Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-09 / 57. szám, szerda

www.ujszo.com I 2016. március 9. SPORT 121 Felújított serleg, növekvő nézőszám, magabiztos kassai címvédő, kiegyenlített üldözőboly. Múlt vasárnap lezárult a jégkorong Tipsport Liga 2015/2016-os idényének alapszakasza, s pénteken már a Slovnaft Playoff rajtol. A kassaiak már korábban bebiz­tosították a Bajnokok Ligája- indulást (is) érő első helyüket az alapszakaszban. Kilencedszer vé­geztek az élen a körmérkőzéses so­rozatban, amivel rekorderek a Tip- sport Ligában. A keleti címvédő mögött azonban az utolsó fordulóig kellett várni a végső sorrend kiala­kulására. Ekkor dőlt el például, hogy a turócszentmártoniak lesznek Bartošék ellenfelei a playoff- negyeddöntőben. A legkevesebb gólt szerző gárda a legeredménye­sebb csatársor ellen - a szezon köz­ben érkezett kassai vezetőedző, Rostislav Čada jó formában lévő csapatát nem valószínű, hogy meg tudja állítani a Martin. Sorozatban harmadszor végzett a második helyen a nyitrai csapat, amely épp azokkal a zsolnaiakkal játszik, akiket az utolsó forduóban is legyőzött idegenben 2:0-ra. A har­Tipsport Liga, alapszakasz ► a poprádi ArneKroták túllépte az 500 gólos határt ► a szakolcai az első klub, amely szezon közben visszalépett ► az elnyűhetetlen Jozef Stümpel Nyitráról Trencsénbe igazolt ► a zólyomi Kamii Brabenec (19 gól, 39 gólpassz) nyerte a pontversenyt ► a besztercebányai Lukáž Hvila lett a gólkirály 29 találattal Dzurilla-kupáért játszanak a hokisok A Slovnaft Playoff párosítása ► HC Košice (l.)-MHC Martin (8.) ► HK Nitra (2.)-MšHKDoxxbet Žilina (7.) Meccsnapok: március 11., 12., 15., 16., 19., 21., 23. ► HKM Zvolen (3.)-HK Poprad (6.) ► HC'05 iCIinic Banská Bystrica (4.)-Dukla Trenčín (5.) Meccsnapok: március 13., 14., 17., 18., 20., 22., 24. Lukáš Hvila lett a legjobb gólszerző madik zólyomiak is jóval esélyeseb­bek a poprádiaknál. Utóbbiak ászuk, a sérült Ľuboš Bartečko nélkül kényszerülnek kiállni a négy győze­lemig tartó sorozatra, ráadásul az anyagi gondok miatt néhány hónap­ja a megszűnés is fenyegette a klu­bot. (Viszont a problémákat enyhí­tendő legalább a nézőknek engedé­lyezték, hogy egyenek a lelátókon - de csak a klub honlapján szereplő négy édességfajtát...) A legkiegy enlíettebb párharcnak a jóval magasabb célokat megfogal­mazó besztercebányaiak és a baj­nokság sötét lovaként elkönyvelt trencséniek csatája ígérkezik. A Slovnaft Playoffban csatába in­duló nyolc csapat a most már Vla­dimír Dzurilla nevét viselő felújított kupáért fog játszani. „A 22 éve hasz­nálatban levő serlegre már ráfért a ráncfelvarrás, az eredeti alkotó igyekezett olyan módon újratervez­ni, hogy jobban hasonlítson a Stanley-kupára. A 31 kilós serleg presztízsét pedig azzal emeljük, hogy a legendás szlovák kapusról neveztük el” - magyarázta a tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatón Richard Lintner, a Tipsport Ligát irányító Pro-Hokej főmenedzsere. Lintner arról is beszámolt, hogy hosszú évek után ismét félmillió fölé emelkedett az össznézőszám a baj­nokság alapszakaszában, amivel semmilyen más hazai sportág nem vetekedhet. A szurkolókra a playoff­ban is számítanak, idén is ők választ­hatják meg a legértékesebb játékost (tavaly a kassai Gabriel Spilar lett az) és szavazhatnak a legszebb gólra (Kroták a címvédő). A mérkőzések minden helyszínen 17 órakor kez­dődnek majd, a döntősorozat találko­zóira azonban a televíziós föműsor- időben, 19*.30-tól kerül sor. (ot) Sarapovát eltilthatják