Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-26 / 47. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. február 26. RÉGIÓSPORT 119 Verekedés a döntőben SPORTTARISZNYA PANKOVICS MIKLÓS Sátoraljaújhely. Botrányba fulladt a döntő, majd a két résztvevő kizárása után teljesen megváltozott a végső sorrend az idei Zempléni Amatőr Jégkorongbajnokságban. Történt ugyanis, hogy a harmadik harmadban 4:1-es tőketerebesi vezetésnél ellenfelük, az újhelyi csapat játékosai nem bírták elviselni a jobb játékerőt képviselő vetélytársak vezetését. Elég volt egy kapu előtti lökdösődés az újhelyi kapus és a tőketerebesi játékos között, ami után betelt a pohár, elszabadultak az indulatok. A pályán kitört verekedésnek a játéktérre lépő Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere, egyben a rendezvény fővédnöke vetett véget. Az ezt követő döntés egyértelmű volt, mindkét csapatot kizárták. így kerülhetett az élre Imreg, mögé pedig a tavalyi győztes Nagytárkány. A dobogóra még a battyániak fértek fel. A Tisza-parti együttesnek tehát nem sikerült tripláznia, és ezzel végleg elhódítania a trófeát. Pribék István csa»HIPP Kt5* r . 4} : istil t»- * m iijl jžk rip F A győztes imregiek (Képarchívum) patkapitány elismerte, ezúttal a vetélytársak felkészültebben érkeztek. „Azt, hogy lépést tudtunk tartani a többiekkel, az eddigi kiírásokon elért eredményeink is bizonyítják. Nincs okunk az elkeseredésre, hiszen közülünk került ki a torna legjobb kapusa, Ondrej Sokol és a gólkirály is, Matyi Attila személyében. Utóbbi 9 találatával lett a torna legeredményesebb játékosa. Amennyiben egy-két fiatalabb korongozó csatlakozik még hozzánk, 2017-ben is az élbolyban végezhetünk” - nyilatkozta lapunknak Pribék. A Sátoraljaújhelyi Zempléni Kalandpark nyitott korcsolyapályáján lezajlott IV. bajnokság a döntőbeli verekedés miatt lesz emlékezetes. Meg azzal is bevonul a sporttörténelembe, hogy utoljára volt nyitott pályán a mérkőzéssorozat, legközelebb már a fedett csarnokban rendezik. Remélhetőleg sportszerűbb és nem kizárásra okot adó összecsapásokkal. Tornatények a Hírkosárban. Bényben (egyelőre) befejezték... ÁBEL GÁBOR Az előző bajnokságban még a nyolcadik helyen végeztek, és a huszonkét mérkőzésből kilencet megnyertek. Ősszel egyetlenegy pontot sem sikerült begyűjteniük, így sereghajtók lettek a bényiek. Bény. Arra viszont hűséges szurkolóik sem számítottak, hogy bedobják a törülközőt, és kilépnek az Érsekújvárt Területi Labdarúgószövetség II. osztályából. így tavasztól felnőttfoci nélkül marad az ezerötszáz lélekszámú község. „Ősszel hat olyan meccset játszottunk, amelyeken több mint öt gólt zsebeltünk be. Mindössze tizenegyszer találtunk az ellenfelek kapujába, a miénkből viszont hetvenháromszor kellett kikotomia a labdát kapusunknak, Pekaj Marián- nak. A párkányi fakó ellen elszenvedett