Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-09 / 57. szám, szerda
161 KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2016. március 9.1 www.ujszo.com Az általunk megkérdezetteknek általában tetszik, de akadt, aki azt mondta, túl pikáns (Németi Róbert felvétele) Alul semmi Félmeztelen magyar betyárral reklámozzák a kolbáezt Kassán. KASSA Kolbászait kínáló félmeztelen magyar betyárt ábrázoló óriásplakátok jelentek meg a napokban a városban. A fehér hátterű óriásplakáton csizmában pózoló félmeztelen magyar betyár kolbászokkal megpakolt kosarával csábítja a vevőket kolbászvásárlásra. Az ötlet egyedi és merész, sok autós meg is áll, hogy lefotózza. „Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogyan népszerűsítsük Kassán az igazi magyaros ízeket. A betyárnak öltözött modell kistárkányi, a gúnyát a Kassához közeli Göncről kölcsönöztük, a reklámot kivitelező kreatív csapat pedig szintén az ország keleti részében dolgozik” - árulta el lapunknak Demko Dávid, a kolbászt forgalmazó cég tulajdonosa. (nr) Későn érkeznek az állami támogatások NÉMETI RÓBERT A Csemadok előlegezte meg a Tompa Mihály Vers- és Prózamondá Verseny kassai fordulájának költségeit. KASSA Tizennégy kassai magyar diák vett részt a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny városi fordulóján, melyet a Csemadok Kassai Választmánya rendezett meg. Kolár Péter, a szervezet kassai elnöke elmondta, a későn érkező állami támogatások miatt számos magyar rendezvény megszervezése is kérdéses. „A legnagyobb gond az utalás időzítése. Általában csak jóval a verseny lebonyolítása után kapjuk meg a támogatást. A Tompa Mihály- verseny elődöntője például márciusban, a döntő pedig pár hónappal később van, a pénzt pedig csak ősszel utalják” - mondta el Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke, és hozzátette, a támogatási rendszer azért sem megfelelő, mert az akció megszervezésekor valójában azt sem lehet tudni, pontosan hány százalékát kapják meg a versenyre igényelt összegnek. „Az országos verseny Ha késik a támogatás, főhet a szervezők feje (A szerző felvétele) megvalósításakor is minden évben ilyen problémákkal találja szemben magát a Csemadok rimaszombati alapszervezete. Ha abból indulnánk ki, hogy mikor kapjuk meg egy adott rendezvényre az állami támogatást, akkor a rendezvényeket mind november végétől december közepéig kellene megszerveznünk. Egy városi verseny költségvetése nem nagy, ezt meg tudjuk előlegezni, de egy országos akció lebonyolítása nagyon nehéz ilyen körülmények között” - tette hozzá Kolár Péter. Régi dicsőség, dicstelen jelen SZÁSZI ZOLTÁN Volt egyszer egy százéves fákkal, díszcserjékkel, virágokkal teli park, a parkban pici tó, amelyet egy forrás táplált, s volt a tóban sziget, oda kis faragott hídon lehetett átsétálni, ahol pad és hinta várta a sétálót, a gyerekeket, és egy mívesen épített kastély teraszáról lehetett ide letekinteni. TORNALJA Mára egy békalencsés vizű pocsolya, egy elgazosodott, üres sziget és egy málló vakolatú, üresen tátongó, salétromtól felvert falú kastély maradt mindebből. Akár archetípusa lehetne ez a gömöri kastélyok sorsának. * Egy régi falu Tornaija Királyi városrésze nem is olyan régen még önálló falu volt, s azt biztosan állíthatjuk, hogy már az újkőkor, a rézkor és a bronzkor embere is lakott itt. A Sajó folyó első teraszán, a folyóvölgynek szinte mértani közepén telepedett meg a falu, valószínűleg már all. században, nevét Kilitiként 1291-ben jegyezték fel először. Királyi birtok volt, a nevét is innen kapta, később már így szerepelt az okiratokban. Stratégiai fekvése, a határában lévő rév haszna a királyi kamarához juthatott egykor, a lakói is királyi szolgálatokat láttak el. Majd miután a király birtokait arra méltóknak elajándékozta, nemes családok lakták. Kezdetben a Tekes család birtokolta, majd a Széni, a Csetneky, a Szentmiklóssy, a Hevessy, a Tor- nallyay családnak voltak itt birtokai. Korai nemesi birtokba kerülése miatt feltételezhető egy késő gótikus vagy reneszánsz stílusú úri lak építése, Királyiban a 18. században még több úri lak, kúria állt, ebből a 20. századot egyetlenegy élte meg. A Hevessy és Szontágh család lakóhelye már a 20. század derekán eltűnt, ahogy a majorsági épületek is, csupán egy utcanév őrzi az itteni gazdaság emlékét. Fennmaradt azonban Királyi gótikus stílusú temploma, amelynek hajója sok- szögzáródású, a tám pillérei vaskosak, tornya zömök, szinte dísztelen. Feltételezhető, hogy oltárapszisában és a diadalíven freskókat takar a •református tulajdonba kerüléskor elvégzett meszelés. Miért pusztul? Tornaija Királyi városrészének még mai elhanyagolt, omladozó állapotában is éke az úri lak. A helyiek Moesz-kastélyként ismerik utolsó tulajdonosa, Moesz Miksa után, aki rozsnyói származású volt, családja még az 1700-as évek elején megkapta a bárói címet. A családját Csehiekről eredeztető Moesz Miksa amellett, hogy jól gazdálkodott, kiváló kereskedő is volt, jómódban élt, ezért is tudta megvásárolni a Királyi legszebb helyén álló kastélyt a 19. és 20. század fordulója táján. Az U alakú kastélyt még valószínűleg a 19. század elején építtethette a Szathmáry-Király család, feltételezhetően egy még korábbi úri lak helyén, vagy esetleg annak bizonyos részeit felhasználva. Erre akkor lehetne meggyőző bizonyítékot találni, ha a kastély valamilyen csoda folytán olyasvalaki tulajdonába kerülne, aki szakszerűen felújítja, de előtte elvégezteti az építészettörténeti és régészeti feltárást. Erre vajmi kevés esély van, és kérdéses, túléli-e a felázásokat, a sok éve tartó futetlenséget, a vandalizmust. A hetvenes években egyszer már elvégezték a kúria felújítását, de szemmel láthatóan szakszerűtlenül. Moesz Miksa műemlékké nyilvánított egykori kastélya és parkja jól kihasználható lenne, hiszen alig száz méterre van a tornaijai strandfürdő bejáratától. Talán a város kéLegközelebb Berzélél mutáljuk be. Tájoló Tornaija Királyi városrészét az R 2-es Pozsony és Kassa közti rövid szakaszának a 67- es újtal való kereszteződésénél lehet elérni. Helyben teljes körű turisztikai infrastruktúra fogadja az utazót, külön . ajánlható a szezonálisan nyitva tartó strandfürdő. szülőben lévő, a strandfürdőt is érintő turisztikai fejlesztésével ez a jobb sorsra érdemes épület is megmenekülhetne. A Moesz családnak a kastélyhoz közeli temetőben lévő családi sírboltjára is ráférne a felújítás. Érdemes lenne, mert a klasszicista stílus egyik mintapéldánya. A park és a kastély mára méltatlan állapotba került