Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-07 / 4. szám, csütörtök
4 I Gyógyhírek 2016. JANUÁR EGÉSZSÉGM AGAZIN www.ujszo.com ■ www.vasarnap.com ujszo@ujszo.com ■ vasarnap@vasarnap.com Prosztatarák: reményt jelent a nukleáris gyógyászat A FÉRFIAKAT LEGGYAKRABBAN SÚJTÓ DAGANATOS BETEGSÉG A PROSZTATARÁK. SZLOVÁKIÁBAN A VASTAGBÉLRÁK UTÁN A RÁKFAJTÁK LISTÁJÁN A MÁSODIK HELYET FOGLALJA EL ÉVENTE KÖRÜLBELÜL 2000 ÚJ ESETET DIAGNOSZTIZÁLNAK, ÉS A BETEGEK SZÁMA ÉVRŐL ÉVRE NŐ. HASONLÓ A HELYZET NÉHÁNY MÁS FEJLETT EURÓPAI ORSZÁGBAN IS, KIVÉTELT AZ ÁZSIAI ORSZÁGOKJELENTENEK. DR.JÁN KLIMENTTŐL, A TURÓCSZENTMÁRTONI KÓRHÁZ UROLÓGUSÁTÓL KÉRDEZTÜK: MILYEN TÜNETEI VANNAK ENNEK A BETEGSÉGNEK? álta- nem okoz a betegelőrehaladott már erős vagy fájdaés vizelet-vissza- problémák léphetnek fel, esetleg nehézzé válhat a járás vagy a lépcsőzés. Ezek a tünetek egyfajta figyelmeztetést jelentenek a beteg számára, hogy az orvossal együttműködve végre lépnie kell. Ugyanis ilyenkor már csontáttétekről lehet szó, amelyeket az esetek többségében köny- nyen meg lehetne előzni. • Amint azt az eddigi legnagyobb, MenWhoSpeakUp elnevezésű nemzetközi tanulmány igazolta, a férfiak csaknem fele (47 százaléka) néha figyelmen kívül hagyja a tüneteket... Öt férfi közül három (59 százalék) nem mindig tudatosítja, hogy a fájdalom, amit érez, daganatos betegségre utalhat. Ügyeimen kívül hagyja a fájdalmat, a test abnormális működését és jelzéseit. Mert azt hiszi, hogy ezek az öregség velejárói, és inkább szenved, csak hogy erősnek és keménynek lássák őt. Kiderült, hogy a férfiak több mint fele (57 százalék) a mindennapi fájdalmat olyasminek tartja, amivel együtt kell élnie, és három közül egy (34 százalék) azt mondta: „Ha arról beszélek, hogy fájdalmaim vannak, ez gyengeséget jelez". A prosztata rosszindulatú betegsége még mindig halálosnak tekinthető annak ellenére, hogy jól kezelhető. A cél az, hogy minél több szlovákiai férfit vegyen rá a környezete a megelőző kivizsgálásra. • A nőknek rendszeresen kellene nőgyógyászati kivizsgálásra járniuk. Mi a helyzet a férfiakkal? Mikor kellene nekik preventív urológiai kivizsgálásra menniük? A prosztatarák a betegség első stádiumában tünetmentes, esetleg olyan zavarok jelentkeznek, amelyek a jóindulatú prosztatanagyobbodás tüneteinek tekinthetők. Ilyen a gyenge vizeletsugár, a gyakori vizelés, főleg éjszaka. Nagyon fontos, hogy még a kezdeti stádiumban ismerjék fel a betegséget, mert ilyenkor csaknem minden esetben gyógyítható. Ez teszi indokolttá a preventív kivizsgálást, amelyet az 50 évnél idősebb férfiaknak és azoknak kell komolyan venniük, akiknek valamelyik 45 évnél fiatalabb első ági leszármazottjuk prosztatarákban szenvedett. A preventív kivizsgálás két részből áll: vérvételből, amely során meghatározzák a prosztata specifikus antigén (PSA) szintjét. Ezután az orvos a végbélen keresztül megvizsgálja a prosztatát. Mindkét kivizsgálás egyszerű, nem megterhelő. • Észre lehet venni az esetleges csontáttétet? Hogyan lehet a már diagnosztizált betegnek segíteni? Prosztatarák esetén a csontáttét a nagyon előrehaladott betegség tünete. A csontáttétes beteg is lehet tünetmentes. A betegség bizonyos paraméterei alapján a csontpanaszok nélküli betegeknél keresik az áttétek jelenlétét. Például ha magas a PSA értéke vagy rosszak a hiszto- patológiai paraméterek. A csontáttétre hát-, derék- és bordafájdalom utalhat. Kezelni hormonális preparátumokkal, a csontanyag-cserére ható gyógyszerekkel, radionukliddokkal lehet, amelyeknek citosztatikus ereje jelentős, de gyakran fájdalomcsillapítóra is szükség van. • Kulcsfontosságú szerepet játszik a nukleáris gyógyászat. Melyek az előnyei, esetleg hátrányai? A nukleáris gyógyászat fontos szerepet játszik a diagnosztikában, s az utóbbi időben a prosztatarák kezelésében is. A rákos sejtek a vérárammal terjednek tovább a csontokba, amelyeket általában a nukleáris medicina osztályán igazolnak is. A kezelés abból áll, hogy radioaktív részecskéket ültetnek be közvetlenül a rák sújtotta prosztatába, ez az ún. brachyterápia, a sugár- kezelés egyik formája. A lokalizált daganatos betegségben szenvedőknek ajánlott. A csontáttétes prosztatarákban szenvedőkkel végzett néhány klinikai tanulmány bizonyította a radionuk- lidokkal végzett kezelés magas hatásfokát, ami a fájdalom enyhülésében és abban mutatkozott meg, hogy az így kezelt betegek tovább éltek. A radionuklidokkal végzett kezelés már a szlovákiai betegeknek is hozzáférhető, és újabb előrehaladást jelent a prosztatarák sikeres kezelésében. A tájékoztató cikk a BAYER Kft. együttműködésével készült. L.SK.COM.12.2015.1933 MP150765