Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-17 / 39. szám, szerda
201 SPORT 2016. február 17. | www.ujszo.com Štart: egy pici hiányérzet Érsekújvár. Felemás érzéseik vannak az extraliga alapszakaszában elért hatodik hellyel kapcsolatban az érsekújvári férfikézilabdázóknak. Az előttük végzett gárdák (Prešov, Topoľčany, Hlohovec, Šaľa, Považská Bystrica) anyagi lehetőségei jóval nagyobbak, ugyanakkor így sem kellett volna sok ahhoz, hogy a Štart megelőzze a vágbeszterceieket. „Örülünk a hatodik helynek, de egy picit nagyobb volt az elvárás. Rettentően sajnáljuk a Pezinok (32:31) és a Modra (34:32) elleni betűket. Ez a négy pont hiányzott az ötödik helyhez, és hiányozni fog végig a felsőházi rájátszásban is. Ha nincs a két botlás, még az első négy is reálisan elérhető lett volna” - nyilatkozta lapunknak Peter Spomi, az érsekújváriak vezetőedzője. A Start azonban így is megszerezte a vágbeszterceiek skalpját (35:33), és a vágsellyeiek ellén is veretlenek a szezonban (32:30, 29:29). Emellett az sem hétköznapi, hogy az extraliga góllövőlistáján öt kézilabdázójuk is van a top tízben. „A felsőházi rájátszásban szeretnénkjobban szerepelni, mint a múlt évben, egyebek mellett ezért is erősítettünk az ŠKP-ból a góllistát vezető Tomáš Tschurral, és tervezünk egy balkezes játékost is szerződtetni. Erős konkurenciát akarunk jelenteni a többi csapatnak” - jegyezte meg a magyarul kitűnően beszélő Spomi. A jó eredmények eléréséhez arra is szüksége lesz az érsekújváriaknak, hogy ne essen ki közülük sérülés miatt senki, a kezdőcsapat tagjait ugyanis még nehezen tudják pótolni. S természetesen a szurkolók támogatásában is bíznak, akik a múlt hétvégi, vágsellyei derbin is remek hangulatot teremtettek a Duslo csarnokában. „Nyerni akartunk a régiós rangadón, ezért inkább úgy érezzük, elveszítettünk egy pontot, mintsem hogy szereztünk volna egyet. De a kilencgólos Fero Šulcot nem tudtuk megállítani” -tette hozzá Spomi. Az érsekújváriak szombaton, az eperjesiek otthonában kezdik meg a rájátszást. (ot) Biztosan lesz újonc a Tipsport Ligában Pozsony. Tegnap zsinórban harmadik mérkőzésére sem állt ki az anyagi gondokkal küzdő szakolcai jégkorongcsapat a Tipsport Ligában, így a bajnokságot irányító Pro- Hokej vezetése hivatalosan is kizárta az erdőhátiakat a sorozatból. „Nagyon sajnálom, hogy a szezon folyamán kell elbúcsúznunk egy klubtól, de ez az ára annak, hogy betartjuk a szabályokat, mert ez nélkülözhetetlen a fejlődéshez” - nyilatkozta Richard Lintner, a Pro- Hokej főmenedzsere. A szakolcaiak távozásával kilenc csapat maradt a Tipsport Ligában, az erdőhátiak valamennyi eddigi eredményét törölték (a módosított táblázatot lásd az eredményekben). Az eredeti kiírás szerint a bajnokság két utolsó csapata körmérkőzéses osztályozót játszott volna a bentmaradásért az I. liga két döntősével. Ez annyiban változott, hogy a Tipsport Ligából csak egy gárda, a kilencedik helyen végző csapat kapcsolódik be az osztá- lyozóba, s mivel két helyet kell betölteni, biztosan lesz I. ligás újonc a Tipsport Liga következő szezonjában. Az I. ligában a playoff-negyed- döntőknél tart a bajnokság, az extraligás terveket szövögető érsekújváriak tegnap lapzárta után Se- nicán akár be is biztosíthatták helyüket az elődöntőben a sorozat negyedik meccsén. (SITA) A vágsellyeiek nemrégi sztárigazolása, František Šulc kilenc gólt dobott az érsekújváriaknak (Fotó: Facebook) Sulccal a legjobbak közé OROSKYTAMÁS Vágsellye. Az alapszakaszban megszerzstt negyedik hely után a vágsellyei férfikézilabdázók már csalódottak lennének, ha a rájátszásban nem jutnának elődöntőbe. Mintegy két hete vált biztossá, hogy a vágsellyei HKM Duslo csapatában tér vissza az aktív játékhoz a korábbi 87-szeres szlovák válogatott František Šulc. A 37 éves átlövő múlt nyáron Katarban fejezte be a kézilabdát, most azonban kötélnek állt a mátyusföldiek hívó szavára, s eddigi két mérkőzésén 14 góllal segítette új csapatát „Négy dolog miatt mondott igent. Először is a tavaly decemberben kinevezett új vezetőedző, Ján Kolesár személye miatt. Ferót csábította a lehetőség, hogy ismét együtt játsszon jó barátjával, Tomáš Mažárral, de az is számított, hogy egy biztos hátterű klubba igazol, mivel nálunk soha nem késnek a fizetések. Nem utolsósorban pedig ambiciózus klub vagyunk, nem csak egy idényre tervezünk, mivel már most is a jövő évi erősítéseken dolgozúnk” - magyarázta lapunknak Jozef Klačko, a vágsellyeiek klubelnöke. Uj igazolásra azonban még a most folyó szezonban is számíthatnak a mátyusföldi szurkolók, sérülések miatt egy balkezes játékost mindenképpen szerződtetnek. Az eredményekkel azonban így is elégedettek a kék-fehéreknél. „Jelenlegi helyzetünkben, a rájátszásba az alapszakasz negyedik helyéről indulva már csalódás lenne, ha nem jutnánk be az elődöntőbe. Ott aztán a szokásos közhely szerint minden megtörténhet - mondta Klačko, aki nem habozott, amikor az eddigi „leg”-ekről kérdeztük. - A vágbeszterceiek elleni mindkét győzelem (27:25, 31:28) során nagyon jól kézilabdáztunk, de rögtön az első fordulóban az eperjesiek és nemrég a nagytapol- csányiak ellen is jól helytálltunk, a vereségek ellenére. Ellenben így is hiányzik néhány pont a maximális elégedettséghez, az érsekújváriakat egyszer sem tudtuk legyőzni, és nem szívesen emlékszem a galgóciak elleni hazai meccsre (18:25) sem.” A Štefan Kelement váltó Ján Kolesár vezetésével a Vágsellyén lakó (és a kézilabda mellett más munkát nem vállaló) játékosok már délelőtt is edzhetnek, így minden adott a rájátszásbeli jó szerepléshez - elsőként szombaton a galgóciak otthonában. Gyurcsó Ádám győztes góllal mutatkozott be a Pogon Szczecin csapatában. A házigazdák 0:2-ről fordítottak 3:2-re a Kielce ellen, a Videoton korábbi játékosa a 78. percben állította be a végeredményt. (pogonszczecin pi-feivétei) LÉGIÓSOK ANGLIA, 26. forduló: Boume- mouth-Stoke City 1:3, Dionatan Teixeira (S) - a 46. perctől. OLASZORSZÁG, 25. forduló: Juventus-Napoli 1:0, Marek Hamšík (N) - 90 perc; Sampdoria- Atalanta Bergamo 0:0, Dávid Ivan (S) -90 perc. NÉMETORSZÁG, 21. forduló: Stuttgart-Hertha Berlin 2:0, Peter Pekarík (HB) - 90 perc; Köln- F rankfurt 3:1, Huszti Szabolcs (F) - 90 perc. CSEHORSZÁG, 17. forduló: Dukla Praha-Liberec 2:0, Lukáš Hroššo (DP) - 90 perc, Jakub Považanec (DP) - 90 perc, Lukáš Štetina (DP)- 90 perc, Michal Breznaník (DP)- a 68. percig; Marek Bakoš (L) - 90 perc; Zlín-Sparta Praha 1:2, Róbert Matejov (Z) — 90 pere; Teplice-Pŕíbram 2:0, Martin Chudý (T) - 90 pere, Miroslav Gregáň (T) - a 89. percig; Olomouc-Bohe- mians 1905 Praha 2:2, Tomáš Ma- lec (O) - a 82. perctől, Peter Čôgley (B) - 90 pere; Jablonec-Jihlava 2:0, Ján Greguš (Jablonec) - 90 pere, Peter Šulek (Jihlava) - 90 pere, Vladimír Kúkoľ (Jihlava) - a 25. percig, amikor kiállították, Matej Rakovan (Jihlava) - a 45. perctől; Slavia Praha-Bmo 2:0, Miroslav Keresteš (B) - 90 pere, Martin Chrien (B) - a 81. percig, Matúš Lacko (B) - a 81 .perctől, Tomáš Brigant (B) - a 78. percig; Mladá Boleslav-Ostrava 3:0, Richard Lá- sik (O) - 90 pere, Karol Mondek (O) - 90 pere; Slovácko-Plzeň 1:2, Tomáš Košút (S) - 90 pere, Juraj Ch- vátal (S) - a 89. percig, Matúš Ko- záčik (P) - 90 pere, Patrik Flro- šovský (P) - 90 pere, Michal Ďuriš (P)-a 74. percig. MAGYARORSZÁG, 20. forduló: Békéscsaba-Ferencváros 0:1, Stanislav Šesták (F) - a 79. percig; Puskás Akadémia-Diósgyőr 1:0, Karol Mészáros (PA) - a 63. perctől. LENGYELORSZÁG, 22. forduló: Ruch Choržów-Zaglebie Lubin 0:0, Matúš Putnocký (RCh) - 90 perc, Martin Polaček (ZL) - 90 pere; Slask Wroclaw-Wisla Krakow 1:0, Róbert Pich (SW) - a 69. perctől, Gosztonyi András (SW) - a 89. percig, Peter Grajciar (SW) - a 89. perctől, Guzmics Richárd (WK) - 90 pere; Gómik Leczna-Piast Gliwice 0:0, Patrik Mráz (PG) - 90 pere, Martin Bukata (PG) - a 61. perctől; Lechia Gdansk-Podbeski- dzie Bielsko-Biala 5:0, Lukáš Ha- raslín (LG) - a 62. percig, Jozef Piaček (BB) - 90 pere, Kristián Kolčák (BB) - a 60. perctől, Sámuel Štefánik (BB) - az 58. perctől; Cracovia Kraków-Gómik Zabrze 3:0, Erik Jendrišek (CK) - a 77. percig + gól, Roman Gergel (GZ) - 90 pere; Lech Poznan-Ter- malicaNiecziecza 5:2, Lovrencsics Gergő (LP) - a 65. percig, Pavol Stano (TN) - 90 pere, Patrik Mišák (TN) - a 46. perctől, Martin Juhar (TN) - a 80. perctől; Légia War- szawa-Jagiellonia Bialystok 4:0, Nikolics Nemanja (LW) - a 72. percig + 2 gól, Ondrej Duda (LW) - a 72. perctől; Pogon Szczecin- Korona Kielce 3:2, Gyurcsó Ádám (PS) - 90 pere + gól. HOLLANDIA, 23. forduló: Groningen-Ajax Amsterdam 1:2, Albert Rusnák (G) - az 51. perctől; Vitesse-Heerenveen 3:0, Otigba Kenneth (H) - 90 perc. BELGIUM, 26. forduló: Leuven- Lokeren 3:3, Branislav Niňaj (L) - 90 perc. Sevcsenko az ukránok másodedzője Kijev. Az aranylabdás Andrij Sevcsenko lesz az ukrán labdarúgó-válogatott új másodedzője. A 39 éves, korábbi kiváló csatár Olegszandr Zavarovot váltja a poszton, utóbbi szerződését nem hosszabbította meg a szövetség. „Négy év nyaralás után edzőként térek vissza a profi futball- ba. Pályafutásom során olyan fantasztikus szakemberek mellett gyűjtöttem tapasztalatot, mint Valerij Lobanovszkij, Carlo Ancelotti és Jósé Mou- rinho, remélem, ez segít majd a jövőben” - nyilatkozta a 2004- es aranylabdás Sevcsenko, aki a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság után, rekordot jelentő 111 válogatottsággal és 48 góllal a háta mögött fejezte be játékospályafutását. Á Dinamo Kijev, az AC Milan és a Chelsea korábbi sztárja Mi- hajlo Fomenko szövetségi kapitány segítője lesz a nemzeti csapamái, amely pótselejtezőn vívta ki az Eb-szereplés jogát. (MTI)