hazai 10:1-es fiaskó után úgy döntöttem, nincs tovább. A következő fordulóban már barti színekben léptem pályára. Lelkileg gyötrődtem, hogy hátat fordítottam anyaegyesületemnek, hiszen máshol nem is szerepeltem. Ráadásul két és fél éven át a klubelnöki tisztséget is betöltöttem” - töprengett Dávid Ádám. A mindössze huszonöt éves középpályástól tudomást szereztünk arról is, hogy már a nyári holt idényben szembekerültek a nehézségekkel, ugyanis négy meghatározó játékosuk, Farkas János, Kovács Roman, Banda Géza és Molnár Erik távozott tőlük. Sajnos Eva Čákváriová polgármester asszony akkortájt kijelentette, hogy a falu nem képes teljesíteni néhány labdarúgó követeléseit, ezáltal keretük mindössze tizenkét játékosra zsugorodott. Menet közben aztán tovább sűrűsödtek a gondok, és a Jasov elleni bajnokira már ki sem utaztak. A bajnoki küzdelmekből való kijelentkezés már csak a nyugtalanító állapot végső betetőzése volt. „Az U12-es csapatunk tovább folytatja szereplését a Saláta Kornél nevét viselő kezdők bajnokságában, alig várjuk már az április elejei kezdést. Terveink között van egy U15- ös alakulat létrehozása is. Minden bizonnyal ez lesz az év legnagyobb kihívása. Akad még településünkön néhány személy, aki elkötelezett a foci iránt. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára a felnőttek is visszatérnek a régi kerékvágásba” - tájékoztatott Hegedűs Ferenc, az újonnan megalakult vezetőség tagja. HÍRKOSÁR ■ Atlétika A ČS0B TÉLI SOROZATA, 3. állomás, Csölösztő (x-bionicR sphere) - 300 m, fiúk: 1. Szikora Dávid 49 mp. 6 km, férfiak: 1. Jakub Šíko (bemahe.sk) 20:31,2. Dömény János 20:39: nők: 1. Romana Komárňanská (mindketten BMSC) 22:56. 12 km, férfiak: 1. Švajda Gábor (Ron for Run R2R Dvory nad Žitavou) 40:48, 4. Kiss László (WERunDS) 44:19, ...35. Bíró Attila (Csallóközi Marathon Club) 55:20, 40. Bábics Balázs 56:12,43. Takács Lóránt 56:22,56. Király Attila 58:53,107. Király Zsolt (mindketten körkép.sk) 1:10:03,109. Koeur László 1:10:38,113. Kubovics Dávid 1:12:00; 50-59 évesek: 3. Tóth Imre (KCK Samorín) 52:39: nők: 1. Petra Fašungová (Dukla Banská Bystrica) 45:36,.. .9. Harangozó Szilvia (Telekom Running Team) 57:03,12. Király Andrea (körkép.sk) 58:54. ■ Jégkorong 4. ZEMPLÉNI AMATŐR BAJNOKSÁG, Sátoraljaújhely - elődöntő: Tőketerebes-Nagytárkány 8:4, Üjhely-lmreg7:2. Döntő: Töketerebes-Újhely 4:1-es állásnál félbeszakadt, majd verekedés miatt kizárták mindkét csapatot. Helyosztó mérkőzések: Imreg-Nagytárkány 8:5, Battyán- Bodrogszerdahely 7:4, Királyhelmec-Sátoraljaújhely 2:0. Végeredmény: 1. Imreg, 2. Nagytárkány, 3. Battyán, 4. Bod- rogszerdahely, 5. Királyhelmec, 6. Sátoraljaújhely, (pan) ■ Labdarúgás HARMADIKOSOK (U9) TEREMTORNÁJA, Vágsellye: Sala A-Šaľa B 4:1, -Moravany 8:0, -DAC 4:3, -KFC Komárno 6:0, -FK Pohronie 3:2; FK Pohronie-Moravany 4:0, -DAC 