Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-10 / 58. szám, csütörtök

6 I KÜLFÖLD 2016. március 10. I www.ujszo.com Balkán: sorra lezárt határok A magyar kormány az egész ország területén kihirdette a migrációs válsághelyzetet Menekültek sátorvárosa a görög-macedón határ görög oldalán, Idomeniben. Jelenleg kb. 15 ezer bevándorló várakozik arra, hogy továbbmehessen. (MTI) RÖVIDEN Izrael-ellenes iráni rakéták tesztje Teherán. Izrael-ellenes felirattal ellátott ballisztikus rakétákat tesztelt Irán tegnap egy hadgya­korlata keretében. A Forradalmi Gárda elit alakulat rakétaütegé­nek egyik parancsnoka elmond­ta: Irán célja közepes hatótávol­ságú rakétáival, hogy csapást mérjen velük Izraelre. A tegnap kilőtt Kadr H típusú rakétákon ez a felirat állt: „Izraelt el kell töröl­ni a földfelszínről”. „Azzal a cél­lal terveztük a 2000 km hatótá­volságú rakétákat, hogy csapást tudjunk mérni ellenségünkre, a cionista hatalomra. Izraelt iszlám országok veszik körül, és háború esetén nem sokáig tudna kitarta­ni” - mondta Amir Ali Hadzsi- zade dandártábornok. (MTI) Megint késeitek a palesztinok Tel-Aviv. Egy amerikai turistát megölt, tucatnyi másik embert, köztük három orosz turistát megsebesített Tel-Avivban egy késes ámokfútó, mielőtt agyon­lőtték volna. A palesztin tettes az óvárosban kezdte a támadást, majd a tengerparti sétányon ro­hant végig, és megszűrt, akit csak ért, mielőtt végeztek vele. Az ámokfutás csak pár kilométerre történt attól a helytől, ahol ked­den Joe Biden amerikai alelnök egy találkozón vett részt. A se­besültek közül négynek súlyos az állapota. Kedden egy palesztin nő is késeléssel próbálkozott Je­ruzsálem keleti felében, sikerte­lenül. Őt is agyonlőtték. (MTI) Megöltek egy vezető iszlamistát Washington. Amerikai katonai és hírszerzési források szerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszerve­zet „Omár, a csecsen” néven el- híresült egyik csúcsvezetője, egyfajta „hadügyminisztere” va­lószínűleg amerikai légi csapás áldozata lett Szíriában. A csapást még pénteken hajtotta végre az amerikai légierő. Abu Omár al- Sisáni, „a csecsen” a valóságban grúz származású terrorista, akit az IÁ egyik legjobb képességű parancsnokaként tartottak szá­mon, s az amerikai külügymi­nisztérium 5 millió dolláros vér­díjat tűzött ki a fejére. (MTI) EP-képviselők: büntetnék Putyint Brüsszel/Strasbourg. Levél­ben fordult több mint 50 európai parlamenti képviselő Federica Mogherinihez, az unió külpoliti­kai főképviselőjéhez szankciókat követelve többek között Vlagyi­mir Putyin orosz elnök ellen a Nagyija Szavcsenko ukrán pilóta elrablásában és bebörtönzésében játszott szerepe miatt. A felhívás aláírói beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtanák a felelősöket. Szavcsenko 2014- ben, a kelet-ukrajnai harcok ki­robbanásakor belépett a kelet­ukrajnai szakadárok ellen harco­ló Ajdar önkéntes alakulatba. Szakadárok fogták el, és adták át az orosz hatóságoknak. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Szkopje/Budapest. Véget ért a migránsáradat a nyugat-bal­káni útvonalon, és ez nem az egyoldalú tagállami lépések­nek, hanem a közös uniós intézkedéseknek köszönhető - közölte Donald Tusk, az Eu­rópai Tanács elnöke. Szlové­nia, Horvátország, Szerbia és Macedónia rendkívüli intéz­kedéseket vezetett be hatá­rán, Budapest szintén lépett. A kormány az egész ország terü­letére kihirdeti a migrációs válság- helyzetet -jelentette be tegnap Pintér Sándor magyar belügyminiszter. El­mondta: szerdán 0 órától Szlovénia, Horvátország és Szerbia is rendkívüli intézkedéseket vezetett be határain. Csak a schengeni elvárásoknak meg­felelően engedik be a határaihoz ér­kezőket, vagyis a belépőknek érvé­nyes útlevéllel és