Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-12 / 60. szám, szombat
PRESSZÓ ■ 2016. MÁRCIUS 12. KÖNYVAJÁNLÓ 17 Nem szépíti a dolgokat Tegnap, ma, holnap című, nemrég megjelent önéletrajzi regényében Sophia Loren. „Vézna voltam és csúnyácska - meséli rögtön a könyv elején. - Ahogy mondani szoktam, egy bölcsességgel és szegénységgel teli ládi- ka volt a kelengyém. Mamácska folyton azt követelte, hogy tegyenek egy karszalagot a csuklómra, mert attól rettegett, hogy elcserélnek a bölcsőben.” T örtént mindez nem sokkal azután, hogy 1934. szeptember 20-án egy római klinika leányanyák számára kialakított osztályán megszületett. Az előtörténet is filmbe illő. „Fiatal lányként anyámból, Romilda Villámból sugárzott a vonzerő, és nagyon tehetséges volt - állítja korunk egyik leghíresebb és legnagyobb filmszínésznője, akit nemcsak hazájában, a Nap aranyától ragyogó Itáliában, hanem a világ minden országában szeretnek. - A Metro Goldwyn Mayer egyik versenye ringatta illúziókba. A szervezők a filmcsillagok királynője, Greta Garbo kisugárzását keresték Olaszország egész területéről. Az akkor csupán tizenhét éves Romilda nem vesztegette az időt, és titokban megjelent a zsűri előtt azzal a meggyőződéssel, hogy nyerni fog. Igaza lett: mesébe illően meghódította a pódiumot, és nyert egy jegyet Hollywoodba.” Romilda Villani mégsem jutott el a világ túlsó felébe, pedig a Metro Goldwyn Mayer emberei még a szülők otthonába is ellátogattak, hogy meggyőzzék őket, de leszegett fejjel, hitedenkedve és csalódottan kellett távozniuk. A szülők ugyanis hallani sem akartak lányuk elutazásáról. „Pozzuoli Garbója” később mégis álmai nyomába eredt, csak Hollywood helyett Rómát és a Cinecittát választotta, ami sokkal közelebb volt a szülői házhoz. Rómában, az utcán, egy őszi estén szólította meg őt a húszéves Riccardo Scicolone, akit azonnal lenyűgözött a dicsőséget kereső, szépséges lány. Magas, vonzó és elegáns volt a férfi, tudta jól, mivel kell meghódítani a lányt. Azt füllentette: a filmipar első számú embereinek egyike, ő majd segíti az első lépésekben. A kölcsönös vonzerő, a hirtelen fellángolás egy kis hotelbe repítette őket, és annak az éjszakának az eredménye ő, az örök Nő, Sophia Scicolone, aki első filmfőszerepét még Sofia Lazzaro néven játszotta. De ugorjunk visz- sza még egy mondat erejéig ahhoz a naphoz, amikor a nemesi származású Riccardo megtudta, hogy a lány, akivel szerelmes éjszakákat (Fotó: SITA/AP) Sophia, az örök díva töltött Rómában, állapotos. „Ösz- szezavarodott, és lassan elhidegült a lánytól - írja a színésznő. - Nem szerepeltem az életével kapcsolatos tervei között, ahogy anyám sem szerepelt bennük soha.” A könyv, amelyet Sophia Loren nyolcvanadik életévéhez közeledve kezdett el írni, nemcsak lebilincse- lően érdekes, hanem megejtően őszinte is. Nem tüntet fel társszerzőt, ez a 300 oldal egyedül az ő munkája, és értékes munka. Egy Pozzuoliban és Nápolyban nevelkedett, házasságon kívül született délvidéki lány története, amelyben a szegénység, az éhség és a háború is szerepet játszik. Tízévesen, Nápoly felszabadítása után még olyan sovány volt, hogy piszkafának vagy fogpiszkálónak csúfolták az osztálytársai. Öt évvel később aztán hirtelen megváltozott. Koraérett nőiességének köszönhetően már fotóregényekhez modellkedett. 1950-ben, a Miss Italia szépségversenyen ő lett Miss Elegancia, ami elég önbizalmat adott neki ahhoz, hogy anyja kíséretében az örök város felé vegye az irányt. Rövid színitanulmányok után át is lépte a Cinecitta kapuját, és az amerikai Quo vadisban „végrehajtott” első statisztaszerepével végérvényesen eljegyezte magát a mozival. 