II. liga: lehet, hogy nem lesz kieső keleten A Nemzetközi Dopping- ellenes Ügynökség elnöke szerint egyéves eltiltésrs számíthst Marija Sarapova. Los Angeles. Az oroszok ko­rábbi világelső teniszezője hétfőn jelentette be, hogy pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon. Az ötszörös Grand Slam-bajnok Sarapova azt mondta, hogy tavaly decemberben felkerült a tiltott sze­rek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldoni- um, amelyet 2006 óta szed a cu­korbetegség megelőzésére. Sara­pova megkapta a WADA-tól a leg­újabb változásokat tartalmazó le­velet, de nem nézte át a listát. „Ha­talmas hibát követtem el” - ismerte el a világranglistán jelenleg hete­dik helyezett, 28 éves teniszező. Sarapova hozzátette: a 2000-es évek közepén gyakran betegeske­dett, magnéziumhiányt, szívrit­muszavart állapítottak meg és cu­korbetegségre utaló jeleket talál­tak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. „Senki sem hibáztatható, csak én. Minden felelősséget vállalok a történtekért, hiszen az én testem­ről van szó. Nem akarom, hogy így éljen véget a pályafutásom. Na­gyon remélem, hogy kapok még egy esélyt, és tovább játszhatok” - magyarázta Sarapova, aki leszö­gezte, hogy a meldoniumnak nincs teljesítményfokozó hatása. „A meldonium használatáért rendszerint egyéves eltiltás jár - jelentette ki Craig Reedie WADA- elnök. - Kelet-Európábán ez a gyógyszer vény nélkül is kapható enyhébb verzióban, erős ható­anyaggal viszont orvosnak kell felírnia. Sok ilyen esettel találko­zunk január 1. óta, mivel nem min­den sportoló figyel arra, hogy mi szerepel a tiltólistán.” Az AP hírügynökség szerint ha a sportág nemzetközi szövetsége (ITF) csak kisebb figyelmetlen­ségnek tekinti az esetet, akkor el­képzelhető, hogy Sarapova tovább versenyezhet. (MTI) Az alsókubiniak visszalépésével lehet, hogy nem lesz más kieső a II. labdarúgóliga keleti csoportjában. Ehhez azonban több körülmény együttállása kellene. Az alsókubiniak a téli szünetben jelentették be, hogy nem tudják foly­tatni a bajnokságot (már ősszel is ki­hagytak egy mérkőzést, de akkormég rövid időre feléledt a klub). Eredmé­nyeiket törölték, a keleti csoport így 11 résztvevővel folytatja. A második vonal idei kiírása annyiban változott a tavalyihoz ké­pest, hogy a csapatok már a két cso­port legjobb hat-hat együtteséből ál­ló felsőházba is magukkal viszik az összes pontjukat (tavaly csak az egymás elleni eredményeket vitték magukkal). Hogy a két csoport ki le­gyen egyenlítve, a nyugati csoport felsőházba jutó csapataitól le fogják számolni az utolsó helyezett ellen elért eredményeiket. A kiesés ellen a keleti csoportban csak öt (csapat fog csatázni. Ján Pa­nák, a Szlovák Futballszövetség sporttechnikai bizottságának elnöke lapunknak elmondta, olyan helyzet is előállhat, hogy a kilépett alsóku- biniakon kívül innen már nem lesz más kieső. „Ezt most még nem lehet megmondani, minden attól függ, ki esik ki a F ortuna Ligából, és kijut fel. Ha például az élvonalból a Skalica esne ki, a második ligából pedig a kassaiak jutnának fel, akkor a keleti csoportból nem lesz másik kieső, sőt, még lehet, hogy a III. ligák második helyezettjei közül is feljut valaki” - magyarázta Panák. A III. liga közép-szlovákiai cso­portját ugyanis éppen a Martin ve­zeti, amely a szövetség által a má­sodik liga kettéosztásakor megsza­bott választóvonal szerint már a nyugati csoportba lenne besorolva, a keleti csoportba így csak a III. liga keleti csoportjának győztese kerül­ne fel. A