Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-03 / 27. szám, szerda
www.ujszo.com I 2016. február 3. RÉGIÓSPORT 127 Búkor, a világbajnokverő J. MÉSZÁROS KÁROLY Juniorkónt robbant be a felnőttek élmezőnyébe Búkor Ádám. Avágsellyei Barakuda 17 éves galántai kiválósága az idei uszonyos úszé és búvárúszó Világkupa-sorozat első, poznani állomásán három számából kettőben győzött, egyben harmadik lett, s közben 400 méteren megverte a versenyszám világbajnokát. „Mindenképpen a legnagyobb dolog, hogy juniorként tette mindezt a felnőttek mezőnyében a szokottnál korábban induló Vk-sorozatban. Tavaly korosztályában már nemigen volt ellenfele, ezért ebben az évben egy lépcsőfokkal feljebb, a legjobbak között próbálkozunk - húzta alá védence helytállását Jakoda Tibor edző és édesapa.—A 400 méteres felszíni úszásban elért diadala is bizonyítja, hogy nagyon jól felkészült a versenyre. Nyolcszáz méteren ismét megpróbálta megdönteni a junior világcsúcsot, de tavalyi lipcsei próbálkozása után ezúttal sem sikerült. Furcsa körülmények zavarták meg a verseny előtt. Éjszaka valaki széttörte a .szálloda riasztóberendezését, és hajnali háromkor hamis tűzriadó ébresztett fel bennünket. El kellett hagynunk a szobát, kinn mínusz tizenkét fokos hideg volt, így várakoztunk a hangzavarban. Csak fél óra elteltével térhettünk vissza szálláshelyünkre. Ilyen éjszaka után még az is közbejött, hogy a nyolcszázas versenyszám rajtja előtt elfutottam Búkor Ádám és a három poznaní érem (Képarchívum) uszonycserére a gyártó standjára, s mire visszaértem, már rajtkövön voltak az ellenfelek. Még az a szerencse, hogy megvárták Adámot, aki minden bemelegítés nélkül ugrott vízbe a mezőnnyel. Gyorsan elhúzott, de komolyabb riválisok nélkül fölényesen nyert - jócskán elmaradva a világcsúcstól. Utólag hozzáteszem: ebben nem csak a késésem játszott közre, ellenfél se volt rá. Ezek után délután megelégedtem a kétszázon szerzett bronzéremmel.” Búkor Ádám igazi fegyverténye másnap következett a 400 méteres felszíni úszásban. Egy századdal megverte a szám világbajnokát, az olasz Stefano Figinit. A galántai fiú kiválóan összpontosított, háromszázötvennél még tetemes előnye volt ellenfelének, de az utolsó ötven méteren hatalmas hajrát nyitott, s végül jobb benyúlással győzött. Élete legjobbja ezen a távon egyben új szlovák felnőttcsúcs (3:02,39), sorrendben már a huszonharmadik. „Egyértelműen ez volt a legemlékezetesebb pillanatom a versenyen - tért vissza világbajnokverő tettére Búkor Ádám, aki útban Poznanba szinte egész nap autóban ülve ünnepelte tizenhetedik születésnapját. - Négyszázon Figini fölényesen vezetett, de csak az utolsó hosszig. Mindig a fordulóknál húzott el, aztán a felszínen igyekeztem felzárkózni. így ment ez háromszázötvenig. Egy nappal korábban kétszázon életemben először úsztam Figinivel, kicsit meg- illetődött voltam, nagyon elhagyott, nem volt könnyű a hullámain követni. Menni kellett, taktikázni nem lehetett. Négyszázon már taktikáztam, hogy elkerüljem a hullámokat, s mikor ráfordultam az utolsó ötvenre, mindent beleadtam, abban reménykedve, esetleg sikerülhet őt befogni. Élveztem az úszást, s miután a célba csaptunk, mindketten felpillantottunk az eredményjelzőre. Kétszáz méter után még kezet sem nyújtott, ami meglepett, de négyszáz után rögtön emelte a kezét, és gratulált, mikor kiderült, hogy én nyertem. Picit sajnáltam is őt, biztosan egy világ dőlt össze benne. Fülembe jutott, hogy nagyon mérges volt utána, de a díjátadón már rendesen viselkedett. Annak meg különösen örültem, hogy több hónap után újra sikerült csúcsot úsznom.” Egy század másodperccel jobb időt, mint a legyőzött világbajnok. Panák helyett Sípos a trióban ÁGH ISTVÁN Pavol Šípoé, az egykori futballbíró lesz Moravőík és Šuník kihívója. Nyitra. A Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség fennállása óta még nem volt példa arra, hogy a téli holt idényben négyszer hívjanak össze rendkívüli konferenciát. Ezeken előbb két alkalommal a volt elnök, Ladislav Gádoši leváltása volt a tét. Első nekifutásra, november 28-án a Zobor alatt elmaradt a nagy érdeklődéssel várt tanácskozás. A területi konferenciákon megválasztott hatvanhét küldött közül mindössze huszonheten jelentek meg. A többiek, pontosabban az elnök munkájával elégedetlen klubvezetők nem vettek részt a tanácskozáson. A nyilvánvaló obstrukció után a december 10-ére összehívott konferencián viszont nem szavaztak Gádoši menesztéséről. Az ok prózai: a sokak által bírált csúcsvezető az ülésezés elején bejelentette, hogy önszántából távozik posztjáról. Új elnököt a 2016. január 22-ére összehívott rendkívüli konferencián azonban nem sikerült választaniuk a küldötteknek. Sem az első, sem a második fordulóban. A három jelölt közül (Moravčík, Panák, Šuník) meglepetésre az egykori sokszoros cseh és szlovák válogatott, Ľubomír Moravčík kapta a legkevesebb szavazatot, szám szerint 15-öt. A második fordulóban sem született döntés, pontosabban patthelyzet alakult ki: Panák- Šuník 33:33. Két szavazat pedig érvénytelen volt. A küldöttek csupán arról határoztak, hogy az elnökválasztást február 5-én megismétlik. Az elmúlt hét végén lezárultak a jelölések. Kiderült, ismét hárman pályáznak a megüresedett posztra. Ľubomír Moravčíkhoz hasonlóan, akit elsősorban a zoboraljai klubok favorizálnak, ismét csatasorba áll Robert Šuník, a Baník Horná Nitra klubelnöke és mecénása. Ján Panák, aki Gádoši lemondása után megbízott elnökként irányítja a kerületi szövetség munkáját, ezúttal nem indul. Újonc viszont ajelöltek listáján Pavol Šípoš, a Nagytapolcsányi Területi Futball- szövétség elnöke. Az egykori élvonalbeli sípmester a kerületi szövetség játékvezetői bizottságában a meccsellenőröket felügyeli. Egy héttel az elnökválasztást megelőzően Nyitón kilenc területi fút- ballszövetség elnökének részvételével egyeztetés zajlott, melyen egy, a többség által elfogadható elnökjelöltnek igyekeztek támogatást szerezni. Az érdekek harcát illusztrálja, hogy a tisztségviselők nem jutottak közös nevezőre. Az összejövetelen annak a lehetősége is felmerült, hogy ezúttal nyilvános szavazáson döntsenek a küldöttek Gádoši utódjáról. Mivel a kerületi szövetség alapszabályzatából nem derül ki egyértelműen, hogy van-e lehetőség a nyilvános szavazásra, ezért a kérdés megválaszolását a szlovák szövetség illetékes osztályától várják. HÍRKOSÁR ■ Kézilabda 5. CSALLÓKÖZARANYOS KUPA nemzetközi női torna: Csal- lóközaranyos A-Csallóközaranyos B 21:10 (már egy korábbi edzésen lejátszották), Csallóközaranyos B-Tatabánya 8:11, Stupava-Mosonszolnok 15:16, Csallóközaranyos A-Tatabánya 17:13, Csallóközaranyos