Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-09 / 32. szám, kedd

2 KÖZÉLET 2016. február 9.1 www.ujszo.com Az Ifjú Sziveket nem jelölte az MKP SZALAY ZOLTÁN Pozsony. Bár már tavaly szeptemberben kérte az Ifjú Szivek Táncszínház a Magyar Közösség Pártjától (MKP), hogy jelölje intézményüket a Bethlen Gábor Alap nemzeti jelentőségű intézményei közé, az MKP csak egy második levőire válaszolt mintegy négy hónappal később, amelyben a kampányra hivatkozva hárítja el a kérést. Az Új Szón kívül eddig még senki sem kifogásolta a nemzeti jelentőségű intézmények kijelölé­sére tett javaslataikat, mondta Be- rényi József január 26-i sajtótájé­koztatóján. Ekkor már több mint négy hónap telt el azóta, hogy az If­jú Szivek kérte Berényit a korábbi javaslata felülvizsgálatára. „Évente 70 előadást tartunk 30 ezer nézőnek, jelentős részüket gye­rekközönség előtt, akik számára egyedi előadásokat is alkotunk - in­dokolta kérelmét az Ifjú Szivek ve­zetősége. - Olyan, különösen a szlo­vákiai magyarság számára, fontos témákat is feldolgozunk, mint a ki­rekesztés, amelyeket eddig még senki nem állított színpadra, és ame­lyeket igazi szlovákiai magyar drá­maként tartanak számon, maradan­dó élményt nyújtva a közönségnek Pozsonyban, Komáromban vagy a Művészetek Palotájában, Budapes­ten.” Nem kell a szakma A Bethlen Gábor Alap nemzeti jelentőségű intézményeinek prog­ramjában 2015-ben mintegy 500 millió forintot (kb. 1,5 millió euró) osztottak szét a szlovákiai magyar kulturális szervezetek között, ebből hozzávetőlegesen 300 millió forint (csaknem 1 millió euró) olyan in­tézményekhez került, amelyeket MKP-s politikus vezet. A szlovákiai nemzeti jelentőségű intézmények listáját az MKP vezetőségejavasolja és a Magyar Állandó Értekezlet hagyja jóvá, ahol Szlovákiából ki­zárólag az MKP delegációja jelenik meg. Berényi József pártelnök korábban elmondta, az MKP-nak nincs szük­sége a szakma bevonására, mert ők egyedül is ki tudják jelölni, kiket ja­vasoljanak nemzeti jelentőségű in­tézménynek. „Követjük a közéletet, az elnökség tagjai a régiókból érkez­nek az országos elnökségre, teljesen világos számunkra, hogy kik azok, akik országos szinten fejtik ki a te­vékenységüket” - mondta Berényi. A Sziveknek nulla A legnagyobb összeggel támoga­tott szervezetek között ott van pél­dául a volt MKP-alelnök Duray Mik­lós vezette Szövetség a Közös Célo­kért (SZAKC), amely 35 millió fo­rintot (kb. 112 ezer euró) kap a Fel- vidék.ma portál üzemeltetésére. Az Óry Péter, az MKP képviselőjelöltje vezette Pro Cívis Polgári Társulás pedig tavaly 40 millió forintot (kb. 130 ezer euró) kapott, a „Szlovákiai Magyar Önkormányzati Intézet működtetésének támogatására”. Ugyanakkor a Kassai Thália Színház 18, a Komáromi Jókai Színház pedig 9 millió forintot (kb. 58, illetve 30 ezer euró) kapott 2015-ben. Az Ifjú Szivek Táncszínház pedig semennyit, pedig kérte, hogy jelöl­jék a nemzeti jelentőségű intézmé­nyek közé. Miután az Ifjú Szivek vezetőségét a budapesti Külgazda­sági és Külügyminisztérium a Ma­gyar Állandó Értekezlet szlovákiai képviselőihez, az MKP vezetőihez „Az Új Szó kampánytémává tette ezt a témakört. Ezért a fenti kérdésekre március 5-e után szívesen válaszolunk." Az MKP sajtóosztálya irányította, a