II. liga keleti egoportjában je­lenleg a rimaszombatiak a sereghaj­tók, hat ponttal vannak lemaradva az iglóiaktól. (bt) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, visszavágók - 18.00: Zenit Szenpétervár-Benfica (az első meccsen: 0:1); 20.45: Ctielsea-Paris Saint-Germain (1:2). FORTUNA LIGA. 21. forduló, pótolt mérkőzés -16.00: Slovan Bratislava-Michalovce öv.: KrároviC). NB 1,24. forduló -16.00: Puskás Akadémia-Paks (Ka­rakó); 18.00: Békéscsaba-ferencváros (Pintér), MTK Budapest-Budapest Honvéd (Vad II), Diósgyőr-Video- ton (Solymosi), Haladás-Újpest (Iványi). II. LIGA, nyugati csoport, 20. forduló -14.30 (Bős): ŠK Senec-MŠK Žilina B (Sedlár). ■ Kosárlabda FÉRFI EUROVIA SBL, playoff, 1. forduló, 2. mérkőzé­sek -18.00: Nitra-Prievidza (a három győztes meccsig tarló párharc állása: 0:1), Svit-Komárno (0:1), Košice- Levickí Patrioti (1:0); 18.30: Karlovka Bratislava-lnter Bratislava 0:1. ■ Kézilabda FÉRFIEXTRALIGA, az 1-6. helyért, 4. forduló -18.00: Prešov-Šaľa, Topoíóany-Hlohovec; 18.30: Nové Zámky-Považská Bystrica. ■ Jégkorong I. LIGA, playotf-döntő, 5. mérkőzés - 17.30: Bar- dejov-Mikron Nové Zámky (a három győztes meccsig tartó sorozat állása 2:2). EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás SPANYOLORSZÁG, 28. forduló: Espanyol-Vallecano 2:1, g,: Abraham (12.), Pérez (77.), ill. Bebe (67.). OROSZORSZÁG, 19. forduló: Ural-Dinamo Moskva 1:1. ■ Jégkorong NHL: Philadelphia-Tampa Bay 4:2, Florida-Boston 4:5 - hosszabbítás után, Toronto-Buffalo 3:4 - rávezeté­sekkel, Calgary-San Jose 1:2 - hosszabbítás után, Colorado-Arizona 3:1, Anaheim-Washington 1:2 - rá­vezetésekkel, Los Angeles-Vancouver 5:1. I. LIGA playotf-döntő, 4. mérkőzés: Nové Zámky-Bar- dejov 4:6 (2:0,1:4,1:2), g.: J. Zlocha (7.), L. Novák (9., 28., 41.), ill. Baláž (35.36.), Jokeľ (37.), Cütt (39., 44.), Gmitter (60.). A három győztes meccsig tartó so­rozatállása: 2:2. ■ Kosárlabda NBA: Charlotte-Minnesota 108:103, Cleveland-Mem- phis 103:106, Indiana-San Antonio 99:91, Chicago - Milwaukee 100:90, New 0rleans-Sacramento 115:112, Dallas-LA Clippers 90:109, Golden State-Orlando 119:113. ■ Tenisz JÖNKŰPINGI FÉRFITORNA, 1. forduló: Lestienne (francia)-Lacko (szlovák, 4.) 7:6,4:6,6:4. ■ Sportfogadás KENŐ - hétfő: 3,4,5,6,10,22,23,25,33,36,39,52, 53,56,64,69,72,73,79,80. KENŐ Plusz-szám: 69. Kedd: 4,15,18,23,24,33,37,40,41,44,47,55,56, 57,59,62,64,69,78,79. Kenő plusz-szám: 23. KENŐ JOKER - hétfő: 046516. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (12), 5. díj: 2,50 eu­ró (81), 6. díj: 0,50 euró (889). Kedd: 440238. Nyeremények -1., 2, és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (8 nyertes); 5. díj: 2,50 euró (91); 6. díj: 0,50 euró (972). EUROMILLIÚK, 10. játékhét, kedd: 4,8,9,11,22,27, 28; pótszám: 1. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 1910,20 euró (1); 4. díj: 557,10 euró (4); 5. díj: 82,10 euró (31); 6. díj: 12 euró (211); 7. díj: 9,70 eu­ró (424); 8. díj: 4,80 euró (2300); 9. díj: 4 euró (2106); 10. díj: 3 euró (5152). AKTUÁLIS ► A brazil származású Marcelinhót nevezték a bo Igá r f útba I Ivá lógatott keretébe. ► Két orosz gyorskorcso­lyázó is lebukott a január elsejétől tiltólistán szereplő meldoniummal: a rövidpályás szakágban olimpiai bajnok Szemjon Jelisztratovés a nagypá­lyán ötszörös világbajnok Pavel Kulizsnyikov. ► AhorvátNikoKovaclettaz Eintracht Frankfurt futball­csapatának vezetőedzője, miután Armin Veh-t vasárnap menesztették. A Vladimír Dzurilla-kupa

Next

/
Thumbnails
Contents