vízummal kell ren­delkezniük. Nem tudható, hogy ez milyen reakciókat vált ki azon me­nekültekből, akik már ezekben az or­szágokban tartózkodnak - indokolta a miniszter a migrációs válsághelyzet kihirdetését. A válsághelyzet miatt több ezer katonát és rendőrt vezényel a határokra a kormány. Pintér szerint a zöldhatáron a felállított kerítésnél már most „lényegesen nagyobb a mozgás”, ezeket figyelemmel kísé­rik. Emellett a zöldhatárok mentén felállított, menedékkérelmet fogadó állomások megteltek. A magyar-ro­mán kerítésről egyelőre nincs végle­ges döntés, Pintér Sándor szerint tíz nap alatt felhúzzák, ha szükséges. Menekültek: nincs tovább Macedónia teljesen lezárta a határt az illegális migránsok előtt, miután Három államban, Mississip­piben, Miehiganben és Hawai- in is nagy győzelmet aratott a keddi előválasztáson a repub­likánusok elnökjelöltségére pályázó Donald Trump, a demokratáknál Hillary Clinton ugyan nyert Missisippiben, de alulmaradt Miehiganben Bernie Sandersszel szemben. Washington. Kedden négy ame­rikai államban tartottak előválasztást és jelölőgyűlést: Miehiganben és Mississippiben a demokraták és a re­publikánusok is választottak, Idahó- ban és Hawaiin azonban csak a re­publikánusok szavaztak. Donald Trump Miehiganben több mint 3 7%- kal, Mississippi államban pedig 49%-os aránnyal győzött, Idahóban viszont Ted Cruz texasi szenátor nyert. A republikánus pártelit erőtel­jes támogatását élvező 44 éves Mar­co Rubio floridai szenátor a keddi választásokon mindenütt az utolsó helyen végzett. A Demokrata Párt jelöltségére pályázók, Hillary Clin­ton volt külügyminiszter és Bernie Sanders vermonti szenátor Michi- ganben mindvégig nagyon szoros versenyben volt, végül Sanders nyert 50:48 százalékos aránnyal. Missis­sippiben viszont Hillary Clinton el­söprő győzelmet aratott: a választók csaknem 83%-a szavazott rá. Szlovénia és Szerbia bejelentette, hogy szigorúbb feltételekkel enged csak be a területére migránsokat. A macedón belügyminisztérium sze­rint már kedden egyetlen migráns sem lépett be az országba Görögor­szág felől. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint Ma­cedóniában mintegy 1500 migráns, Szerbiában pedig közel 1000 van még, aki az új tiltások miatt az or­szágban rekedhet. Szlovénia kedd éjféltől szigorított az illegális beván­dorlók beengedésének szabályain, és csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízum­mal rendelkeznek, menedéket kér­nének Szlovéniában, vagy akik hu­manitárius okokból menekülnek az országba. Horvátország és Szerbia hasonló intézkedéseket vezetett be a határain. A horvát belügyminiszté­rium szerint az elmúlt két napban egyetlen menekült sem érkezett az országba. A görög-macedón hatá­ron található Idomeni táborban köz­ben továbbra is 15 ezren várakoznak arra, hogy mégis folytathassák útju­kat az Európai Unió felé. A migrán­sok egyre fásultabbak, fáradtabbak és csalódottabbak. A tábor területén már nem tudják biztosítani az élelmiszer- és vízellátást, valamint a folyamatos esőzések miatt teljes sár­tengerré alakult a terület. Egyre több család dönt úgy, hogy inkább felad­ja, nem vár tovább, és elindul az or­szág belseje felé. Új útvonalat keresnek A szigorítások gyakorlatilag azt jelentik, hogy lezárult a nyugat­balkáni migránsútvonal, a beván­dorlóknak ugyanis általában nincse­nek dokumentumaik, de ha esetleg egyeseknél lenne is útlevél, érvényes vízumot nem tudnak szerezni, emel­lett pedig - az utóbbi fél év tapaszta­A választások eredménye elem­zők szerint egyértelműen jelzi, hogy Trumpnak sikerült végérvényesen meghódítania a déli szövetségi ál­lamok választóit, hiszen korábban ő nyerte meg Dél-Karolinát, Arkan- sas-t, Tennessee-t, Alabamát, Georgiát és Louisianát