Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-08 / 56. szám, kedd
6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2016. március 8.1 www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Beindult a magyar gázszállítás Pozsony/Budapest. A Magyar Földgázkereskedő Zrt. március elseje óta végre importál gázt a magyar-szlovák vezetéken. A Népszabadság információi szerint most napi közel 500 ezer köbméter gáz érkezik Szlovákiából Magyarországra. Ez a vezeték kapacitásának mintegy tizedét jelenti, ami szakértők szerint jelképes mennyiség. Arról, hogy miért pont tél végén avatják az első szállítmánnyal a müvet, a magyar gázcég állami tulajdonosánál, az MVM- nél azt közölték, hogy egy rövid távú megállapodást teljesítenek. A 170 millió euróból megépitett, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök által a 2014-es választások előtt félkészen átadott cső tavaly júliusi üzembe helyezése óta üresen állt. Állítólag azért, mert drágább volt a szintúgy az olcsó nyugati gázhoz vezető osztrák útvonalnál. (ú, Nsz.) A fiataloknál tarol a lakástakarék Pozsony. A lakás-takarékpénztárak hitelei iránt leginkább a 31 és 40 év közötti korosztály érdeklődik - derül ki az Első Lakástakarékpénztár (PSS) most közzétett felméréséből. Eszerint a PSS tavaly több mint 583 millió euró hitelt folyósított az ügyfeleinek, szemben az egy évvel korábbi 500 millióval. A kölcsönök 36 százalékát a harmincas korosztályhoz tartozó ügyfelek vették fel, és ez a korosztály igényli a legnagyobb összegeket is, átlagosan 24 650 eurót. A hiteligénylők csupán 3 százaléka tartozik a nyugdíjas korosztályhoz, nekik tavaly átlagosan 22 222 eurót kölcsönöztek. Az átlagos havi törlesztés a PSS-nél 102 euró, a legtöbbet, 123 eurót a Pozsonyban élők, a legkevesebbet, 89 eurót az Eperjes megyei ügyfelek fizetik. (TASR) Lassan közeledik az olajháború vége Moszkva. Az év hátralévő részében lassan, de folyamatosan nőni fog a kőolaj ára a világpiacon - véli az orosz parlament energetikai bizottságának tagja. Ivan Gra- csov szerint a világ rájött, hogy nem érdemes, sőt, nem kifizetődő Oroszország ellen „olajháborút” folytami, és ez máris megmutatkozik az árak emelkedésében. A kőolaj világpiaci ára néhány hete még 30 dollár/hordó körül mozgott, ám február közepétől megkezdődött a kompenzáció. Hétfő reggel a Brent hordónkénti ára 39,48 dollár volt. Moszkvában az idei büdzsét 50 dolláros olajárra lőttékbe. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA Árfolyam VALUTA Árfolyam Angol font 0,7743 n Lengyel zloty 4,3279 □ Cseh korona 27,056 n Magyar forint 309,63 n Horvát kuna 7,5783 D Román lej 4,4623 D Japán Jen 124,45 □ Svájci frank 1,0962 Kanadai dollár 1,4652 a USA-dollár 1,0953 a VÉTEL eladAs BANK DOLLAR 1 CSEH KORONA | FORINT Sberbank 1,14-1,07 27,87-26,25 322,56-294,78 OTP Bank 1,15-1,05 28,25-25,87 322,39-295,21 Postabank 1,14-1,06 28,00-26,11Szí. Takarékpénztár 1,14-1,06 27,79-26,25 322,51-294,74 Tatra banka 1,13-1,06 27,87-26,25 320,77-296,39 ČSOB 1,13-1,07 27,75-26,37Általános Hitelbank 1,13-1,06 27,86-26,23Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: Fotósuli 13: A tükröződés Kokárdát és tulipánt nemezből Egy kis vintage hangulat Hogy a futás tényleg hasznos legyen Kiértékeltük a márciusi fotóversenyt Március 10-én keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! ÚJ SZŐ Kirívó a férfiak és nők közötti bérkülönbség Pozsony/Brüsszel. Az Európai Unióban továbbra is nagy a férfiak és nők fizetései közötti különbség - derül ki a nemzetközi nőnap alkalmából tegnap közzétett Eurostat-jelentés- ből. Az EU statisztikai hivatala szerint Szlovákia a nőket leginkább diszkriminálé országok közé tartozik. Az Eurostat szerint az Európai Unióban 16,1 százalékos volt a nemek közötti fizetéskülönbség 2014- ben, egy nő átlagosan óránként 84 centtel keresett kevesebbet, mint egy férfi. Az azonos munkáért járó azonos díjazás ugyanakkor az Európai Unió egyik alapelve, helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között. Régiós toplista A nemek közötti jövedelemkülönbség („gender pay gap”), azaz a férfi és a női átlagkereset különbségének és a férfi átlagkeresetnek a hányadosa a tagállamok közül Szlovéniában volt a legalacsonyabb (2,9) százalék. Tíz százalék alatti mutatóval büszkélkedhet még Málta (4,5 százalék), Olaszország (6,5 százalék), Lengyelország (7,7 százalék), Luxemburg (8,6 százalék) Belgium (9,9 százalék). Magyarországon a 2014-es gender pay gap 15,1 százalék volt, azaz valamivel kisebb, mint az uniós átlag. A nők helyzete Szlovákiában (21,1%), Csehországban (22,1%), Észtországban (28,3%), Ausztriában (22,9%) és Németországban (21,6%) a legrosszabb. Kiterjedt diszkrimináció Az átlagbérek nemek közötti eltérése egyéni jellemzőkkel (gyakorlat, végzettség), illetve a szektorokban, beosztásokban megjelenő „nemi szegregációval” magyarázható - jegyzikmeg az Eurostat szakértői. Az utóbbi annyit tesz: bizonyos, nagyobb jövedelmet nyújtó állásokban a férfiak aránya lényegesen nagyobb. A férfiak és nők közötti fizetéskülönbség Szlovákiában és Csehországban is meghaladja a 20 százalékot (Képarchívum) Nemi diszkrimináció ► Az Európai Unióban 16,1 százalékos volt a nemek közötti fizetéskülönbség 2014-ben. ► Szlovákiában a két nem közötti bérkülönbség meghaladja a 20%-ot. ► Egy nő átlagosan óránként 84 centtel keresett kevesebbet, mint egy férfi. A munkaerőpiacon nem csupán a fizetésekben mutatkozik meg a nemek közötti eltérés, de a munka- szerződés jellegét tekintve is. Míg 2014-ben az EU-ban élő 25-49 éves gyermektelen nők 20 százaléka dolgozott részmunkaidőben, addig ez a megfelelő férficsoport tagjainak mindössze 8,2%-ára állt, a különbség tehát 11,8 százalékpont. A különbség a gyermekek számával növekszik: egygyermekes nők/férftak esetében 26,2 százalékpont (nők 31,3, férfiak 5,1%), kétgyermekes nők/férfiak esetében pedig 34,4 százalékpont (39,2, illetve 4,8 százalék). Uniós átlagban a legalább háromgyermekes nőknek közel fele (45,1 százalék) dolgozott részmunkaidőben, míg hasonló családi állapotú férfitársaiknak csupán 7%-a (38,1 százalékpontos szakadék). Nehóz a női vezetőknek A nőket azonban nem csupán a klasszikus gazdasági ágazatokban diszkriminálják, hanem például a pénzpiacon is. Ahogyan azt egy friss tanulmány kimutatta: a nők vezette befektetési alapoknak sokkal nehezebb az élete azokénál, ahol férfi vezetők állnak az élen. A Wall Street Journal által közzétett elemzés szerint bár teljesítményben nincs nagy különbség az eltérő nemek vezette pénzpiaci alapok között, a női vezetőknek mégis nehezebb tőkét bevonniuk férfi társaiknál. A kutatást végzők szerint a tőkebevonás nehézségének egyik oka az lehet, hogy a nők vezette alapok nem kapnak akkora médiafigyelmet, mint a többiek. Ráadásul a tőkebevonási nehézség sok esetben a befektetési alapok bukásához is vezet. A tanulmány szerint azok az alapok, ahol legalább egy női vezető van, sokkal nagyobb valószínűséggel zárnak be, legfőképpen a tőkebevonási nehézségek miatt. (TASR, MTI, vlvl) Ennyiszer tölthetjük tele az autónk tankját egy átlagos fizetésből Régiónkban ugyan olcsóbb a benzin, mint a nyugat-európai orszógok többségében, azonban ha a fizetéseket is figyelembe vesszük, a tőlünk nyugatabbra élő autósok lényegesen jobb helyzetben vannak. Budapest/Pozsony. Magyarországon a 95-ös oktánszámú benzinért átlagosan 0,97 eurót kell fizetni, amely az egyik legalacsonyabb összeg Európában. Szlovákiában ugyanez nagyjából 1,12 euró, vagyis a különbség több mint 45 forint - derül ki a globalpetrolprices.com adataiból. Alacsony bérek Azonban hiába nyomott önmagában a benzin ára Magyarországon, ha ehhez nagyon alacsony bérek társulnak. Bár az Eurostat nettóbér-sta(Képarchívum) tisztikája nem a legfrissebb, arra tökéletesen megfelel, hogy a különbségeket érzékeltesse. A magyar átlagbérből ugyanis 11 alkalommal lehetne teletölteni egy 50 literes tankot, szemben a szlovák 12-vel, a horvát 13-mai, a lengyel 14-gyel, vagy a cseh 15-tel. Az alacsony bérek miatt a magyarnál is rosszabb a helyzet Bulgáriában és Romániában, ahol 7, illetve 8 alkalommal tud tankolni az átlagbérből élő dolgozó, feltéve, hogy semmi másra nem költ. A svájciak vezetnek Nyugat-Európában természetesen egészen máshogy viszonyul egymáshoz a bérszínvonal és a benzin ára, annak ellenére, hogy nominálértéken jellemzően többet kell fizetni. Németországban például 39 tankra telik, Nagy-Britanniában pedig 43-szor, Ausztriában pedig 45- ször lehet teletölteni az autót az ottani átlagbérből. Az abszolút rekorderek pedig a svájciak 87 tankolási lehetőséggel. (TASR, napi.hu, vív)