4:1, -KFC Komárno 1:0, -Safa B 6:0; DAC-KFC Komárno 3:1, -Šaľa B 5:0, -Moravany 3:4; KFC Komárno-Moravany 3:0, -Safa B 1:1; Šaľa B-Moravany 3:0. Végeredmény: 1. Šaľa A15,2. FK Pohronie 12,3. DAC 9,4. Komárno 4,5. Šaľa B 4, 6. FSRH Moravany 0. A győztes csapat (és gólszerzői): Lednický, Dáni 3, Kuman 2, Garaj 1, Straňák, Pál 2, Udvaros 7, Szalai 4, Kartík 4, Belovič 2. Díjazottak - legjobb kapus: Jakub Lednický (Šaľa A), legjobb mezőnyjátékos: Maroš Certaský (FK Pohronie), legjobb góllövő: Nathan Udvaros (Šaľa A). A LOSONCI TERÜLETI SZÖVETSÉG TÉLI KUPÁJA: Uhorské- Podreüany 1:1 (1:0), g.: Lempochner, ill. Sarvaš; Uhorské- Lučenec (ifik) 2:5 (1:1), g.: S. Nosáľ 2, ill. Lamocký 4, Horváth; Fiľakovo (ifik)-Stará Halič 3:3 (1:2), g.: Bari 2, Tóth, ill. Nosáľ 2, Jaško; Buzitka-Vidiná 3:0 (2:0), g.: Keresztes, Er- delac, Jackuliak; Panické Oravce-Halič (ifik) 5:1 (3:0), g.: Baláž 2, Šipoš 2, Kristián, ill. Gálik; Radzovce—Uhorské 5:0 (1:0), g.: Tőre 2, Tóth, Adamec, Gajd; Cinobaňa-Santrio 3:3 (1:2), g.: Berky 2, Čierny, ill. J. Dobročka, Balaško, Jakub Lapin: Fiľakovo (ifikFPanické Dravce 6:3 (3:1), g.: Bodor 3, Bari 2, Zilik, ill. Šipoš 2, A. Baláž: Radzovce-Podrečany 3:1 (0:1), g.: Lazík 2, Radič, ill. R. Mišík. FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Rimavská Sobola-MFK Lokomotíva Zvolen 0:4 (0:3), g.: Špílár 2, Staško 2; Krišovská Liesko- vá-Vinné 0:3 (0:1); Újdombrád-Tisza Trakany 2:3 (1:2); tár- kányi gólok: Karnai István 2, Gress Gergő; Tisza Trakany-Új- dombrád 3:2 (2:0), tárkányi gólok: Bálint Norbert, Vencel Zoltán, Kresztyánko Tamás; Krišovská Liesková-Velké Kapušany 3:2 (1:0), mokcsamogyorósi gólok: Balog Ferdinánd, Makó Róbert, Szűcs Péter; Kráľovský Chlmec-Tisza Trakany 2:2 (1:1), g.: Papp Richárd, Batta Roland, ill. Bálint Norbert, Gress Gergő: Újdombrád-Tisza Trakany 2:4 (0:0), tárkányi gólok: Bálint Norbert 2, Kresztyánko Tamás. Vencel Zoltán; Sereď-V. Ludince 5:1 (2:0), g.: Jankto, Pellet, Mečiar, Čertík, Boženík, ill. Belanský; Saľa-Šamorín 0:1 (0:1), g.: Jose Lucas; Šaľa- Šúrovce 3:2 (2:2), vágsellyei gólok: Valachovič 2, Kochan; Veľký Meder-Dun. Lužná 1:2 (1:1), nagymegyeri gól: Bognár Zoltán; Neded-Kolárovo 1:2 (1:0), g.: Herceg, ill. Bátora D., Kurucz A.; Galanta-D. Saliby 3:1 (0:0), g.: Kováč, Mészáros, Jakubjak, ül. Majó; KFC Komárno-Ovory n/Ž. 2:2 (0:2), g.: Faragó, Szórád, ill. Benko, öngól; Trnava (U19)-Neded 4:2 (2:1), negyedi gólok: Gányovics, Kukučka; Tvrdošovce-Palárikovo 1:9 (1:4), vendéggólok: Markusek 3, Marko 2, Zvoncsár, Janso, Švajlen, Kutíš; DAC (U19)-Nové Zámky 1:1 (0:0), vendéggól: Kurta; Veiké Lovce-KFC Komárno 1:3 (0:2), g.: Béger M, ill. Szórád (11-esbóT), Gonzáles: Tóth: Levice-Starý Tekov 6:1 (2:0), lévai gólok: Predajniansky 2, Nagy, Horniak, Szabó, Varga (11-esből); Vlčany-Čierny Brod 2:2 (0:2), g.: M. Pekaj, Mészáros M., ill. Králik T., Sárkány Š.; ViOn B/Volkovce-Hon- tianska Vrbica 0:0; DAC (U19)-Kolárovo 2:2, gútai gólok: Bátora B, Magyar Zs.; V. Uherce-Kalná n/Hr. 1:5 (0:3), garam- kálnai gólok: A. Kosák 3, Pánik, Chmelo: Želiezovce-Kozárov- ce2:4(1:2), zselízigólok: D. Páchnik, Vavrík; Kráľova n/V- Zbehy 2:4 (0:2), g.: R. Hadža, M. Gubov, ill. M. Fuška 2, Š. Šóš, M. Kopec: Váhovce-V. Zálužie 4:4 (2:1), g.: M. Filo 4, ill. J. Sombat 2, J. Kečkéš, Ĺ. Gála; Močenok-Tomášikovo 1:2 (0:0), g.: A. Víglacký, ill. Mauricio, Nagy G.; Zlaté Klasy-Kost. Kračany 4:2 (1:2), g.: Mezei J. 2, Zsigmond A., Lengyel G., ill. Kállay Á., a másik góllövőt nemn jelentették: Ohrady-Čenkovce 6:3 (3:1), csallóközkürti gólok: M. Kosa 3, Zadeh 2, Šarič; Okoličná n/0.-Trstice 2:3 (0:0), nádszegi gólok: Borka 2, Ko- lozsi; H. Saliby-Košúty 6:0 (2:0), g.: N. Pudmerický 3, M. Ho- vorka 2, M. Braun; Holice n/O.-V. Blahovo 2:7 (0:5), nagya- bonyi gólok: ifj.Domonkos T. 3, Miklós 1.2, Kardoš J., Érsek A.; Lehnice—M. Dvornľky 3:1 (1:0), légi gólok: Fekete Z. 2, Jáger S; Hodos-Vydrany 1:5 (1:2), g.: Csonka A. 2, Bartal E. 2, P. Duric: Domino Bratislava-Janíky 1:3 (0:1), jányoki gólok: A. Štibrich 3; Jelka-Jánovce 3:0 (1:0), g.: P. Hrnčiar 2, Múcs- ka T.; M. Dvorníky-Ohrady 0:3 (0:2), csallóközkürti gólok: Bognár P., N. Sarič, Zsákovics T: Cechynce-lvanka 1:4 (1:2), g.: I. Mészáros, ill. M. Tatranský, V. Horník, T. Čičo, M. Pagáč; Branč-Nové Sady 4:2 (2:2), g.: M. Penzeš 2, T. Kéiy, J. Rich- tárech, ill. L. Krasňansty, J. Kadja. (pan, nn) Csölösztőn is Švajda győzött Csölösztő. Akárcsak Pozsonyban és Diósförgepatonyban, Csölösztőn is magabiztosan, közel egyperces előnnyel nyerte Švajda Gábor a ČSOB Téli Sorozatának harmadik, 12 kilométeres futó- * versenyét. „Főpróba volt számomra az Aqua Run a hétvégi máltai félmaratonra. Kipróbálhattam, hogy tudok szólóban futni. Meglepően alacsony pulzusszámon bírtam a versenyt - mondta érdeklődésünkre a pozsonyi hosszútávfutó, aki Jaroslav Kmeť menedzser közreműködésével belépett az Avita International négyéves, Tokió 2020 nevű projektjébe. - Vártam, hogy győzök, az elején picit megnyomtam, aztán már kiengedtem. Nagyon örülök, jó érzés volt a sorozatban rendre diadalmaskodnom. Meglátom, mit tudok ebből meríteni a hétvégén. Most csak az Aqua Run legjobbjait díjazták, a sorozat végeredményét később hirdetik ki. Sok néző volt a versenyen, meglepett, hogy milyen sokan jöttek ki miattam. Máltán 1:10 órán belüli időt akarok futni. Inkább jó idővel leszek negyedik, mint rosszal a dobogón.” Csölösztőn a gyerekek és a felnőttek (6 km, 12 km) versenyén összesen 486-an futottak. Ver- senytények a Hírkosárban. (jmk) Švajda Gábor megint nagyon maga mögött hagyta a 12 km-es táv mezőnyét (Képarchívum) Galántán a diákok folytatják Galánta. Az ifikhez hasonlóan a diákok mezőnyében is immár tizenegyedik alkalommal küzdenek a csapatok a trófeáért, a terembajnoki címért a Galántai Területi Futballszövetség korosztályos tornáján, amelyet holnap (kezdés nyolckor) rendeznek a galántai városi sportcsarnokban. Tavaly még tizennégy együttes, idén azonban már csupán tizenegy kollektíva méri össze tudását. Valamennyi a területi bajnokságban játszik. „Mivel a felsőszeliek visszaléptek, ezért az A csoportban hat, a B csoportban pedig öt alakulat csatázik körmérkőzéses rendszerben. Az elődöntőbe a csoportok két-két legjobbja kerül. Ellentétben az ifikkel csupán egyszer mérkőznek meg a csapatok. Egy találkozó tizenhárom perc. A győztes serleggel, a torna legjobb kapusa, mezőnyjátékosa és góllövője külön- díjjal távozik a helyszínről” - tájékoztatott Milan Horňáček, a területi futballszövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. Tavaly a mátyusfoldi diákok teremtornájának tizedik felvonásán a veretlenül masírozó vágaiak hó- ditották el a Galántai Területi Futballszövetség elnökének serlegét, győzelmükkel egyben átvették a vezetést a tomaelsők sorrendjében, ugyanis immár negyedik alkalommal végeztek az élen. Csoportbeosztás - A csoport: Veľká Mača, Malá Mača, Čierna Voda, Pusté Úľany 2010, Sládkovičovo, Váhovce. B csoport: Trstice, Šoporňa, Veľké Úľany, Abrahám- Hoste, Jelka. (ái) Ififocitorna Varga Gyula emlékére Feled. Negyedik alkalommal rendezik meg holnap (kezdés 9.00), a helyi tornateremben a Varga Gyula mérnök emlékére kiírt U19-es futballtomát. Idén négy csapat vesz részt a mérkőzéssorozaton, a címvédő hazaiak mellett a rima- szombatiak, a fülekiek és a Magyarországról érkező mályiak. Egy-egy mérkőzés 2x 15 percig tart, s mindenkijátszik mindenkivel. Varga Gyula hosszú évekig volt a helyi fútballélet szervezője, 2012-ben hunyt el. (jd)) A csicseriek dönthetik el... Sátoraljaújhely. Február hatodi- kán kezdődött és holnap fejeződik be a II. műfüves felkészülési labdarúgótorna, amelybe kilenc csapat kapcsolódott be. Felső- Bodrogköz képviseletében ismét ott van a tavaly hat együttest felvonultató seregszemle tiszacser- nyői győztese és a negyedik helyezett szomotori csapat, valamint újoncként a csicseriek. Hajdók Vince, az Ung-vidéki futballklub alelnöke, vezetőségi tag elmondta, az ellenfelek erejét ismerve kitűnő erőfelmérésnek tartja a tornát, amelyen olyan játékosok is lehetőséghez juthatnak, akik eddig keveset szerepeltek az őszi szezonban, sérülések vagy más ok miatt. Cél a tisztes helytállás, esetleg egy dobogós helyezés. „A végső sorrend kialakulása már csak a mieink kezében van, ugyanis az alsó-bodrogközi csapatok már korábban lejátszották mérkőzéseiket a hétvégén kezdődő tavaszi bajnoki rajt előtt” - tette hozzá. (pan) Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 (@ 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com