B-Mosonszolnok 19:17, Stupava- Tatabánya 15:9, Csallóközaranyos A-Mosonszolnok 15:17, Csallóközaranyos B-Stupava 11:12, Mosonszolnok-Tatabánya 13:14, Csallóközaranyos A-Stupava 14:13. Végeredmény: 1. Csallóközaranyos A 6,2. Stupava 4 (+5), 3. Mosonszolnok 4 (0), 4. Tatabánya 4 (-6), 5. Csallóközaranyos B2. Díjazottak - legjobb kapus: Bánfalvi Vivien (Tatabánya), gélkirálynő: Kokas Viktória (Mosonszolnok) - 25 gól, legjobb mezőnyjátékos: Kristina Kupkovičová (Stupava). ■ Sakk NÉGY KLUB AMATŐRJEINEK VERSENYE, Karva (14 induló): 1. Varga Péter (Karva) 7,2. Szomjú Péter 5,3. Kecskés Dénes (mindketten Lábatlan) 4,5. (miriák) ■ Labdarúgás 1. WELYA CUP TEREMTORNA (U11), Párkány: Šahy-Štúrovo 1:3, g.: Varga, ill. Ivanics 2, Bújna; Visegrád-Érsekújvári Járási Válogatott 2:5, g.: Szántó, Kilin, ill. Kanás 2, Csányi, Blan- ár, Sehnal; Komárom-V. Meder 1:1, g.: Szabó, ill. Krascse- nics: Štúrovo-Érsekújvári Járási Válogatott 1:1, g.: Ivanics, ill. Csányi; Komárom-Visegrád 2:3, g.: Polgár 2, ill. Orsós, Kilin, Szántó; Šahy-V.Meder 1:2, g.: Hajtol, ill. Krascsenics, Kovács; Visegrád-Stúrovo 6:2, g.: Szántó 3, Kilin 2, Orsós, ill. Rajcsó, Bruck; Érsekéjvári Járási Válogatott-V. Meder 1:2, g.: Blanár, ill. Kovács, Bánás; Komárom-Sahy 2:1, g.: Polgár 2, ill. Nagy; V. Meder-Stúrovo 2:2, g.: Almási, Bánás, ill. Rajcsó, Striž; Érsekéjvári Járási Válogatott-Komárom 4:1, g.: Blanár 2, Sebnal, Vanya, ill. Polgár; Šahy-Visegrád 0:3, g.: Szántó 2, Orsós; Komárom-Štérovo 4:2, g.: Polgár 3, Szabó, ill. Bruck, Zács; V. Meder-Visegrád 2:1, g.: Krascsenics, Regé, ill. Szántó; Érsekéjvári Járási Válogatott-Šahy 3:0, g.: Cagáň, Csányi, Smida (öngól). Végeredmény: 1. Vefký Meder 5 3 2 0 9:6 11 2. Érsekújvári JV 5 3 1 1 14:6 10 3. Visegrádi SE 5 3 0 2 15:11 9 4. Komárorni VSE 5 2 1 2 10:11 7 5. Štúrovo 5 1 2 2 10:14 5 6. Šahy 5 0 0 5 3:13 0 Díjazottak - legjobb kapus: Nagy Bence (Šahy), legjobb mezőnyjátékos: Timotej Cagáň (Érsekéjvári Járási Válogatott), legjobb góllövő: Szántó Krisztián (Visegrád). A győztes csapat: Szeghy Attila, Krascsenics Bence, Kovács Attila, Almási Noel, Báňás Richard, Regé Dániel, Csórni István Máté. # (áb) SPORTTARISZNYA Szoros meccsek, hazai elsőség Csallóközaranyos. Nem vitték el a faluból a település nevéről elnevezett kupát. Két ország csapatainak részvételével rendezett női ké- zilabdatomát a csallóközaranyosi klub. Ötödször játszottak a serlegért. „Nem úsztuk meg vereség nélkül, de más eredmények is közrejátszottak abban, hogy végül otthon maradt a kupa - A csapatunk jóvoltából. B alakulatunkat ifik és visszatérőink alkották. Öt azonos képességű együttes csatáiban szoros meccseket láttunk, s a legvégén felénk billent a mérleg nyelve. Január negyedikétől edz női csapatunk a tavaszi idényre, a jól sikerült tornán felmérhettük, hol tartunk a felkészülésben. Vasárnap Moson- szolnokon vár ránk egy újabb torna, és egy héttel később már a trencséni ligarajt következik”- mondta lapunknak Pint János csallóközaranyosi klubelnök. Tor- natények a Hírkosárban. (jmk) Varga Póter sakkdiadala Karva. Huszonegyedszer rendeztek nemzetközi sakkversenyt lá- batlani, tokodi, muzslai és karvai amatőr, nem igazolt sakkozók részvételével. Tizennégyen indultak, és a győzelmet a hazai Varga Péter szerezte meg, hét pontjával. Ezúttal nagyon szoros volt a verseny, a torna legfiatalabb versenyzője, a 11 éves karvai Hraboš Krisztián is két ponttal zárt, mindössze két és féllel kevesebbel, mint a harmadik helyezett. A négy klub évente négy alkalommal szervez sakktomát, mindig más a házigazda: szilveszter tájékán Karva, az új év napjaiban Muzsla, húsvét előtt Lábatlan, a nyár közepén pedig a falunapon Tokodaltáró. Karvai dobogósok a Hírkosárban, (miriák) A torna résztvevői (Miriák Ferenc felvétele) Második Vargaestók, harmadik Ficzere Kassa. Háromezer-négyszáz ponttal a nagykaposi Vargaestók Géza a második, huszonkilenccel kevesebbel az abaújszinai Ficzere Bertalan a harmadik lett a közép- és hosszútávfútóknak 2015-re meghirdetett pontozásos versenyében, mely a Kelet-szlovákiai Atlétikai Szövetség égisze alatt zajlott. Tizenhat kijelölt versenyből legalább haton kellett indulni. Összesen kétezer futót jegyeztek, s ebből 88 felelt meg a pontversenybe sorolás feltételeinek. A nagykaposi és az abaújszinai futók csak a 60 éven felüliek között voltak érdekeltek. Mindkét dobogós helyen végzett versenyző már évek óta korosztályában az élbolyban található, hozzáállásuk példaértékű a fiatalabbaknak. A legjobb tízbe került még a nagykaposi Papp Zoltán (7., 3198 pont) és a kenyheci Huszár Tibor (8., 3088). (pan) Nagymegyeri tornasiker ÁBEL GÁBOR j ■■■■■■■■■■■K Párkány. Kilenc éven át töltötte be a sportmenedzseri tisztséget, nemegyszer volt csapatvezető és edző is. Bohumil Tobémý tavaly augusztusban váratlanul távozott a párkányi klubtól. Most magánemberként szervezett egy nagy sikerű nemzetközi teremtornát tizenegy éves labdarúgóknak. Az ipolyságiakon és a nagy- megyerieken kívül meghívta az Er- sekújvári járás válogatottját, Magyarországról a Visegrád SE és a Komárom VSE csapatát. Természetesen a helyi VSK focistapalántái sem hiányoztak a megmérettetésen. S bár az alakulatoknak nevezési díjat sem kellett fizetni, valamennyi résztvevő kétfogásos ebédet és frissítőt is kapott. „Első ízben rendeztük meg a WELYA CUP tornát, amelyet hagyománnyá szeretnénk tenni, hiszen a feltételek adottak. Öröm volt látni az apró tehetségek igyekezetét, felszabadultságát, labdaszerzési törekvéseiket, mintaszerű támadásokat szövögettek. A nagy- megyeriek vitték el a legjobbnak járó serleget, de senki sem távozott lehajtott fejjel. Úgyhogy már most tudom, hogy nyáron egy háromnapos meccssorozatot szervezek” - tájékoztatott Bohumil Tobémý. A csapatok kezdetben 2x11 perces meccseket játszottak, a harmadik összecsapás közben azonban kitörött a sportcsarnok egyik abla« Tobérný az Ull-es korosztálynak szervezett teremtornát (Képarchívum) ka, s annak megjavítása aránylag hosszú időt vett igénybe. így a folytatásban 2x10 percre módosították ajátékidőt. A nagymegyeriek három győzelmet arattak, és két alkalommal remiztek, így tizenegy pontot szerezve tomagyőztesek lettek. „Néhány napja vettem csak át a stafétabotot Varga Károly edzőtől, így mondhatnám, hogy bemutatkozásom a vártnál is jobbra sikeredett. Persze elsősorban a fiúk tettek ki magukért. Nagyszerűen védett a Szeghy Attila-Csémi István Máté kapuspáros, Regő Dániel pedig a visegrádiak elleni sorsdöntő mécsesén egy bámulatos góllal döntötte el a három pont sorsát” - méltatta védencei sikerét László Róbert nagymegyeri edző. Tornatények a Hírkosárban.