1952 szeptemberében egy római mulatóban ismerkedett meg az akkor még nős Carlo Pontival, a neves olasz producerrel, aki hat hónappal később hét évre szóló kizárólagossággal, évi három filmszerep garanciája mellett sztárjává szerződtette. Tizenhat filmben statisztált és huszonegyben játszott kisebb szerepet, míg 1954 februárjában eljutott a pizzaárus lányhoz a Nápoly aranyában. Vittorio de Sica rendezte a filmet, amellyel aztán új korszak kezdődött az életében. Kiváló rendezőktől kapott nagyszerű szerepeket. A folyó asszonya, A szép molnárné, Kenyér, szerelem, és..., majd Amerikában a Büszkeség és szenvedély Cary Granttel és Frank Sinatrával. Amikor olasz partnernőjéről Sinatrát kérdezte egy helybéli újságíró, az énekes csak annyit válaszolt: „She is the Most”, ami annyit jelent: „O mindenben a leg.” Le is szerződtették őt Hollywoodban egy sor újabb filmre, amelyek közül az egyik legfontosabb az Eugene O’Neill drámája nyomán forgatott Vágy a szilfák alatt volt. Temperamentumával, mediterrán szépségével, érzékenységével az egész kontinenst elkápráztatta. „Gádásos ember vagyok - mondta huszonkét évesen, amikor átkelt az óceánon. - Azért, hogy játszhassam, hogy éljek, hogy önmagam legyek, mindennapos gyötrelemre van szükségem, s ha nem találom meg magamban, mások szenvedéseiben keresem.” Később ismét Olaszországban forgat, és újra Vittorio de Sicával. Házasság olasz módra, Tegnap, ma, holnap, Napraforgók, Egy különleges nap. Ezek a filmek legkedvesebb hazai partneréhez, Marcello Mastroiannihoz kötik. A hongkongi grófnőben Charlie Chaplin rendezte. Az Alberto Moravia regénye alapján forgatott Egy asszony meg a lánya anyafigurájáért 1962-ben Oscar-díjjal jutalmazták. Négy évvel később egészen másfajta boldogságot él meg: azután, hogy szeretett Car- lója, vagyis Carlo Ponti elnyerte a francia állampolgárságot, s elválhatott első feleségétől, akitől az olasz törvények miatt addig nem szakadhatott el, érvényessé tudták tenni hazájukban addig el nem ismert házasságukat. Sophia Loren nem sokkal később két fiúgyermekkel ajándékozta meg párját, akik közül Carlo, az idősebbik karmester lett és Mészáros Andrea személyében magyar hegedűművésznőt vett feleségül, Edoardo pedig a filmrendezői pályát választotta, Könyvében a Mamma - korából eredően talán nem sértő, ha ezt írom - családtagjain kívül a filmvilág nagyságairól is továbbad egy- egy történetet. A jó humorú Cary Grantről, aki első találkozásuk során zavarában Miss Lorenegidának szólította, hozzátéve: „Maguknak, olaszoknak, olyan különleges vezetékneveik vannak!” (Ezért gyúrta eggyé Lorent és Lollobrigidát.) A szorongó, melankolikus, de leginkább neurotikus Anthony Perldns, és a többiek, a mindig rokonszenves Gregory Peck, vagy Anthony Quinn, Richard Burton, Marlon Brando s nem utolsósorban Marcello Mastroianni filmes paradicsomának összetévesztheteden Ádámjai. Marcellóval, vagy ahogy ő nevezte: Marcellinóval tizenkét filmet forgatott. „A köztünk működő kémia sosem hagyott minket cserben. Annyira spontán volt a bennünket összekötő egyetértés - ami hol szexi, hol vidám, hol melankolikus, hol pedig ironikus, de minden esetben mélyen emberi volt -, hogy sokakban felmerült a kérdés, vajon nincs-e köztünk valami? De mi mindig mosolyogva széttártuk a karunkat: Az égvilágon semmi! Ez a mozi és az élet csodá- ja.” Mint ahogy ő maga is, akiről épp Mastroianni nyilatkozta nagyon régen: „Sophia nem csupán kiváló színésznő, hanem egy igaz ember.” Művészi kvalitásait az életművéért kapott Oscar-díj is jelzi (több mint hatvan évet felölelő színészi pályája során közel száz filmet forgatott), de mindenekelőtt a közönség határtalan szeretete, amelyben viszont már emberi nagysága is döntő szerephez jutott. Sophia Loren ma Los Angelesben él, UNICEF-nagykövetként jótékonykodik, ám a legtöbb időt négy unokájával tölti. Süt-főz, ahogy az egy jóságos nagyihoz illik, aki „legjobb alakításait” már évek óta a konyhában nyújtja. Játékfilmben legutóbb hét évvel ezelőtt, Rob Marshall Kilenc című rendezésében szerepelt. De ne higgye senki, hogy hátat fordított a kameráknak. Nyolcvanegy évesen még mindig remek formában van, és tempera.- mentuma is a régi. Hallat ő még magáról, ki merem jelenteni. Szabó. G. László