Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-11 / 34. szám, csütörtök
IVEI Horgász 2016. február • www.ujszo.com ÚJ SZÓ I folyóvízi görgetés Nem sokan alkalmazzák ezt a módszert, pedig nagyon fogós, különösen márnák keresésére. Lényegében - mint a neve is jelzi - fenéken történd lassú csalivezetésről van szó. A dunai paducozók, márnázók között sokkal elterjedtebb a főleg bolognai bottal űzött úsztatás, amelyet általában kétpontos úszóval végeznek. Ennek során is a fenéken halad lefelé a csali. Lassan, meg-megáilítva, fel-fellibbentve mozog a kenyérgalacsin, csonticsokor vagy más finom falat, amelyet a víz felszínén a könnyű úszó követ. Nincs ez másképp a görgetéssel sem, amelyet egyesek a folyóvízi fenekezés magasiskolájának tartanak. Érzékenysége, kifinomultsága az úszózáséval vetekszik. Különösen eredményes lehet sóderzátonyok, agyagpadok meghorgászásakor, vagy télen, ősszel, vermelő, bandázó halak keresése során. Itt azonban nem úszót használunk, hanem többnyire gömb- vagy pálcaólmot, amely alakjának köszönhetően könnyen „gurul" a fenéken. Görgetéskor a sodrás irányában, kissé fölfelé dobunk, a márna vélt tartózkodási helyétől valamivel beljebb. Az ólom fenékre érését követően vegyük fel a kontaktust felcsalizott horgunkkal. A horog a sodrás és a szükséges laza, szakaszos visszatartás következtében kissé ívelt pályán görög, bukdácsol a fenék egyenetlenségein, s ahogy halad lefelé, egyre közelebb kerül a parthoz. Ha a terep lehetővé teszi, feltétlenül próbáljuk ki a módszert, sokkal eredményesebbek lehetünk, mint az egy helyben tartott csalival. Egyik kedvenc módszerem az ólom nélküli görgetés, pontosabban úsztatás. Ezt a nem túl mély és húzós vízen lehet alkalmazni, ahol a csalit nem kapja el azonnal a sodrás, hanem van ideje leérni a fenékre. Ott lényegében ugyanúgy bukdácsol lefelé, mintha ólommal lenne ellátva, csak sokkal természetesebb mozgással. A kapás érzékelése még izgalmasabb; itt nemcsak az ujjainkkal észleljük a kapást, hanem a zsinór jól látható „megugrásával", majd kifeszülésével. Gyönyörű márnákat szoktam így horogra kapni, de időnként - főleg, ha esőgilisztával úsztatok - egy-egy dévér, akár harcsa is beugrik. (k) Téli pontyöröm Télen a legtöbb pontyhorgász szegre akasztja, pontosabban sarokba, vagy polcra teszi a horgászkészséget, és türelmetlenül várja a tavaszt, amikor megpezsdül a természet, s lehet rohanni a vízhez. A mai rapszodikus telek azonban jó lehetőséget kínálnak az aranyhasúak szerelmeseinek még ilyenkor is. Hiszen ne feledjük: még csak február közepe van, és március 15-ig nincs pontytilalom. És hát az idei tél sem lepett meg bennünket huzamos zimankóval. A tavak tükre, ha jégbe is borult néhány napra, ismét vígan fodrozódik a februári szélben. Ha ráadásul a hőmérő higanyszála a plusz tartományokba, esetenként plusz tíz fok közelébe kúszik, s a napocska kikukucskál, mi sem gátolhat meg bennünket abban, hogy pecázzunk egyet kedvenc tavunkon. Tévedés ne essék, ez a peca más, mint a tavaszi, nyári, kora őszi tobzódás. Nem számolhatunk azzal, hogy egymást érik majd a kapások, és csupa kapitális halat terelgetünk a szák fölé. Természetesen a halakat is másutt kell keresnünk, mint meleg időben. íratlan szabály, hogy a halak télen- különösen az állóvizekben- a legmélyebb mederalakulatokban szeretnek tartózkodni, egyszerűen azért, mert ott a legmelegebb a víz. A partszéli mozgást, ami nyáron lázba hozott bennünket, felejtsük el. A megszokott búvóhelyeket is, bár, ha isten úgy akarja, a kapanyél is elsül. Többször írtunk róla, és valameny- nyiünk tapasztalatai ezt igazolják: a pontyok télen is táplálkoznak, csak kisebb intenzitással. A helyválasztás mellett tehát a csali szerepe a legmeghatározóbb. A legfogósabb csali ilyenkor a csonti, esetleg a trágyagiliszta, de sokan esküsznek az ízesített pelletekre is. Ezek kombinációja is szóba jöhet, ráadásul a kukorica-csonti szendvics szinte minden évszakban nyerő lehet. Ha szerencsénk van, és meglátjuk a halak „üzeneteit" (pontytúrás, ugrás, buborékok stb.), akkor elég egyértelmű a dolog. Oda kell dobnunk a szereléket, ahol ezek a jelek mutatkoznak. Ha nincsenek jelek, jórészt találomra dobálunk. Ilyenkor látjuk hasznát, ha ismerjük a tó topográfiáját, tudjuk, hol vannak a medertörések, mélyedések. Ezek a vízfelszín mozgásából is kikövetkeztethetők, nincs szükségünk feltétlenül halradarra (ezek használatát ráadásul egyes helyeken tiltják). Az is alapigazság, hogy a szerelékünkön is finomítani kell, hiszen ami nyáron, nagy étvágynál megfelelt, az télen aligha működik. A finomkodó, finnyás kapás vékony zsinórt, vékonyabb húsú, kisebb méretű horgot igényel. A horogra olykor egy-két szem csonti kerülhet, ilyenkor még a tömött csonticsokor is zavaró lehet. Bár a bojlis horgászok esküsznek rá, hogy a csodagolyók ilyenkor is ellenállhatatlanok, azért ez valóban csak a profiknak és a megszállott bojlizóknak ajánlott. Tapasztalat nélkül napokig ülhetünk vagy ácsoroghatunk a parton. Ha szerencsénk van, és rátalálunk egy-egy halra, ne kísérletezzünk tovább. Lesz ott több is, csak el kell csábítani őket. Azzal ne számoljunk, hogy a halak vándorolnak, tehát ahol egy jelentkezett, ott lesz több is. A szereléket nem érdemes órákig áztatni egy helyen, ha tíz-tizenöt percig nincs kapásunk, dobjunk máshová. Vagyis keressük a halat. Nem nagy titok, de aranyigazság, hogy ahol nyári kánikulában tudtunk pontyot fogni, ott ilyenkor is megpróbálhatjuk. Egyszerűen azért, mert nyáron a legmélyebb helyek maradnak a leghűvösebbek, míg télen fordítva, a mélyedések, gödrök legalján legmelegebb a víz. A téli horgászat végső soron mindig lutri (bár vannak öreg rókák, akik tudják és féltve őrzik a titkokat), így ha nem fogjuk „degeszre" magunkat, ne bánkódjunk. Már az is félsiker, hogy kint lehettünk a levegőn, (ik)
