Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-22 / 43. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2016. február 22. KULTÚRA 7 Meghalt Eco, elment egy tiszta elme 1980-ban A rózsa neve tette világhírűvé, utolsó regénye várhatóan áprilisban jut el a magyar olvasókhoz Umberto Eco (1932-2016) (Képarchívum) LAKATOS KRISZTINA Milánó. Nyolcvannégy éves korában pántokon elhunyt Umberto Eco olasz írá, filozófus, kultúrtörtánász, a modern európai kultúra egyik legnagyobb hatású szerzője, akinek munkássága páratlanul izgalmas szellemi kalandokat kínáló hidat képzett az elit- ás a tömegkultúra között. Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és tanítványa, Melki Adso kalandjai előtt a könyv- és levéltárakat bújó filoszokon kívül kevesen gondolták volna, hogy a középkori teológia és filozófia tételei, az eretnekmozgalmak tanításai izgalmasak lehetnek. 1980-ban azonban A rózsa neve, ez a 14. században játszódó, terjedelmes latin idézetekkel teletűzdelt történelmi detektívregény egy csapásra ismertté tette Umberto Eco nevét, és a legolvasottabb európai szerzők sorába emelte a szerzőt. Népszerűségét az azóta eltelt három és fél évtizedben is megtartotta, új köteteinek megjelenése mindig eseményszámba ment; utolsó regénye, a Numero Zero bő egy évvel ezelőtt például a francia irodalom fenegyereke, Michel Houellebecq Behódolás című művével versengett az európai könyveladási listák első helyéért. A pályáját középkorkutatóként kezdő, majd vizuális kommunikációt, esztétikát, szemiotikát tanító Eco életművének meghatározó műfajai - a tudományos munkák, az esszék, a regények - szervesen kapcsolódnak egymáshoz; ugyanazokat a kérdéseket járják körül. Mestere volt annak, hogyan lehet hatalmas, speciális ismeretanyagot beleszőni az olvasók szélesebb rétegeit megszólító szép- irodalmi műveibe, miközben folyamatosan reflektált az elbeszélés, az elbeszélhetőség határaira, a valóság és a fikció, a fantázia és a hazugság viszonyára. Umberto Ecót mindenekelőtt az emberi elme által létrehozott fogalmak, konstrukciók, jelentések izgatták, melyeket egy felvilágosult, kritikus, páratlanul művelt emberfő tisztánlátásával — s nem mellesleg: frissen, szellemesen - volt képes követni időn és téren át. Magyarul a legutóbb A legendás földek és helyek története című kultúrtörténeti albumát olvashattuk, amely nagyon pontosan fogalmazta meg, milyen változatai működnek a fikciónak, egy elképzelt dolog a fantázia világából miként csúszhat át a valóságba, illetve milyen csúsztatások által válhat „ténnyé” tömegek szemében. A rózsa neve után még hat regénye látott napvilágot. (Az utolsó, a NuJ merő Zero magyar kiadása az Eco- specialista Barna Imre fordításában várhatóan áprilisban jut el az olvasókhoz.) A Foucault-inga (1988) a templomos legenda mozaikjaival játszik el: három mai értelmiségi hőse egy töredékes középkori feljegyzés alapján összerak egy fiktív történetet, a játékot azonban a megszállott bolondok valósággá változtatják. A tegnap szigete (1994) barokk műveltségregény, elmélkedés egy kézirattöredék felett, egy lehetséges életrajz keresése, amely a kora újkor természettudományos ismereteit és álismereteit, valamint a gonosz hasonmás figuráját is játékba hozza. A Baudolino (2000) főhőse megjáija Barbarossa Frigyes udvarát, elkíséri urát a császár halálával végződő keresztes hadjáratra, megmerül Bizánc katakombáiban és politikai intrikáiban, eléri János pap országát, oszlopszentnek áll, nem utolsósorban pedig megcsinálja a Szent Grált - amelyet aztán szülővárosa (s egyben Eco szülővárosa, az észak-itáliai Alessandria) templomában helyez el. Mindeközben végig ott a kérdés: mit hihetünk el egy olyan elbeszélőnek, aki maga is vállalja, hogy hazudni szokott? A prágai temető (2011) kapcsán Eco azt nyilatkozta, a világirodalom leggonoszabb karakterét kívánta megrajzolni; a könyv a politikai antiszemitizmus születését, az antiszemita „szakirodalom” keletkezéstörténetét állítja középpontba, s ismét csak arról mesél, ártó szándékkal hogyan írható át a fikció gyilkos valósággá. Umberto Eco újra és újra beleírta müveibe saját értelmiségi generációjának létélményét, egyfajta „elveszett generáció” tapasztalatát közvetítve. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely gyerekként élte meg a második világháborút, elszenvedte a traumáit, de a történelem formálásáról mégis lemaradt; a hatvanas években már túlkorosnak érezte magát ahhoz, hogy a balos diákmozgalmak tagjaként macskaköveket hajigáljon rendőrökre és bicikliláncos fasisztákra, ehelyett csendes egyéni lázadásként inkább valamelyik egyetem poros tanszékén húzódott meg; aztán elképedve nézte, ahogy az egykori lázadók skrupulusok nélkül karriert csinálnak a korábban kárhoztatott nagytőke kaijaiba omolva. Erről mesél egyebek mellett A Foucault-inga egyik szereplője, s ez a tapasztalat teljesedik ki a Loana királynő titokzatos tüze (2004) című regényében. A maguk közegében - és egy kicsit azon túl - elméleti munkái is bestsellernek számítottak. 1967-es tanulmánykötete, a Nyitott mű megállapításait a műalkotás hatásmechanizmusáról, többértelműségéről ma is idézik. Hogyan írjunk szakdolgozatot? című viccesen komoly útmutatója pedig valószínűleg végzős egyetemisták tömegeit mentette meg az elbukástól. A menekültválságról szóló dokufilm kapta a Berlinale fódíját Gianfranco Rosi az Aranymedvével (TASR/AP-feivétei) A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd, Benkővel Berlin. Az európai menekült- válságról szóló Tűz a tengeren (Fuocoammare) című olaszfrancia dokumentumfilm kapta a legjobb filmnek járó Aranymedvét a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon szombaton. Az olasz Gianfranco Rosi rendezése „elsöpörte” a zsűrit, és képviseli mindazt, amiről a Berlinalénak 2016 februárjában szólnia kell - mondta a díjátadó gálán Meryl Streep amerikai színésznő, a nemzetközi zsűri elnöke. Gianfranco Rosi dokumentumfilmjéhez egy éven át követte az Olaszországhoz tartozó, Tunézia és Szicília között nagyjából félúton fekvő Lampedusa sziget életét és a menekülteket mentő olasz parti őrség munkáját; amelyet az első kritikák szerint szívszorító és lélegzetelállító felvételekkel mutat be. A zsűri nagy díjával - egy Ezüstmedvével - a többi között a Senki- földje című Oscar-díjas alkotásáról ismert bosnyák rendező, Danis Ta- novic Halál Szarajevóban című filmjét tüntették ki. A legjobb rendezésért járó Ezüstmedvét a francia Mia Hansen-Loeve kapta A jövő című filmjéért. A legjobb női alakításért járó Ezüstmedvét Thomas Vinterberg dán rendező A kommuna című filmjének egyik főszereplője, Trine Dryrholm vehette át, a legjobb férfi alakítás díját az Inheb- bek Hédi című tunéziai versenyfilm főszereplője, Majd Mastoura kapta. A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüstmedvét A szerelem egyesült állama cím lengyel film rendezőforgatókönyvírójának, Tornász Wasilewskinek ítélte oda a zsűri. A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal egy 482 perces fekete-fehér filmet, Lav Diaz Fülöp-szigeteki rendező Altatódal a szomorú misztériumnak című munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják, amelyek a zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben. A legjobb elsőfilm 50 ezer euróval járó külön- díját az Inhebbek Hédi című film - Mohamed Ben Attia rendezése - érdemelte ki, amely egy kényszerházasság elől menekülő fiatalember történetét beszéli el. (MTI) Komárom. Soóky László író, kritikus, publicista A nagy (cseh)- szlovákiai magyar csönd című monodrámáját adja elő Benkő Géza színművész február 27-én, szombaton este 19 órakor a Tiszti pavilon dísztermében. ,3úcs községben játszódik a cselekmény, de játszódhatna Kis- kövesden, Füleken, bárhol a Felvidéken. Búcsról a Felvidékre vetí- tődik a történet. Minden, ami ebben a kis közegben játszódik, az egész Felvidéken jellemző ránk. A szöveg szerintem zseniális. Mélységesen emberi” - nyilatkozta a készülő előadásról Benkő Géza. A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd a színész harmadik önálló előadása. Nyolc fejezetben mesél emberi sorsokról, egy faluközösség mindennapjairól, mindannyiunk közös örömeiről, bánatairól. Az alkotók megfogalmazása szerint derűs szomorújátékot láthat majd a közönség. A dramaturg Varga Emese. Az előadást Benkő Géza rendezte. „Merem remélni, hogy mindenki megtalálja benne a maga pillanatait, amiket jó érzéssel visz haza. Hogy elgondolkodva, mosolyogva vagy szomorkodva, az már egyénfüggő. Azt gondolom, a középkorosztálynak még van érzelmi kötődése az ötvenes évekhez, amikor a cselekmény játszódik. Jó részük a saját bőrén tapasztalta azt a rendszert, nem lesz számukra életidegen a téma. Ám egy közép- iskolás is megtalálhatja a maga pillanatait az előadásban, mert a történelem időtlen. Számukra az emberek közötti kapcsolatok lehetnek érdekesek. Amúgy az, hogy rendszerváltás történt, és a nagy demokráciában döglünk meg, ugyanazt jelenti, mint amikor akkor haltak meg emberek. Csak most a szabadság nagyobb látszatával tesszük ezt” - ajánlja a közönség figyelmébe az előadást Benkő Géza. (ú) Játssza és rendezte: Benkő Géza (Kádek Péter felvétele)
