Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-02 / 26. szám, kedd
www.ujszo.com | 2016. február 2. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Minden idejét a munkahelyén tölti, ezért megtörténhet, hogy a szerelem, ha még szingli, éppen ott fogja találni. Nézzen körül alaposabban! Anyagi helyzete javulhat, de még mindig kénytelen lesz visszafogni magát a költekezésben. Bika (IV. 21.-V. 21.) Szerencsés időszak következik az életében. Sikerül megvalósítania régi, ugyanakkor nagyszabású terveit, elképzeléseit, mert mindehhez most rengeteg pozitív energiával és tetterővel rendelkezik. Lásson munkához! Ikrek (V.22.-VI. 21.) Első látásra úgy érzi, hatalmas szerelem alakulhat ki önök között, de végül kiderül, hogy ez csupán fellángolás volt. Sikerül ugyanis gyorsan kiismernie az illetőt és rájönnie arra, hogy egészen másra van önnek szüksége. Rik(VI. 22.-VII. 22.) Nem szeret a társaság középpontjában lenni, mégis mindig sikerül valami olyat tennie, amivel felhívja magára a többiek figyelmét. Nem kellene törődnie a külsőségekkel, inkább igyekezzen emelt fővel járni a saját útját. Oroozlán (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelmi életét illetően sikert sikerre halmoz. Sosem unatkozik, ugyanis nincs rá ideje. Számtalan ismerőse közül néhányan különleges programot ajánlanak önnek. Vegyen részt bennük, mert így számtalan élménnyel gazdagodhat. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Nehezen megszerzett egzisztenciáját nem kellene egy problematikus pénzügyi helyzettel bonyolítania. Inkább a kitűzött célokra összpontosítson. Karrieije most felfelé ívelhet, mivel a kitartó munka végre meghozhatja a kívánt sikert. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Az utóbbi időben visszahúzódó lett és gyakrabban rosszkedvű. De hamarosan ennek vége, mert olyasvalakivel találkozhat, akivel hosszú távra tervezhet. Ha viszont már van párja, akkor kedvesével a kapcsolatuk erősebbé válhat. Skorpió (X.24.-XI. 22.) Korábbi munkáiért végre megkaphatja a megérdemelt fizetséget. Legyen magabiztos és életrevaló, és sokkal határozottabban képviselje a későbbiekben saját érdekeit. Nem kell félnie, szükség van a munkájára! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Barátai igyekeznek a segítségére lenni és számos hasznos tanáccsal igyekeznek ellátni önt. Próbáljon nyitott lenni az új véleményekre. Munkahelyi terveit illetően, most inkább a hosszú távú elképzelései lehetnek sikeresek. Bak (XII. 22.-1.20.) Nem kellene a régi dolgokhoz ragaszkodnia. Ideje lenne valami újat is csinálnia Változtathat a külsején, vagy kipróbálhat egy érdekes sportot, de akár valami olyan dolgot is csinálhat, amit eddig nem mert, nem akart. A változást bizonyára mások is észreveszik! Vízöntő (I.21.-II. 19.) Feszült, mert az asztal alá söpri a problémáit. Nem kellene! Ne féljen, hogy őszinteségével megbánt másokat. Szedje össze mondandóját és bátorságát, s kezdeményezzen az illetékesekkel egy sorsfordító beszélgetést. Halak (II. 20.-III. 20.) Túlságosan is izgatott, mert lekötik a munkahelyi események, mivel egy új és izgalmas feladattal bízták meg felettesei. Viszont ne gondolja, hogy ezzel vége! Az igazi kihívás csak ezután következik! Ehhez szükségte lesz munkatársaira is. PIHENŐ Ritka az olyan stabil házasság, különösen a sztárvilágban, mint Hugh Jackmané. Az ausztrál sztár közel húsz éve vette feleségül Deborra-Lee Furnesst, és máig ezt tartja élete egyik legjobb döntésének, „ő a legnagyszerűbb dolog, ami valaha történt velem, és egyre jobb és jobb lesz" - áradozott a 47 éves sztár a feleségéről és a házasságáról az Ellen show-ban. (SITA/AP-felvétel) 19 Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 2 9 3 5 8 1 7 6 4 8 6 5 3 4 7 2 1 9 4 7 1 2 9 6 3 8 5 6 2 7 4 1 8 9 5 3 9 5 4 6 3 2 1 7 8 1 3 8 9 7 5 6 4 2 5 1 6 8 2 3 4 9 7 3 8 9 7 6 4 5 2 1 7 4 2 1 5 9 8 3 6 6 3 Tíf 5 9 7 7 9 2 1 2 3 1 6 5 4 6 7 9 1 6 5 8 T| 2 5 11 4 7 2 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Keresztnevek: ILDEFONZ ILMÁR IMBERT IMELDA IMMAKULATA IMMÁNUEL IMOGÉN IMOLA IMRE INCE INDIRA INEZ INGE INGRID INNOCENCIA IPOLY IRÉN E I Z N 0 F E D L I R M D I R G N I I L M O E G N I A L N M I L I I Z R E Y N A T A N E I U L É 0 R R C N D N 0 R R C N E I N Á P I I N E É B I M I A A I C INI G M M A D L E M I M 0 I M M A K U L Á T A Előző feladványunk megfejtése: Horácia. Mai receptünk Brokkoli leveles tésztában Hozzávalók (3 adag): 0,5 közepes fej brokkoli, 3 gerezd fokhagyma, 1 csomag leveles tészta (250 g), 2 dl zabtej szín (vagy szőjatejszín), 3 db tojás, só ízlés szerint, 2 ek olívaolaj, szerecsendió ízlés szerint, bors ízlés szerint, rozmaring ízlés szerint Elkészítés: A leveles tésztát kivesz- szük a hűtőből, egy hőálló tálat kikenünk olajjal. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, ebbe beleterítjük a tésztát. A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, és szorosan egymás mellé rakva beterítjük a tésztát vele. A tojást a tejszínnel és a fűszerekkel felverjük, a fokhagymát belenyomjuk vagy reszeljük, ráöntjük a brokkolira, és először a tészta sarkait, majd a széleit ráhajtjuk. Kicsit átkenjük a tetejét olajjal. Hőlégkeveréses programon készre sütjük. Jó étvágyat kívánunk! (nosal) Mai időjárás Országszerte borús idő. A nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 3 fok várható. Előrejelzés 0 met Éjszakai hőmérséklet o°c 7°C Európai nagyvárosok időjárása ŕ Holsink Oslo 3 «C London .,....-fö op Vars° lu Berlin io°C ' 10 °C — „ Párizs r, Buffipest 13««- • ' 12 “C Madfiri 18 °C Rónw ÍT*C Kedd Szerda Csütörtök Hójelentós Gyűgy 11 °C Rozsnyó 3 °C ZeB'C i-o*c 9»C l«C Csorbató 65 cm Chopok(Otupnél 30 cm Dunaszerdahely 12 °C Szene 10 °C Túlnyomórészt borult Országszerte felhős égbolt. Velká Rača 40 cm Donovaly - Záhradište 30 cm Komárom 11 °C Csorbató 2 °C égbolt. Stará Myjava 50 cm Tále 60 cm 11 °C Párkány 12 °C Pozsony Sí 9 °C Pozsony a- 7 °c Salamandra Resort 45 cm Čertovica 40 cm Léva 12 °C Nagyszombat 10 °C Érsekújvár Se 9 °C Érsekújvár ir 7°C Nagymihály 8 °C Losonc 8 °C Losonc sí. 7°C Losonc 5 °C Malinô Brdo 50 cm Jahodná 45 cm Nagyrőce 8 °C Tőketerebes 6 °C Kassa Se 6 °C Kassa 5 °C Bachledova dolina 30 cm Ski Zábava - Hruštln 35 cm J