns, és a többiek, a mindig rokonszen­ves Gregory Peck, vagy Anthony Quinn, Richard Burton, Marlon Brando s nem utolsósorban Marcello Mastroianni filmes pa­radicsomának összetévesztheteden Ádámjai. Marcellóval, vagy ahogy ő nevezte: Marcellinóval tizenkét filmet forgatott. „A köztünk mű­ködő kémia sosem hagyott min­ket cserben. Annyira spontán volt a bennünket összekötő egyetértés - ami hol szexi, hol vidám, hol melankolikus, hol pedig ironikus, de minden esetben mélyen emberi volt -, hogy sokakban felmerült a kérdés, vajon nincs-e köztünk va­lami? De mi mindig mosolyogva széttártuk a karunkat: Az égvilágon semmi! Ez a mozi és az élet csodá- ja.” Mint ahogy ő maga is, akiről épp Mastroianni nyilatkozta nagyon régen: „Sophia nem csupán kiváló színésznő, hanem egy igaz ember.” Művészi kvalitásait az életművéért kapott Oscar-díj is jelzi (több mint hatvan évet felölelő színészi pályája során közel száz filmet forgatott), de mindenekelőtt a közönség ha­tártalan szeretete, amelyben vi­szont már emberi nagysága is dön­tő szerephez jutott. Sophia Loren ma Los Angelesben él, UNICEF-nagykövetként jóté­konykodik, ám a legtöbb időt négy unokájával tölti. Süt-főz, ahogy az egy jóságos nagyihoz illik, aki „legjobb alakításait” már évek óta a konyhában nyújtja. Játékfilmben legutóbb hét évvel ezelőtt, Rob Marshall Kilenc című rendezésé­ben szerepelt. De ne higgye senki, hogy hátat fordított a kameráknak. Nyolcvanegy évesen még mindig remek formában van, és tempera.- mentuma is a régi. Hallat ő még magáról, ki merem jelenteni. Szabó. G. László

Next

/
Thumbnails
Contents