táncszínház vezetősé­ge levélben fordult Berényi József pártelnökhöz, amelyben felhívták a figyelmet az intézmény jelentősé­gére. Berényi csak négy hónap el­teltével válaszolt, s ekkor már' a kampányra és az MKP elleni állító­lagos lejárató hadjáratra hivatkozva hárította a kérést. Csak a választások után Lapunk kíváncsi volt az MKP in­doklására, miért nem javasolta a párt az országos tevékenységet ki­fejtő, nagy hagyományokkal ren­delkező Ifjú Szivek Táncszínház nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánítását. Berényi József pártel­nököt telefonon nem tudtuk elérni, az e-mailben elküldött kérdésünkre a párt azt a választ küldte, hogy csak a választások után foglalkoznak a kér­déssel. „Örülünk, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények program keretén belül tavaly 11 intézmény­nek tudtunk segíteni azzal, hogy ja­vaslatot tettünk támogatásukra. Azonban az Új Szó kampánytémává tette ezt a témakört. Ezért a fenti két kérdésre március 5-e után szívesen válaszolunk. Ebben až értelemben válaszoltunk 2016. február 2-án az Ifjú Szivek Táncegyüttesnek is” - ír­ta az MKP sajtóosztálya. Az embereknek nem kell Fico „kenőpénze” IBOS EMESE Sokan megvesztegetésnek tekintik, és nem tartják meg a kormány gázdíj- visszaf izetésót, az összeget legtöbben jótékony célra fordítják. Pozsony. Robert Fico január 20-án nagy csinnadratta közepette jelentet­te be kormánya első szociális cso­magjának utolsó intézkedését, a gázdíj-visszafizetést. Összesen mintegy 1,4 millió háztartás a fo­gyasztástól függően 10 és 165 euró közötti összeget kap vissza még a parlamenti választások előtt. Gazda­sági elemzők szerint ezzel egyértelműen a kormány népszerű­„A polgárok egy része tu­datosítja, hogy a gázdíj- visszafizetés csupán a kor­mány olcsó választási kampányfogása." Zuzana Wienk,AFP ségét szeretnék növelni. Az intézke­dés, elsősorban a fiatalabb generáci­ónál visszafelé sült el, és folyamato­san nő azoknak a száma, akik nem hajlandók megtartani a Smer „kenő­pénzét”. Voltak olyanok, akik a po- moz.sk oldalon keresztül, akár névre szólóan a sztrájkoló tanároknak aján­lották fel a visszafizetést. A vratky.sk oldal - üzemeltetői ismeretlenek - arra ösztönzi a látogatókat, hogy a pénzt hasznosan használják fel. A honlapon keresztül a korrupció ellen nyíltan küzdő civil szervezetek, mint például az Aliancia Fair-play, a Via Iuris és a Transparency International mellett olyan szervezeteknek is fel lehet ajánlani a gázdíj-visszafizetést, melyek különböző projekteken ke­resztül hajléktalanokat, hátrányos helyzetű gyermekeket, idős embere­ket támogatnak, vagy különböző fo­gyatékkal élőknek próbálnak segíte­ni. A ludialudom.sk, a dobrakraji- na.sk és a dakujeme.sk oldalakon névre szólóan, konkrét projekteket is lehet támogatni. Lapzártánkig a vrat- ky.sk-n keresztül már több mint 57 ezer eurót ajánlottak fel. Az átutalás néhány kattintással megoldható. Zu­zana Wienk, az Aliancia Fair-play el­nöke szimpatikusnak tartja a kezde­ményezést. „Örülök, hogy a polgárok egy része tudatosítja, hogy a gázdíj- visszafizetés csupán a kormány olcsó választási kampányfogása ” - mond­ta Wienk. Elutasított nővérek, pazarló egészségügy LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Robert Fico pénteki ígéretével ellentétben nem akar­nak minden felmondott nővért visszafogadni a kórházak, a nővé­rek pedig csak akkor mennének vissza, ha mindenkit visszavesz­nek, az általuk követelt feltételek betartásával. Már Robert Fico sem akar visszafogadni minden felmondott nővért, ahogyan ezt pénteken ígér­te. A kórházigazgatók sem hajlan­dóak teljesíteni Fico pénteki sza­vait, azt állítják, hogy ha minden nővért vissza kellene fogadniuk, akkor ki kellene rúgniuk azokat, akiket időközben felvettek a meg­üresedett helyekre. „Az igazgatók elutasították feltételeink teljesíté­sét, vagyis kitartunk a felmondá­sok mellett” - tájékoztatta lapun­kat Monika Kavecká, a nővérszak­szervezet (OZ SaPA) elnöke. A nővérek szerint ugyanakkor lenne helyük az újonnan felvett nővérek­nek is. „Annak ellenére, hogy egész osztályok működnek gyakorlatilag minimális nővérlétszámmal, nem akatják visszavenni a nővéreket” - állítja a szakszervezeti vezető. Az ellenzék továbbra is rendkí­vüli parlamenti ülés összehívását kéri a kialakult egészségügyi és Monika Kavecká (jakubCo-fotó) oktatási helyzet miatt. A szükséges aláírásokat legkésőbb ma leadják, így az ülést legkésőbb jövő héten keddig meg kell tartam. Valódi vi­tára azonban csak akkor kerülhet sor, ha a Smer is megszavazza a napirendet. A Híd szerint az egész­ségügyben válságmenedzsmentre lenne szükség, mert a felhasznált összeg egyharmada eltűnik. „A teljes 5,5 milliárd eurós költségve­tés nagyobbik részét, mintegy 3 milliárd eurót nem a betegek ke­zelésére költik, hanem egészség- ügyi berendezések megvásárlásá­ra, valamint meghatározatlan célú kifizetésekre” - állítja Bugár Béla pártelnök. Szerinte ez utóbbi összegrész - amely mintegy 1,7 milliárd eurót tesz ki -jelenti a leg­nagyobb problémát, más uniós tagállamokban az ilyen kifizetések csak a teljes egészségügyi költség- vetés töredékét teszik ki. Holnap újra tüntetnek a tanárok Pozsony. Két hete tart a Szlo­vák Pedagógusok Kezdeménye­zése (ISU) által meghirdetett pe­dagógussztrájk, melyhez a szer­vezők adatai alapján eddig össze­sen több mint 14 500 pedagógus csatlakozott. A munkabeszünte­tés valamilyen formában eddig több mint 950 oktatási intéz­ményt érintett. Az ISU adatai alapján még mindig több mint 4500 pedagógus sztrájkol, ami jelenleg 453 iskolát érint. A fő­városban még mindig több iskola zárva van. A kormány és az ok­tatási minisztérium továbbra sem hajlandó tárgyalni a pedagógu­sokkal, akik egyébként rendkí­vüli parlamenti ülés összehívását szorgalmazzák. Közben a peda­gógusok a fővárosban már hol­nap újabb tüntetésre készülnek az Sznf téren. A tiltakozó tanárokat a szülők mellett a hazai és kül­földi egyetemeken tanuló diákok, és újabban az egyetemek is tá­mogatják. A Komenský Egyetem tanárai, diákjai tegnap egyeztet­tek a sztrájkhoz való csatlakozás­ról. A holnapi tüntetéshez a Szlo­vákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Diákhálózat is csatlakozik. Eddig egyébként a magyar oktatási intézmények csupán elenyésző számban csatlakoztak a pedagógus­sztrájkhoz. (ie) Az Ifjú Szivek megalakulásának 60. és táncszínházzá válásának 15. jubileumi ünnepségén fellépett Berényi József pártelnök is (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents