Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-11 / 34. szám, csütörtök
XIII Tippek 2016. február • www.ujszo.com UJSZO HOBBI áruházak szánkókínálata ugyanis a tapasztalatok szerint nem feltétlenül a felhasználók, sokkal inkább az eladók, a gyártók, vagyis a nagyüzemi szánkóipar igényeihez igazodik. A leg- triviálisabban megfogalmazható jó tanács szánkófronton: 20 euró, illetve 6 ezer forint alatt csak akkor vegyünk szánkót, ha tényleg meg vagyunk győződve róla, hogy jó minőségű termékről van szó. Az említett árhatár felett már jó eséllyel kapunk olyan szánkót, amelyik egynél több telet is kibír. ELŐSZÖR NÉZZÜK MEG A RÉGIT Egy másik nagyon hasznos és egyszerű tanács, amellyel pénzt is megtakaríthatunk: ha megvan otthon a veterán csehszlovák faszánkó, inkább azt hozassuk rendbe. A 80-as évek végéig, 90-es évek elejéig ugyanis nagyrészt még tisztességes anyagokból, megfelelő eljárással készítették a szánkókat, hiszen a szocialista gazdasági körülmények lehetővé tették legalább azt, hogy a gyártó ne spórolja ki a minőségi összetevőket a termékekből a nagyobb eladási hasznon reményében. Általában kemény bükkfából készültek, fémcsavarok és merevítések tartják őket egyben. Ezért ha ezek a szánkók nem törtek darabokra, elég áttisztítani az ülőke részt (adott esetben szegecselővei újat szegecselni rá), és máris mehetünk a dombra. Ne ijedjünk meg, ha a régi szánkó alján a fémborítást rozsda fedi. Két perc smirglizéssel ismét fényesre varázsolható. Ha nincs otthon dörzspapír, megteszi az is, ha a szán kora ráülttetjük a gyerkőcöt, és a járda betonján vagy hómentes, nedves aszfaltúton húzzuk néhány métert - a rozsda pillanatok alatt eltűnik. Népi javallat a rozsdás talpak gyertyafaggyúval való kenegetése, de ez nem mindenkinek vált be. A régi szánkók további előnye, hogy 2-3 gyerkőc is kényelmesen elfér rajtuk. Ilyen minőséget manapság újonnan 30 euró alatt már nemigen kapunk. POPSITEPSI ÉS HEGESZTETT CSŐ Az újabb változatok között ugyanis elég sok az egyszemélyes. Két gyerek még valahogy rápréselő- dik, de ha meredekebb lejtőkről lévén szó a szülő oda szeretne ülni a gyerek mögé a szánkóra, esélye sincs, hogy ráférjen. Tegyük fel, hogy egy faszánkó esetében ez mégis sikerül. Az első bukkanón viszont a mostani, fenyőfa lécekből, vagy inkább pálcikákból készült szánkó egy nyolcvan plusz kilós apuka alatt könnyen megszűnhet létezni. Ilyenkor szoktak elpattanni a fából készült szánkók műanyag illesztései is. Napjaink szánkókínálatában viszont szerencsére megtalálhatók a fémcsőből hajlított változatok is. Ezeknél legfeljebb az ülőke lécei készülnek fából, egyébként az egész konstrukciót az összehegesztett fémcsövek adják. Ez még a testesebb szülők alatt sem rogyhat össze, ám azért érdemes figyelni arra, hogy az ülőke lécei ne puha fenyőfából legyenek. Külön kategóriát alkotnak a műanyag szánkók. A legegyszerűbb változat igazából nem is szánkó, csak egy hajlékony lapát, közismertebb nevén popsitepsi. Aki szereti a hóban hempergést, mindenképp szerezzen be ilyet is, legalább kettőt, hiszen könnyen törik. Ha szerencsénk van, öt euró körül megússzuk darabját. A szintén műanyag bobszánkókra szintén a fenti tanács érvényes: 20 euró alatt nem tudunk olyat venni, amely komoly terepen kibírna 5-10, rendszeres szánkózással töltött telet. A lényeg tehát, hogy ne akarjunk túlságosan spórolni, főleg ha nem egy szezonra vásárolunk. Pinkhammer Rudolf Szánkója mindenkinek volt, szánkója mindenkinek van, és ha a globális felmelegedés is úgy gondolja, lesz is mindenki nek szánkója a mérsékelt égöv országaiban. Szánkót venni azonban manapság nem egyszerű feladat. Az ilyen régi szánkót érdemes rendbe hozni Az Új Szó havi melléklete. Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1. E-mail: hobbi@ujszo.com. Szerkesztő: Veres István Grafika: Duranský Tamás. Reklámmenedzser: Seres Zoltán, zoltan.seres@petitpress.sk, telefon: 0905 840 430, A hirdetések és a fizetett cikkek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nyomja: Petit Press, a. s., Kopčianska 22, Bratislava. A nem jelölt fotók: www.fotolia.com.