is. Ezekben az államokban a republikánusok, függetlenek és evangéliumi keresz­tények egyaránt rá szavaztak. Flo­ridában mondott győzelmi beszé­dében Trump arra szólította a Re­latai alapján - menedéket sem kér­nének Szerbiában, Horvátországban vagy Szlovéniában. Az Európai Unió és Törökország közötti hétfői brüsszeli csúcson ugyan nem hang­zott el hivatalos bejelentés a nyugat­balkáni migránsútvonal lezárásáról, de a korlátozások arra utalnak, hogy mégis vége a Törökországon, Gö­rögországon, Macedónián és Szerbi­án át Európába irányuló migráció­nak. Egyes beszámolók szerint az embercsempészek Görögországban már Bulgárián, Románián és Ma­gyarországon át vezető útvonalakat ajánlanak fel a bevándorlóknak, míg szintén lehetséges útvonalként em­legetik az Albánián és az Adriai­tengeren keresztül vezető utat. Szófia minden szükséges lépést megtesz annak megakadályozására, hogy a Nyugat-Európába tartó mig­ránsok Bulgárián keresztül kísérel­jenek meg az Európai Unió területé­re jutni a migráció balkáni útvonalá­nak lezárása után - jelentette ki publikánus Párt vezető politikusait, sorakozzanak fel mögötte, s ha a jú­liusi konvención őt választják el­nökjelöltnek, új szavazók egész se­regét hozza el az urnákhoz novem­berben, és ezáltal sikerül legyőznie Hillary Clintont, aki feltételezhető­en a demokraták elnökjelöltje lesz. A politikai kommentátorok felfi­gyeltek arra, hogy Trump a sajtótá­jékoztatón - bár ezúttal is gúnyoló­dott vetélytársain - mintha stílust változtatott volna. (MTI) Rumjana Bacsvarova miniszter­elnök-helyettes és belügyminiszter. Görög tiltakozás Tegnap rövid időre elfoglalta mintegy ötven aktivista az Európai Bizottság képviseletét Athénban, hogy az unió és Törökország között a migrációs válság kezelését célzó ter­vezett megállapodás és az országnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag el­len tiltakozzanak. A tüntetőket Pana- jótisz Lafazanisz korábbi környe­zetvédelmi és energiaügyi miniszter és Dimitrisz Sztratulisz volt szociális ügyekkel foglalkozó miniszterhe­lyettes vezette. Görögországban ro­hamosan romlott a menekültügyi helyzet az elmúlt hetekben, miután a nyugat-balkáni migrációs útvonalon található országok gyakorlatilag egymás után fokozatosan lezárták határaikat a továbbutazni akaró mig­ránsok előtt. A hatóságok szerdai adatai szerint már nagyjából 36 ezer menekült rekedt Görögországban. Kim: rakétába való atomtöltet Phanjan/Szöul. Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor tegnap azt állította, országának sikerült ballisztikus rakétákra felszerel­hető méretűre kicsinyíteni atom­tölteteit. „Ezt lehet nevezni való­di nukleáris elrettentésnek” — idézte Kim Dzsong Unt a KCNA észak-koreai hírügynökség. Kim szerint Phenjan nukleáris erejé­nek legfőbb feladata egy atom­háború kitörésének megakadá­lyozása. Hozzátette, minéljobb az ország nukleáris csapásmérő ké­pessége, annál erősebb az elret­tentő ereje. Dél-Koreát aggasztja az, hogy Eszak-Korea ilyen tech­nológia birtokában jóval na­gyobb fenyegetést jelent rá. Phenjan ráadásul egyre harcia- sabb nyilatkozatokat tesz: hétfőn megelőző atomcsapással fenye­gette meg az USA-t és Dél- Koreát, válaszul a két ország szo­kásos éves hadgyakorlatára. Észak-Korea adatokat lopott vezető dél-koreai tisztségviselők okostelefonjairól - közölte a dél­koreai titkosszolgálat (NIS). Az észak-koreai telefonkalózok mintegy 50 vezető dél-koreai tisztségviselőnek küldtek üze­neteket, hogy a bennük szereplő linkekre kattintva beágyazzanak rosszindulatú programokat saját telefonjaikba. (MTI) Trumt) tarol az USA déli államaiban Bernie Sanders és Donald Trump zsenge és érett hölgyrajongói (SITA/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents