Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-04 / 53. szám, péntek

SPORT www.ujszo.com 12016. március 4. 121 A komáromiak és a lévaiak is bizakodnak Umipig (jobbra) Bannister érkezése miatt távozott a komáromiaktól (TASR) OROSKY TAMÁS A bajnoki címvédő komáro­miak a Svittel, a lévaiak pedig az újonc kassaiakkal talál­koznak a férfikosárlabda Eurovia SBL holnap indulé, három győzelemig tartó playoff-negyeddöntőjében. Nem akármilyen csavar után ala­kult ki a férfi-kosárlabdaextraliga alapszakaszának végeredménye: már-már elkönyveltük a remekül hajrázó lévaiak harmadik helyét, ám az utolsó fordulóban a Svit idegen­ben legyőzte a Patriótákat, ezzel pe­dig a komáromiakat juttatta a har­madik helyhez - s egyúttal a baj­nokcsapatot „választotta” magának a playoff negyeddöntőjében. Thompson az All Starban „A sviti csapat elég ponterős. Ott játszik a tőlünk távozott irányító, Isi- ah Umipig, de mellette is van három­négy olyan játékosuk, akik ha hozzák magukat, 15-20 pontra is képesek. Másrészt a védekezésük nem olyan jó. Az alapszakaszban idegenben nem okoztak igazán meglepetést (az első öt helyezett otthonában csak egyszer, az említett lévaiak elleni meccsen tudtak nyerni - a szerk. megj.), de azért oda kell rájuk figyelni” - ele­mezte lapunknak az ellenfelet Pauík József, a komáromiak menedzsere. SAKK Az ukrán sakkozás fellegvárában, Lvivben rendezik a női világbajnoki trónért folyó harcot a címvédő Ma­ria Muzicsuk és a női világranglista­vezető Hou Yifan között. Az előze­tes esélylatolgatások szerint a kínai titán az esélyese a párharcnak, ám a világbajnoknő biztosan mindent meg fog tenni a győzelemért. Az első ütközet puhatolódzó jellegű volt: Olasz megnyitás Világos: Muzicsuk M. - Sötét: Hou Yifan l.e4 e5 2.HO Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 (A mérkőzés első partijá­ban óvatosan játszanak a küzdő fe­lek.) 5...0-06.c3 dó 7.h3 hó 8.Bel aó 9.a4 Fa7 10.Hbd2 Be8 1 l.Hfl Feó EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 28. forduló: Arsenal-Swansea 1:2, g.: Campbell 15.), III. Routledge (32.), A. Williams (74): Stoke-Newcastle 1:0, g.: Shaqiri (80.); West Ham-Toltenham 1:0, Antonio (7.); .iverpool-Manchester City 3:0, Lallana (34.), Millner (41.), -irmino (57.); Manchester United-Watford 1:0, Mata (83.). SPANYOLORSZÁG, 27. forduló: Athletic Bilbao-La Coruna 1:1, g.: Aduriz (36., 53., 60.), Muniaín (13.), ill. Riera (51.); Cél- a Vigo-Villarreal 0:0, Malaga-Valencia 1:2, g.: Cop (14 ), I. Kameni (41 „ öngól), Cserisev (49.): FC Sevilla-Eibar 1:0, |.: F. Llorente (11.); Levanle-Real Madrid 1:3, g.: Deyverson 39.), ill. C. Ronaldo (), D. Marino (38, öngól), Isco (90.). IÉMETORSZÁG, 24. forduló: Bayern München-Mainz 1:2, g.: lobben (64.), ill. Samperio (26.), J. A. Córdoba (86.); larmstadt-Dortmund 0:2, g.: A. Ramos (38.), Durm (53.); lertha Berlin-Frankfurt 2:0, g.: Weiser (63.), S. Kalou (78.); ’eter Pekarík (HB) - 90 perc, Huszti Szabolcs (F)-a 71. per­ig; Hoffenheim-Augsburg 2:1, g.: Volland (25.), Uth (81.), I. Verhaegh (40,11-esböl); Leverkusen-Werder 1:4, g.: Dj- bodji (69, öngól), ill. C. Pizarro (55, 65, 83, a másodikat 1 -esből), Bartels (5 ), Kleinheisler László (WB) - a 88. pere­li; Mönchengladbach-Stuttgart 4:0, g.: T. Hazard (16.), R. iaffael (60.), Herrmann (68.), Grosskreutz (90, öngól); chalke-Hamburg 3:2, g.: Meyer (37.), Huntelaar (66.), chopf (77.), ill. N. Müller (4), Kacsar (90.). ORTUNA LIGA, 21. forduló: FC DAC 1904-MFK Skalica 1:0 1:0). Gólszerző: Sarr (11). Sárga lap: Michalik, Huk, Horváth , ill. Mázán, Hlavatovií, Vaskó. Játékvezető: Očenáš, 1747 Az MBK Rieker Com-Therm csa­pata az idei bajnokságban mind a négy Svit elleni meccsét megnyerte (88:70, 75:63, 83:69, 87:86), az Is­kra egyedül a kupában tudott szépí­teni (88:72). A komáromiak jó passzban várják a negyeddöntős so­rozatot, utolsó hét mérkőzésükből hatot megnyertek. Egyik amerikai légiósukat, Bemard Thompsont az alapszakasz All Star-csapatába is beválasztották, a 23 éves kosaras meccsenként átlagosan 15,1 pontot dobott (4. legjobb mutató az Eurovia SBL-ben) és 2,5 labdalopás (1.) is a nevéhez fűződött. Mellette Roman 12.Fxe6 Bxe6 13.Fe3 Fxe3 14.Hxe3 d5 (A sorozatos cserék után sötét ki­egyenlített.) 15.Vc2 Vd7 ló.Badl Bd8 17.Hf5 Ve8 18.b4 b5 19.axb5 axb5 20.Hd2 He7 21.Hxe7+ Vxe7 22.Hb3 dxe4 23.dxe4 Bed6 24.Hc5 Bxdl 25.Bxdl Bxdl+ 26.Vxdl (A csata hamarosan döntetlen felé ha­lad.) 26... Vd6 27.Ve2 c6 28.g3 Hd7 29.Hxd7 Vxd7 30.Kg2 Vd6 31.Ve3 és döntetlen. 2995. fejtörő Világos indul, és két lépésben mat­tot ad. Ellenőrzőjelzés-világos:Kd3, Va6, Bd7 és e5, Hb6, Fg4 (6 báb). Sötét: Kc6, Bc7, Hf5 és g 1, Fa8 (5 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesz­tőségének címére (Lazaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK néző. DAC: Tujvel-Zsivkovics (57. Stepanovský). Michalik, Kwin, Davis-Brašeň, Huk (70. Horváth B ), Ljubicic, Pačinda- Sarr-Polievka (84. Asanovic). SKALICA: Krnáč-Dobrotka, Hu- dák, Majerník, Hlavatovič-Mazan (82. Svrček), Hillary, Hlinka, Sebesta (72. Vaško)-Jakubek (65. Ulrich), Masaryk. Ružomberok- Myjava 1:0, g.: Lačný (25.). Sárga lap: Sapara, Lačný, Ďubek, ill. Duga, Š. Pekár, Marček. Jv.: R. Weiss, 1585 néző. RUŽOMBEROK: Tofiloszki—P. Maslo, J. Maslo, A. Rosa, Boszorád-M. Nagy-Zošák, Sapara (78. Gerat), Faško (58. Ďu­bek), Gál-Andrezly-Lačný (82. Jakubko). MYJAVA: Matúš Hruška-Beňo (82. J. Chovanec), Marček, Banovič, Machovec- Duga (46. Bílovský), T. Kóňa-E. Daniel, S. Pekár, L. Kolár- Škutka (61. Sládek). _ FC Spartak Trnava-ŽP Šport Podbrezová 0:0. Sárga lap: Ha- lilovic, Godál, ill. A. Rendla, M. Kochan. Játékvezető: Smolák, 4401 néző. TRNAVA: Kamenár-A. Kadlec (38. M. Nikolics), Horník, Godál, Martin Tóth-Greššák (46. L. Mihálik), Baéz-Ha- lilovic (70. Ndip També), Jež, Mikovič-Depetris. PODBREZO­VÁ: M. Kuciak-M. Turňa, Krivák, Kostelný, L. Djordjevics-P. Vajda-Pesevszki (78. M. Kochan), Podio, Ježdík, P. Šafranko (90.+ R. Duda)-Sabler (58. Rendla). AUSZTRIA, 25. forduló: Admira-Austria Wien 0:3, Grödig- Ried 2:2, Rapid Wien-Mattersburg 3:0, Sturm-Salzburg 0:0. LENGYELORSZÁG, 25. forduló: Chorzów-Cracovia 2:3, Matúš Putnocký (Ch) - 90 perc, Erik Jendrišek (C) - 90 perc + gól, Tomáš Vestenický (C) - a 69. perctől; Nieciecza-Legia War­szawa 3:0, Martin Juhar (N) - 90 perc, Pavol Stano (N) - 90 perc, Dalibor Pleva (N) - 90 pere, Patrik Mišák (N) -a 81. per­cig -r gól, Ondrej Duda (LW)-90 pere, Nikolics Nemanja (LW) -90 pere; Zabrze-Poznan 0:2, Roman Gergel (Z) - 90 pere, Kádár Tamás (P) - 90 perc, Lovrencsics Gergő (P) - 90 perc; Bialystok- Szczecin 0:0, Gyurcsó Ádám (S) - a 68. percig. Vidót is díjazta a bajnokság vezeté­se, a center a „Szlovák All Starban” kapott helyet. „Lényegében elégedettek va­gyunk a harmadik hellyel, ami reális, főleg annak fényében, hogy sérülé­sek és anyagi gondok is nehezítették dolgunkat. Néha ugyan a játék dö­cögött, de a playoffra egyre inkább összeáll a kép - mondta Paulík a baj­nokcsapat 23 győzelmet és 9 vere­séget számláló mérlegéről. - A sze­zon közben érkezett új edzőnek, Drágán Risztanovicsnak ezen a szin­ten még nincs igazán nagy tapaszta­lata, másrészt éppen ezért megvan i. X a w a * & % megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2994., a 2996. és a2997. fejtörőkkel együtt-2016. április 4. Mészáros Mihály FIFA-VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Belgium 1506 pont; 2. (2.) Argentína 1457; 3. (3.) Spa­nyolország 1374; 4. (4.) Németország 1355; 5. (5.) Chile 1307; 6. (6.) Brazília 1254; 7. (7.) Portugália 1234; 8. (8.) Kolumbia 1215; 9. (9.) Anglia 1112; 10. (10.) Ausztria 1095;... 19. (19.) Magyarország 951,26. (25.) Szlovákia 858. OLASZ KUPA, elődöntő, visszavágó: Internazionale-Juventus 3:0, tizenegyesekkel: 3:5, g.: Brozovic (17., 82., a másodikat 11-esből), Perisic (49.) - az élső mérkőzésen 0:3, tj.: Juven­tus. MAGYAR KUPA, negyeddöntő, visszavágó: Videoton- Ferencváros 1:2 - az első mérkőzésen: 1:0, tj,: FTC. Az elő­döntő párosítása: Üjpest-Békéscsaba, DVSC-Ferencváros. ■ Jégkorong NHL: Washington-Toronto 3:2, Detroit-Chicago 2:5, Tomáš Tatar (D) 0+1, Anaheim-Montreal 3:2 - rávezetések után. I. LIGA, döntő, 1. mérkőzés: Bardejov-Nové Zámky 1:2 (0:0, 0:1,1:1), g.: Valjent (54.), ill. Tábi (25.), Zlocha (42.). ■ Kosárlabda NBA: Orlando-Chicago 102:89, Philadelphia-Charlotte 99:119, Boston-Portland 116:93, Toronto-Utah 104:94, Houston-New Orleans 100:95, Memphis-Sacramento 104:98, Milwaukee- Indiana 99:104, Minnesota-Washington 98:104, San Antonio- Detroit 97:81, Denver-Los Angeles Lakers 117:107, Los An­geles Clippers-Oklahoma 103:98. FÉRFI ALPOK-ADRIA-KUPA) a 3. helyért: Prievidza-KK Zag­reb 73:94 (13:24,22:25,18:23,20:22), legeredményeseb­bek: Rostampour 23, ill. Božie 17. A lévai Žiak a bajnokság 3. legjobb pontszerzője (Fotó: Facebook) benne az ambíció, hogy a playoffban is bizonyítson, ami hajtja őt előre.” Felhecceit Patrióták A lévaiak csak a komáromiak el­leni rosszabb egymás elleni mérleg miatt szorultak az alapszakasz ne­gyedik helyére - és persze amiatt, hogy az Inter után a bajnokságban másodikként a Svit is le tudta győzni őket hazai pályán az utolsó körben. „A szezon előtt az első hatba kerülés volt a célunk. Két gyengébb év után sok nagyszerű meccset játszottunk, így elégedettek vagyunk. Lehet, hogy később még inkább bánni fog­Nűl EXTRALIGA, 25. forduló: Slovan Bratislava-Good An­gels Košice 48:96 (13:25, 9:32,15:22,11:17), legeredmé­nyesebbek: Marcová 14, ill. Johnson 24; Poprad-Ružomberok 44:75 (18:22,7:17, 8:16,11:20), Petríková 10, ill. K. Tete- mondová 20; Piešťanské Cajky-Šamorín 73:43 (14:14,19:6, 28:13,12:10), T. Páleníková 21, ill. Slama 11, Bartánusová 10, Fekete 8; Banská Bystrica-Cassovia Košice 52:76 (19:17, 16:22,9:13,8:24), Stašová 16, ill. Migová15. ■ Sportlövészet VK-VIADAL, Bangkok, férfiak, légpuska: 3. Páni István, 4. Si- di Péter (magyarok). ■ Tenisz MONTÉRREYI Nűl TORNA, 1. forduló: Sara Errani (olasz)- Magdaléna Rybáríková (szlovák) 6:1,3:6,6:4; Anett Kontaveít (észt)—Dominika Cibulková (szlovák) 6:4,6:4. ■ Biatlon VB, Holmenkollen, vegyes váltó: 1. Franciaország (Anais Bescond, Marie Dorinová-Habert, Quentin Fillon-Maillet, Mar­tin Fourcade) 1:14:01,0 (0+8), 2. Németország +4,3 (0+7), 3. Norvégia +14,4 (0+10);... 17. Szlovákia (P. Fialková, Gereko- vá, Kazár, Otčenáš)+3:42,7 (1+17). ■ Sífutás VK-VIADAL, Montreal, férfi tömegrajtos verseny: 1. Emil Iversen 45:05,4; 2. Petter Northug (norvégok) +5,3; 3. Szergej Usztyugov (orosz) +14,5. Az összetett Vk állása: 1. Sundby 2010 pont, 2. Finn Haagen Krogh (norvég) 1320,3. Northug 1188. Női tömegrajtos verseny: 1: Therese Johaug 30:05,6; 2. Heidi Weng +1:00,3, 3. Astrid Uhrenholdt Jacobsen (norvégok) +1:09,8. juk, hogy kicsúszott a kezünkből a harmadik hely, de így is büszkék va­gyunk arra, hogy az utolsó fordu­lókban a privigyeieket is legyőztük, és nyertünk az Inter otthonában is, ami extra nehéz feladat” - nyilat­kozta lapunknak Ladislav Garaj, a lévaiak menedzsere. A Patriótáknál meglehetősen nagy volt a mozgás szezon közben, hat ko­saras is kicserélődött, á legtöbb eset­ben egészségi okokból. Legutóbb Colimon érkezett Granger sérülése miatt, de az csak közvetlenül a szom­bati meccs előtt fog kiderülni, me­lyikük lép pályára. Az ellenfelük az ötödik helyen végzett kassai újonc lesz, amely az előrehozott mérkőzések miatt közel három hete nem játszott tétmeccset. „Elképzelhető, hogy ez előny lesz számunkra, de inkább a saját telje­sítményünkre fogunk figyelni. A szezon során akárhányszor játszot­tunk a négy legjobb csapat ellen, mindig outsiderként tekintettek ránk, ami nekünk megfelelt. A kas­saiak most is bajnoki címről beszél­nek, amihez joguk van, viszont ez nagyon fel fogja heccelni a fiúkat. Tudjuk, mi hiányzott a játékunkból eddig, és igyekszünk ezen változtat­ni a playoffban” - tette hozzá Garaj. Az alapszakaszban mindig érvé­nyesült a hazai pálya előnye a két csapat meccsein, a lévaiak 80:67-re és 80:73-ra, a kassaiak 55:52-re és 90:68-ra nyertek. madása után térhet vissza. Ez a passzus nem vonatkozik az ápo­lásra szoruló kapusokra. A passzív - azaz nem gólra törő -játék esetén a bírói karjelzés után a labdát birtokló együttes számá­ra maximum hat passz engedé­lyezett, ám előbb is elvehető tőle a labda, például, ha a mezőnyjá­tékos hátrapasszol a kapusnak. A passzok számolása szabaddobás és blokkolt lövés után sem kez­dődik elölről. Bevezetik a kék lapot, ami azt szolgálja, hogy egyértelmű le­gyen: olyan kirívó szabálytalan­ság vagy sportszerűtlenség tör­tént, amely a kiállítás mellett még írásbeli jelentést és fegyelmi el­járást is von maga után. (MTI, nso) Az összetett Vk állása: 1. Johaug 2081 pont, 2. Östberg 1850, 3. Weng 1643. ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 9. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: 1, 2,2,1,2,1,1,2,1,2,1,1,1 -1, NYEREMÉNYEK: a telitalála- tos szelvényre 9 296 115 forintot fizetnek, 13 találatos szel­vény nem volt, a 12 találatosokra 232 060, a 11 találatosokra 10 795, a 10 találatosokra 1665 forintot tizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 ta- lálatosok 21 695 forintot érnek. L0T0,9. játékhét (szerda), I. húzás: 1,13,16,31,41,47; pót­szám: 28. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1240,90 euró (5); 4. díj: 32,20 euró (500); 5. díj: 4,90 euró (9 974). JACKPOT: 300 000,00 euró, II. HÚZÁS: 15, 27, 33, 38, 40, 44; pótszám: 41. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1116,80 euró (10); 4. díj: 22,50 euró (715), 5. díj: 4,20 euró (11742). JACKPOT: 2 040150,68 euró. JOKER-szám: 956494. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dg: 3300 euró (2); 3. díj: 330 euró (13); 4. díj: 33 euró (126); 5. díj: 3,30 euró (1199). L0T0 5 A 35-B0L: 13,22,28,31,34. NYEREMÉNYEK: 1. dl]: nincs nyertes; 2. díj: 193,20 euró (44), 3. díj: 3,30 euró (1452). KENŐ - szerda: :2,11,16,19,21,25,32,40,41,43,44,46, 50,56,57,59,60,66,69,71. KENŐ Plusz-szám: 69. Csütörtök: 11,17,22,26,27,28,35, 36, 39,40,42,43,51, 54,56,57,60,68,70,80. KENŐ Plusz-szám: 11. KENŐ JOKER: 684069. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. dl]: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (11), 5. díj: 2,50 euró (87), 6. díj: 0,50 euró (856). Csütörtök: 060901. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyer­tes; 4. dij: 30 euró (6), 5. díj: 2,50 euró (102), 6. díj: 0,50 euró (969). A Nemzetközi Kézilabda­szövetség tájékoztatta a tagszö­vetségeit a július elsejétől életbe lépő új szabályokról. A szövetség több változást is bevezet a jövő­ben. A jelentés szerint azok a me­zőnyjátékosok, akik kapus he­lyett lépnek pályára, nem szerzik meg a kapusok jogköreit, azaz például az eddigiektől eltérően nem léphetnek be a saját bünte­tőterületükre. Ha ezt mégis meg­teszik, akkor az ellenfél hétmé­terest dobhat. A kapust váltó já­tékosnak nem lesz kötelező meg­különböztető mezt viselnie. Azt a játékost, akit a pályán ke­zel az orvosi stáb, le kell cserélni, és csak csapatának harmadik tá­Kézi: mégis lesz kék lap

Next

/
Thumbnails
Contents